Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2001 tavasz – Jog rovat

Kertész Krisztina

A média szabályozása az Európai Unióban és Magyarországon. A jogharmonizáció folyamata az audiovizuális szektorban (3/7)

A mai helyzet

A területet szabályozó alapvető jogforrások rendszere

Az Európai Unión belüli egységes szabályozással kapcsolatban sokáig nem volt egyértelmű, hogy a médiaszabályozás, tehát az audiovizuális politika médiafelügyeletre, bizonyos tartalmi és formai követelményekre stb. vonatkozó része az uniós vagy a nemzeti szabályozás körébe tartozik-e. Az Európai Gazdasági Közösség létrehozásáról szóló, és ezzel az egyesült Európát megalapozó, a hat alapító tag által 1957-ben aláírt Római szerződésben ugyanis a kultúrát nem sorolták a szerződés alappilléreit jelentő területek közé, ezért kulturális kérdésekben az egyes államok saját szabályozást alkothatnak. Sokáig a televíziózást és a rádiózást is a kultúrához sorolták, azonban az Európai Bíróság a Sacchi-ügyben³ kimondta, hogy a televíziózás és rádiózás a Római szerződésben szolgáltatásként említett kategóriába tartozik, ezért vonatkozik rá a közös szabályozás. A döntést azzal indokolták, hogy a rádió- és televízióműsorok sugárzása önmagában, vagyis tartalmuktól függetlenül mások javára végzett tevékenységek összességét jelenti, és ezért szolgáltatásnak minősül (Bérces 1996). A döntés után megnyílt az út a média egységes EU-szabályozása előtt.

Ez a szabályozás azonban nem terjed ki az audiovizuális szektor minden egyes elemére. A jogforrások jelenlegi rendszerét vizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy az EU ezt a szektort elsősorban kulturális és gazdasági oldalról szemléli. Nincsen olyan jogforrás, amely a médiafelügyeletet vagy általában a média és a politika viszonyát az egyes tagállamokra nézve kötelező erővel szabályozná. Az EU ezt a tagállamok belügyének tekinti, és a felvételre várókkal szemben sem támaszt e téren kifejezett követelményeket. Csupán azt vizsgálja, hogy az alapvető demokratikus normáknak és elvárásoknak megfelelően van-e szabályozva ez a terület (Üveges 1996).
Vannak azonban arra utaló jelek is, hogy az EU intézményei a médiafelügyelet kapcsán is bizonyos egységes megoldásokat várnak el. Így például az audiovizuális szektorral korábban foglalkozó 10. Általános Igazgatóság vezetője, Spyridon A. Pappas hangsúlyozta, hogy a tagállamokban szükség van az audiovizuális szektort felügyelő szakmai hatóságokra. Ezt azzal indokolta, hogy csak így biztosítható a gyakorlatban az uniós szabályok hatékony érvényesítése (Pappas 1998).

A szabályozás célja elsősorban mégis a piac egységének megteremtése. Ez volt a fő célja annak az irányelvnek, amelyet az Európai Bizottság által 1986. április 30-án beterjesztett tervezet alapján, hosszas viták után 1989. október 3-án fogadtak el: ez a 89/552/EGK Televízió Határok Nélkül irányelv, amelyet 1997-ben a 97/36/EK irányelvvel átfogóan módosítottak (a továbbiakban „irányelv”). Az elektronikus médiumok szabályozásának ez az irányelv a gerince. Céljai közé tartozik a műsorszolgáltatás szabad áramlását gátló tényezők megszüntetése, a szabad vétel biztosítása az EU-tagállamok polgárai számára, bizonyos tartalmi és formai követelmények rögzítése, ezáltal az egyenlőhöz közelítő feltételek teremtése a különböző tagállamokban működő szolgáltatók számára, valamint az európai audiovizuális ipar megerősödésének elősegítése.

Mindezek érdekében az irányelv

• meghatározza, melyik tagállam joghatósága alá tartoznak az egyes műsorszolgáltatók, és bevezeti az egyetlen alkalmazható jogrendszer szabályát, amelynek értelmében minden műsorszóró egyetlen, a jogszabályoknak való megfelelést biztosítani köteles tagállam joghatósága alá tartozik;
• elősegíti az európai művek készítését és terjesztését;
• szabályozza a televíziós reklámot és szponzorálást;
• szabályokat tartalmaz a kiskorúak védelmének biztosítására és a faji, nemi, nemzetiségi, vallási alapon való gyűlöletkeltés megakadályozására;
• meghatározza a helyreigazítás szabályait.

Az Európa Tanács 1993-ban elfogadta a 93/83/EGK irányelvet, amely „A szerzői jog és a szomszédos jogok néhány, a műholdas műsorszórásra és a vezetékes átvitelre alkalmazható szabályának összehangolásáról” címet viseli, és fontos lépést jelentett az e téren létező nemzeti szabályok harmonizációja felé (Király 1998:371).
Az uniós tagállamok számára kötelező jogforrási erővel bíró irányelvek mellett meg kell említeni olyan dokumentumokat is, amelyek célja nem a szabályozás, hanem a jelenlegi helyzet felmérése és a jövőbeni teendők kijelölése. Ezek egyik típusát alkotják az úgynevezett zöld könyvek, amelyek fontos szerepet játszanak a döntések előkészítésében. Egy terület szabályozása előtt a Bizottság felkérésére a szakértők ilyen dokumentumokban összegzik a létező viszonyokat, leírják a problémákat, és javaslatokat tesznek a megoldásra.

Az audiovizuális szektor történetében kiemelkedő az 1994-ben elfogadott, „Az európai műsoripar erősítése az EU audiovizuális politikájával összefüggésben” című zöld könyv, amely az elsők között mérte fel az audiovizuális szektor helyzetét, a benne rejlő gazdasági és kulturális lehetőségeket az akkor már több éve működő média-programok eredményeinek tükrében. A másik fontos zöld könyvet a Bizottság 1997-ben fogadta el, ez a telekommunikációs-, média- és információs szektorok konvergenciájáról, illetve az ezzel kapcsolatos szabályozási kérdésekről szól.

Az úgynevezett fehér könyvek ezzel szemben már konkrét javaslatokat tesznek a szabályozás mikéntjére. Ki kell emelni azokat, amelyek a csatlakozásra váró országokkal szemben támasztott követelményeket fogalmazzák meg. Ezek közül a legfrissebbet a brüsszeli Európai Tanács 1995-ben hagyta jóvá. Ez az audiovizuális szektor szempontjából azért fontos, mert külön fejezete foglalkozik az audiovizuális szolgáltatásokkal, és az ezzel kapcsolatos jogalkotást a felvételüket kérő országokban megteendő első lépések közé sorolja (Cseh 1998a).

Az írott jogforrásokon kívül igen nagy szerepe van még a szabályozás kialakításában az Európai Bíróság gyakorlatának is, amely a vitás esetekben döntési jogkörrel rendelkezik. Az EU intézményei közül ebből a szempontból kiemelendő még a Bizottság, amely a közösségi jogszabályok nemzeti kodifikációját és az adott jogszabályok betartását felügyeli. Ennek megfelelően a Bizottság eddig háromszor kezdeményezte az Európai Bíróság eljárását, mivel álláspontja szerint egyes nemzeti jogszabályok nem feleltek meg a közösségi jogszabályoknak.

Ennek érdekében például pénzügyi segítséget nyújtanak az alkotóknak a forgatókönyvíráshoz, alkotótársak és pénzügyi támogatók kereséséhez, illetve a marketing- és forgalmazási stratégia kialakításához. A tisztán gazdasági szempont mellett a támogatások kiosztásakor figyelembe vesznek másféle érveket is. Kiemelkedő jelentőségű szempont, hogy olyan, a nemzeti szinten működő cégek által létrehozandó alkotásokat is támogatnak, amelyek megjelenítik az európai nyelvi és kulturális sokféleséget.

A forgalmazás feltételeinek javítása érdekében a médiaprogramok támogatják a forgalmazók csoportjainak együttműködését, az európai filmek mozikban való vetítését, valamint az európai művek és társaságok fontos szakmai piacokon való reklámozását. Különösen támogatják, ha legalább három különböző ország forgalmazói működnek együtt a forgalmazói kampányokban, és kiemelt figyelmet szentelnek a videós és multimédiás alkotások kiadásának és forgalmazásának, valamint azon műveknek, amelyek alkotásában legalább két, különböző országból és nyelvi környezetből származó műsorszolgáltató is közreműködik.

A nemrég lezárult Média II. programnak köszönhetően a származási országukon kívül is forgalmazott európai filmek aránya az 1996-os alig 14 százalékról több mint 22 százalékra növekedett. A külföldön is bemutatott európai filmek 60 százaléka részesült valamilyen támogatásban.

Az átfogó médiaprogramok mellett az EU támogatja az audiovizuális szektor egyes részterületeit is. Így például az Eurimages Alap támogatja az együttműködést a mozi- és tévéfilmek készítésében, a Bizottság által életre hívott Garancia Alap pénzügyi lehetőségeket kínál az audiovizuális produkciókat támogató bankok kockázatának csökkentése érdekében, míg az audiovizuális EUREKA-program olyan kormányközi fórum, amely saját pénzeszközökkel ugyan nem rendelkezik, de elősegíti az országok közötti együttműködést.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő

Lapozás

• A jogharmonizáció folyamata az audiovizuális szektorban
• A médiaszabályozás története Európában
• A mai helyzet
• Magyarország és az Európai Unió kapcsolatai a média tükrében
• A jelenlegi helyzet
• Összegzés
• Irodalom

Rovatok

Archívum

Kisebbség

Bernáth Gábor – Messing Vera:

Roma szereplő a „Barátok közt”-ben: Az első fecske

Identitás

Papp Z. Attila:

Az eltűnt hokimeccs nyomában. Diskurzuselemzés egy sportesemény ürügyén

Kovács Melinda:

A rendkívüli megismerése. A politikus diszkurzív konstrukciója a magyar sajtóban

Politika

Hegedűs István:

Sajtó és irányítás a Kádár-korszak végén

Bajomi-Lázár Péter:

Média, hatalom. A Médiaimperializmus tézise

Jog

Cseh Gabriella – Sükösd Miklós:

A törvény ereje. A médiatörvény értékelése felé

Kertész Krisztina:

A média szabályozása az Európai Unióban és Magyarországon. A jogharmonizáció folyamata az audiovizuális szektorban

Térkép

Beata Ociepka:

A lengyel média átalakulása

Kritika

Csőke Zoltán:

Amerikai álom, amerikai valóság. Csillag András „Joseph Pulitzer és az amerikai sajtó” című könyvéről

Pódiumbeszélgetések

Támogatónk

Partnereink