Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2001 nyár – Sorozatok rovat

Antalóczy Tímea

A szappanoperák genezise és analízise I. (9/12)

Valóság kontra fikció

Különösen az amerikai kontinensen forgatott sorozatokra igaz, hogy a néző nem vetheti össze a filmekben látható emberi és tárgyi közeget saját tapasztalataival. Egyebek között azért sem, mert a sorozatok világa meglehetősen szűk, kizárja a helyszín felismerését megkönnyítő szférákat. A szappanopera csakis az élethelyzetek legelvontabb s egyben a legtriviálisabb szintjén – szerelem, csalás, hazugság, hűség stb. –, vagy a játék, a műfaji fikció szabályai között létezik. A néző gyűlöli vagy éppen megveti az ellenszenves hősöket és szurkol a gyengéknek. A film eközben nem szűnik meg hangsúlyozni: az itt és most nagyon is valóságosnak látszó, átélhető történet mégiscsak kitalált világ, nem kevesebb és nem több, mint mozi. A kérdés ezek után csupán annyi, hogy a néző képes-e azonosítani saját életével, érzelmeivel, gondolatvilágával a távoli helyszíneket és a történet-folyamban kialakuló emberi szituációkat. A szappanoperák világsikere igenlő választ ad az iménti kérdésre. Az események stilizáltan, egyben modellszerűen értelmezhetők, hiszen végtelenül egyszerű helyzetekre épülnek, így kínálva a nézők millióinak a szereplők sorsával való azonosulás lehetőségét.

Tételezzük fel azonban, hogy nemleges a felelet: a néző nem képes azonosítani a sorozatok világát a sajátjával. A sorozatokat ennek ellenére mégis rendszeresen nézik, marad tehát a kérdés, hogy mi vonz ilyen nagy közönséget a képernyő elé. A sorozatok cselekménye térben és kultúrában távol áll a nemzetközi közönségtől. A Dallasban vagy a Dinasztiában például az átlagember számára elérhetetlenül gazdag mesefigurák játszanak. A szereplők világa végtelenül távoli a több millió tévénéző számára, aki soha nem találkozhat a sorozatokban látott világgal. A fő- és epizódszereplők az átlaghoz képest elképesztően jómódúak, elegánsak, ráadásul gyönyörűek, jóképűek is, álomautón suhannak, partikra járnak, udvarlók hada közül válogathatnak. Mindezek ellenére a földi halandókhoz hasonlóan boldogtalanok, ha csupán egy-egy epizódnyi ideig is. A nézőnek lehetősége nyílik arra, hogy kívülről-felülről szemlélje a szappanoperát: rendre beigazolódni látszik a cselekményfolyam során, hogy hiába a tengernyi vagyon, ha az nem társul boldogsággal.

A szappanoperák túlnyomórészt belső helyszíneken játszódnak. Ha a külső világ törvényeit a szereplőkre kényszerítik, azonnal vége a bensőséges hangulatnak. Jellemző példa a Dallas egyik, a családi birtokhoz nem kapcsolódó helyszínén megtörténő eseménye: amikor April kilép a biztonságot jelentő belső világból, lelövik. A belső színterek használatának szempontjából szokatlan kivétel A pampák királya, amelyben sok a külső felvétel. E másság feltételezéseink szerint azzal függhet össze, hogy a történet maga a szétesés története. Mintha a külső-belső felvételek arányában kapnának vizuális kifejeződést a családot összetartó, illetve széthúzó erők.A fentiek alapján a filmeknek végül is nincsenek kapcsolódási pontjaik a valóságos tapasztalati térhez és időhöz. Ezt erősíti az is, hogy legtöbbször évekkel a bemutatásuk előtt forgatták az egyes részeket, s a felvételek alapján még megközelítőleg sem mondható meg, hogy mikor. Az örök jelen uralmának képzetét erősíti az is, hogy a külsőre gyorsan változó, ezért könnyen avuló technikák alig kerülnek a kamera látóterébe. Megfigyeléseink szerint a Dallas egyetlen epizódjában fordult csupán elő, hogy televíziót láthattak a nézők. Igaz, ezt a készüléket sem kapcsolták be. Így azután nem derülhetett ki, a cselekmény mely évtizedben játszódik. Paradox módon a gyorsan változó monitorkultúra leginkább állandó elemei éppen azok a szappanoperák, amelyeket a konzervativizmus és veretes klasszicizálás jellemez.

A szappanoperák körüli valóság és fikció viszonyát bonyolítja, hogy a szórakoztatóipar megteremtette a sorozatok színészeinek kultuszát. A szappanoperák legismertebb szereplőit televíziós műsorokba hívják vendégnek, és egyéb produkciókban szerepeltetik őket. A színészek egyéb televíziós megjelenései segítenek abban, hogy a fikciós mező ne szakadozzon szét a mese naiv történetfolyama közben, mert a szappanoperák világának referenciája egy ugyancsak teremtett, mediatizált valóság: a média közege, a szórakoztatóipar által kialakított látszatvilág.

A sorozatok fikciós tere érdekes módon megkettőződött akkor, amikor például a magyar televízió néhány résszel lemaradt az ugyancsak a Dallast sugárzó román televízió adásaitól. A honi nézők közül sokaknak így először a román tévé vetítette a szappanoperát román nyelven, hogy ezt követően a magyar televízióban izgulják végig – ezúttal számukra érthető nyelven – az olajmágnás család harcának egy-egy epizódját.

Rá kell mutatnunk továbbá még egy sajátos jelenségre. Gyakran előfordul, hogy nemcsak az eredeti színész, hanem a szinkronhangok, illetve a hangot szolgáltató színész is hordozza a film szereplőjének tulajdonságait. Néhány sorozatban ráadásul ugyanazok a színészek szerepelnek, mintegy erősítve ezzel a filmek teremtette fikciós mező belső összefüggéseit.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő

• Bevezetés
• A műfaj eredete
• A műfaj lehetséges változatai
• A szappanoperai kellékek
• Terhesség – anyaság – abortusz
• Az „apasági cselekmény”
• A ház mint végállomás
• Az eredet
• Valóság kontra fikció
• Szappan-sztárok
• Összegzés
• Irodalom

Újságírás

Michael Kunczik:

A demokratikus újságírás

Politika

Jenei Ágnes:

Miből lesz a hír?

Kultúra

Kádár Judit:

A pusztába (sem) kiáltott szó

Sorozatok

Antalóczy Tímea:

A szappanoperák genezise és analízise I.

Jog

Hargitai Lilla:

Gondolatok a médiatörvény reklámszabályainak lehetséges módosításáról

Oktatás

Bényei Judit:

Az Alkonyzónától a Simpson családig

Újságírás

Ószabó Attila – Vajda Éva:

A valóság nyomában

Közszolgálat

Rácz Zsuzsa:

Egy fejezet a BBC történetéből