Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2001 nyár – Sorozatok rovat

Antalóczy Tímea

A szappanoperák genezise és analízise I. (5/12)

Terhesség – anyaság – abortusz

Tania Modleski (1982) véleménye szerint a szappanoperák személyes ügyekkel – családdal, szerelemmel, szexszel, féltékenységgel stb. – foglalkoznak, amelyek lekötik az otthonközpontú nők hagyományos napközbeni nézőközönségét. Sikerre vannak ítélve, hiszen a személyesség világában élnek, nemcsak legitimek, de nagyszerűek, elbűvölők is.

A terhességet és az anyaságot a szappanoperákban következetesen olyan kontextusban ábrázolják, amelyben a nők passzív szereplőként tűnnek fel. A nők szinte mindig úgy írják le másállapotukat, mintha „kihordanák” szeretőjük gyermekét. Az ilyenfajta leírás akkor a legszembetűnőbb, amikor a nő rájön, hogy jövendő gyermekének apja nős. Ilyenkor úgy tűnik, mintha a nő egy kis darabot szeretne birtokolni álmai férfijából. De még ennél is fontosabb, hogy ilyenkor a nő önmagát mint passzív résztvevőt definiálja, míg az őt teherbe ejtő férfi aktív szereplő. Mindezt tetézi, hogy a terhes ifjú leányka a történet passzív résztvevőjeként általában képtelen felismerni állapotát, s csaknem mindig más – a doktor, egy férfi, a szomszédasszony, valamelyik irigy rokon – diagnosztizálja a terhességet. A nő furcsa, rejtélyes tünetekkel fordul az orvoshoz – gyengeségre, fáradékonyságra, rosszullétekre panaszkodik –, szinte soha nem ismeri fel saját állapotát a kimaradó menstruációból vagy egyéb jelekből.

Általában jellemző a szappanoperákra, hogy a nők nincsenek tisztában „reprodukciós rendszerükkel”, illetve nem vesznek róla tudomást: nem tudnak a fogamzásgátlási módszerekről, és meglepődnek, amikor teherbe esnek. Szinte csak a negatív, cselszövő hősnőkkel esik meg, hogy maguk diagnosztizálják a terhességüket. Ezek a cselszövő nők sokszor arra használják fel állapotukat, hogy ellenőrzésük alá vonják a férfit, és bosszút álljanak rajta.

Az abortusz ezekben a sorozatokban elfogadhatatlan rossz, még az erőszak útján való teherbeesésnél is. Ha a nő mégis vállalkozna a terhesség megszüntetésére, akkor mindjárt ott az ítélet: (mint nő) alkalmatlan arra, hogy a kérdésben önállóan döntsön. Más szereplők – például azok a férfiak, akiknek semmi közük a terhességhez – avatkoznak közbe, hogy az abortuszt meggátolják. Gyakran az érintett nő heveny bűnbánatban őrlődik azért, amiért egyáltalán felvetődött benne a terhesség-megszakítás gondolata. Ha netán mégis sor kerül abortuszra egy szappanoperában, akkor a nőt szinte kivétel nélkül sajnálkozásukkal árasztják el az ismerősök és hozzátartozók.

Gyakorta vizionál egy-egy beavatkozáson átesett nő, például képzelt gyereksírást hall. Persze a férfi, aki az elpusztított utód apja lett volna, óhatatlanul az árulás bizonyítékaként értékeli az abortuszt, mintha megfosztották volna attól a jogától, hogy gyermeke legyen.
A nők reprodukciós szerepét passzívként meghatározó szélesebb kontextus a szappanoperák női figuráit általánosan függő helyzetben ábrázolja. Ezek a szereplők szinte soha nem jutnak pénzhez, politikai hatalomhoz, nem érnek el sikereket, vagy ha mégis, akkor komoly kontrasztot láthatunk sikereik és boldogtalan magánéletük közt. Ha egy nőnek mégis van olyan hatalma, amely nem személyes, nem a családi kapcsolataiból és otthonából ered, hanem pénzhez, tulajdonhoz, üzletrészhez, politikai befolyáshoz stb. kötődik, akkor okkal gyaníthatjuk, hogy a negatív hősnő gonosz figurájához van szerencsénk. Ez a figura politikai vagy gazdasági tőkéjét garantáltan házasság, válás vagy megözvegyülés útján szerezte.

A család jelenti sok nő számára az egyetlen támaszt, a szappanoperák pedig ennek a közegnek örökéletű biztosítását kínálják. A nézőnek egy olyan család képét festik le, amely bár folyamatosan az összeomlás szélén áll, mégis mindig együtt marad, függetlenül attól, hogy szereplői milyen elviselhetetlen helyzeteken mennek keresztül. Vagy még pontosabban: a család éppen azért marad együtt, mert állandóan kaotikus a helyzete. A családon belül keletkező boldogtalanságot csak a családon belül lehet megoldani. A gyötrődés nem következménye vagy jele a család összeomlásának, mint sok 19. századi regényben, hanem éppen ez adja a mikrokörnyezet működésének értelmét és lehetőségét a fennmaradásra. Amíg a gyerekek elégedetlenek, s a dolgok nem találnak kielégítő megoldást, addig az anyára mint bizalmasra és tanácsadóra is szükség van, hiszen ennek a hivatásnak sosem lesz vége.

A szappanopera alanya/nézője egyfajta ideális anyává alakul: olyan személlyé, akinek bölcsessége mélyebb, mint összes gyermekéé, akinek együttérző képessége elég nagy ahhoz, hogy minden ellentétes követelést befogadjon és mindegyikkel azonosuljon, és akinek nincsenek saját gondjai, panaszai.

A szappanoperák meggyőzik a nőket arról, hogy életük legmagasztosabb célja az, hogy családjukat egységesnek és boldognak lássák, közben pedig vigasztalják azokat a nőket, akik ezt az ideális állapotot nem képesek megteremteni. Erősíti ezt a szappanoperák úgynevezett „jó anya” figurája is. Ellentétben a „manipuláló anya” figurájával, aki megpróbál gyermekei életébe beleavatkozni, a jó anyának végig kell néznie, ahogy gyermekei élete szétesik. Tanácsai, amelyeket csak akkor ad, ha megkérik rá, időlegesen enyhítik a bajt, de általában nem vezetnek eredményre. A jó anya alapvető funkciója az, hogy együttérző legyen és elviselje gyermekei hibáit és konfliktusait. Fontosfelismernünk, hogy a szappanoperák a család elsődlegességét nem azáltal hangsúlyozzák, hogy ideális családokat tárnak elénk, hanem állandó kavarodásban élő családok megjelenítésével – folyamatosan folyamodva a nézőhöz, hogy legyen megértő és elnéző a rosszakkal, a gonoszokkal szemben. A néző/anya, miközben azonosul minden egyes karakterrel, egy magasabb nézőpontba kerül, és kiterjeszti együttérzését a vétkesekre és az áldozatokra is. Abban a helyzetben van, hogy mindent megbocsáthat.

Szabályszerűnek látszik, hogy a szappanoperákban csak olyan elemeket találunk, amelyek tolerálhatóak, megbocsáthatóak. Ilyen a nők karrierépítése, a vetélés/abortusz, a házasság előtti és házasságon kívüli szex, az alkoholizmus, a válás, a mentális vagy akár fizikai kegyetlenség. Az olyan elemek, mint például a homoszexualitás, amely nemcsak időlegesen rengetné meg, hanem véglegesen megbonthatná a családi struktúrát, egyszerűen nem jelennek meg, nem vesznek róluk tudomást. A szappanoperák, ellentétben sokak vélekedésével, nem konzervatívok, hanem liberálisok, és az anya a par excellence liberális szereplő. Azáltal, hogy az anyát állandóan sokoldalú problémák közt látjuk, és azáltal, hogy sosem juthat el a végleges megoldásig, a szappanopera megakadályozza, hogy félreérthetetlen, egyértelmű kijelentéseket tegyen.

Ha a szappanoperában mindenkivel törődnünk is kell, ha nem megengedett is, hogy elítéljünk szereplőket, míg minden bizonyítékot nem láttunk (és természetesen sosem láthatjuk mindet, mivel a történet végtelen), mégis van egy szereplő, akit szabadon utálhatunk: a cselszövő nő, a néző ideális másának negatív kivetülése. Bár a szappanoperákban a legtöbb szenvedés elkerülhetetlennek tűnik, sokért a cselszövő nőt hibáztathatjuk. Ő az, aki megpróbálja jobban irányítani a dolgokat, mint amennyire az alany/néző képes. A cselszövő lehet egy olyan anya, aki irányítani szeretné gyermekei életét vagy tönkre akarja tenni házasságukat, vagy lehet olyan nő, aki bosszút akar állni férje családján, mert sosem fogadták be egészen.
Míg a szappanopera a nézőt a jó anya szerepébe állítja, a cselszövő asszony a feminin harag kifejezőjévé, levezetőjévé válik. Ha egy cselszövő véletlenül megjavul, azonnal felbukkan egy másik. Általában azonban a népszerű cselszövők hűek maradnak szerepükhöz az egész sorozaton át.

A szappanoperák előszeretettel alkalmazott technikája a közeli felvételek sűrű használata. Gyakran csak a közönség láthatja a szereplő arcán tükröződő komplex érzelmeket, amelyeknek kódrendszere igencsak összetett. Jelenthetnek diadalt, keserűséget, csalódást, zavarodottságot – valójában a teljes érzelmi skálából válogathatnak. E sorozatok élesen különböznek ebben a tekintetben a férfiak vizuális szórakoztatására készített populáris formáktól, amelyek a női test fetisizálására épülnek. A nőknek szóló vizuális művészeti formákban viszont arról szinte el is feledkezhetünk, hogy a szereplőknek testük is van, nemcsak arcuk.

A szappanopera tűnik az egyetlen vizuális művészeti formának, amely az anyai pillantást aktiválja – olyan módon, hogy aggódnunk kelljen másokért. Arcokat közelről, a film megjelenése előtt, csak a szeretők és anyák láthattak. A közeli felvételek hozzászoktatják a nézőt, hogy olvasson a szereplő gondolataiban, elmerüljön lelki világában, hogy érzékennyé váljon a kimondatlan érzelmekre.
A háziasszonynak teendői természetéből fakadóan egyszerre több dologra kell koncentrálnia. A háziasszonykodás állandó zaklatottsággal jár, a háziasszonyok a nyugtalansághoz szoknak hozzá, nem a nyugalomhoz, és nem a folyamatosan végzett kemény munkához. A napközben való televíziózás is szerepet játszik a nők munkájának megszakításában.

A tömegkultúra nő-képét Steiner (1971) a következőképpen foglalja össze: a férfi és nő közötti viszonyt hierarchikus elv, a férfi dominanciájának és a nő alárendeltségének elve rendezi. A férfi dominanciáját a stabil, biztos kiállás, egyenes tartás, közvetlen, komoly tekintet jelzi. A női állapot jellemzői ezzel szemben a bizonytalanság, a komolytalanság – ezért kell nekik gyakran a férfiakra támaszkodniuk. A férfiakkal ellentétben a nőket gyakran ábrázolják ágyban vagy földön fekve, illetve ülve. Folytonos mosolyuk barátságosságot, ártatlanságot, nyíltságot jelez. Tekintetük nem a kamerát, a szemlélőt célozza (a férfiakkal ellentétben), hanem vagy a mellettük levő férfira néznek, vagy pedig álmodozón, céltalanul a semmibe.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő

• Bevezetés
• A műfaj eredete
• A műfaj lehetséges változatai
• A szappanoperai kellékek
• Terhesség – anyaság – abortusz
• Az „apasági cselekmény”
• A ház mint végállomás
• Az eredet
• Valóság kontra fikció
• Szappan-sztárok
• Összegzés
• Irodalom

Újságírás

Michael Kunczik:

A demokratikus újságírás

Politika

Jenei Ágnes:

Miből lesz a hír?

Kultúra

Kádár Judit:

A pusztába (sem) kiáltott szó

Sorozatok

Antalóczy Tímea:

A szappanoperák genezise és analízise I.

Jog

Hargitai Lilla:

Gondolatok a médiatörvény reklámszabályainak lehetséges módosításáról

Oktatás

Bényei Judit:

Az Alkonyzónától a Simpson családig

Újságírás

Ószabó Attila – Vajda Éva:

A valóság nyomában

Közszolgálat

Rácz Zsuzsa:

Egy fejezet a BBC történetéből