Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2001 ősz – Politika rovat

Kaposi Ildikó

Napi Magyar Nemzet (1/7)

Bevezetés1

A Magyar Nemzet és a Napi Magyarország 2000 áprilisi egyesítése olyan pillanat a magyar sajtó történetében, amelyben megjelenik a kortárs magyar demokrácia és média szinte minden problémája, erénye és vitatott kérdése. Az egyesítés éppen ezért nem elemezhető a politikai környezet, a globális és hazai sajtópiaci változások, illetve a magyar nyilvános szféra sajátosságainak figyelembe vétele nélkül. A két lap összeolvadása ugyanakkor élesen vetette fel a kérdést, hogy mi a sajtó lényege: a demokrácia fontos szereplőit vagy piaci normák szerint értékelhető cégeket kell-e látnunk a napilapokban? A kérdés ugyan nem szerencsés, hiszen a kialakult, stabil szerkezetű sajtóban többnyire egyesül a két szempont, ám kétségtelenül igaz, hogy a Magyar Nemzet és a Napi Magyarország összeolvadásának megítélése sokban múlhat azon, hogy melyik szempontból vizsgáljuk az esetet. Az alábbi írás kísérletet tesz arra, hogy az említett tényezők adta összefüggések hálójában értelmezze az egyesülést, a 2000-es év kétségkívül egyik legfontosabb sajtópiaci eseményét.2

Az új tulajdonos

A Napi Magyarország–Magyar Nemzet összevonás híre negatív reakciókat váltott ki a sajtópiac többi szereplőjéből. A kritikus hangok egyfelől nem jósoltak piaci sikert az összevonással egyedüli konzervatív napilapként fennmaradó Magyar Nemzetnek: „Sokak szerint kétséges, hogy az „új” Magyar Nemzet valóban megerősödne a Napi Magyarországgal egyesülve” – írta a HVG (2000/10), míg a Népszabadság a „jobboldali sajtó tovább gyengülés[éről], vagy – ahogy ezt könnyen meg lehet jósolni – láncreakciószerű önfelszámolásá[ról]” írt (2000. április 17.). Másfelől fájlalták a Magyar Nemzet hagyományainak, így a sajtópaletta önálló színfoltjának eltűnését: „nemcsak a jövő, de maga a műhely is veszendőbe megy, [a Magyar Nemzet] újságíróinak közössége” (Magyar Hírlap, 2000. április 10.). A Magyar Hírlap meg is nyitotta véleményoldalát az összevonás következtében hontalanná vált konzervatív szerzők publicisztikái előtt, míg a Népszabadság újságírója hasonló gesztust sürgetett saját szerkesztőségétől. Megjelent az áthallásos újságírás jegyében vont párhuzam is a harmincas évek és a 2000. év lappiaci fordulata között: „Kormányközeli napilapok összeolvasztására tett kísérlet volt az az 1936-os, a Gömbös-kormányzat által vezényelt akció is, amely a több mint fél évszázados múltú, konzervatívként emlegetett Budapesti Hírlap és a szélsőjobboldali eszmeiségű Új Magyarság egybegyúrására irányult” (HVG, 2000/11).

A sajtó tulajdonosváltozásairól általában szűkszavúan tudósító lapok reakciói is rávilágítanak arra, hogy a Magyar Nemzet esetében a lappiac többi szereplője úgy ítélte meg: az eseményben nem a piaci megfontolások játszották a döntő szerepet. Elemzők is arról írnak, hogy a kormány egyesítette a két lapot, sőt, a Fidesz-kormány regnálása alatt kiújult médiaháború részének tekintik az egyesülést (Bajomi-Lázár 2001: 132, 142). Ennek a vélekedésnek kétségtelenül van alapja, amennyiben úgy értelmezzük, hogy a postabankos médiaportfólió megmaradt részét képező Magyar Nemzet állami tulajdonú lapból változott magántulajdonban lévő újsággá, ily módon tehát a tulajdonosváltásba döntő beleszólása volt a kormánynak.

Ismeretes, hogy a kormány először a magyarországi sajtóprivatizáció jellemző gyakorlatának szellemében megpróbált külföldi szakmai befektetőt találni a Magyar Nemzetnek (a brit Telegraph konzervatív lapok kiadójával folytattak tárgyalásokat). Amikor azonban ez a kísérlet meghiúsult, a Magyar Nemzetet a Napi Magyarországot is kiadó Mahir Lapkiadó Kft. vásárolhatta meg. Nyilvánvaló, hogy a Magyar Nemzet konzervatív jellegének megőrzése fontos szempont volt az eladásban, amely végül a Fidesz közeliként ismert Mahir tulajdonába juttatta a lapot. Ugyanakkor 2000. március 24-én a Mahir Lapkiadó Kft. tulajdonjogát átruházták Liszkay Gábor ügyvédre és a Delaware-ban bejegyzett offshore cégre, az AAB Marketing Services LLC-re, és 2000. június 20-tól a Mahir Lapkiadó Kft. Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft-re változtatta nevét. Jelenleg tehát a Magyar Nemzet tulajdonosa 80 százalékban a lap főszerkesztője, Liszkay Gábor, míg 20 százalékban az offshore céget jegyző két ciprusi görög férfi, Nico és Christodoulos Chrysanthou. Formálisan a Magyar Nemzetnek immár nincs köze korábbi tulajdonosához, az államhoz, és a legnagyobb kormánypárthoz közeli cégként ismert Mahir sem tulajdonolja, noha a kapcsolat annyiban fennmaradt, hogy a lap hirdetésszervezését a Mahir Press intézi. Ennek ellenére a Magyar Nemzet, formálisan legalábbis mindenképp, a sajtópiac önálló szereplőjeként áll helyt nap mint nap.

A Magyar Nemzet privatizációja sok más napilapéval szemben nem azt jelentette, hogy egy tőkeerős (nyugati), a médiában több érdekeltséggel rendelkező szakmai befektető vásárolta meg a lapot. Így nem történt meg a lap feltőkésítése, a géppark lecserélése, az ingatlan felújítása sem. A Magyar Nemzetet (a Szabad Földdel és a Sportfogadással egyetemben) a volt Kilián laktanya épületében, a Napi Magyarország korábbi székhelyén szerkesztik. Az ingatlan állapota siralmas, de egyelőre nem szándékoznak felújításra fordítani a lap(ok) anyagi forrásaiból. Nagyobb gondot jelent, hogy a számítógépeket is csak lassan, fokozatosan cserélik le. Az egyik volt szerkesztő elmondása szerint az egyesítés során nem kötöttek új szerződést a Magyar Nemzet régi rendszergazdáival, akik „kibelezték” a Napi Magyarországénál korszerűbb számítógépeket, amelyek használhatatlan állapotban kerültek át az új szerkesztőségbe. Jelenleg egy teljesen elavult, 1991-es fejlesztésű szövegszerkesztő programmal kénytelenek dolgozni az újságírók, miközben a szerkesztőség bútorainak egy része még a Magyar Nemzet első privatizálásának korából, az Hersant befektetéséből származik.

A költségkímélő lapigazgatás további jele, hogy az egyesítés utáni Magyar Nemzetnél megszűntek a státuszos pozíciók, a lap minden alkalmazottja számlára kapja fizetését. Ez a magyar sajtóban elterjedt gyakorlat egyébként etikai problémákat is felvet, hiszen a számlázás azt jelenti, hogy az adózás terheit a munkáltató helyett az újságíró vállalja. Az egyéni lelkiismeret függvényévé váló adózás esetében pedig a kísértésnek ellenállni nem tudó újságíró sebezhetővé válik egy esetleges adóellenőrzés során, és elveszítheti a hatalom szemmel tartásának, ennek a fontos újságírói funkciónak az erkölcsi alapját (Vajda & Kaposi 2001: 33). Az egyesítést követően egyébként nem került rögtön sor a – magasnak nem mondható – újságírói fizetések emelésére sem. Ez év februárjában kerültek egy szintre a korábbi napi magyarországos újságírók 1999 őszétől változatlan fizetései az egyesítés pillanatában jobban javadalmazott régi magyar nemzetes munkatársakéival. (Kivételt csak néhány húzóerőként számon tartott, illetve újonnan szerződtetett újságíró jelentett.)
A jelek szerint tehát az egyesítés a szigorú költségkímélés jegyében zajlott, noha a megszorításokat nyilvánvalóan a sikeres jövőbe történő befektetés szándéka motiválta. A következőkben azt vizsgálom meg, hogy az eddigi fejlemények alapján eredményesnek mondható-e az új tulajdonos stratégiája.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.