Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2001 ősz – Kultúra rovat

Csepeli György – Mátay Mónika

A Magyar betyár életei a médiában (5/9)

A mítosz háttere

A Sobri-adaptációk hosszú idősávja, amely az 1830-as évektől a 20. század végéig terjed, lehetővé tette, hogy a betyárfigura és vakmerő akciói korszakonként egymástól némiképp eltérő ideológiai funkciókat szolgáljanak. A 19. század első felében a haramia nemzeti hős, aki ugyan ellentmondásos, „féllegális” szerepben, de mégis az idegen és ellenséges Habsburg birodalom intézményeivel áll harcban. A kiegyezés után készült feldolgozások szerzői Sobrit inkább „időn és téren kívül álló” nemzeti hőssé gyúrják át, aki mind személyében, mind pedig tetteiben ősi nemzeti értékek hordozója. A kor konszenzusra épülő politikai hangulatának megfelelően ekkor kevésbé hangsúlyos a Habsburg-ellenesség, inkább Sobri hazafiságát emelik ki a szerzők. Sőt, az állami szervekkel folytatott ádáz küzdelme ellenére magyarsága mellett királyhűsége is szót érdemel: „Élteti a hazát, a királyt, a népet” (Mihályi é.n.: 194). Ugyanakkor a 19. század vége felé egyre markánsabban megjelenik a sobriádákban a közbeszédből átvett antiszemitizmus: az árendás zsidó alakja ekkor már nélkülözhetetlen kelléke a kiadványoknak. A szocialista korszakban született ifjúsági regény szerzője a forradalom ígéretét látja Sobri rablóakcióiban: „Mi lenne, ha ez a Sobri egyszer ezer és ezer betyárral a háta megett támadást vezetne ellenük? […] Ha sarokba állítaná a sok piperkőc osztrák főurat? Ha bezúzná a paloták nagy tükrét?” (Illés 1975: 204).

A szerzők Sobri morális felelősségre vonását kétféleképpen kerülték meg. Egyrészt elismerték, hogy tettei törvénytelenek voltak, de hát milyen törvényekről beszélhetünk egy olyan államhatalmi konstrukcióban, amikor Magyarország nem szuverén állam. Sobri bűnlajstromát tehát semlegesítette az a tény, hogy az ő ellenségei – legalábbis részben – a magyar nép ellenségei. Sobrira nem bűnözőként kell emlékeznünk, hanem sokkal inkább be kell emelnünk a magyar panteonba, hiszen a maga sajátos módján és eszközeivel, de mégiscsak a nemzeti szabadság és függetlenség ügyét szolgálta. Másrészt, s ez különösen figyelemre méltó, amellett, hogy nemzeti hőssé magasztosult, Sobri az elnyomás és kizsákmányolás elleni osztályharc – hol tudatos, hol kevésbé öntudatos – prominens képviselője. Természetesen a magyar szerzők ebben a magyarázatban nem térnek el a külföldi irodalomban megszokott retorikától. Szembetűnő, hogy Sobri tetteinek ez az interpretációja szinte egyáltalán nem változott a több mint másfél évszázad során. Az antiszemitizmusra fogékony és egyértelműen konzervatív szöveg szerzője ugyanúgy alkalmazta, mint a szocializmus korának osztályharcos regényírója.

Végül szót kell ejtenünk arról, hogy mivel magyarázhatjuk a markáns, pozitív betyár-imázs megjelenését az 1830-as években. Miért éppen a reformkorban vált Sobri Jóskából nemzeti hős? Először is, a korabeli elbeszélések romantikus szerepben ábrázolták. Tulajdonságai és küldetése egyaránt alkalmassá tették arra, hogy a romantikus elbeszélési mód kedvelt figurája legyen. Kalandjai, élettörténete és a tetteit magyarázó nemzeti ideológia lehetőséget adott a teljes romantikus arzenál felvonultatására. A szenvedélyes és cizellált nyelv, a felfokozott érzelmek, jó és rossz hangsúlyozott szembeállítása mint stiláris és nyelvi eszközök az 1820-as és 1830-as években a korabeli szépirodalmi folyóiratokban, a divatlapokban és a ponyvákban egyaránt meghatározóak voltak. Másrészt ezekben az évtizedekben „vulgarizálódott” a nacionalista ideológia, a politikusok és a magas irodalom képviselői mellett az újságírók és a ponyvaszerzők is a nemzeti ébredés élharcosaivá váltak. Társadalmi státusától függetlenül a formálódó magyar közvélemény Sobrit a nemzet hőseinek sorába emelte. Ezt az előkelő szerepet, paradox módon, éppen az idegen és elnyomó államhatalmat reprezentáló törvényekkel folytatott küzdelmeinek köszönhette. Végül, a külföldi közönség szemében – s ez nem utolsó sorban éppen a magyarellenes Habsburg-propaganda következménye volt – a félelmetes betyár a barbár hun vezér, a vérszomjas Attila késői leszármazottja. Az európai sajtóban folyamatosan rémhírek jelentek meg a Magyarországra látogató külföldieket ért atrocitásokról és rablógyilkosságokról. A „jól informált” nyugati újságírók azt tanácsolták olvasóiknak, hogy lehetőség szerint kerüljék el a veszélyes magyar pusztát.

Ami Sobri alakját igazán érdekessé teszi számunkra, az a számtalan lehetséges reprezentáció, amely a magyar és nemzetközi sajtóban és a róla megjelent szépirodalmi művekben egyaránt felbukkant: egyszerre volt mágnás rablólovag és eszes pásztorivadék, nemzeti szabadsághős, igazságkereső osztályharcos és barbár bűnöző. Ugyanakkor többféle funkciót is kielégítettek a Sobri-feldolgozások: a nemzeti és a vulgármarxista ideológiát egyaránt szolgálhatták. Ráadásul a szerzők többsége olyan „puha” műfajokhoz folyamodott, amelyben az olvasók nem vártak feltétlen konzisztenciát, sem a főhős jellemét, sem tetteinek motivációit illetően. Sobri Jóska, sok más egykori hírességgel ellentétben, sikeresen megőrizte helyét a hősök csarnokában.16 Sőt, amellett, hogy ő maga a nemzeti panteon kiváltságos tagja lett, késői utódainak is lehetőséget adott arra, hogy az általa megformált szereppel azonosuljanak, hogy a betyár legendáját új életre keltsék. A következőkben azt vizsgáljuk, hogyan és miért volt ez lehetséges a 20. század végi Magyarországon. Amint látni fogjuk, az eredeti betyártörténet számtalan motívuma szinte hajszálpontosan megismétlődött. A reinkarnációban jelentős szerepet játszott az, hogy volt valaki, aki tudatosan, elődje alakját magára öltve építette fel imázsát, de ez csak azért állt módjában, mert a poszt-szocialista Magyarország hiteles helyszínül szolgált a mítosz újraélesztéséhez.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.