Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2000 ősz – Kultúra rovat

Belinszki Eszter

A kritikai kultúrakutatás a médiaelemzés gyakorlatában (2/7)

Szemiotikai alapok

Az első és a továbbiak szempontjából igen lényeges elem a szakítás azzal a pozitivista ismeretelméleti hagyománnyal, amely szerint a valóság valami közvetlenül megtapasztalható, átélhető dolog lenne. Az érzékszerveinkkel felfogott valóság nem más, mint jelzések (signal) sokasága, amelyek azonban csak akkor nyernek értelmet, ha egy jelrendszerbe (sign system) illesztjük be őket. A világ megtapasztalása tehát nem közvetlenül, hanem egyfajta értelmező struktúrán keresztül, áttételesen zajlik. Ez a bizonyos értelmező struktúra pedig nem valami univerzális, eleve adott, sosem változó, független dolog, hanem nagyon is társadalmi konstrukció. A nyelv az az átfogó jelrendszer, amelyen keresztül hozzájutunk a valósághoz. Ez az a rendszer, amelyben minden egyéb értelmezett jel „lefordításra” kerül, a valóság csak a fogalmi gondolkodásban nyer értelmet.

Mint Ferdinand de Saussure az általános nyelvészetről írt munkájában kifejti, a jelölő (signifiant, például az a-sz-t-a-l hangsor) nem vezethető le a jelölt (signifié, az asztal mint fogalom) lényegi tulajdonságaiból, az előbbi nem tekinthető az utóbbi egyértelmű referenciájának, amely valamiféle külső, egyértelmű szabályok alapján működő hozzárendelő rendszer eredménye lenne (Saussure 1967). Nem, ez a viszony esetleges, mint ezt a különböző nyelvek léte jól példázza. (Az asztalt egyes helyeken Tisch-nek, máshol table-nek stb. nevezik.) Ha azonban a jelölő-jelölt viszony nem szükségszerű, kényszerítő erejű, akkor változhat is, s a lényegi kérdés már nem az, hogy a valóságot helyesen írja-e le az adott hangsor, vagy másként az adott jel valóban valósághűen tükrözi-e a valóságot, hanem az, hogy milyen módon konstruálja meg azt. Így a valóság egyes elemeire vonatkoztatott fogalmi megkülönböztetések nem a természetes különbségek, hanem a társadalmi szükségszerűségből következő különbségtétel eredményei. Sokat idézett példa az ausztráliai bennszülöttek tucatnyi kifejezése a bozótra (Turner 1990:13), vagy az eszkimók kívülálló számára érthetetlen és észlelhetetlen nyelvi különbségtevése a hó egyes típusai közt.

Volosinov Marxizmus és nyelvfilozófia című munkájában Saussure érvelésével egybehangzóan szintén a jel, és különösen a nyelvi jel materiális természetéből indul ki. Ugyanakkor Saussure-rel ellentétben rámutat, hogy a nyelv lényege nem az absztrakt rendszer, amelyhez mint normához viszonyul az egyén a beszéd aktusa folyamán (vö. Saussure langue és parole fogalmai), hanem éppen hogy az egyes beszédaktusokban megnyilvánuló szociális interakció, amelyben a beszélő szövege jelentéstartalmat nyer. A nyelvi jel csak ebben az interakcióban jut jelentéshez, így válik jellé, ezt megelőzően csak jelzésről beszélhetünk. Volosinov itt megkülönbözteti az észlelés és a megértés stádiumát, melynek folytán az érzékszervekkel felfogott jelzésből a szociális kontextusra vonatkoztatott, értelemmel bíró, és így megérthető jel lesz. A jellé válás elengedhetetlen követelménye tehát a társadalmi kontextus. Ugyanakkor, miután a jelentés nem immanens eleme a jelnek, ugyanazon jelhez számtalan jelentéstartalom kötődhet. Volosinov a jel ezen tulajdonságát multiakcentualitásnak nevezi. Így a kommunikáció folyamán lényegében állandó tárgyalás folyik a fogalmak jelentéséről, vagy Volosinov marxista terminológiája szerint fogalmazva a jelentés a társadalmi interakciókban állandó harc tárgya5.

Volosinov ezen kívül rámutat, hogy a jel, éppen azért, mert nem a valóság „valós” tükrözése, hanem annak sajátos, „megtört” visszaadása, konstrukciója, mindig értéktartalommal van ellátva. A jel nem más, mint az ideológia anyagi formája; anyagi, amennyiben materiális formában megnyilvánuló jelzéshez kötődik (beszédhang, vizuális élmény), és hatása cselekvésben nyilvánul meg. Az ideológia ily módon nem választható szét a jeltől, illetve a nyelvtől, mint primér jelrendszertől, és átszövi az élet valamennyi területét (Volosinov 1975:56). Fontos megjegyezni, hogy itt az ideológia fogalma tág értelmet nyer, nem pusztán nagy, önmagukban konzisztens ideológiai rendszerekről van szó. Maga a kommunikáció ezek után úgy fogható fel, mint ideologikus tartalmak állandó újratárgyalása társas interakciókban. A társadalmi kontextus nem egyszerűen a különböző „tudattartalmakra” referál, amelyek individuálisan különbözőek, s így a megértés sem individuális aktus. Miként erre a „tárgyalás” illetve a „harc” fogalom is utal, sokkal inkább érdekösszeütközésekről van szó. Maga a nyelvi közösség nem tekinthető homogénnek, hanem társadalmi pozíciójuk alapján különböző érdekek mentén szegmentált csoportok sokaságának, amelyek saját érdekeiket kívánják érvényesíteni az egyes szituációkban mindig újra meghatározott valóságdefinícióban (illetve a valóság éppen tárgyalt részének definíciójában), miközben a rendelkezésükre álló erőforrások korlátozzák vagy segítik őket ebbéli igyekezetükben (Volosinov 1975:71-72).

Az ideológia és érdek beépítésének következtében a jelrendszer és ezen belül a nyelv már nem tekinthető semleges médiumnak, hanem a társadalmi egyenlőtlenségekkel összefonódó, azokat leképező, ugyanakkor újrateremtő jelenség. A nyelv és a társadalom tehát nem független egymástól, ugyanakkor viszonyuk nem is lineáris, hanem szövevényes kölcsönhatáson alapul.
Még egy fontos elem található Volosinov könyvében, ami később Roland Barthes munkáiban is központi szerepet játszik. Volosinov kitér arra, hogy a jel a megértés folyamatában mindig újabb jelre lesz vonatkoztatva. Mint írja, a jel megértése nem más, mint az érzékelt jel más, már ismert jelekre való vonatkoztatása, a jel jellel való viszonzása. Az ideológiai teremtés és megértés láncolata folyamatosan, jeltől jelig, majd tovább egy következő jelig mozog, az egyik elemtől a másikig. Ugyanakkor mindegyik elem jel, és mint ilyen, materiális (Volosinov 1975:57). A megértés maga így egy végtelen jelsorozat folyamata. Barthes hasonló módon a denotáció és konnotáció fogalmával írja le a végtelen jelfolyamot: denotációnak azt a jelentést nevezi, amely egy jelhez (például szóhoz) a (nyelvi) konvenció alapján tartozik. Ugyanakkor ugyanaz a jel egy másik jelrendszerben további jelentéselemmel rendelkezik, ez a konnotáció.

Ez a másodlagos jelentéstartalom az elsőt részben elfedheti, de semmiképpen nem függetleníthető a jelkörnyezettől. Barthes ezzel arra mutat rá, hogy a jeleknek többféle, a kontextustól kisebb vagy nagyobb mértékben függő jelentéssíkja lehet. Sem a konnotáció, sem a denotáció nem vezethető le azonban a jelölt dolog lényegéből, ugyanakkor nem is teljesen esetlegesek, hanem a társadalmi diskurzusban kerülnek meghatározásra, ily módon pedig állandó változásnak vannak alávetve (vö. Barthes 1964; 1979). Egy igen komplex, de Barthes érvelését jól illusztráló példára utalva érdekes végiggondolni a közepén lyukas zászló (mondjuk piros-fehér-zöld) elsődleges jelentését és a hozzá kapcsolódó konnotációkat, illetve azok jelentéseltolódását 45 év alatt.

Ha ezeket a szemiológiai megfontolásokat összefoglaljuk abból a szempontból, hogy mit is jelentenek a szövegre, mint nyelvi jelek komplex együttesére nézve,6 akkor megállapíthatjuk, hogy a szöveg nem egy lezárt, törvényszerű és „objektív” jelentést hordoz. Legfontosabb jellemzője éppen a poliszémia, többértelműség. A valóságról megfogalmazott leírás az egyes jelentésekben nem objektív, hanem konstruált, és tükrözi a társadalom hatalmi viszonyait. A valóság definiálásának joga (melyet akár a legitim tudás fogalmával is körülírhatunk) érdekütközések tárgya.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.