Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2001 nyár – Politika rovat

Jenei Ágnes

Miből lesz a hír? (13/12)

A kutatás lehetőségei

Az egyes esettanulmányok – a híradó műfajával, a televíziós hírkészítéssel kapcsolatban tett megállapítások érvényességének igazolásán túl – hosszú évekig nem tudtak újabb eredményekről beszámolni. A bemutatott szervezetszociológiai irányzat a kilencvenes évekre elfáradt, nem tudott megújulni. Az empirikus kutatás létjogosultsága ma azonban ismét aktuálisnak tűnhet. Egyrészt érdemesnek tartom a szervezet és a hírgyártók elemzését tovább finomítani, másrészt figyelembe venni a technológiai környezet változását, és tetten érni a szakmai értékrendre gyakorolt hatását. A következőkben a kutatás lehetőségeit vizsgálva ezt kívánom részletesebben kifejteni.

Módszertani szempontból az empirikus kutatás problematikája abban rejlik, hogy nehéz megragadni azt, ahogyan a szervezeten belüli érdek- és hatalmi viszonyok befolyásolják a döntéseket, holott ezek a viszonyok mind a szervezeti struktúrára, mind magára a hírgyártásra és így a végtermékre is kihatnak. A kutatók azonban – bár részt vehetnek a napi szerkesztőségi értekezleteken – nem juthatnak be a stratégiai döntéshozó fórumokra. Annyit látnak egy szervezet életéből, amennyit az hajlandó megmutatni. Sajnos a vezetőkkel folytatott interjúk nem pótolják ezt a hiányt. A professzionális kommunikátorok egy-egy helyzet utólagos elemzésénél a saját döntéseiket igyekeznek ésszerűsíteni és igazolni, a folyamatoknak már egy rekonstruált és részrehajlóan értelmezett változatát közvetítik a kutatónak.

A kutatási módszer korlátainak tudatában célszerűnek tűnhet a kutatás perspektíváját kitágítani, alaposabban feltérképezni a hírapparátus és környezetének kapcsolatrendszerét. Ebből a szempontból a hírszerkesztőséget érdemes tágabb kontextusában, az adott televíziós társaságnál elfoglalt helye szerint jellemezni, a televízió szervezetistruktúráját is elemezni, és a sokszor szinte áttekinthetetlen, de a belső kommunikáción keresztül nyomon követhető kapcsolatrendszerét a lehetőségekhez mérten feltárni.
Ugyanakkor érdemes a hírapparátusra mint nyílt rendszerre tekinteni, és a működését, illetve változását befolyásoló tényezőket a legújabb szervezetelméleti megközelítések szerint elemezni (például a kontingencia elméletének árnyaltabb, kritikailag újrafogalmazott változatával, lásd Dobák 2000). Ezek az elméletek a vizsgálandó tényezőket egyre finomabban kidolgozott kritériumok szerint tanulmányozzák a környezet-stratégia-struktúra-magatartás-teljesítmény rendszerében. Célszerű végiggondolni, hogy a bemutatott irányzat nem kezelte-e túlságosan statikusan a szervezeteket, és ha igen, hogyan lehetne a változásokat megfigyelni, feltételezve, hogy a tényezők jellege nem determinisztikus, és figyelembe véve a döntési pozíciókban lévők választási lehetőségeit.
Talán érdemes az eddigi kutatásoknál nagyobb hangsúlyt fektetni a szerkesztőségen belüli kommunikációs kapcsolatok átvilágítására, az információ és a tudás, az ismeretek, a szakmai értékek továbbítási rendszerének feltérképezésére, valamint a kommunikáció más, szervezeti funkcióira (szociális összetartó erő, motiváció–meggyőzés–megerősítés, döntéshozatal-támogatás). Ésszerűnek tűnik a vizsgálatot egy szociometriai felméréssel (Mérei 1988) kiegészíteni, és a rendelkezésre álló adatokkal együtt elemezni.

Ugyanakkor célszerűnek tartom ezeket a vizsgálatokat Bourdieu mezőelméletének (1976) gyakorlati alkalmazásával is kiegészíteni, annak hatékonyabb kifejtésére, hogy a hírszerkesztők munkájában milyen szerepet játszanak a legfontosabb információforrásokkal fenntartott személyes kapcsolatok. Gans (1979) az újságírók és az informátorok kapcsolatát az olyan tánc metaforájával illette, amelyet hol az egyik, hol a másik fél irányít, bár a hírszerkesztőknek csak ritkán jut vezető szerep. Az újságírás és a politika erőterében, mezejében is szimbolikus harc folyik; a résztvevők a nyilvánosság terének elfoglalásáért küzdenek. Tétje, hogy a nézők többsége kinek a valóságdefinícióját fogadja el érvényesnek, legitimnek, kinek a világszemlélete kerekedik felül, tűnik igaznak és helyesnek. Ez a két mező szorosan függ egymástól, hiszen a kemény hírek információforrásai általában a politikusok, nem beszélve a lehetséges, akár áttételes tulajdonosi kapcsolatokról. A kutatást ki lehetne terjeszteni a hírszerkesztők és politikusok mezőjének, erőterének vizsgálatára, és felmérni, hogy milyen mértékben keresztezik egymást, illetve olvadnak össze.

Az elmúlt évek technológiai fejlődése megváltoztatta, illetve feltételezhetően átalakítja a hírgyártás folyamatát. Ezért azt is érdemes megvizsgálni, milyen irányba mozdítja el a híradókat a könnyű, digitális kamerák, a digitális montírozás használatának lehetősége, hogyan változik a termelést jellemző nehézkes munkatempó, mi változik az Internet termelési folyamatba történő bekapcsolásával (mint hírforrás és mint visszajelző felület, lehetőség a közönség valós igényeinek megismerésére). A képalapú kommunikáció elterjedése, a vizuális kultúra ismereteinek egyre szélesebb körű tanítása valószínűleg még a hagyományos televíziós hírszerkesztőségek munkájára is kihat. Az innovatívabb szellemű televíziók a két médium (televízió és Internet) párosításának lehetőségeit kutathatják (Jenei 2001). A digitalizáció következményeként elterjedő sokcsatornás televíziós modell átalakítja a médiapiacot és a fogyasztási szokásokat; az Interneten a hírforrások archívumaihoz akár közvetlenül is hozzáférhet a felhasználó. A globalizálódott társadalomban átértékelődik a hírforrások, az újságírók, a televíziós hírszerkesztés szerepe. A technológiai feltételek változása valószínűleg mind a professzionális kultúra értékrendjében, mind a munkaszervezésben jelentős változásokat hoz. Ezek felmérésére ismét aktuálisnak tűnik a hírszerkesztők és hírgyártás tudományos vizsgálata.

Az így kibontakozó kutatásokból levonható következtetéseket a vizsgált televíziós hírszerkesztőség által készített hírműsorok formális és tartalmi elemzése teheti teljessé. Ezen kívül hasznosnak bizonyulhat a hírműsorok fogadtatásának felmérése is. Az összehasonlító tanulmányok több lehetőséget adnak a különböző munkakörnyezetben készült híradók specifikus sajátosságainak kiemelésére, ezért érdemesnek tűnik több szerkesztőség munkáját átvilágítani. Mindezek a vizsgálati javaslatok új perspektívát nyithatnak a bemutatott kutatási módszer művelői számára.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő

• Bevezetés
• „Mit mond, milyen csatornán keresztül, kinek, milyen hatással?”
• A ki tanulmányozásának tudományos kontextusa
• A hírszerkesztők és a hírgyártás tudományos vizsgálata
• Kutatási módszer
• A hírgyártás alapja
• Munkafázisok
• A rutinosítás
• Hírérdemesség
• Hírértékek
• Konklúzió
• A kutatás lehetőségei

Újságírás

Michael Kunczik:

A demokratikus újságírás

Politika

Jenei Ágnes:

Miből lesz a hír?

Kultúra

Kádár Judit:

A pusztába (sem) kiáltott szó

Sorozatok

Antalóczy Tímea:

A szappanoperák genezise és analízise I.

Jog

Hargitai Lilla:

Gondolatok a médiatörvény reklámszabályainak lehetséges módosításáról

Oktatás

Bényei Judit:

Az Alkonyzónától a Simpson családig

Újságírás

Ószabó Attila – Vajda Éva:

A valóság nyomában

Közszolgálat

Rácz Zsuzsa:

Egy fejezet a BBC történetéből