Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2001 nyár – Újságírás rovat

Michael Kunczik

A demokratikus újságírás (5/10)

Etikai megfontolások és az újságírás fő feladatai

Az általam demokratikus újságírásnak nevezett gyakorlat etikai alapjainak kialakítása a következő alapvető konfliktushelyzetből indul ki: „Minden szervezetben, de különösképpen az államban, a kormányzás kettős problémája jelentkezik. A kormány szempontjából az a probléma, hogy miként tudja biztosítani a kormányzottak beleegyezését, míg a kormányzottak azzal küzdenek, hogy miként vetessék figyelembe a kormánnyal saját érdekein túl azoknak az érdekeit is, akik fölött hatalommal rendelkezik” (Russell 1957: 187f). Ezt az alapvető érdekkonfliktust gyakran próbálják elbagatellizálni. A hatalmon lévők mindig azt a benyomást igyekeznek kelteni, hogy a teljes népesség érdekeit képviselik. Szerintük az állam alapját jelentő hivatalos ideológia a teljes népesség érdekeinek alapvető harmóniáján nyugszik. Nyilvánvaló, hogy a helyeslő, dicsőítő újságírás, amely magasztalja az éppen hatalmon lévők állítólag kiemelkedő teljesítményét, nem azonos a demokratikus újságírással. A demokráciában az újságírónak mindig alapvetően kritikusan kell viselkednie.

Ez nem azt jelenti, hogy el kell utasítania az államot, hanem azt, hogy annak „őrkutyájaként” (watchdog) kell dolgoznia.
A továbbiakban érvelésem arra a (valóságban sajnos ritkán megvalósuló) feltevésre támaszkodik, amely szerint az érintett kormányoknak érdekében áll, hogy állampolgáraik jól tájékozottak, magabiztosak legyenek, és aktívan részt vegyenek a közvélemény és a politikai közakarat formálásában – miközben az embereknek komoly érdekük fűződik ahhoz, hogy ellenőrzésük alatt tartsák a kormányt, felfedjék a hatalommal való visszaéléseket és a korrupciót, és küzdjenek ezek ellen. A demokratikus újságírásnak semmilyen körülmények között nem feladata a lakosság manipulálása és az emberi jogokat semmibe vevő rezsimek támogatása. A kormány szócsöveként működő újságírás (government-say-so journalism) elméletileg összeegyeztethetetlen az etikailag megalapozott újságírással, noha a végrehajtói, törvényhozói és bírósági döntések ismertetése is kulcsfeltétele a demokratikus akaratképzésnek.

Az emberek politikai részvétele nagyon fontos, hiszen minél többen vesznek részt a kollektív döntéshozatalban, minél többen részesei a kommunikációs struktúrának, annál erősebb az emberek nemzetállam iránti elkötelezettsége (pozitív kötődésük, hűségük, a célok megvalósítására való törekvésük), és annál kisebb különállásuk mértéke (személyes távolságtartásuk, illetve az érzésük, hogy képtelenek befolyásolni a kollektív cselekvést és politikát). Ilyen körülmények között a demokratikus újságírás egyik legfontosabb (és valószínűleg legkevésbé megvalósuló) feladata az, hogy segítsen megakadályozni a demokrácia fejlődését alapjaiban fenyegető oligarchikus vezetés kialakulását. A demokratikus újságírásnak világossá kell tennie a politikai akarat képződésének folyamatát – a politikát átláthatóvá, transzparenssé kell tennie.

A demokratikus újságírás olyan filozófiai alapokra épül, amelyek az emberi méltóságot helyezik minden közéépontjába. Ha az újságírói ethosz a kommunikációt az emberek közti kölcsönös megértést elősegítő tevékenységnek tekinti, akkor elfogadható az is, ha az állampolgárok elvárják a médiától, hogy megfelelően tájékoztassa őket a közügyekről. A demokratikus újságírónak nem szabad elfogadnia azt az álláspontot, hogy a „tények” közlése az újságírói tevékenység egyetlen célja. Mindig szem előtt kell tartania Dorothy Sayers mondását: „Uram, a tények olyanok, mint a tehenek. Ha elég keményen nézünk a szemükbe, rendszerint elszaladnak előlünk.”
A társadalmi változás – még tervezett formájában is – mindig konfliktussal jár. Mindig fennáll az a lehetőség, hogy a társadalom egyes részei veszíteni fognak rajta, míg mások nyernek vele. A konfliktusokat azonban nemcsak negatívumnak kell tekintenünk. A konfliktusok felkavarják az állóvizet, és felhívják a figyelmet a problémákra, ami végül elvezethet azok megoldásához. Az olyan államok, amelyekben a média az érdekek nagy harmóniájának képét terjeszti, mindig autoritáriusak, és elnyomják a kormány álláspontjától eltérő nézeteket. Az újságírók egyik fontos feladata, hogy felhívják a figyelmet az alternatívákra, és megmutassák, hogy a célok fontossági sorrendje a társadalmon belül elfoglalt különböző pozícióktól függően változik. Így előfordulhat, hogy bár valami helyi nézőpontból különösen értékesnek és fontosnak tűnik, ugyanaz valójában meglehetősen kedvezőtlen a rendszer egészének szempontjából. Az ilyen konfliktushelyzetekben fontos a hiteles tájékoztatás.

Az őrkutya szerepének betöltése és a politikusok teljesítményének értékelése azt jelenti, hogy szinte automatikusan konfliktusok keletkeznek az újságírók és a politikusok vagy köztisztviselők között. Az újságíróknak folyamatosan észben kell tartaniuk, hogy az információ kihat a társadalom hatalmi viszonyaira. A demokratikus újságírássoha nem helyezkedhet semleges, kívülálló álláspontra. Épp ellenkezőleg: fel kell ismernünk, hogy az újságírás is hatalmi tényező, amelyet sok politikus és érdekcsoport kihívásként érzékel. Csak a diktatúrákban nincs konfliktus az újságírók és a kormány között.

A demokratikus újságírónak értelmiséginek, szellemi dolgozónak kell tekintenie magát. E felfogás része az is, hogy alapvetően kritikusan szemléli a társadalmi valóságot. Egyszerűbben fogalmazva: az újságírónak nem szabad eladnia a lelkét a hatalmasoknak, nem szabad csak dicsőítenie őket. Az újságíró az egész társadalmat szolgálja: feladata az alapvető emberi jogokból kiinduló kritika gyakorlása. Az újságírónak tisztában kell lennie azzal is, hogy az értelmiségieket szinte törvényszerűen érik olyan a támadások és rágalmak, amelyek szerint ethosz nélküli csőcseléket képviselnek, elárulják a nemzeti ügyet stb. A demokratikus újságírás azonban semmiképp sem államellenes. A bírálat végtére is nem rombol, lehet nagyon építő is. Ezért a demokratikus újságírásnak felelősnek is kell lennie. A demokratikus újságírónak tekintettel kell lennie arra, hogy az általa nyilvánosságra hozottak milyen következményeket gyakorolhatnak a társadalomra. És ezzel elérkeztünk annak a bizonyos határvonalnak a problémájához, amely minden egyes esetben nehéz dilemma elé állítja az újságírót. Amikor sérülnek az emberi jogok, az újságírónak a következményektől függetlenül az abszolút értékű etikusság jegyében kell cselekednie. Az emberi jogok megsértése esetén egyértelműen az igazság védelme az újságíró kötelessége – ez különbözteti meg a demokratikus újságírást a kormányszócsőkéként működő újságírástól.

Az állammal és a politikával szembeni építő kritikus hozzáállás azt jelenti, hogy az újságíró ellenőrzi a hatalmat, de nem az ellenzék szerepét játssza. Az emberi jogok megsértésének esetében viszont ez a hozzáállás a legteljesebb ellenállássá változik. Arra a kérdésre, hogy „Kinek az oldalán állok?”, csak egy válasz van: „Az emberiség oldalán”.⁹ Ahogy a Nobel-díjas író, Camilo José Cela fogalmazott egy interjúban: „Nem azok oldalán állok, akik csinálják a történelmet, hanem azokén, akik elszenvedik” (TIME, 1989. december 11.).
Az újságírónak tudnia kell, hogy a valóság konstruálásának lehetősége óriási hatalmat ad a kezébe. Így nagy veszélynek van kitéve: hajlamossá válhat arra, hogy csak abból csináljon hírt, ami megfelel saját előítéleteinek, és összehangolja a hírt a saját véleményével. Amikor az újságíró konfliktussal, ellentmondásos kérdésekkel foglalkozik, sokszor főleg azokat az elemeket mutatja be, amelyek alátámasztják a konfliktusról vallott saját nézetét. Ma is érvényes Walter Lippmann híres mondása: „többnyire nem az történik, hogy először megnézünk valamit, azután megmondjuk, mit látunk; általában előbb eldöntjük, mit látunk, és csak aztán nézzük meg” (Lippmann 1922: 81).

Épp ezért a sokféle vélemény megjelenítése azt is jelenti, hogy ügyelni kell a szakma heterogeneitására. Fontos, hogy az újságírók a lehető legváltozatosabb társadalmi környezetből érkezzenek. Minden újságírónak tudnia kell, hogy a hírérték, vagyis az a követelményrendszer, amely alapján a hírek közé válogat egyes információkat, nem statikus és abszolút, hanem mélyen gyökerezik a tömegtájékoztatás azon működési feltételeiben, amelyeket viszont azok határoznak meg, akik a médiát uralják.¹⁰ Más szóval: a hírértéken lehet és kell is változtatni. (Az a szabály, hogy a jó hírközlés azonos a tárgyszerű hírközléssel, nemcsak a demokratikus újságírásra vonatkozik. Az, hogy az újságírónak folyamatosan kell szállítania a naprakész híreket, megakadályozza, hogy gondos kutatás után tárja őket a nyilvánosság elé, és megmagyarázza az események összefüggéseit is.) Az újságírónak tisztában kell lennie azzal, hogy saját világképe, az eseményekkel és dolgokkal kapcsolatos látásmódja nem az egyedüli és abszolút helyes nézet. Sosem szabad elfelejtenie, hogy más nézőpontok is lehetségesek.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő

• Elöl járóban
• Mi a demokrácia?
• Média és demokrácia: normatív elméletek
• Az oligarchia vastörvénye
• Etikai megfontolások és az újságírás fő feladatai
• PR és újságírás
• A kereskedelmi szempontok előtörése
• Média és politika
• Kilátások
• Irodalom

Újságírás

Michael Kunczik:

A demokratikus újságírás

Politika

Jenei Ágnes:

Miből lesz a hír?

Kultúra

Kádár Judit:

A pusztába (sem) kiáltott szó

Sorozatok

Antalóczy Tímea:

A szappanoperák genezise és analízise I.

Jog

Hargitai Lilla:

Gondolatok a médiatörvény reklámszabályainak lehetséges módosításáról

Oktatás

Bényei Judit:

Az Alkonyzónától a Simpson családig

Újságírás

Ószabó Attila – Vajda Éva:

A valóság nyomában

Közszolgálat

Rácz Zsuzsa:

Egy fejezet a BBC történetéből