2001 tavasz – Identitás rovat
Papp Z. Attila
Az eltűnt hokimeccs nyomában. Diskurzuselemzés egy sportesemény ürügyén (4/9)
A román szcenáriók
Nézzük meg tehát, hogyan élték meg, illetve hogyan írták meg a
román és a magyar
újságok a 2–0-ás román vezetés után 3–2-es magyar
győzelemmel véget ért, Budapesten
lezajlott mérkőzést. Szcenárióknak (forgatókönyveknek) azokat a
konstruktumokat
nevezzük, amelyek elmesélik a mérkőzés történetét, annak
körülményeit, egyfajta
legitimációs alapként hozzásegítenek az esemény értelmezéséhez. Egy
forgatókönyv
nem föltétlenül egy lapból növi ki magát, hanem sokkal inkább a
különböző lapokban
megjelenő tudósítások közös ismertetőjegyeinek összeolvasása vagy
összeillesztése
által ragadható meg egységes egészként. A romániai nyilvánosságban
kiformálódott
szcenáriók jó része amolyan pusztába kiáltott értelmezési keret, vita
nélküli
közönségtoborzás. A román és magyar újságok között nem alakult ki
dialógus,
a különböző nyelvű újságokban gyakran teljesen ellentmondó
történetekkel találkozhatunk.
A bűnbakképzés szcenáriója
E forgatókönyv szerint a román csapat veszteségének oka a svájci
bíró; ez majdnem
minden román újságban cáfolhatatlan magyarázó érvként szerepel. A
szcenárió
így hangzik: a mérkőzés első harmadában a román válogatott
2–0-ra vezetett,
ugyanis akkor a bíráskodás még elfogadható volt (Ziua, március 30.),
de a szünetben
Kercsó, a magyar edző, meglátogatta a bírót (Cotidianul, március
31.), majd
eltűnt, senki sem tudja hova (Ziua, március 30.) A második harmadban
színre
léptek a magyarok szövetségesei, a bírók (Adeva4rul, március 30.), és
az „ő
hathatós segítségükkel a magyaroknak sikerült 3–2-re
nyerniük” (Curentul, március
30.).
A bűnbakképzés ismert jelenség a szociálpszichológiában: amikor a
saját csoportot
negatív események, kellemetlenségek érik, sokkal kézenfekvőbb egy
külső tényezőre
vagy tényezők összességére hárítani a felelősséget, mint az in-group
valós képességeit
felmérni.
Jelen esetben az „ad hoc” bűnbak (Allport 1977)
példájával állunk szemben. A
drukkerség állapotával együtt járó emocionalitás zsákutcába került,
és ez az
érzelmi felháborodás a figyelmet egy konkrét személyre, a vétkes
bíróra irányítja.
A következő szcenárió mintegy továbbgyűrűzése az előbbinek, és újabb
megragadhatónak
vélt elemekkel bővíti ki a felkínált értelmezési keretet.
A konspirációs szcenárió
Mint már tudjuk – folytathatnánk az előbbi történetet
–, a bírók közül is leginkább
a svájci vezetőbíró segítette a magyarokat, és ezt oly mértékben
nyilvánvalóan
tette, hogy honfitársának, a Nemzetközi Jégkorong Federáció elnökének
szégyenében
el kellett hagynia a Sportcsarnokot (Ziua, március 30.). A
„szervezőknek” (sic!)
sikerült nagyon gyakran fair playt meghaladó módon maximálisan
kihasználniuk
a hazai pálya előnyét, és ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy
a magyar–litván
mérkőzés hihetetlen 14–0-ás eredménye arra szolgált, hogy a
magyarokat mentesítse
egy esetleges döntetlen eredmény emóciójától (Adeva4rul, március
30.).3
A magyar közönség előre sejthető módon viselkedett: nagyon
„koherens” (sic!)
román nyelven nyomdafestéket nem tűrő szitkokat kiabált be a román
hokisoknak
címezve (Cotidianul, március 31.). Budapesten a románokból gúnyt
űztek, miután
a válogatottat Budapestre szállító autóbuszt valakik feltörték, és
ellopták
többek között a szegény román sofőr a magyar fővárosban mintegy 500
dollárért
vásárolt Whirlpool automata mosógépét (Ziua, március 28.), a
román–magyar mérkőzés
valójában nem volt más, mint „rablás a jégen” (Ziua,
március 30.). És ha már
a nemzetet meglopták, akkor lényeges, hogy független kívülállók, vagy
éppenséggel
politikusok megerősítsenek ebbéli hitünkben. Így megtudhatjuk, hogy
bizonyos
Ilics Milivoj volt nemzetközi bíró véleménye szerint a „bírók
egyértelműen Románia
ellen dolgoztak” (Ziua, március 30.). A politikusok közül
Valeriu Tabara (Román
Nemzeti Egységpárt) és Gheorghe Dumitrascu (Román Társadalmi
Demokrácia Pártja)
nyilatkozott. Mindketten kifejtették véleményüket, miszerint
„égbekiáltó igazságtalanság”,
hogy Magyarország csak a svájci bíró segítségével volt képes nyerni.
„Meddig
tűrjük még, hogy meglopjanak?” – teszi fel nemzetféltő
költői-politikusi kérdését
Taba4ra4 (Ziua, március 31.).
Mindenki ellenünk van – sóhajthatna fel ezt a logikát
követve az átlagos román
olvasó: a magyarok a svájciakkal kollaborálva ellopták jogos
tulajdonunkat,
és miközben mi szenvedő tekintetünket az égre emeljük, ők valószínű
osztozkodnak
azsákmányon. Ezt igazolja a szintén a Ziua című lapban megjelent
rövid hír is,
amely szerint a magyar válogatott a mérkőzés után nem kapta meg a
győzelem esetére
beígért 20 ezer dollárt. Az újságíró felteszi a kérdést: „Vajon
a magyar játékosokat
megillető prémiumot nem a továbbjutásért elsősorban felelős Danny
Kurmann svájci
bíró kapta meg?” (Ziua, március 31.). Íme, a sötét, láthatatlan
erők folyamatosan
dolgoznak. Ám majd eljön az igazság órája, a nagy leleplezés
pillanata: „várjuk
a visszavágót a mi pályánkon” (Ziua, március 30.).
Technicista-oknyomozó szcenárió
Ez a forgatókönyv az előbbi kettőnek az ellentettje, és arra
épül, hogy részletekbe
menő pontossággal feltárja a román csapat veszteségének szakmai
okait. A román
csapat sikertelensége a védelem és a támadás hibáinak tudható be,
amelyhez hozzájárult
a játékosok szelekciójában érvényesült edzői elképzelés, valamint a
játék során
tanúsított fegyelmezetlenség is. Továbbá nincs értelme, hogy a
vereséget valamilyen
magyarpárti kulisszatitkok eredőjének tulajdonítsuk. „Legyünk
őszinték, és ismerjük
be hibáinkat!” (Gazeta Sporturilor, március 31.). Megjegyzendő,
hogy e szcenárió
néhány eleme a korábban idézett lapokban is megtalálható, de nagyon
elvétve,
és teljességgel háttérbe szorulva. A veszteség tudomásulvétele (és
itt mindegy
hogy minek tulajdonítják az elhibázott továbbjutási esélyt) a
„Hogyan tovább?”
jövőbe irányuló kérdését is felveti (România Libera, március
30.).
Információs semlegesség
Az ide sorolható beszédmód távol tartja magát mindenféle
torzítástól, itt csak
információk, száraz tények léteznek. Két újság esetében szembetűnő ez
a kreált
semlegesség. Az egyik az országos Evenimentul Zilei című lap. Ebben
az esetben
azért kérdezhetünk rá a távolságtartás tényére, mert ez a lap
közismerten bulvárlap,
amely rendszerint abból él, hogy pici ügyekből óriásokat fabrikál. A
másik lap
a Hargita megyében megjelenő román nyelvű napilap. Itt érthető az
újság által
tanúsított semlegesség, hiszen Székelyföldön a hoki elsősorban
„magyar ügy”,
a helyi román média inkább távol tartja magát az ilyen eseményektől.
Ha implikálódni
akarna, a magyarokkal érzületileg nem azonosulhatna, míg az országos
román nyelvű
újságok által diktált bűnbakkeresést vagy konspirációs fejtegetéseket
nem vállalhatná
fel éppen Csíkszeredában a hely szelleme, a lokális nyilvánosság
ellenében.
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. ::
Főoldal ::
Impresszum ::
Szerzőinkhez ::
Beköszöntő
