   |
|
Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most! 2001 tavasz – Jog rovat A média szabályozása az Európai Unióban és Magyarországon. A jogharmonizáció folyamata az audiovizuális szektorban (4/7)Magyarország és az Európai Unió kapcsolatai a média tükrében Az írott jogforrások jogharmonizációja Magyarország 1991-ben olyan Társulási Megállapodást5 kötött az Európai Unióval, amely az ekkor megindult csatlakozási folyamat jogi alapját jelenti azóta is. Hazánk és az EU között 1998 tavaszán kezdődött meg az a tárgyalás, amelyen már részletesebben elemzik a teljes jogú tagság feltételeit és az addig megteendő lépéseket. Maga a tárgyalás is több lépésből áll, a 31 területre osztott joganyag átvilágításától kezdve az érdemi tárgyalásokon keresztül jutunk el az adott fejezet lezárásáig, amit a megállapodásban foglaltak végrehajtása követ. A joganyag átvilágítása folyamán négy kategóriába sorolják a vizsgált szabályozási területeket, attól függően, hogy lefedi-e egymást a magyar és az uniós joganyag, és ha nem fedik le egymást, akkor szükséges-e változtatni. Ha szükséges változtatni, akkor csak technikai vagy lényegi kérdésekről kell tárgyalni. Kezdetben úgy tűnt, hogy ez a terület kevés gondot fog okozni, azonban ez a vélemény a későbbiek során tévedésnek bizonyult. A magyar médiatörvény (1996. évi I. törvény a rádiózásról és televíziózásról) néhány fontos rendelkezése mindenképpen átgondolásra szorul Magyarország európai jogharmonizációjának szempontjából. A következő területek esnek ebbe a kategóriába. A médiatörvény tárgyi hatálya Az irányelv 2. cikkelyének 1. pontjával összhangban a magyar
médiatörvény is
elfogadja a „származási ország” elvét.6 A törvény
1. § (1) bekezdése
szerint: „E törvényt kell alkalmazni a magyarországi rádió és
televízió műsorszolgáltatásra
és az ezzel összefüggő műsorterjesztésre”. Ugyanakkor a
médiatörvény 1. § (2)
bekezdése úgy szól, hogy: „Ha nemzetközi szerződés így
rendelkezik, e törvényt
a nem magyarországi műsorszolgáltatóra is alkalmazni
kell”. Fogalmak A jelenleg hatályos médiatörvény 48 fogalmi meghatározást tartalmaz, míg az irányelv összesen hatot. Ez az összehasonlítás akkor is elgondolkodtató, ha számításba vesszük, hogy az irányelv csak a televíziózást szabályozza (a helyi tévék kivételével). A médiatörvény fogalmi meghatározásai közül sok szükségtelenül bonyolult, illetve az egyes meghatározások helyenként ellentmondanak egymásnak. Az irányelv 1. cikkelyének b) pontja szabályozza a műsorszolgáltató fogalmát, miközben a fogalom kidolgozása a médiatörvény 2. § 24. pontjában található. A törvény 2. § 24. pontja az irányelv vonatkozó rendelkezéséhez képest hiányosnak mondható, ugyanis a törvény definíciójából hiányzik a „közvetett műsorszolgáltató” tartalmi eleme, vagyis a törvény szerint nem tekinthető műsorszolgáltatónak az, akinek a közvetítésével a műsorszolgáltatás technikailag megvalósul. Ezt megerősíti a törvény 2. § 24. pontjának utolsó mondata is, amely úgy rendelkezik, hogy „[n]em minősül magyarországi műsorszolgáltatásnak a Magyar Köztársaság területén kívülről származó, változtatás nélkül, egyidejűleg közzétett műsorszolgáltatás” (lásd még a korábban idézett 1.§ (1) bekezdést). A fent elmondottakkal összhangban az irányelv 1. cikkének a) pontja szerint televíziós műsorszolgáltatás a műsorszétosztás7 is, hiszen aszerint televíziós műsorszolgáltatásnak minősül a televíziós adások nyilvánosságnak szánt továbbítása vezetéken vagy frekvencián keresztül, ideértve a műholdakat is.8 Ez azt jelenti, hogy az irányelv hatálya alá tartozik minden olyan műsorszolgáltatási megoldás, amely egy pontból több pontba juttat el televíziós műsort. Ezzel szemben a médiatörvény 2. paragrafusának 30. pontja szerint a műsorszolgáltatás „állandó megnevezéssel ellátott rádióműsor, illetve televízió-műsor rendszeres szolgáltatása előzetesen nyilvánosságra hozott adásidőben, bármely műsorterjesztő rendszer meghatározott és nyilvánosan ismertetett csatornáján bárki számára, aki megfelelő vevőkészüléket üzemeltet”. A fentiekből következően az irányelvben említett műsorszolgáltatás része a műsorszétosztás is. Ezzel szemben a médiatörvény szerint ez nem így van, és a műsorszétosztásra ma Magyarországon csak a távközlési tevékenységre vonatkozó jogszabályokat kell alkalmazni. Ez a szabályozási helyzet konkrét problémákat okozott hazánk és az EU között a jogharmonizációs tárgyalások során. Az eltérő meghatározás okozta problémák leginkább az úgynevezett HBO Polska-ügy kapcsán érthetők meg (Cseh 1998b). Ennek lényege, hogy a lengyelországi HBO adást (HBO Polska) a CEU Kft. magyar területről továbbította az AMOS I. műholdra, amely ezt továbbította lengyel területre. A HBO Polska műsorai azonban az uniós szabályozásban előírtaknál kisebb arányban tartalmaztak európai műveket, miközben a Lengyelországban szabályosan bejegyzett műsorszolgáltatókat az EU előírások tiszteletben tartására kényszerítette a törvény. A HBO Polska ezzel sértette más, szintén Lengyelországban működő csatornák piaci érdekeit, elsősorban a Canal Plus francia érdekeltségű tévétársaságét, amely Lengyelországban szabályosan bejegyzett önálló műsorszolgáltató. Az ellenérdekelt társaság azt követelte, hogy kérjék számon a HBO Polskán is a Lengyelországban kötelező műsorszerkezeti követelményeket. Azonban felmerült a kérdés: melyik állam jogosult eljárni, azaz melyik országnak van joghatósága a HBO Polska felett? (A kazetták Nagy-Britanniából érkeztek a Magyarországon bejegyzett CEU Kft.-hez.) Az irányelv szerint Magyarország joga lenne eljárni, hiszen a magyar cég hazánkból továbbította műholdra a műsort. Azonban jelenleg a magyar jogszabályok szerint a CEU Kft. tevékenysége műsorszétosztásnak tekintendő, a műsorszétosztón pedig a hatályos jogszabályok szerint nem lehet számon kérni a műsorszolgáltatásra vonatkozó tartalmi követelményeket, mert a műsorszétosztás távközlési tevékenység. A kialakult patthelyzetben az EU a francia lobbisták hatására erőteljes nyomást gyakorolt a magyar hatóságokra, hogy azok büntessék meg a HBO Polskát. A magyar hatóságok viszont arra hivatkoztak, hogy ez a magyar törvények szerint nem lehetséges. Ez az álláspont jogilag helyes is volt, azonban azt eredményezte, hogy az EU igyekezett meggátolni részvételünket a Média programban, és így a magyar audiovizuális szektor jelentős pénzforrásoktól esett el. Az irányelv 1997-es módosítása bevezette a „teleshopping” fogalmát, amely a médiatörvényben a közvetlen ajánlatnak felel meg (2. § 22. pont). Ebben a kérdésben az irányelv a médiatörvénynél engedékenyebb, kevésbé szigorú követelményeket támaszt, hiszen az irányelv szerint a műsorokat 20 percenként lehet megszakítani teleshoppinggal. A médiatörvény 16. § (3) bekezdése határozza meg a klasszikus reklámidő hosszát, amely kereskedelmi műsorszolgáltatók esetén nem lehet több egy órán belül 12 percnél. Ugyanakkor a törvény elválasztja a klasszikus reklámidőt a közvetlen ajánlattól a megengedett időtartam szempontjából, és a közvetlen ajánlat időtartamát maximálisan napi egy órában határozza meg (16. § (3) bekezdés). Mivel az irányelv 44. cikkelye engedélyezi a benne meghatározott előírások részletesebb és szigorúbb tagállami szabályozását, a médiatörvény módosítása Magyarország számára e helyütt nem kötelező. A fogalmi meghatározásokkal kapcsolatban végül meg kell említeni, hogy a jelenleg hatályos médiatörvény nem tartalmaz minden követelményt azok közül, amelyeket az irányelv 12. cikke határoz meg a reklámok tartalmával kapcsolatban. Így a médiatörvényben jelenleg nem található explicit tilalom olyan reklámok közzétételére, amelyek sértik az emberi méltóságot, faji, nemi és nemzetiségi alapon diszkriminálnak, illetve sértik mások vallási, politikai meggyőződést vagy a környezet védelmét. A médiatörvényt harmonizálni kell ezekkel az irányelvi követelményekkel. A műsorszerkezetre vonatkozó követelmények Az irányelv a médiaszakma által talán legtöbbet idézett
rendelkezése a 4. cikk
1. pontja. Ennek lényege, hogy a tagállamoknak szükség szerint
megfelelő eszközökkel
biztosítaniuk kell, hogy műsoraik többsége európai mű legyen. A 4.
cikk 2. pontja
úgy rendelkezik, hogy az európai művek aránya nem lehet kevesebb,
mint az átlagosan
1998-ban volt – kivéve Görögországot és Portugáliát. A törvény ugyanezen paragrafusának d) pontja szerint a közszolgálati televízió filmalkotásokból megszerkesztett évi műsoridejének legalább 20 százalékát magyar állampolgárságú, illetve magyar nemzetiségű alkotók műveiből vagy magyar állampolgárságú, illetve magyar nemzetiségű művészek közreműködésével készült, illetőleg magyarországi gyártású filmalkotásokból állítja össze. Ezen rendelkezés lényege, hogy a magyar szabályozás a hazai alkotásokból létrejövő hazai gyártású műsorokat részesíti előnyben. Ezzel szemben az irányelv az európai mű fogalmát használja, és nem fordul elő benne az európai gyártású mű fogalma. Ezt a problémát tovább bonyolítja az a tény, hogy a médiatörvény 148. paragrafusa felhatalmazza az ORTT-t az „európai és magyarországi gyártású műsorszám fogalmának meghatározására”. Fontos tudni, hogy az uniós jog a média működését az audiovizuális
ipar részének
tekinti, és a műveket (műsorokat) áruként értelmezi. Ezért a
műsorszolgáltatásra
vonatkozó tagállami jogszabály nem sértheti az áruk és szolgáltatások
szabad
mozgásának Maastrichtban kodifikált uniós alapelvét. Mivel a
jelenlegi magyar
megoldás a gyártás helye szempontjából diszkriminatív szabályokat
állapít meg,
ezzel pedig sérti az említett uniós alapszabadságokat, így a
médiatörvény ezen
a ponton feltétlenül módosításra szorul. A törvényben nincsen megfelelően definiálva az európai származási hely. A törvény 122. § (1) alapján országos műsorszolgáltatásra jogosult részvénytársaságban a magyar állampolgárságú, magyarországi lakóhelyű természetes személyeknek vagy magyarországi székhelyű jogi személyeknek összesen legalább a szavazati jogok huszonhat százalékával kell rendelkezniük. Ugyanezen paragrafus negyedik bekezdése szerint országos műsorszolgáltatást végző részvénytársaság igazgatóságában a tagok, közhasznú társaság esetében az ügyvezetők többségének magyar állampolgárságú, magyarországi lakóhelyű személynek kell lennie, ami ugyancsak nemzeti alapon való megkülönböztetést jelent.9 Magyarország és az Európai Unió médiaprogramjai Az 1990-ben indított médiaprogramhoz a magyar filmszakma 1993 óta csatlakozhatott, elsőként a kelet-közép-európai országok közül. Ez automatikusan történhetett, tehát anélkül, hogy a csatlakozást az EU valamely feltétel teljesítéséhez kötötte volna. Azonban míg a magyar filmesek gyorsan észrevették és kihasználták a program által kínált lehetőségeket, és a profiljuknak leginkább megfelelő alapprogramot megkeresve, külföldi kollégáikkal együttműködve igyekeztek támogatást szerezni, addig hivatalos szinten sokkal nehezebben indult be a folyamat. A fő probléma az volt, hogy egyik állami szerv sem érezte igazán magáénak a problémát, illetve ódzkodtak attól, hogy előteremtsék a részvétel árát, mintegy 400-500 ezer ECU-t. Az EU hosszasan kereste, ki hivatott magyar részről megkötni a megállapodást a programba való belépésről, és végül azt hitték, a magyarok szándékosan halogatják a kérdés eldöntését. Ezért kerülhetett veszélybe már a Média I. programhoz való csatlakozásunk is, míg végül egy végső határidőként megadott, péntek délután négy órában rögzített időpont letelte előtt pár perccel Mádl Ferenc, az akkori művelődésügyi miniszter aláírta a csatlakozási dokumentumot. A Média I. utolsó évében, 1995-ben a társult országok közül elsőként Magyarország már teljes jogú tagja volt a programnak. A tagságunk miatt végül 420 ezer ECU-t kellett befizetni, de mivel a támogatások mintegy 480 ezer ECU-t tettek ki, mérlegünk ebben az évben pozitív lett. Az 1996-ban indult Média II. program esetében azonban már nem volt ilyen könnyű a helyzetünk. Ehhez több tényező is hozzájárult. Egyrészt a Bizottság a korábbi viszonyok zavarosságára hivatkozva (az anyagi forrásokat 19 alapprogram között osztották el meglehetősen átláthatatlan szempontok szerint) tulajdonképpen központosította a programot. Ez azt eredményezte, hogy megszűntek az alapprogramok, és a döntések a 10. Általános Igazgatóság kezében összpontosultak. Másrészt az automatikus csatlakozás lehetősége helyett az Európai Bizottság feltételeket szabott a jelentkezőknek, amely feltételek közül a legfontosabb az audiovizuális terület jogharmonizációja volt. A jogharmonizációs feltétel teljesítését rendkívül megnehezítette,
hogy ebben
az időpontban már hatályos volt a magyar médiatörvény, amelynek több
pontja
nem volt összhangban az irányelvvel. Az EU konkrétan kifogásolta a
törvény „magyarországi
gyártású műsorok” kifejezését, mivel ez ellenkezik az unió
nemzeti kvótákat
elutasító álláspontjával, illetve hiányolta, hogy az adott időpontban
(1996
elején) nem szabályoztunk európai kvótákat, pedig a határok nélküli
televíziózásról
szóló irányelv ezeket központi kérdésnek tekinti. Ugyanakkor problémát okozott, hogy nem volt egyetlen olyan hivatalos magyar szerv sem, amely az uniós médiaprogramokhoz való csatlakozás egész kérdéskörében kompetens lett volna. Az egyes döntési jogkörök szétaprózódásának következtében 1996 májusáig a magyar fél nem tudta meghatározni, hogy ki tárgyalhat a kormány teljes felhatalmazásával. A törvényhozók megelégedtek az elért eredményekkel, és maga a filmszakma sem tudott egységesen fellépni. Ezek után nem csodálható az EU 1996 májusi döntése, miszerint Magyarország nem tekinthető a Média II. tagjának, és nem is élvezhet a programból származó semmiféle támogatást (Kézdy-Kovács 1998). Ekkor azonban még nem volt végleg veszve minden, mivel 1996 hátralévő részében ismét megkezdődtek a tárgyalások a Média II. programhoz való utólagos csatlakozás lehetőségeiről, és úgy tűnt, az EU kész 1997 májusában formálisan jóváhagyni csatlakozásunkat. Ekkor azonban a Canal Plus panaszával megkezdődött a már említett HBO Polska-ügy, ami miatt Brüsszel felfüggesztette a csatlakozási folyamatot. Ekkor volt még a magyar félnek egy utolsó esélye, ugyanis a Hírközlési Főfelügyelet a tevékenységét szabályozó jogszabály értelmében a továbbítási engedély meghosszabbításakor érvényesíthet európai érdekeket. Ez az utolsó remény is elszállt azonban akkor, amikor 1998 januárjában a Főfelügyelet tíz évre szóló rádióengedélyt adott a HBO Polska adását továbbító CEU Kft-nek. Ezután az Európai Parlament bizonytalan időre felfüggesztette a csatlakozásunkról szóló döntést. Később ugyan igenlő választ adott, ám de facto Magyarország mégsem vehet részt a programban, mivel ehhez a Tanács beleegyezésére is szükség lenne. Az EU álláspontja ebben a kérdésben azóta sem változott, amit Michael Lake-nek, az Európai Bizottság magyarországi delegációvezetőjének azon kijelentése is bizonyít, hogy hazánk a médiatörvény módosításáig nem vehet részt az uniós támogatási programokban.10
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. :: Főoldal :: Impresszum :: Szerzőinkhez :: Beköszöntő
| |
Lapozás
Rovatok
Archívum
Kisebbség Bernáth Gábor – Messing Vera: Roma szereplő a „Barátok közt”-ben: Az első fecske Identitás Papp Z. Attila: Az eltűnt hokimeccs nyomában. Diskurzuselemzés egy sportesemény ürügyén Kovács Melinda: A rendkívüli megismerése. A politikus diszkurzív konstrukciója a magyar sajtóban Politika Hegedűs István: Sajtó és irányítás a Kádár-korszak végén Bajomi-Lázár Péter: Média, hatalom. A Médiaimperializmus tézise Jog Cseh Gabriella – Sükösd Miklós: A törvény ereje. A médiatörvény értékelése felé Kertész Krisztina: Térkép Beata Ociepka: Kritika Csőke Zoltán: Támogatónk
Lapunk megjelenését 2009-ben és 2010-ben az Országos Rádió és Televízió Testület támogatja. Partnereink
Magyar Kommunikációtudományi Társaság Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette) |
| ||||||||||||||||||||||
