![]() Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most! 2001 ősz – Gyakorlat rovat Szóla Rádió. Közösségi rádiózás Debrecenben (5/8)A Szóla Rádióhoz kapcsolódó események, kiadványok Az egyes műsorokhoz, műsorvezetőkhöz, a rádióhoz kapcsolódnak kiadványok, események is. Ezek néha csak egy-egy vonásukban kötődnek magához a Szólához, mégis hozzátartoznak ahhoz, amit a rádió képvisel. A Debreceni Skizo (korábban: Gondolatültető) című műsor általános jellemzője a maró öngúny, a kreativitás, a meghökkentés. A műsor szellemében olyan ötletek fogannak, amelyek megvalósulásuktól függetlenül híven tükrözik a rádiósok elképzeléseit városuk életéről. Az első akció során a műsorvezetők elhatározták, hogy megtisztítanak Debrecen központjában öt villanyoszlopot a plakátoktól, a rájuk ragadt kosztól hivatalos úton, engedély birtokában. Az engedély kérvényezése komoly próba elé állította a Polgármesteri Hivatalt. A kérvény több hétig keringett a bürokrácia útvesztőjében, ám végül mégsem sikerült megtalálni az illetékes osztályt. Következő lépésként a műsorvezetők megnézték a város térképét, és rájöttek, hogy Debrecennek, a földrajzilag egyhangú városnak hegyre van szüksége. Épüljön egy hegyünk, hogy javuljanak a kilátásaink hangzott a szlogen. Az ötlet egy rádióműsorban merült fel és egyből égni kezdtek a telefonvonalak. Ki-ki azt ajánlotta fel a hegyért, amije volt: földet, két keze munkáját, esetleg cége egy-két napi munkáját, vagy pogácsát a munkásoknak. Az engedélyeztetés azonban itt is nehézkesnek bizonyult. A hegy gondolata ugyan nagy port vert fel, de nem valósult meg. 1998. május 3-án művirágkarnevált szerveztek
a nonprofit szervezeteknek. E késői majális alapötletét
az adta, hogy az augusztusi Virágkarneválon a civilek nem tudták
képviseltetni magukat, mert az ő szervezeteiknek aligha lett volna
pénzük egy-egy élő virágokkal feldíszített
kocsira. Ezzel a felvonulással, a szegény emberek
karneváljával
igyekeztek a város máshol alulreprezentált szervezeteit
bemutatni. Az ötletek sora ezzel még nem ért véget: át akarták festeni a Nagytemplomot, nyálszobrot akartak állítani, hogy mindenki levezethesse egy köpéssel a benne felgyülemlett feszültséget, szurkológépet készítettek a visszahúzódó emberek megsegítésére, és a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ előtti térre, a Lenin szobor helyére Zámbó Jimmy szobrát akarták felállítani, hiszen mégis ő volt a Király. A tiszai árvíz idején egy rendezvényen homokot gyűjtöttek egy gigantikus homokzsákba. A Debreceni Skizo kezdeményezései nem arattak
osztatlan
sikert. Egyfelől a város vezetése nehezen akarta megérteni,
hogy a civilek mögött nem áll semmilyen politikai erő.
Másfelől az ötletek szokatlansága, merészsége
egyesekből mély ellenérzést váltott ki, olyannyira,
hogy akadt, aki fenyegető üzeneteket hagyott a műsor
üzenetrögzítőjén.11
Valószínűleg részben a fenyegetések miatt
szűnt meg a Debreceni Skizo című műsor. A kiadványokhoz logikusan kötődő események szervezésében is aktívan részt vesznek a rádió érintett munkatársai. Az események igen változatosak: a helyi rockfesztiváltól a fotókiállításon át a környék kis falvaiban turnézó színielőadásokig vagy a civil díj alapításáig sok minden belefér a közösségi rádió munkatársai által kezdeményezett vagy segített programokba. Jelenleg két rendezvény is kapcsolódik a Szóla
életéhez. Egy helyi civil ifjúsági irodával
közösen meghirdették a Cívis Ceruza Karikatúra
pályázatot a város közéletéről,
míg egy szórakozóhely támogatásával
tehetségkutató versenyt rendeznek eddig még névtelen
zenekaroknak. Mindkét rendezvény lehetőséget ad
a rádió ismertségének mérésére
is. A tehetségkutatóra a határidőig 69 zenekar jelentkezett,
ezek közül 24-en kapnak bemutatkozási lehetőséget
négy rendezvényen.
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. :: Főoldal :: Impresszum :: Szerzőinkhez :: Beköszöntő |
Lapozás
Rovatok
Archívum
Politika Pippa Norris: Angyali kör? A politikai kommunikáció hatása a poszt-indusztriális demokráciákra Kaposi Ildikó: Jog Halmai Gábor: Bayer Judit, dr.: Polyák Gábor: Kultúra Csepeli György – Mátay Mónika: A Magyar betyár életei a médiában Sorozatok Antalóczy Tímea: A szappanoperák genezise és analízise II. Gyakorlat Tóth Judit: Szóla Rádió. Közösségi rádiózás Debrecenben Dr. Herman József – Mester Mónika: A rádiós hírszerkesztés alapjai Térkép Elizabeth Radziszewski: Megosztott ellenzék. A független sajtó Lengyelországban 1976 és 1980 között Pódiumbeszélgetések
A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9. Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16. Támogatónk
A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja. Partnereink
Magyar Kommunikációtudományi Társaság Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette) |
| |||||||||||||||||||