Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2002 tavasz – Politika rovat

Gyűlöletbeszéd a magyarországi sajtóban (5/5)

Monori Áron: Mind a hárman azt mondtátok, hogy a média mellett a politikai elit játszik kulcsszerepet a kérdésben, és ebből a szempontból nincs a helyzet magaslatán. Ha erre gondolunk, akkor elég sötét jövőt vázolhatunk fel. Ugyanakkor azt is figyelembe kellene venni, hogy milyen külső nyomás nehezedhet a mindenkori magyar politikai elitre ezzel kapcsolatban. A romák helyzete minden országjelentésben visszatérő probléma, és ez az uniós csatlakozás szempontjából kulcskérdés lesz. Az amerikai nagykövet legutóbb a Magyarországon tapasztalt egyedüli negatív tényezőként az antiszemitizmust említette meg. És talán ezek a külső jelzések elindíthatnak valamilyen változást. Vagy egyszerűen a mai politikai elit nem foglalkozik ezzel?

Bernáth Gábor: Úgy látom, hogy a kritikák jelentős része nem éri el a politikai elit ingerküszöbét. A különböző botrányok úgy szállnak el a levegőben, hogy még csak nem is reagálnak rájuk; roma-ügyben is ez a kommunikációs stratégia. Most ezek az EU-s országjelentések elérik azt az ingerküszöböt, amire kénytelen reagálni valamilyen formában a politikai elit. Egyébként komoly hagyományai vannak a „sértett magyar nemzeti önérzetnek” a magyar közbeszédben. Elég csak az Amnesty rosszul sikerült kampányát említeni, amelyre válaszul megszületett az Országimázs Központnak ez a rózsás lábujjas képe, amit nyilvánvalóan nem a szlovén közösségnek szántak, hanem százszor el lehetett itthon mondani, hogy beletapostak a jogvédők a magyar rendőrség, meg úgy általában a magyarok lelkébe. Ugyanez a stratégia ment a zámolyi romák kivándorlása körül, és ott is egy jól felépített stratégia volt, hogy Harrach Péter, majd rá három napra Gógl Árpád, rá két napra meg Orbán Viktor mondta ki ugyanazt, vagyis hogy ezek az állam lejáratói, akikért sokat tett a magyar állam, ők pedig most elmennek panaszkodni rólunk. Tehát a külső jelzés is kétélű fegyver.

Gerő András: Én azt gondolom, hogy a politikai elit – nemcsak Magyarországon, hanem minden demokratikus rendszerben, ahol szavazatokat kell szereznie ahhoz, hogy hatalmon maradjon – csak attól fog visszariadni, ami neki szavazatvesztést jelent. Ha a cigányok képesek lennének olyan önszerveződésre, mint az amerikai feketék, abban a pillanatban az ország tele lenne cigány jogvédő politikussal. Mindegy, hogy jobboldalon, baloldalon vagy a liberális oldalon. Teljesen mindegy, mert szavazatokat ér nekik. A zsidók jóval kevesebben vannak, mint a cigányok, de az az igazság, hogy éppen a szociológiai struktúrájuk és hálózatuk miatt jobban szervezett csoportot alkotnak, már abban az értelemben, hogy nagyobb nyomást tudnak gyakorolni. Képzettségük miatt megjelennek a nyilvánosságban, artikulálják sérelmeiket, és vannak nemzetközi zsidó szervezetek. Szeretném, ha nem értene félre senki, itt nem összeesküvésről van szó, hanem egyszerűen arról a normál civil társadalmi jelenségről, hogy bizonyos hasonló értékekkel vagy élethelyzetekkel rendelkező emberek egyfajta szerveződésként megjelennek, akár egy szakszervezet. Tehát zsidó-ügyben szerintem nagyobb óvatossággal kell eljárnia minden politikusnak a világon, mert a zsidók erős pressure groupot tudnak képezni. Amerikában lobbiként be is jegyeztetik magukat a kongresszusban, tehát nem titokról beszélünk itt. Nyilvánvalóvá vált – és ez is a tömegdemokráciával függ össze, és az Egyesült Államokban ez a legújabb fejlemény –, hogy miután a különböző politikai csoportok versengése kimerül a kisebbségekért folytatott kegyek elnyerésében, a további osztópontot a homoszexuálisok jelentik. Egy nagy országban ők is nagy csoportot alkotnak. Egy olyan éles kompetitív helyzetben, amely például a legutóbbi amerikai elnökválasztásnál létrejött, esetenként néhány tízezer szavazat is sokat nyom a latban. Következőleg most napirenden a leszbikusok, melegek, a szexuális kisebbségek jogai vannak. Tehát ezek a kisebbségi csoportok, ha kellően artikulálják magukat, rá tudják kényszeríteni a politikusokat, hogy képviseljék érdekeiket. De én nem hiszek abban, hogy egy demokráciában a politikusok belső morális meggyőződés alapján állnak kisebbségek mellé. Azért állnak mellé, mert nyerni akarnak. Egyszer fordítva is érdemes lenne beszélni arról, hogy a magyarországi cigányság miért képtelen hatékony önszerveződésre – szerintem nagyon sok érdek kézrejátszik abban, hogy ne is legyen képes erre.

Monori Áron: Visszatérve egy korábban felvetett kérdéshez: Mihály azt mondta, hogy úgy, ahogy Németországban végigbeszélték a Holokauszt eseményeit, Magyarországon is le kellene folynia a nyilvános vitának. Én erre ma nem látok komoly esélyt. A magyar társadalomban nagyon sok egyéb sérelem van, és a Gábor által említett sértett magyar nemzeti önérzet sem kedvez ennek. A magam részéről eddig sem, tehát a 1990-es években sem tapasztaltam túl nagy hajlandóságot erre, a mostani millenniumi felbuzdulásban pedig végképp nem. Hogy látjátok, sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ez megváltozzon, vagy egyelőre olyan reménytelen ügy, hogy nem is érdemes beszélni róla?

Szilágyi-Gál Mihály: Ezt én nem tudom megmondani. A példát azért hoztam fel, mert a Holokauszt nagy németországi átbeszélését egy paradigmatikus esetnek tartom. Teljesen illuzórikus azt gondolni, hogy mondjuk az antiszemitizmus vagy a rasszizmus valaha is megszűnik. Ez kész pszichológiai csoda lenne. De az, hogy egy politikai-társadalmi berendezkedés olyan minőségű legyen, hogy ettől ne legyen sokkal rosszabb valakinek a közérzete cigányként vagy zsidóként, ez már lehet egy reális politikai cél. A németek egyrészt tudomásul vették, hogy léteznek negatív jelenségek, másrészt a társadalom folyamatosan felmutatja az ellenmérgeket. Ezt el lehet érni.

Monori Áron: De ebben óriási szerepe és felelőssége van a politikai elitnek. Nagyon sok múlik azon, hogyan viszonyul bizonyos megnyilvánulásokhoz, illetve miről kíván beszélni.

Gerő András: Azon is sok múlik, hogy milyen nyomás nehezedik az elitre meg a társadalom egészére. A nyugat-németeket azért jelentős részben az amerikai megszállók kényszerítették rá, hogy szembenézzenek a múltjukkal. A német társadalom sem egyszerűen belső morális meggyőződésből esett át ezen a folyamaton.

Bajomi-Lázár Péter: Többször volt már szó arról, hogy lehet-e a gyűlöletbeszédet jogi eszközökkel szabályozni. Mihály elmondta, hogy nem lehet, mert ha jogi eszközökkel korlátozzuk, akkor kódolják a gyűlöletbeszédet, és ugyanazt másként mondják el. De vannak olyan jogi eszközök is, amelyeket Nyugat-Európában alkalmaznak, és amelyeknek nem a tiltás a lényegük, hanem éppen az, hogy sokszínűvé tegyék a közbeszédet. Elképzelhetőnek tűnik számomra az a megoldás, hogy a törvényhozók nem tiltásban, hanem a pozitív diszkriminációnak abban a formájában gondolkodnak, amely a különböző kisebbségeket beengedi a médiába, illetve megteremti annak a lehetőségét, hogy saját médiumokat hozzanak létre. Ez olyan kiút lehetne, amely nem tiltásra épülne, hanem különböző ellensúlyokra. Ezzel kapcsolatban van konkrét kérdésem is: tudtok-e arról, hogy a Rádió C-nek milyen visszhangja van?

Bernáth Gábor: Állandó vita arról, hogy több roma legyen-e a többségi a médiában, vagy mindenkinek legyen meg a saját médiuma. Ezt általában vagylagos kérdésként teszik fel, és pont ez a csapda a dologban. Szerintem az is fontos cél, hogy minél több olyan roma kerüljön be a többségi médiába, aki majd saját maga alakíthatja a romákról kialakuló képet. A kisebbségi média mellett is vannak érvek, hiszen a kisebbségi önszerveződés egyik fontos eszköze lehet, illetve annak belső kontrollját is biztosíthatja. A nyomásgyakorlásban is szerepet játszhat egy kisebbségi médium. Az biztos, hogy a Rádió C-nek óriási hatása lehet – és van is – a romák körében. Ez egy közösségközeli rádió, rendszeresen betelefonálnak, részt vesznek a műsorkészítésben. De a Rádió C még nagyon új dolog, és ennek a politikai közbeszédre hatása nagyon sokáig nagy eséllyel nem lesz. Itt politikai önszerveződésre is szükség van, és ennek csak egy kis része, hogy van-e saját média. Azt mondom tehát, hogy a Rádió C nagy eséllyel nem fogja befolyásolni mondjuk a Pannon Rádió vagy a Magyar Rádió műsorát. A Rádió C-nek az a szerepe, hogy a romák úgy érezzék: az övéké nem stigmatizált identitás, amit letagadni kell. Ez erőt is adhat nekik, és elősegítheti az önszerveződésüket.

Zöldi László: Gyűlöletbeszéd valószínűleg mindig volt, de nem mindig hatott társadalmi méretekben. Nemcsak az a probléma, hogy az ATV-ben, vagy a Magyar Rádióban van gyűlöletbeszéd-műsor. A fő probléma szerintem is az, hogy országos méretekben, intézményesült keretek között létezik a jelenség. A gyűlöletbeszéd vagy előítéletes beszéd szempontjából azonban van egy alapvető különbség a fővárosi és a vidéki médiahelyzet között. A megyei lapokban a zsidó-probléma mint olyan nem létezik. Ugyanakkor ezek a lapok foglalkoznak – és előítéletesen – a cigány-problémával. Budapesten ez kicsit fordítva van. Egészen másképp kell közelíteni ehhez a két közeghez az előítéletes beszéd szempontjából. Valószínűleg az a legnagyobb probléma, hogy Magyarországon az érzelmi alapú újságírás dívik. Amikor indulatszavakban és szitokszavakban fogalmazzuk meg a világnézetünket, akkor ez kedvez a gyűlöletbeszédnek.

Szente Péter: Úgy érzem, kicsit túl könnyen átsuhantunk azon a lehetőségen, hogy a médiaszabályozásnak bármilyen szerepe lehetne ennek a kérdésnek a kezelésében. Az, hogy a Pannon Rádió frekvenciát kapott és az ORTT megbírságolta az adót ahelyett, hogy megvonta volna tőle a frekvenciát, összefügg a szabályozással is. Az 1996-os médiatörvény olyan kompromisszum alapján született, amely a médiaháborút volt hivatva megszüntetni. Arról szólt, hogy minden parlamenti pártnak legyen meghatározott médiabefolyása. Ez azt jelenti, hogy ha a MIÉP egy parlamenti párt, akkor a MIÉP-nek is meg kell, hogy legyen a saját médiabefolyása. Meg is van. A testület MIÉP által delegált tagja harcolhat a Pannon Rádióért. Mivel minden frekvencia politikai pártok jelöltjeinek kompromisszumaként kerül kiosztásra, ha mások azt akarják, hogy az ő jelöltjük kapjon frekvenciát, akkor ki kell egyezniük a MIÉP delegáltjával, és a Pannon Rádió is kap frekvenciát. Egy teljesen más mechanizmus alapján választott ORTT -ben – ha egyáltalán szükség van ilyen testületre – mindez elkerülhető lenne. Ha nem kerülne be automatikusan minden párt jelöltje a testületbe, hanem az ORTT tagjait szigorúan kétharmados parlamenti szavazattöbbséggel választanák, akkor ez a kétharmadosság valószínűleg a közép felé húzná a dolgot, és vélhetően azokat választanák meg, akik mindkét nagyobb és mérsékeltebb politikai párt számára elfogadhatóak. Akkor esetleg a Pannon Rádió nem kapna frekvenciát, illetve nem pénzbírságot szabnának ki rá, amikor nyilvánvalóan be kellene tiltani. Ne felejtsük el, hogy a médiatörvényben tételesen benne van, hogy a Pannon Rádióban elhangzottak alapján el kellene venni a frekvenciát az adótól. Most azért nem veszik el, mert a politikai befolyás-megosztásnak, amelyben megállapodtak, erősebb a politikai realitása, mint a médiatörvényben lefektetett szövegnek, amely bizonyos dolgokat tilt. Tehát lehetne olyan szabályozás, amely valószínűtlenné tenné, hogy extrém politikai pártok képviselői is megjelenjenek a Panaszbizottságban vagy az ORTT-ben.

Pálffy Balázs: Én arról beszélnék, hogy a gyűlöletbeszédnek esetenként nem várt pozitív hatásai is lehetnek. Véleményem szerint a melegek egyre erőteljesebb önszerveződését komolyan elősegítette a 2001-es „Sziget-botrány”, illetve annak a nyilvánosságban való megjelenése. 2002-ben a politika már nem teheti meg azt, hogy nem vesz tudomást a melegek létezéséről. Kénytelen állást foglalni akkor is, ha ez kényelmetlen neki. Szerintem ez az állapot nem jött volna létre a Pannon Rádió, a Magyar Fórum vagy a Demokrata mocskolódó cikkei nélkül.

Bajomi-Lázár Péter: A beszélgetés egy korábbi pontjára szeretnék visszatérni. Felmerült, hogy hogyan lehet a jog eszközeivel segíteni a gyűlöletbeszéd problémáján, de nem merült fel az újságírói etika, mint a gyűlöletbeszéd korlátozására alkalmas módszer. Én az utóbbit szerencsésebbnek tartanám, mert az önszabályozás sokszor hatékonyabb, mint ha kívülről, fentről mondják meg, mit szabad és mit nem. Úgy tűnik, ma Magyarországon van egy nagyon sajátos ellentmondás. A hivatalos média politika azt mondja, hogy az intoleranciának a tolerancia az ellentéte, hogy Vasárnapi Újság kontra Beszéljük meg! Engedjük össze a kettőt, és akkor adtunk az objektivitásnak és a sokszínúségnek meg az általános hozzáférésnek. Ezzel szemben áll az újságírói etika, amely azt mondja, hogy vannak olyan univerzális etikai elvek, amelyek fontosabbak a sokszínűségnél. Eszerint a szélsőséges elveket vallókat nem vagy csak korlátozottan – például csak a nyomtatott sajtóban – szabad engedni megjelenni. Érdemes lenne egyszer arról is beszélni, hogy ebből a két különböző normarendszerből hogyan lehetne egyet csinálni, egy olyan szakmai-etikai útmutatót, amely az objektivitásnak és a sokszínűségnek is teret enged, ugyanakkor kiszűrné a súlyos, minősített eseteket.

A beszélgetést Bankó Ágnes jegyezte le

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.