Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2001 ősz – Kultúra rovat

Csepeli György – Mátay Mónika

A Magyar betyár életei a médiában (4/9)

Meghal Sobri, feltámad a Bakony Párduca5

Minden okunk megvan arra, hogy azt higgyük, valóban Pap Jószef alias Sobri Jóska volt az öngyilkos betyár, akit még a csata napján két, szintén az ütközetben elhunyt katona társaságában elhantoltak a lápafői erdőben. Minderre azonban nincs bizonyítékunk az egyetlen, fent idézett visszaemlékezésen kívül. Az elfogott betyárok egymásnak ellentmondó vallomásokat tettek, volt olyan, aki határozottan állította, hogy Sobri öngyilkosságot követett el, de olyan társa is akadt, aki elfogása után ennek éppen az ellenkezőjét vallotta.6 Holttestét nem azonosították, boncolási jegyzőkönyv, halottkémi jelentés, halotti anyakönyvi bejegyzés nem készült. A halálát övező bizonytalanságnak köszönhetően a kortársak és a későbbi sobriádák szerzői egyaránt fenntartással fogadták az öngyilkosságáról szóló híreszteléseket.

Sobri állítólagos utóéletének részletei már néhány évvel a lápafői csata után napvilágot láttak, és bőséges adalékul szolgáltak a lehető legképtelenebb életrajzi változatokhoz. Egy élelmes ponyvakiadó szellemes módját választotta a legenda életben tartásának. 1843-ban megjelent kiadványának szerzőjeként magát Sobrit tüntette fel. A füzet sokatmondó címe: „Sobri Józsi, betyárok kapitánya, mint szatócs, könyvnyomtató, kalapos és gyógyszerárús ugyszinte mostani sorsa Amerikában. Irta ő maga”.7

Vahot Imre, az ismert reformkori újságíró-publicista az 1840-es években állítólag személyesen kereste fel Sobri édesapját és interjút készített vele. Az akkor már 75 éves Pap István tagadta, hogy felismerte volna fia holttestét abban a rablóban, akit a hatóságok mutattak neki. Vahot maga sem hitte, hogy Sobri valóban meghalt: valószínűbbnek tartotta azt a verziót, mely szerint szakított betyár múltjával és Szlavóniába szökött, ahol a későbbiekben, álnéven, békés és becsületes kanászként élt (Vahot 1848: 16).

Az a vágy, hogy a Sobri történeteit elbeszélő szerzők minél színesebbé tegyék, a betyár utóéletét, egészen abszurd megoldásokhoz vezetett. Tóth Béla állítása szerint az 1850-es években emigráns amerikai magyarok azt terjesztették, hogy Sobri kivándorolt az Újvilágba és a New York-i Broadway-en elegáns patikát nyitott. Ugyanezt a történetet erősítette meg a szerző apja, a költő Tóth Kálmán, aki 1862-ben Londonban találkozott Rónay Jácinttal és Kmetty tábornokkal, akik részletesen beszámoltak a betyár-patikus fényes keleti parti karrierjéről (Tóth 1896: 125–130).8 A Sobri legenda még az 1880-as években is élénken foglalkoztatta a közvéleményt. Egy felsőpatányi paraszt azt nyilatkozta az őt kérdező újságírónak, hogy Sobri közelmúltjáról ugyan nem tud semmit, de mintegy harminc évvel korábban, 1860-ban saját szemével látta egy lókereskedő társaságában és igen kitűnő egészségnek örvendett.9

A Sobri történet valós és mitikus elemei már a betyár életében reménytelen összevisszaságban láttak napvilágot. Mind az éppen csak születőfélben lévő magyar, mind pedig a nemzetközi, botrányokra fogékony, korabeli sajtót élénken foglalkoztatták Sobri bravúros kalandjai. Neve olyan tekintélyes lapokban bukkant fel, mint a Köllner Zeitung és a Pennsylvania Inquirer and Daily Courier. Az 1840-es évek elejétől a sobriádák a legváltozatosabb formában jelentek meg: a kiadók ponyvákkal, népszínművekkel és komédiákkal bombázták a közönséget. 1858-ban a Sobri anekdoták még egy zeneszerzőt is megihlettek; a Vasárnapi Újság szerint nagy sikert aratott a Sobri életét feldolgozó balett előadás.10 Később, a 19. század utolsó évtizedeiben, majd a 20. században valóságos nemzetközi Sobri-kultusz alakult ki. Tucatszám születtek a regények, elbeszélések, balladák, folytatásokban közölt novellák, sőt musicalek, melyek főhőse az 1830-as évek hírhedt haramiája volt.

Az egyes műfajok természetesen eltérő terjedelemben tárgyalták Sobri Jóska történetét, de mindegyikre jellemző volt a cselekmény panelszerű felépítése: a jól ismert elemek újra és újra előbukkantak a különböző feldolgozásokban. Sobri származásával kapcsolatban három elképzelés között ingadoztak a szerzők. Az egyik változat szerint egyszerű család fiaként született, apja foglalkozására nézve kovács, juhászbojtár vagy kanász volt. A Hazai’s Külföldi Tudósítások szerkesztője még azt is tudni véli, hogy Pap István istenfélő emberként élt, aki a baltavári templomban naponta imádkozott és fiát is erre nevelte.11 Ezzel merőben ellentétes a nemes, sőt arisztokrata családi hátteret ismerő változat, mely szerint Sobri valójában előkelő ivadék. Általában Vay Ábrahám máramarosi főispán, vagy a grófi Csuzi (Csuzy, Csüzy) család elzüllött fiaként emlegették. A harmadik variáció romantikus szerelmi történetről számol be. Eszerint a mágnás apa elcsábított egy gyönyörű zsellér- vagy cigánylányt, s ebből a kapcsolatból származott Sobri Jóska.

A különböző családi háttér interpretációk nagymértékben meghatározták az egyes Sobri típusok jellemző tulajdonságait és a törvényes élettel való szakítás motivációit. Szinte kivétel nélkül minden sobriáda részletes személyleírást ad és felsorolja a betyár legfontosabb tulajdonságait.12 Azok a szerzők, akik Sobrit egyszerű népi ivadékkként ábrázolták hősükből acélos izmú, ügyes, rettenthetetlen, agyafúrt, szép szál embert, „hatalmas legényt” faragtak, aki jó lövő és kiváló lovas, az „erdők hőse”, a „puszták született fia” (Reim 1906: 1). A népies Sobri leírások határozottan rájátszanak a 18–19. századi európai irodalomban is gyakran felbukkanó toposzra, a tréfás és ravasz, a hatalmasságokat és a hatóságokat könnyedén kijátszó, őket folytonosan kigúnyoló figurára, aki természetes eszével és bátorságával éles ellentétben állt a kissé elpuhult és züllött úri világgal. „Az igazi magyar betyár tipikus alakja marad mindvégig a magyar nemzetnek. […] Jellemében több nemes vonás volt, mint máma egy félszeg gigerliben” (Patakfalvy é.n.: 4–5).

A szerzők ügyelnek arra, hogy pontosan elmagyarázzák, hősük miért szakított a törvényes élettel; a népi Sobri mindig valamilyen apró kihágást követ el. A leggyakrabban megjelölt motivációk között szerepel a provokáció, amikor barátai „gyáva vénasszonynak” titulálják, mert vonakodik elhajtani a szomszédos uradalom kondáját; végül virtusból, büszkeségből mégis megteszi (Sárosy 1903). Szintén jellemző motiváció a társadalmi igazságtalanság, a szegénység reménytelensége, amelyből egyetlen lehetséges kivezető útnak a szabályok megszegése tűnik. Illés Sándor Bakonyi legények című ifjúsági regényében jóindulatú megértéssel kezeli a főhős ballépését: „Ő is vad és komor, de ez nem az igazi énje, mert tele van gyöngédséggel, szeretettel. Finomsággal. El tud nézni egy-egy mászó hangyát, vergődő lepkét vagy csivitelő madarat órák hosszat. […] Talán festő lett volna belőle, ha valahol máshol születik. Költő vagy író. […] De haramia vált belőle mert lopott egy disznót. Lopott, mert szeretett volna úgy öltözni, mint a gazdag legények” (Illés 1975: 125).

Műfajtól és terjedelemtől függetlenül a Sobri-feldolgozások vakmerő és tréfás elemekkel tarkított anekdoták ismételgetéséből állnak. A magyar Robin Hood – más nemzetből származó társaihoz hasonlóan – a nép rendíthetetlen barátja, aki a szegények között osztja szét, amit a kiváltságosoktól szerez. „A szegénységet valóságosan érdemnek tekintette, melyet jutalmazni kell. […] Hanem a gazdagot, a dúst a jólétben duskálkodót nem állhatta. […] Valósággal csapra ütötte ezek zsirját; maga is, betyárjai is jóllaktak belőle” (Vajdai 1902: 1–2). „Sobri Jóska sohasem bántotta a szegényt. Mindig csak papokat meg zsidókat rabolt ki. Szerette is a nép, de nagyon” (Vajdai 1902: 51). Az egyes akciókban a szereplők változnak, de a főhős mozgásterét alapvetően a társadalmi igazságtalanság elleni folyamatos harc határozza meg. A népi betyár gyakran álruhában tréfálja meg az ellenfeleit. Tudós papnak, francia főúrnak, csodadoktornak, hercegnek, vagy éppen öreg házalónak adja ki magát. A szerepeit váltogató rabló a jól ismert „igazságos Mátyás király” reinkarnációja.

Az arisztokrata Sobri, bár kalandjai hasonló elemekből épülnek, mint a nép hősének bravúros vállalkozásai, de tulajdonságaiban és motivációiban mégis eltér népi változatától. A kutyabőr kötelez, s ezt a szabályt a szerzők mindig figyelembe vették. Először is kifinomultabb és lovagiasabb a szegényebb sorsú alteregóinál; társadalmi rangjának megfelelően vakmerő, de ugyanakkor disztingvált, művelt és elegáns. A legabszurdabb verzió egy német szerző tollából származik, aki még azt is tudni véli, hogy magyarországi botrányos karrierjének megkezdése előtt apja, bizonyos Schubry Ferenc Gothába, Hannoverbe, Lübeckbe és Upsalába küldte egyetemre, ahol természettudományt és bölcsészeti tárgyakat hallgatott. Tehetséges, művész volt, balládákat írt, sőt kórusban is énekelt.13 Sobri tehát az előkelő származásra hivatkozó ábrázolásokban deviáns nemes, aki puszta kalandvágyból, unalomból, pénzügyi csőd, kártyaadósság, esetleg egy nem kívánatos házasság elől menekülve betyáréletre adta a fejét. Mindez persze mit sem változtatott valódi jellemén. A kékvérű betyár mindig lovagias: „mint született főúr […] kalandjaiban soha le nem vetkőzte a gavallérságot, sem vér, sem piszok nem szennyezte be azt a kilenczágu koronát, mely őt és családját illeti” (Patakfalvy é.n.: 6).

A mágnás rablót természetesen kevésbé kínozta a társadalmi elnyomás és kizsákmányolás gondolata, mint a kanászbojtárból betyárrá avanzsált Sobri figurát. Ezek a történetek sokkal inkább kalandregényekre jellemző forgatókönyvet követnek, amelyben a hős erkölcsi kódexe a nemes viselkedés szabályainak betartására szorítkozik, s szinte teljesen hiányoznak az igazságosztó bandita emberbaráti megfontolásai.

Röviden érdemes kitérni arra, hogy a fentieken kívül milyen más állandósult elemek voltak a Sobri feldolgozások nélkülözhetetlen kellékei. Ma azt mondanánk, származásától függetlenül, valamennyi „életrajzírója” valóságos divatdiktátort kreált Sobri Jóskából: a kiadványok első lapjain mindig részletes leírást találunk a főhős öltözködéséről, a bevetések előtt néha „órákig cicomázta magát”. Ez természetesen változhat aszerint, hogy mágnásból vagy kanászból változott legendás rablóvá, de minden esetben kiemelt gondot fordított a ruházatára. Sőt, a szegénységből menekülő Sobrit sokszor éppen a drága mente csábította bűnre, és első, lopásból szerzett pénzén új öltözetet és fegyvert vásárolt. Ahogyan ezt azt egyik szerző, Vajdai Elek találóan megjegyzi: „Sobri Jóska valóságos velszi hercege volt a maga kora és köre divatjának” (Vajdai 1902: 55). A betyár disztingvált ruházata több célt is szolgált a történetekben. Egyrészt megkülönböztette a vezért társaitól, másrészt hitelessé tette a hangsúlyozottan vonzó és férfias imázst. Ez pedig nélkülözhetetlen volt egy másik állandó elem szerepeltetéséhez, a szerelmi szál beemeléséhez. Függetlenül attól, milyen vakmerő vállalkozásokba kezdett vagy mennyire szorult körülötte a hurok, mindig talált időt és alkalmat romantikus kalandjai lebonyolítására. Akár szegény, akár gazdag, de a betyár mindenképpen igazi ladies’ manként jelenik meg a történetekben. Ábrázolják hűséges szeretőként vagy Casanovaként, de a nőkkel való kapcsolata kitüntetett helyet kap. A cselédlányokkal és a nemes hölgyekkel egyaránt udvarias és figyelmes, az első kibuggyanó könny hatására – és persze némi ellenszolgáltatás fejében – nagyvonalúan visszaadja a rabolt ékszert, az ezüstöt, vagy a család porcelán étkészletét.
Sobri Jóska jó barátok és ellenségek népes táborától övezve bonyolítja lélegzetelállító akcióit. Származása ugyan befolyásolja azt, hogy puszta kalandvágy vagy igazságkeresés voltak-e a legfőbb motivációi, de segítőinek, áldozatainak és üldözőinek személye független attól, hogy a betyár milyen családba született. Ezen a ponton némi logikai csúsztatás kerül az elbeszélésekbe: az „úri betyár” ugyanolyan „keményen megsarcolta a magyar nép vérszopóit”, úgy mint a „basáskodó földesurakat és az uzsorás zsidóságot”, mint a nép barátja (Patakfalvy é.n.: 5). Abban természetesen semmi meglepő nincs, hogy a betyár azokat rabolja ki, akiktől van mit zsákmányolni, inkább a szerzők retorikájának és érvelésének hasonlósága feltűnő a nemes, illetve nem nemes eredet esetében. Sobri ellenségei tehát, bármely alakjában bukkanjanak is fel, a nép természetes ellenségei: az „ingyenélő” papság, a feudális struktúrán kívül rekedt, de annak fogyatékosságaiból hasznot hajtó zsidóság, a „dologtalan” földesurak, és az „idegenlelkű” németek. Sobri legfőbb támogatója mindenek előtt „a nép”, különösen igaz ez a szegény sorból szabadult Sobrira. Üldözője pedig a fineszes betyárral örök harcban álló „zsandár az ostoba, az aljas fogdmeg” (Tóth 1896: 125).

A szerzők gyakori technikája a csodálatos elemek, de legalábbis túlzások szerepeltetése az elbeszélésekben. Először is, Sobri személye sérthetetlen. „A kapitányt azonban a rálőtt számtalan golyó közül egy sem találta” (Vajdai 1902: 106). Képes magát láthatatlanná tenni, olyan fegyvere van, amellyel mindig célba talál (Mihályi é.n.: 62). Kiszabadulása után hihetetlen gyorsasággal szervezi meg csapatát, amely egyetlen hét leforgása alatt rettegett, országos hírnévre tesz szert (Dienes 1924). Bizonyos elbeszélések szerint csapata több egyszerű zsiványbandánál, valóságos, több száz főből álló, jól szervezett hadsereg, ahol még orvosi ellátás is van.14
Egyes kiadványok hasábjain Sobri kilép a megszokott „nép barátja”, illetve gáláns arisztokrata szerepkörből, és valóságos western-hősként bonyolítja pénzszerző akcióit.15 Több szempontból is kilóg a sobriádák özönéből Mihályi Elek gigantikus vállalkozása, egy 1500 oldalas, folytatásokban közölt ponyvasorozat, amely leginkább egy mai, horrorisztikus betétekkel dúsított szappanopera forgatókönyvére emlékezteti az olvasót. Mihályi igyekezett megfelelni a 19. század végi új közönségigényeknek, Sobrija több ponton eltér is a megszokottól. Főhőse sokkal összetettebb figura, mint ahogyan ezt más szerzőktől megszokhattuk. Korántsem a jól ismert, nagyvonalú gavallér, hanem a romantikus hősszerelmes, kegyetlen harcos és igaz magyar hazafi sajátosan összegyúrt keveréke, aki sokkal veszélyesebb és fantasztikusabb kalandokat él át, mint békésebb lelkületű változatai; valóságos 19. század végi magyar James Bond. A szerző hol egy napok óta a bitófán rohadozó hullával, máskor vajúdó asszonyt rugdosó kíméletlen számtartóval örvendezteti meg olvasóit. A történet horizontja is kitágul, Sobri egzotikus helyszíneken portyázik. Beutazza a Kárpát-medencét, a bécsi Práterben mulatozik, majd barátaival és szerelmével áthajózik Amerikába, ahol először ültetvényes lesz, később rabszolgafelszabadító, végül az indiánok elleni állóháború ünnepelt fehér hőse.

Amint azt már említettük, a Sobri-kultusz egyik legfontosabb eleme a betyár rejtélyes halála, illetve titokzatos „eltűnése”. Az egyes feldolgozások szerzői változatos megoldásokat találtak ki főhősük történetének lezárására. Néhányan elfogadták az öngyilkosság verziót, hangsúlyozva, hogy a betyárt senki nem ölhette meg, csak önkezével vethetett véget az életének. Ügyeltek arra, hogy a vesztes csatát árulással magyarázzák, az öngyilkosságot pedig hősies és tragikus cselekedetnek állítsák be. Mások Sobri „eltűntetésével” próbálták felcsigázni olvasóik fantáziáját. Ez különösen akkor volt jellemző, ha Sobri mágnás kalandorként szerepelt a történetben. Az ilyen esetekben könnyen el lehetett hitetni, hogy a renitenskedő nemesúr felhagyott zaklatott életmódjával és minden különösebb akadály nélkül visszatért az előkelők világába. A harmadik változat a már fent idézett Miháhyi Elek-féle megoldás, aki külföldre „száműzte” a hírhedt haramiavezért.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.