   |
|
Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most! 2001 nyár – Oktatás rovat Az Alkonyzónától a Simpson családig (6/8)Az ízléscsoportok összefüggései más változókkal: következtetések a médiaoktatás számára Hogy pontosabban meghatározhassuk, mi jellemzi ezeket a csoportokat szociológiailag, vizsgáljuk meg őket néhány lényeges tulajdonságuk szerint. Célunk az, hogy megtaláljuk azokat a magyarázó változókat, amelyek a leginkább meghatározzák az egyes csoportok tagjainak ízlésvilágát és a televízióhoz fűződő viszonyát. Ezek olyan független változók lehetnek, mint a nemi szerepek, a korcsoportok és az iskolatípus szerinti tagozódás. Feltételezhetjük, hogy a lányok és a fiúk ízlése és érdeklődési köre jellegzetesen eltér egymástól. A korcsoportok szerinti megkülönböztetés is lényeges lehet, hiszen az éppen kamaszodni kezdő hatodikosokra még nagyobb befolyást gyakorolnak a szülők, mivel többnyire együtt élnek velük és minden tekintetben jobban függenek tőlük, mint a már jócskán kamaszkorban lévő, az elszakadás folyamatában járó másodikos középiskolásokra. Az utóbbiakra már jóval erősebb a kortárs csoport befolyása. Az iskolatípus szerinti felosztás a középiskolásoknál a diákok
különböző képességeit és/vagy a család, illetve a gyerek
továbbtanulással kapcsolatos ambícióit is jelezheti. A különböző
iskolatípusokban oktatott tananyag eltérő tartalma a fiatalok
kulturális aktivitásának szintjére és elvárásaira is hatással van.
Ezt mérhetjük még az anya legmagasabb iskolai végzettségével
is,6 mint
a család kulturális hatását jellemző mutatóval, illetve a gyerek saját
kulturális jellemzőjének szintetikus mutatójával, amelyet a kulturális
szokásait jelölő különböző mutatók súlyozásával alakítottunk ki.
Érdemes még megvizsgálni a mintát a család anyagi helyzetét leíró
mutató segítségével is, amely szintén növelheti – ha nem is
feltétlenül – a gyerek kulturális és továbbtanulási
lehetőségeit. 1. A dokumentarista érdeklődésűek a minta 25 százalékát teszik ki (121 fő). Az ő legfőbb elvárásuk a műsorokkal kapcsolatban az volt, hogy a televízióhoz mérten a realitások birodalmában maradjanak. Az idetartozó diákok 58 százaléka fiú, 42 lány.7 A fiúk tehát jobban vonzódnak az „objektív” valósághoz és annak hitelesként elfogadott képéhez. Az iskolatípusok közül a gimnáziumban találjuk a dokumentarizmus legtöbb hívét. A gimnazisták 33 százaléka tartozik ide, de a szakközépiskolások negyede is ezeket a programokat kedveli a legjobban. A legkevésbé az általános iskolások érdeklődnek az idetartozó műfajok iránt (az ő körükben e csoport aránya 16 százalékos). Bennük feltehetően még fejletlenebb az a képesség, hogy a világban elfoglalt helyüket értékeljék. A szakmunkástanulók figyelmét is hasonlóan kis mértékben köti le ez az ízléskör: egyötödük került ide programválasztása alapján. Ez azért ad némi aggodalomra okot, mert e jelenség összefüggésben állhat politikai érdeklődésük és cselekvési hajlandóságuk viszonylag alacsony voltával is (Szabó – Örkény 1998). A diákok kulturális aktivitását mérő, általunk létrehozott kulturális mutató segítségével – amelyet a könyv és különböző lapok olvasása, a komolyzene hallgatása, a televízióban elérhető tudományos ismeretterjesztő és oktatási programok, valamint a hírműsorok és néhány, a fenti szempontokat érvényesítő tévécsatorna rendszeres nézése alapján alakítottunk ki – a dokumentarista ízlésről a következőket tudjuk elmondani. A magas szintű kulturális tájékozódás igénye az összes megkérdezett diáknak csak igen szerény hányadára, három százalékára volt jellemző (15 fő). Ezek legtöbbjét, 11 tanulót a dokumentarista, információs műsorok foglalkoztatják. A teljes minta 35 százaléka (173 fő) tartozott a közepes kulturális érdeklődésűekhez, ennek 27 százaléka (47 fő) a jelenleg vizsgált dokumentarista csoport tagja. A kulturálisan alacsony szinten tájékozottak tették ki az összminta zömét, 62 százalékát (304 fő). A tényekre és a rációra fogékony dokumentarista igényűek – arányukat tekintve – ez utóbbi csoportban voltak a legkevesebben: a csoport 21 százalékát (63 főt) tették ki. Tehát a tényszerű információk iránti érdeklődés a televízióban is az általában magasabb kulturális igényűeket jellemzi. A valódi különbség az arányokban már az igazán „kulturáltak” és a közepes érdeklődésűek között mutatkozik meg. Azok, akikre a dokumentarista ízlésvilág jellemző, nem foglaltak határozottan állást a tévé funkciójával kapcsolatban. A legkevésbé azt várják el, hogy a televízió modellt és társaságot nyújtson nekik. A világról képet adó ismeretek forrásának sem elsősorban a tévét tartják, bár ezt a szerepét – módjával – elismerik. A televízió mint a szórakozás és kikapcsolódás forrása sem a legjellemzőbb az életükben. Ez a csoport valószínűleg kellő távolságtartással kezeli a televíziót. Kedvenc televíziós témái alapján kirajzolódó érdeklődési körét a gazdasági és a politikai témák jellemzik, ami összhangban áll a hírműsorok ízlésblokk által kínáltakkal – ezt választották a leggyakrabban a konkrét programok közül. A tudománnyal foglakozó és a szórakoztató témákat sem utasítják el, de ezek nem játszanak döntő szerepet választásaikban. A legkevésbé a tévé szociális jellegű témáit (drogot, homoszexualitást stb.) szeretik, de nem jellemző rájuk a humán érdeklődés sem. Mindezek alapján úgy tűnik, hogy e csoport tagjainak a tévére csak azért van szükségük, hogy lépést tartsanak a világ eseményeivel, és tájékozottak legyenek. A médiaoktatás szempontjából őket valószínűleg főként a média mint társadalmi jelenség témája érdekli majd a leginkább. Az oktatás során a média intézményrendszerének elsősorban társadalmi beágyazottsága, jogi és gazdasági környezete, valamint a média valóságtükrözésének sajátosságai kelthetik föl az érdeklődésüket. 2. A tudományos–fantasztikus témák kedvelői szintén az egynegyedét alkotják a mintának. Érdeklődési körét tekintve ez a csoport a legegységesebb. Nincsenek tehát barátságban a valós világgal, de az érzelmes romantikát sem kedvelik. A lányok és fiúk között ezen a ponton van a legnagyobb különbség. A csoport háromnegyed része fiú. Azt is mondhatnánk, ez a fiúk „romantikája”. Ők így menekülnek el a hétköznapok gondjai elől. Az iskolatípusok szerinti felosztásban a szakmunkástanulók kedvelik a leginkább ezeket a filmeket: 35 százalékuk szereti őket, vagyis közel annyi, amennyi a tradicionális–romantikus műsorokat (36 százalék). A szakközépiskolásoknak is több mint negyede (27 százaléka) ehhez az ízlésvilághoz tartozik. Tőlük viszont nem sokkal maradnak el az általános iskolások. A legnagyobb különbség a gimnazisták és a szakmunkástanulók érdeklődésében van. Az előbbieknek alig egyötöde tartozik ehhez az ízlésvilághoz. Ugyan az X-aktákat ők is nagyon kedvelték (68 százalék), de a hasonló filmek műfajként esetükben nem nevezhetők tipikusnak. Ráadásul az X-akták narratívája és hatásmechanizmusa sokkal bonyolultabb, mint az egyszerű sci-fiké általában. Valószínűleg ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy e sorozat általános sikernek örvendett. Ha kulturális aktivitásukat vesszük figyelembe, akkor arányuk a más kulturális tevékenységek iránt a legkevésbé érdeklődők között a legnagyobb. Ebben a csoportban ők vezetik a listát 30 százalékkal. Ugyan nincsenek nagy különbségek, de itt viszonylag egyenletes a megoszlás a négy ízlésvilág között. Nagyobb eltérés csak a két „szélsőséget” jellemzi, a tudományos–fantasztikus témák híveit és a dokumentarista igényűeket (az utóbbiak aránya 21 százalék az alacsony kulturális aktivitásúak csoportjában). A kulturális mutató szintjei között a most vizsgált csoport szempontjából a törést már az alacsony és a közepes kulturális aktivitásúak között tapasztalhatjuk. Az utóbbiaknak már csak 18 százalékát érdeklik elsősorban a tudományos–fantasztikus filmek, tehát e műsorok hívei a kulturálisan legkevésbé igényesek között vannak a legtöbben. Ezt az ízlésvilágot a tévé funkciójának meghatározásában is a negatívumok, a felkínált lehetőségek elutasítása jellemzi a leginkább. Legkevésbé az ismeretközlést, a valódi világról való tájékoztatást tartják a tévére jellemzőnek. Azt sem hiszik, hogy a tévé a szórakoztatásról vagy a mintakövetésről szólna, illetve társaságpótlék lenne. Akkor vajon mire való? 3. A tradicionális romantikus alkatúak a minta 21 százalékát teszik ki (102 fő). A nemek közötti eltérés ebben a csoportban nem olyan szélsőséges, mint a tudományos–fantasztikus témák kedvelőinél, de mégis jellemzően a lányok tartoznak ide (63 százalék). Erre már a programok jellegéből is következtethetünk: a szerelem, a fiatalok első párkapcsolatai szinte mindegyik műsor jellegzetes témái. A kamaszokkal folytatott beszélgetéseinkből az is kiderült, hogy az e műsorokban megjelenő helyzetek közül sokat a saját életükhöz közelállónak éreznek, és így azok mintát nyújtanak számukra. Ilyen például az Első csók, amely francia középiskolások mindennapi életéről szól, vagy a magyar Barátok közt, amely hazai környezetben mutat be emberi kapcsolatokat különböző generációkhoz és társadalmi rétegekhez tartozó szereplők között. Ez az a csoport, amelyben az aktív nézőt feltételező befogadásvizsgálatok által kimutatott hatás a legerősebben valósulhat meg: a médiaszövegeket a közönség felhasználja személyes sorsának értelmezésében – ez különösen a nők esetében, a társadalmi nemi szerepeik kialakítása során lehet igaz. Ha iskolatípusok szerint elemezzük a tradicionális romantikus ízlésűek elhelyezkedését, hasonlókat észlelünk, kissé még jellegzetesebben, mint az ízléstípus „fiús” párja, a tudományos–fantasztikus témakör kedvelői esetében. Ők is – szinte ugyanolyan arányban, 35 százalékkal – a szakmunkásképzősök között vannak legtöbben. A különbség az összes megkérdezettre nézve leginkább az, hogy a romantikusok aránya a többi iskolatípusban mindenhol négy–hat százalékkal kisebb, mint a sci-fit szeretőké. A sorrend viszont ugyanaz: a szakközépiskolásoknak 21, az általános iskolásoknak 16, a gimnazistáknak pedig 15 százaléka tartozik ide. Az ízléstípus dominanciájában a váltás itt azonban már a szakmunkástanulók és a szakközepes diákok között látható. Ez a sajátos mintaadó, vágyteljesítő műfajkör tehát elsősorban a szakmunkásokra jellemző. A kulturális érdeklődés szintjét vizsgálva a romantikus ízlésűek a legtöbben az alacsony kulturális aktivitásúak között voltak, azoknak körülbelül egyharmadát képviselték. A kulturáltságnak ez a szintje főként a szakmunkástanulókat és a szakközépiskolásokat jellemezte, akik közel azonos képet mutattak. Jelentős részük, 71–76 százalékuk tartozott ide. A közepesen igényeseknek már csak 14 százaléka érdeklődött a romantikának e hagyományosabb formája iránt, a legkulturáltabbak között pedig (akik csak tizenöten voltak) egy ilyen érdeklődésű sem akadt. A vágyak fiktív beteljesülésének világát képviselő romantikus műfajok a leginkább a kulturálisan igénytelenebbeket boldogították a vizsgált mintában. A főként a modern életmód kellékeit, kommunikációs eszközöket és kényelmi berendezéseket számba vevő anyagi (modernizációs) mutató alapján a hagyományos romantika hívei a rossz körülmények között élők között voltak legtöbben: 34 százalékuk tartozott ide, így a legnagyobb alcsoportot alkották. Az arány az anyagi helyzet javulásával csökkent. A tévé mint érzelmi kárpótlás és a romantikus témák vágyteljesítő eszképizmusa a minta legszegényebbjeit és a modern technikával legkevésbé rendelkezőket jellemezte. Nem meglepő, hogy a tradicionális romantika kedvelői a tévé legfontosabb funkciójának a szocializációt, a minták és a társaság nyújtását tekintették. Számukra a tévé a világról szerezhető ismereteknek nem tipikus forrása, de elfogadják ezt a szerepét is. A tudományos–fantasztikus témák kedvelőihez hasonlóan inkább elvetik a tévé szórakoztató szerepét. Valószínűleg a szórakoztatásnál fontosabb helyet szánnak a tévének életükben. Elgondolkodtató, hogy a tradicionális romantikusok – habár tipikusan tömegkultúrát fogyasztanak (jellemzően romantikus filmeket, hagyományos, magyaros showműsorokat) – a televízió funkciói közül mégis a szórakoztatást gondolják a legkevésbé jellemzőnek. Azt, amit a kritikusok populáris szórakoztató műsornak tartanak, ők szociálisan érzik fontosnak, vagy esetleg a világban való eligazodáshoz szükséges tájékozódási pontnak tartják. Ez ismét csak megerősíti a „használati érték és élményszerzés” elvét hirdető befogadásvizsgálatok eredményeit, amelyek szerint ezek a főként női programok szocializációs, mintaadó tényezőként válnak hasznossá nézőik életében, akik a kutatások szerint főleg nők. (A tradicionális romantikus blokkban „csak” 37 százalék volt a fiú.) Kedvenc témáik alapján a romantikus műfajok kedvelői érdeklődési körüket tekintve leginkább szociális beállítottságúnak tekinthetők. Kevesebben vannak közöttük azok, akiket a humán témák, valamint a tömegkultúra sportműsorai érdekelnek. Ez utóbbi valószínűleg a fiúkat érdekli inkább. Ez a csoport nem kedveli a tudományos és hírműsorokra jellemző gazdasági és politikai kérdéseket. A médiaoktatás ezt a csoportot a szöveg „használati értékének”, személyes hasznosításának tudatosításán keresztül tudná megközelíteni. Ez a kissé konzervatív értékrendű csoport a média által közvetített nemi szerepek vizsgálatával hozzájárulhatna saját, alakulóban lévő nemi szerepei értelmezéséhez és formálásához. 4. A posztmodern tömegkultúra kedvelőinek ízléscsoportjába a minta 29 százaléka tartozik. Köztük többen voltak a lányok (a csoport 59 százaléka). Hozzájuk ez a világ állt a legközelebb: a mintában szereplő összes lány 37 százalékára volt jellemző ez az ízléskombináció. A tradicionálisabb értékrendű romantikusok csak a másodikak, 28 százalékkal részesednek a lány minta egészében. Az érzelmes témák iránti vonzalom mindkét csoportban megjelenik. A különbséget ennek a blokknak a többivel létrejövő kombinációja adja. Míg a tradicionális romantikusoknál az összképben egy konzervatívabb, a hagyományos szerepeket inkább elfogadó, magyaros tömegkultúra kerekedik fölül, addig a posztmodern változatban egy inkább kozmopolita, mindent könnyedebben vevő, szórakozva informálódó, moralizálás-mentes szellem dominál. A fölsorolt jellemzők közül a játék iránti vonzalom lehet egyben életkori sajátosság is, mivel az általános iskolások 45 százaléka ebbe a csoportba tartozik. Ők a tévét felhőtlenebbül élvezik, pusztán a szórakozás kedvéért. Az iskolatípusok sorában a következő a gimnázium. A gimnazistáknak a dokumentaristákkal azonos nagyságú, 33 százalékot jelentő csoportja viszont valószínűleg már azért is inkább ezeket a műsorokat kedveli, mert a tévét és az általa közvetített tömegkultúrát kellő távolságtartással, olykor iróniával kezeli. Valami hasonló állhat a szakközépiskolásokra is: közülük 27 százalék kedveli ezeket a programokat. Valójában csak a szakmunkástanulók lógnak ki a sorból. Csak kilenc százalékuk került ebbe a legmodernebb életmódot közvetítő ízlésvilágba, amelyen a többiek nagyjából egyenletesen osztoznak. A szakmunkástanulók – amint ezt már az előző két, rájuk határozottan jellemző (tudományos–fantasztikus és hagyományos, romantikus) csoport leírásából is tudjuk –, nem pusztán a szórakozást, hanem inkább a társaságot és a mintákat keresik a tévében. Ezt pedig a posztmodern ízlés mindent relativizáló, „igazi” hősöktől mentes világában nehezen találnák meg. A kulturális mutató adatait figyelembe véve azt találjuk, hogy ezt az ízléstípust a legjobban a közepes kulturális aktivitás jellemzi. Arányuk ebben a csoportban 41 százalék. Ezek szerint a tévé tömegkulturális kínálatán kívül mást is észrevesznek a világból, de nem viszik túlzásba a hagyományos értelemben kulturálisnak tekinthető aktivitásokat. A lakásviszonyokon kívül a modernizációs és kommunikációs technikai berendezések birtoklását mérő anyagi mutató alapján azt találjuk, hogy a posztmodern tömegkultúra a legjobb módúakat (36 százalék) jellemzi a leginkább. A legkevésbé pedig az anyagi javakkal kevésbé ellátott középosztály alsó részét, amelynél a dokumentarista hitelesség iránti igény dominál, és akik a tévét inkább információszerzésre és szórakozásra használják. Ebben a csoportban a posztmodern ízlésvilág 22 százalékot képvisel. Ahogy sejthettük is, a mindenevő posztmodern ízlésűek a televízió sokféle funkcióját el tudják fogadni. Ezek közül a szórakoztatás és az informálás valamivel fontosabb nekik, mint a szocializációs szerep – ami nem meglepő, ha arra gondolunk, hogy ők a tévét csak mértékkel veszik komolyan, ha fontos kiegészítője is mindennapjaiknak. Az e csoportba tartozók érdeklődési köre is változatos, bár egyik sem igazán jellemző. Mondhatni: posztmodern, kissé felszínes sokféleség uralkodik. Így nem lepődünk meg azon sem, hogy csak a gazdasági és politikai kérdések nem izgatják valójában őket. Nekik a médiaoktatás leginkább a tömegkultúra működési mechanizmusaiban való eligazodást nyújthatja. A leginkább abban, hogyan viszonyul hozzájuk mint fogyasztókhoz a tévé. Őket ugyanis a média a szórakoztatóipar és a mindennapi használati tárgyak terén egyaránt inkább a felszínen, fogyasztói mivoltukban érinti. Ők érzelmileg nem kötődnek hozzá annyira, mint a hagyományos romantikusok, habár életüknek éppúgy részét és hivatkozási pontját, hétköznapi ismereteik forrását képezi. Ők a tévétől nem értékrendet, hanem stílust kapnak, de a posztmodern világban a stílus gyakran maga a tartalom, a tévéképernyőn éppúgy, mint az életben.
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. :: Főoldal :: Impresszum :: Szerzőinkhez :: Beköszöntő
| |
Lapozás
Rovatok
Archívum
Újságírás Michael Kunczik: Politika Jenei Ágnes: Kultúra Kádár Judit: Sorozatok Antalóczy Tímea: A szappanoperák genezise és analízise I. Jog Hargitai Lilla: Gondolatok a médiatörvény reklámszabályainak lehetséges módosításáról Oktatás Bényei Judit: Az Alkonyzónától a Simpson családig Újságírás Ószabó Attila – Vajda Éva: Közszolgálat Rácz Zsuzsa: Pódiumbeszélgetések
A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9. Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16. Támogatónk
A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja. Partnereink
Magyar Kommunikációtudományi Társaság Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette) |
| ||||||||||||||||||
