Médiakutató 2002 tavasz

Kultúra

Szigeti Péter:

A szexualitás nyilvánossága a századforduló Budapestjén

 

„A filmen való dugás joga együtt jár a szólás és az önkifejezés szabadságával.1

(Luke Ford)

A századforduló polgárosodó Budapestjén nagyjából egy időben jelentek meg és váltak népszerűvé a nyilvánosság új fórumai: a kávéház, a fotó, a film és a tömegsajtó. Az alábbi írás a korabeli nyilvánosság egy sajátos aspektus át: a szexualitás nyilvánosságát vizsgálja.

A szexualitás bemutatása évezredek óta része az emberiség kultúrájának. A különböző korok különféle társadalmai azonban eltérő módon gondolkoztak arról, hogy a szöveges, illetőleg képi ábrázolások milyen mértékben válhatnak a nyilvánosság részévé. Ugyan a keresztény gyökerű európai kultúrkörben évszázadokon keresztül üldözték a szexualitást, mégis folyamatosan születtek és terjedtek olyan kulturális termékek, amelyeknek a témája a szexualitás volt. A téma közkedveltségét egyáltalán nem tükrözi a tudományos kutatás: a pornográfiával foglalkozó hazai szakirodalom meglehetősen sovány. A szocializmus kötelező szemérmessége nem kedvezett a kutatómunkának, de az elmúlt évtizedben sem születtek alapos feldolgozások a szexualitás és főleg a pornográfia történetéről.2 Ez a dolgozat a fin-de-siécle3 budapesti szexuális kultúrájának néhány jellemző szeletét vizsgálja, kiemelten kezelve egy ekkoriban születő új médiumot, a filmet. A korai magyar pornó-történelem néhány részletének felvázolásán keresztül azt mutatja be, mivel és hogyan járulhatott hozzá a szexualitás a társadalmi nyilvánosság, a szólásszabadság és ezen keresztül a politikai kultúra fejlődéséhez.4

1. A nyilvánosság új terei

Budapest népessége az 1869 és 1914 közötti időszakban mintegy három és félszeresére nőtt. Az 1910-es népszámlálási adatok szerint Budapest Hamburg, Moszkva, Szentpétervár, Bécs, Berlin, Párizs és London után, 880 371 fővel Európa nyolcadik legnépesebb városa volt.5 Az embertömegnek laknia és dolgoznia kellett, és a nagyváros feladatává vált az is, hogy lehetőséget teremtsen a szabadidő eltöltésére.

1.1. Az információ áruvá válik: a tömegsajtó

A városi közeg, a viszonylag szűk területen együtt élő nagyszámú ember kedvez a különféle társas tevékenységek, a nyilvános kommunikációs csatornák és fórumok fejlődésének. Az információterjesztés az 1880-as évek elejétől elválaszthatatlanul összekapcsolódott a szórakoztatással, és ezzel egyszersmind jól jövedelmező üzletté is vált. A századforduló nagyvárosaiban az információ közvetítésében egyre nagyobb szerephez jutottak az újságok és a folyóiratok: megszületett a tömegsajtó.

Az állandó közönséget és biztos vásárlóerőt jelentő közép- és nagypolgári réteg kiszolgálására sorra alakultak az olyan független lapok, amelyek fokozatosan átvették a vezető szerepet a Magyarországon korábban kizárólagosságot élvező, többnyire politikai pártokhoz kötődő eszmehirdető- vagy véleménysajtótól. A millennium évében a belügyminisztérium feloldotta a napilapok utcai árusításának, a kolportázsnak a tilalmát. Ettől kezdve a bulvársajtó elárasztotta a budapesti utcákat.

1870-ben még csak 80 sajtótermék jelent meg Budapesten, három évtized alatt ez a szám a sokszorosára nőtt: 1900-ban már 384 különböző kiadvány közül válogathatott a közönség (Lipták 1997: 47). Kialakult tehát egy jól működő sajtópiac, amely megteremtette a folyamatos és fizetőképes keresletet. Ez tette lehetővé, hogy a szexipar is létrehozza és busás haszonnal eladja nyomtatott termékeit.

Az olvasók többsége természetesen nem engedhette meg magának, hogy tucatszám vásárolja a lapokat, ám erre nem is volt szükség: a kávéházak ugyanis széles körben hozzáférhetővé tették a sajtótermékeket.

1.2. A kávéházi nyilvánosság

Közhelynek számít, hogy a 19-20. század fordulójának Budapestje a kávéházak városa volt. Való igaz, ebből az intézményből igen sok működött akkoriban a magyar fővárosban: 1900 és 1914 között 300-400 kávéház volt Budapesten.6

A gyorsan épülő metropolisz hivalkodó díszessége és a lakosság többségét sújtó szűkös lakásviszonyok éles ellentétben álltak egymással. A társadalom alsóbb rétegeihez tartozók kényelmetlen és gyakran egészségtelen lakásukat átmeneti szálláshelynek tekintették. Ezért fokozatosan nőtt a kereslet az olyan nyilvános terekre, elsősorban a kávéházakra, amelyek lehetőséget nyújtottak a korlátlan és kellemes időtöltésre.7

A századforduló kávéháza olyan demokratikus intézmény volt, amely biztosította a korábban jóval korlátozottabb társadalmi kommunikációt. „A kávéház az a hely, ahol az emberek nyilvánosan is magukban, illetve kölcsönös meghittségben lehetnek, anélkül, hogy fizikailag egyedül lennének” – írja Marshall Bermann (idézi Gyáni 1998: 31). Ebből fakad a kávéház egyik legfőbb jellegzetessége: az, hogy sajátos, a köz- és a magánszféra között elhelyezkedő, félnyilvános tér.

A mai köztudatban a századforduló budapesti kávéházai úgy élnek, mint az irodalom, a kultúra fellegvárai. Ez az elképzelés nem teljesen hamis, de torz és hiányos: a kávézók ugyanis a duhajság és a szexuális szabadosság helyszínei is voltak. Egykori kávéházaink többsége valójában lényegesen közelebb állt a mai szórakozóhelyekhez, mint a „márványasztalok és az újságolvasás” nosztalgikus képzethez. Nagy részük legalább annyira volt a szexipar, mint a kultúra kiszolgálója: a vendégek közt szép számmal akadtak prostituáltak, és gyakran előfordult, hogy a női személyzet a kávé mellett a bájait is árulta.

1.3. A modern tömegszórakoztatás kezdetei

A polgári társadalom születésekor az egyénnek olyan problémákkal kellett szembesülnie, amelyek korábban, a feudalizmus szilárd szerkezetű világában elképzelhetetlenek voltak. A 19. század második felére központi kérdéssé vált a szubjektum és a társadalom kapcsolata, pontosabban annak az űrnek a betöltése, amely a feudális kötöttségek és csoportkultúrák évszázadok alatt megkövült rendjének felbomlása után az individuum és a nemzetté formálódó társadalom között keletkezett. Ennek a szakadéknak az áthidalására adott lehetőséget a 19. századi Nyugat-Európában megszülető polgári tömegkultúra, amelynek – azon túl, hogy új területeket nyitott a profitszerzés és a gazdasági verseny számára – jelentős társadalmi integrációs szerepe is volt (Jánosi 1986: 201-202).

A tömegkultúra kialakulásának és terjedésének egyik előfeltétele a szabad idő; Magyarországon a gyári munkások számára 1891-től törvény biztosította a vasárnapi szabadnapot (Granasztói 1997: 174). Ez a rendelkezés közönséget teremtett olyan intézményeknek, mint például a városligeti Vurstli, amely hétvégéken jelentős tömeget vonzott. Pavilonjai, mutatványosai, körképei és népszínműveket bemutató színházai nemcsak a legalsó rétegek, de a kis- és középpolgárok körében is népszerűek voltak. A Városliget már a 19. század közepétől közismert találkahely volt: felkeresték az alkalmi szerelmespárok, és tisztásain gyakran kínálták szolgáltatásaikat prostituáltak.

A Vurstlinak fontos szerepe volt a szexről folyó közbeszéd alakításában. 1896-ban itt nyílt meg a Plasztikon nevű panoptikum, amely az élet „sötét oldaláról” vett életképeket, gyilkosságokat és egyéb erőszakos jeleneteket mutatott be – mintegy a kor terjedelmes ponyvakultúrájának plasztikus kiegészítőjeként. Az épület első emeletén működött a csak felnőttek által látogatható „anatómiai szekció”. Itt olyan viaszba öntött képeket tekinthettek meg az érdeklődők, mint például „egy asszony, aki fatörzsbe kapaszkodva szüli gyermekét”, vagy „phallus ha egészséges, ha beteg, ha vérbajos”. A nemi felvilágosításon túl a borzongatást és a voyeur-igényeket is szolgáló tárlat rendkívül népszerű volt a Vurstlit látogatók körében (Granasztói 1997: 178).

A 19. század utolsó harmadában Párizshoz, Berlinhez és Bécshez hasonlóan Budapesten is elszaporodtak a zenés mulatók, bárok, orfeumok és kabarék. A századforduló környékén már számos, hajnalig nyitva tartó vendéglő és éjjel-nappali lokál várta a könnyű mulatságra vágyókat. Létrejött tehát egy olyan nagyvárosi intézményes háttér, amely lehetőséget adott a szabadidő folyamatos eltöltésére és a tömegkulturális termékek élvezetére.

2. A rögzített szexualitás kezdetei

A századfordulón jelentkező új művészeti irányzatnak, a szecessziónak köszönhetően az erotika a figyelem középpontjába került. A szecessziós festészet kedvelt témája volt a testiség és a gyönyör ábrázolása. Gustav Klimt, Egon Schiele, Oskar Kokoschka, Franz von Bayros, George Grosz és Otto Dix pornográfiába hajló, erotikus képei annak ellenére jelentős szemléletbeli váltást jelentettek, hogy a képzőművészeteknek évezredek óta kedvelt témájuk volt a meztelen emberi test ábrázolása. A nemi aktus, és főleg az örömforrásul szolgáló nemi aktus ábrázolása azonban az ókori művészet alkonya óta kívül esett az európai képzőművészet kánonján.

A 19. század végén a női test az utcán is megjelenik: miután reklámértékét hamar fölismerik, a nagyvárosi hirdetőoszlopokat ellepik a plakátok, amelyeken fiatal szépségek képével próbálják a legkülönfélébb termékeket eladni. Ezeken a hirdetéseken ugyan általában nem láthatóak ruhátlan testek, de mégis ott bujkál bennük az erotika. A szecessziós budapesti építészet egyik jellegzetességének számítanak a bérházak homlokát díszítő domborművek. Ezek a reliefek ugyancsak előszeretettel mintáztak női figurákat és gyakran meglehetősen ledér öltözetű nőábrázolások kerültek a házfalakra.8

A századfordulós nagyváros módot adott a rögzített és állandó, vizuális és tárgyiasított szexualitás iránti igények kielégítésére is. Az ekkoriban felfedezett új technikák lehetővé tették a valóság pontos leképezését. A fénykép és a film a vizuális világ reprodukálhatóságának és sokszorosíthatóságának korábban nem ismert dimenzióival ajándékozta meg az embereket. Hamarosan sokan felismerték az újfajta vizuális kultúrában rejlő üzleti lehetőségeket. Mivel a szex mindig is üzlet volt, teljesen logikus következmény, hogy a két terület gyorsan egymásra talált.

2.1. A modernitás kezdetén: a lefényképezett nemiség

Ilyen előzmények után nincs abban semmi meglepő, hogy a modem képalkotó eljárások, a fényképezés és a filmezés megszületésük pillanatától előszeretettel fordultak az erotikus- és pornográf témák felé.9

2000 fotográfia! Ez az igazi, amit ön keres!
2000 fénykép, aktspecialitások minden elképzelhető helyzetben!
3 koronáért küldjük katalógussal együtt. A „Kunstrevue”
kiadóhivatal.
 
Bp. IV., 17. Főpostafiók 237 szám. Bélyegeket is elfogadunk!
Nagy próbaküldemény 5 koronától 20 koronáig.

Értékes cím! A legújabb könyvek és képek!
Próbaküldemény 5 koronától 50 koronáig.
Árjegyzék zárt borítékban, 30 fillér bélyeg ellenében.
Megrendelhető a »Könyvbazár« által. Budapest, IV ID. Postafiók. Nb.
Mintának 1000 miniatűr és 12 eredeti képet küldünk 10 koronáért!10

Ilyen és ehhez hasonló hirdetések tömegével olvashatóak a 19. század utolsó harmadától például a Bécsben megjelenő Interesante Blatt című lapban, és számos egyéb, Budapesten is hozzáférhető nemzetközi és hazai sajtótermékben.

A fénykép népszerűsége részben abban rejlik, hogy pontosabban képes a valóság imitálására, mint a korábban használt technikák, a rajz és a festmény. A siker valódi titka mindezen túl az árban keresendő: a tömeges reprodukciós technikák segítségével a fotók nagy mennyiségben, szinte fillérekért állíthatók elő. „A [19.] század második felében már több pornográfia terjedt el a fényképezés révén. [...] Kiderült, hogy a pornográfiában nagy üzleti lehetőség rejtőzik. [...] A századfordulón és a század első két évtizedében már olyan nagy számú pornográf anyag gyűlt össze, hogy hatalmas önálló gyűjteményeket hoztak létre belőlük [...] Az Anschlussig működött Bécsben az Institut für Sexualforschung [Szexológiai Intézet]: ez sok kiadványt bocsátott közre erotikus gyűjteményeiből, amelyet a kor újságjaiból, könyveiből, fényképeiből válogattak össze” (Oláh 1986: 226-232).

Miklóssy János a budapesti prostitúció történetéről írott könyvében kifejti, hogy a pornográf képek a voyeur-funkcióik mellett elsősorban a nemzetközi leánykereskedelem itthon készült reklámjai. Ugyanakkor valószínűtlen, hogy valaki azért vásárolt Bécsben vagy Berlinben magyar lányokról készített meztelen fotókat, hogy aztán a képről kiválasztott lányt több száz vagy ezer kilométer távolságból „megrendelje”. Sokkal inkább arról lehetett szó, hogy az élelmes vállalkozók fölismerték: nemcsak a valódi, de a virtuális szex is jó üzlet. A legális, illetve titkos prostitúcióban érdekelt, magamutogatásra hajlandó lányoknak kínáltak így újfajta pénzkereseti módot, nyilván olyan feltételekkel, hogy elsősorban maguk a vállalkozók keressenek a dolgon.11

A kép könnyebben befogadható műfaj az írott szövegnél, „használata” még a legegyszerűbben szövegezett ponyvánál is lényegesen kisebb erőfeszítést igényel fogyasztójától. Ugyanakkor a tömegtermeléssei előállított fényképek olcsósága a szegényebbek előtt is megnyitotta az utat az ábrázolt szexualitás világa felé, azaz tágította a pornográfia közönségét (Kuhn 1997: 18-19). Ekkoriban kezdődött meg a szex demokratizálódása, ami a 20. század elfojtással telt középső évtizedeit követően elvezethetett a szexualitásról folytatott (poszt)modern diskurzus kialakulásához és az ezredvég relatív szexuális szabadságához. „A pornó egyszerre fogyasztási cikk, ipar és társadalmi megjelenési forma” – vélekedik Anette Kuhn (1997: 16). Valójában azonban több ennél: kommunikációs tér és reprezentációs eszköz – előállítói és fogyasztói számára egyaránt.

2.2. A képek megmozdulnak

Ugyan a mozgóképek történetével foglalkozó hazai szakirodalom alig tárgyalja,12 ennek ellenére tény, hogy már a filmezés korai szakaszában elkészültek az első erotikus és tisztán pornográf felvételek is. Meztelen női test a filmvásznon az 1896-ban készített Le Bain (Fürdés) című francia filmben tűnt fel először.13 Joe. A. Thomas a homoszexuális pornófilmek történetét feldolgozó tanulmányában az 1890-es évtized utolső éveire teszi az első (heteroszexuális) pornófilmek előállításának idejét.14

A modern urbanizáció tárgyi és szociális feltételeivel szoros összefüggésben álló szexfilm megszületésekor kapcsolódik egy kifejezetten városellenes – bár városlakók által indított – mozgalomhoz, a 20. század elején kibontakozó, a természetbe való kivonulást, az egészség és a test kultuszát hirdető naturalizmushoz. Az első, tömegeket vonzó nudistamozgalmat, a Német Nudo-Naturista Szövetséget Richard Ungewitter alapítja 1906-ban.15 A szövetség rendszeresen szervezett táborokat; népszerűsítésükre és a nudista életforma reklámozására a legmodernebb teclmikát is felhasználták. A legnagyobb sikert az 1920-as évek elején Wilhelm Prager rendezésében készült Wege zu Kraft und Schönheit (Az erőhöz és szépséghez vezető utak) érte el. A nagyvárosi életformával szemben alternatívát kínáló Freikörperkultur az intenzív propagandának köszönhetően hamar rendkívül népszerűvé vált Németországban. A siker hatással volt a német kulturális befolyás alatt álló Monarchiára, így – Bécs közvetítésével – Budapestre is.

2.3. Profik és amatőrök

Mivel semmilyen egykorú adat nem áll a rendelkezésünkre, pontosan nem lehet tudni, milyen mennyiségben forgattak, illetve forgalmaztak erotikus és pornográf filmeket Magyarországon a 20. század első évtizedeiben. A tanulmányom megírását megelőző kutatás során a Magyar Filmintézet Archívumában és a Privát Fotó és Film Archívumban közel 70 percnyi anyagra bukkantam. Tizenhat milliméteres film esetében ez körülbelül 400 méternyi celluloidszalagnak felel meg. Figyelembe véve, hogy a Vénus Filmkölcsönző Vállalat a Mozgófénykép Híradó című mozis szaklapban 1910-ben „hetenként 4 000 méter újdonságot” kínált,legalábbis valószínű, hogy eredetileg az általam felleltnél sokkalta több anyag készült.

A 20. század első évtizedeiben Magyarországon két nagy filmgyártó cég működött: a Star Filmgyár a Pasaréti úton és a Corvin Filmgyár Zuglóban, a Gyarmat utcában. Ezekben a filmgyárakban már az I. világháború előtt is több tucat játékfilm készült évente (Buzinkay 1997: 113). Azt azonban nem tudjuk, hogy foglalkoztak-e erotikus vagy pornográf filmek előállításával. Valószínű, hogy a két nagyvállalat saját néven ugyan nem gyártott ilyesfajta termékeket, szakembereik viszont közreműködtek szexuális témájú produkciók gyártásában is. Erre utal az amerikai minta: a szexipar és a pornógyártás legfőbb tengerentúli központja Los Angeles, illetőleg Hollywood volt és maradt is mind a mai napig; a nagy stúdiók árnyékában könnyű a felszerelés és a munkaerő beszerzésére.16

Kellő dokumentáció híján nem sokat tudunk a filmek szereplőiről. Feltételezhető azonban, hogy többségük alkalmi vagy hivatásos prostituáltak közül került ki. A szexiparban manapság jellemző kettősség, amely elválasztja egymástól a félig-meddig magántérben tevékenykedő, bárki által „elérhető” prostituáltat és a testiség nyilvános reprezentációjára vállalkozó, ám az átlag számára érinthetetlen pornószínészeket, akkoriban még nem létezett. A pornófilmek szereplőinek van némi esélyük a sztárrá válásra, a prostituáltnak viszont nincs. Bár a szórakoztatóiparban már az 1920-as években beindult a sztárkultusz, ez a dimenzió a szexből élők számára akkoriban egyáltalán nem működött: erre csak az 1960-as és 1970-es évek szexuális forradalma után nyílt mód.

A filmben használatos technika kanonizálása és elterjedése után – hasonlóan ahhoz, ahogy ez néhány évtizeddel korábban a fényképpel is történt – gyorsan megjelentek azok, akik a modern technika iránti érdeklődésből vagy divatból, elsősorban saját szórakoztatásukra kezdtek filmeket felvenni. Az általam fellelt felvételek közül viszonylag jól elkülöníthetőek a „műkedvelők” által forgatott, illetve a komolyabb felszereléssel és szakmai tudással, „hivatásos” filmesek által készített munkák.

2.4. A vetítés terei

Az első budapesti filmvetítéseket kávéházakban és éjszakai mulatókban rendezték. Az úttörő szerep alighanem a francia Eugen Duponté volt, aki a feltaláló Lumière-testvérek megbízásából Európa több nagyvárosához hasonlóan 1896-ban Budapesten, a Royal Szálló kávéházában is bemutatta a technikai újdonságot (Fabó 1997: 191192). A korai pesti vetítési kísérletek közül a legnépszerűbbek az Ungerleider Mór és Neumann József által 1899 decemberétől a Velence Kávéházban megrendezett előadások voltak. Az, hogy a Velencében összegyűlt, elsősorban az akkori köznyelvben Csikágónak nevezett VIII. kerületből érkező közönség számára nemcsak ártatlan burleszkeket vagy színdarab-feldolgozásokat, hanem „vaskosabb” alkotásokat is vetítettek, a fennmaradt forrásokból biztosan nem deríthető ki, ám sejthető. A különféle újságokban megjelent reklámok alapján az is feltételezhető, hogy ilyen témájú vetített képek – a színes revüprogram keretében – felbukkantak a Nemzetközi Orpheum vagy a Fővárosi Orpheum műsorán is.17

A mozi ekkoriban még sok szempontból hasonlít a kávéházra: találkahely, a társadalmi érintkezés terepe, ahova a közönség legalább annyira jár ismerkedni és beszélgetni, mint filmet nézni. A film közben folytatott véleménycsere olyannyira elterjedt volt – ne feledjük, némafilmekről van szó – hogy még akkor sem szűnt meg, amikor a hangosfilm kiszorította a piacról a némafilmet. Erre utal legalábbis, hogy 1939-ben belügyminisztériumi rendeletben tiltották be a moziteremben a vetítés ideje alatt a vélemény- és tetszésnyilvánítást (Gyáni 1999: 183).

1913-ban az 1 100 000 lakosú Budapesten 114 mozi üzemelt; ez más európai nagyvárosokkal összevetve igen jó arány.18 Ekkor már akadt olyan filmszínház is, amely kifejezetten a sikamlósabb témák iránt érdeklődőknek nyújtott programot: a Tisza Kálmán téren pornómozi működött (Fabó 1997: 202). A mozialapításra kiadott korabeli rendőrhatósági engedélyeket vizsgáló Orth József egy kéziratban fönnmaradt tanulmányában már korábbról, 1905-1906-ból beszámol egy olyan intézmény létezéséről, amelynek működéséről ugyan nincsenek pontos adataink, de neve alapján legalábbis gyanúsan hasonló profilúnak tűnik: a VIII. kerületi Főherceg Sándor tér 4. alatt lévő egységet Intim Színpadnak hívták (Orth 1964: 34). Hasonló szerepet tölthetett be az 1903-1904 között a VIII. kerület Baross utca 53. alatt működő Vénus mozi is.

Ha csak néhány, pikáns filmeket játszó mozi létezését vesszük biztosra a századelő Budapestjén, akkor is feltételezhetó, hogy a vizsgált korszakban az általam gyűjtött anyag többszöröse volt megtalálható az országban. Nagyon valószínűnek tűnik, hogy a pornográf képek terjedéséhez hasonló módon, különböző katalógusokból, illetve a filmforgalmazó cégek hetente több ezer méternyi újdonságából beszerezhetőek voltak a pornográf filmanyagok is. Az erotikus- és pornófilmeknek már a 20. század elejére működő, többszintű piaca épülhetett ki, ahol mind a legális-nyilvános (forgalmazás), mind pedig a fekete-félnyilvános jellegű (cserélgetés, home-filmek, magáncsatornás forgalmazás) disztribúció létezett, és ahol az egyik oldalon anyagi haszonra építők, a másikon pedig voyeur- és/vagy gyűjtószenvedéllyel megáldott személyek álltak.

3. A látható őspornó

Kutatásaim során a két magyar archívumban, illetőleg egy osztrák dokumentumfilm-összeállításban19 összesen huszonöt pornográf és erotikus film nyomára bukkantam. Az anyag két nagyobb csoportra bontható: az elsőbe olyan filmek tartoznak, amelyek a nemi aktusokat leplezetlenül bemutató „kemény” pornográfia kategóriájába sorolhatóak. Tizenhárom hosszabb-rövidebb, többnyire töredékesen fennmaradt film tartozik ide. A második csoportba egy bécsi központú filmgyártó-vállalat, a SaturnFilm által készített és forgalmazott filmek tartoznak. Ezeket az erotikus filmek közé sorolhatjuk: nemi aktusok képei nem jelennek meg, a meztelenség viszont központi szerepet tölt be bennünk.

Sajnos katalógus, nyilvántartás hiányában a felvételek többségéről nem állapítható meg, hogy pontosan hol és mikor készültek. Az általam vizsgált mozgóképekről csak az tudhatjuk biztosan, hogy valamikor 1900 és 1935 között voltak láthatóak Magyarországon. Elképzelhető, hogy a filmek egy részét nem nálunk, hanem a magyarországinál jelentősebb filmiparral rendelkező Ausztriában, Németországban, vagy Franciaországban gyártották.

3.1. A házipornótól a szexiparig

A kemény pornográf filmeket további két kategóriára oszthatjuk: amatőr-felvételekre és profi filmesek által forgatott alkotásokra. A hobbifilmesek által inkább saját használatra, mintsem nyilvános vetítésekre készített filmeket alighanem elsősorban dokumentatív célból forgatták. Könnyen elképzelhető persze az is, hogy a francia és az amerikai gyakorlathoz hasonlóan a hazai bordélyházakban is zajlottak filmvetítések. Az ilyen előadások célja a vendégek szexuális étvágyának felcsigázása volt.20

A legkorábbi felvételeken minden bizonnyal kuncsaftjaikkal közösülő prostituáltak láthatóak. A képek minősége, a beállítások arról tanúskodnak, hogy a készítő szándéka elsősorban az aktus megörökítése és bemutatása volt. Az operatőr egy-két kamera állást használ csak, a világítás gyenge, nincsenek közeli képek és nincs értelmezhető narratíva sem. Ezek a művek nem a játék-, hanem a dokumentumfilmek világához állnak közelebb, ám nincs bennük semmi a dokumentumfilmekre is jellemző tudatos szerkesztésből. Leginkább talán azok amatőr ágával, a házi, családi videofelvételekkel mutatnak rokonságot.

„Az úgynevezett kemény pornográfia alapelve, hogy a benne ábrázolt szex- és erőszakjelenetek ténylegesen megtörténnek. A kemény pornográfia azzal csalja elő a nézőben rejlő voyeurt, hogy valós szexuális jeleneteket igyekszik megmutatni, s nem a szexuális aktus színlelését vagy illúzióját” – írja Richard Allen a pornó és a valóság kapcsolatáról (1998/99: 56). A pornófilm azonban általában több puszta dokumentációnál: valójában köztes kategória, átmenet a dokumentum- és a játékfilm között. Célja a valóság bemutatása, nem pedig imitációja, ugyanakkor már az egészen korai időszakban sem tudott lemondani a játékfilmekre jellemző eszközökről sem.

A korai pornófilmeket jellemző a dokumentarista jelleg később megváltozott: a pornófilmek egyre inkább játékfilmekké váltak. A modern pornófilm éppen fordított utat járt be: az 1970-es és 1980-as évek „cselekményes”, nagyobb költségvetésű filmjei után a videokorszakkal visszatért a szinte csak az aktusokat dokumentáló, lényegesen olcsóbban és gyorsabban előállítható munkákhoz. A „homepornó” műfaja ma újra virágzik, a videó megjelenésével a pornóiparon belül külön üzletággá vált. Az internet segítségével ez a folyamat tovább erősödött: ma már hitelkártyaszámunk megadása és néhány kattintás után akár élőben is nézhetünk a számítógép képernyőjén szeretkező idegeneket.

Az összegyűjtött filmek nagyobb hányada a játékfilmes vonásokat is hordozó pornófelvételek közé tartozik. Ezekből a feltételezhetően hivatásos filmesek által készített művekből is mindössze néhány perces hosszúságú töredékek maradtak fenn. Ezekre a filmekre jellemzőek az alaposabban kidolgozott, rendesen beállított, jobban bevilágított képek, az élénkebb kameramozgás és a sűrűbb plánváltások. Gyakori a nemi szervek közeliben való fényképezése is, ami a modem pornófilmek elengedhetetlen attribútuma.

A szalagok döntő többségén nem olvasható a film címe, a stáblistát pedig egyszer sem tüntették fel. A néhány perc sok esetben persze majdnem a teljes filmet jelenti: a legtöbb korai pornófilm egy 16 milliméteres filmtekercs, azaz mintegy 10-12 percnyi hosszúságú volt. Ennek az volt az oka, hogy így könnyebb volt megoldani mind a vetítés lebonyolítását, mind pedig a szállítást. Ez különösen fontos lehetett egy olyan termék esetében, amely számos európai országban már az 1920-as években is illegális, vagy legalábbis „fél-legális” volt.21

A töredékesség a mai napig jellemző a pornóra, bár elsősorban inkább a fogyasztás-befogadás folyamatára. Pornónézés közben gyakran jelentkezik dèja vu-érzés: a pornófilm, bár folyamatosan igyekszik tágítani korlátait, a beállítások és akciók végrehajthatóságának fizikailag és anatómiailag megszabott határai közé szorul, ezért végső soron mindig önmaga ismétlésére kényszerül. Azonban éppen ez a ciklikus szerkesztés teszi könnyen fogyaszthatóvá. Király Jenő szavaival: „A pornófilmnek nincs eleje, közepe és vége, bármikor beülhetünk a moziba vagy távozhatunk. Az egyes film nem igazi, önálló, zárt egység, a szöveghatárok átjárhatóak” (Király 1993).

William Rotsler szerint a pornófilmek a kezdetek kezdetétől öt olyan alapvető szituációs sablon köré szerveződnek, amely rendre visszatér a műfaj történet során. Ezek a következők: (1) Otthon unatkozó nőben valamilyen erotikus olvasmánytól vagy péniszre emlékeztető tárgytól láthatóan feltámad a nemi vágy, maszturbálni kezd, amit egy férfi észrevesz, majd némi leskelődés után szeretkezni kezd a nővel. (2) Farmon vagy tanyán dolgozó lány közösülő állatokat lát, ettől nemi vágy támad benne, amit az arra járó farmerfiúval vagy rejtélyes idegennel kielégít. (3) Orvos nőbeteget vizsgál, majd szeretkezik vele. (4) Betörő vagy váratlan látogató a lakásban összetalálkozik egy nővel, rövid vita vagy beszélgetés után szeretkeznek. (5) Napozó vagy kiránduló, netán stoppoló nőt megles egy férfi, aki később vagy a nő beleegyezésével vagy akarata ellenére szeretkezik vele.22 Az archívumokban fellelt hazai alkotásokban szinte kivétel nélkül megfigyelhetőek ezek a ma is gyakran használt pornográf klisék. Szintén hasonló a régi és a mai filmekben az aktusok felépítése. A rövid bevezetés után a korai alkotásokban is általában orális szexszel kezdődik a jelenet – a nő többnyire aktív, míg a férfi csak passzív elfogadó, de ennek ellenkezőjére, továbbá kölcsönös örömszerzésre is találunk példát. Ezután következik a közösülés, általában két-három különböző pózban.

A legfeltűnőbb eltérés a modern pornóhoz képest az aktus látható befejezésének a hiánya: napjainkban nem képzelhető el nemhogy pornófilm, de egy pornófilm egyetlen, férfi szereplőt felvonultató jelenete sem ejakuláció bemutatása nélkül. A századfordulós filmekben erre nem volt példa, mert ez feltehetően a pornókészítők számára is tabu volt. A férfiak nyílt, ráadásul általában a női szereplő(k) arcára irányított öröme a pornó iparosodásának jelképe. Azt sugallja, hogy amit látunk, az nem a valóság, hanem a teremtő fantázia műve. A régi filmeken „hétköznapi” szereplők tűntek fel, a modern pornó a plasztikai sebészek által gyártott kebelcsodák, és az ajzószerekkel teletömött, soha nem lankadó férfisztárok terepe, a vágyak virtuális világa. Az effajta befejezés éppen a nézők többségének valós tapasztalataitól való gyökeres eltéréssel tud hatást kiváltani a nézőkből, hasonlóan működik, mint a szörnyeket, robotokat és gyilkosságokat felvonultató hollywoodi mesék.

A lefilmezett ejakuláció nem az egyetlen olyan tabu, amellyel a pornófilm-készítőknek szembesülniük kellett. A pornónak mindig vannak uralkodó normái, amelyek a társadalommal együtt változnak. Folyamatosan kitolódnak például a testrészek „felhasználhatóságának” határai. Míg az 1980-as évek végéig az anális szex a heteroszexuális filmekben a ritkán megszegett tabuk közé tartozott, az 1990-es években fokozatosan elfogadott érintkezési formává vált, amely ma már a legtöbb munkában előfordul. Ugyancsak változik a nők szerepe is: mára az 1910-es évekhez képest jelentősen nőtt az aktivitásuk a filmeken. Míg a korai alkotásokban elsősorban az aktusok passzív elszenvedőiként jelenítették meg őket – még akkor is, ha a kerettörténet szerint ők voltak a csábítók – a modem filmekben egyre gyakrabban egyenrangú, aktív szereplők.

A férfiak már a fekete-fehér pornókban is elsősorban a „macho” szerepét – katonatiszt, rendőr, keleti uraság – játszották, alkalmanként tűnt csak fel egy-egy eltérő karakter (félénk diák, iparoslegény). A modern kor pornófilmjeiben ez nem változott jelentősen: továbbra is dominálnak a hagyományos férfi magatartási minták képviselői, de az őspornóhoz képest valamivel gyakrabban tűnnek fel az ettől a sztereotípiától eltérő figurák. Az I. világháború előtti pornófilmekben feltűnő, hogy a férfiak arcát ritkán mutatják: általában nem néznek a kamerába, vagy – ez főleg az amerikai filmekre jellemző – valamilyen maszkot, álarcot viselnek. Ugyanakkor a női szereplők arcán és testén gyakran és hosszan időz a kamera. Az üzenet egyértelmű: a láthatatlanságba burkolódzó, mindössze természetes szükségleteit kielégítő férfihoz képest a buja, bűnös nő alárendelt, a társadalom alsóbbrendű tagja.

A korai pornófilmek a jelenleginél lényegesen ritkábban szegték meg a társadalmilag elfogadott normákat. Leszbikus szerelmi jelenetek ugyan esetenként előfordultak bennük, de férfiak közti homoszexuális aktus szinte soha. Nem találtam olyan filmet sem, amelyben transzvesztiták szerepeltek volna, és olyat sem, amelybe szado-mazo jelenetek vagy állatokkal folytatott szexuális aktusok képei kerültek volna be.

Ha eltekintünk a Saturn Film produkcióitól, a vizsgált filmek közt összesen három olyan darabra bukkantam, amelynek feltüntették a címét, és így következtethetünk a gyártás helyére. Az egyik egy rövid francia mű Un rêve délicieux (Ínycsiklandozó álom) címmel, amely egy férfi és két nő szerelmi aktusát dokumentálja. A második Liebesfreunden (Barátnők) címen egy leszbikus aktust mutat be, ez alighanem német vagy osztrák gyártmányú. A harmadik beazonosítható mű magyar munka: a címe Fő a szakértelem.

A Fő a szakértelem a „leskelődő férfi leleplezése és szexre csábítása” pornográf toposz korai példája: a kulcslyukon keresztül leskelődő, iparoslegény külsejű fiatal férfi főszereplő végignézi egy nő vetkőzését, aki észreveszi a fiút, megörül neki, a szobába invitálja, majd hagyja, hogy az magáévá tegye. A filmecske egyben pajzán Cyrano-parafrázisnak is tekinthető, hiszen a leskelődő arcára hihetetlen méretű műorrot, azaz fallikus szimbólumot szereltek.

A hét perc tíz másodpercnyi hosszúságú Fő a szakértelem a gyűjteményekben legépebben megmaradt és leghosszabb korai pornográf darab. A kulcslyuk alakú képkivágásban pózoló nő képe, a kimódolt dramaturgia, a cselekmény ritmusának megtervezettsége, a keretes szerkezet mind-mind arról tanúskodik, hogy a Fő a szakértelem profi filmesek munkája. Erre enged következtetni a főcím alatt olvasható „Ermi” felirat és a ragadozó nagymacskát formázó logó is.

A Privát Fotó és Filmarchívumban őrzik a csehországi Urbach-család filmtekercseit. A különböző témájú felvételek közt szerepel egy pornórészlet is, amely a filmszalagon elfoglalt sorszámának köszönhetően a katalógusban az Urbach 11 nevet kapta. A viszonylag gyenge minőségű, megkopott képsoron egy vadul szeretkező párt láthatunk, előjáték és befejezés nélkül. Ha azonban a Fő a szakértelmet összevetjük az Urbach 11-gyel, azt látjuk, hogy a csehországi film majdnem minden kockája megtalálható benne. A látszólag egységes, ívet leíró narratív szerkezet helyenként ugrik egyet, és a képsorok közé bekerül két másik szereplő szeretkezése is. Bár a megkopott minőségű felvételen nem könnyű észrevenni, de alapos megfigyeléssel megállapítható, hogy a Fő a szakértelem középső részében az Urbach 11-ben látható pár tűnik fel. Az egyes szekvenciák eltérő sorrendben követik egymást, az azonban kétségtelen, hogy ugyanazokat a képeket látjuk, mint az Urbachban. Néha visszatérnek eredeti hőseink is, azután megint lecserélik őket: a reminiszenciák nem az Urbachbanlátott sorrendben követik egymást, de részletekben szinte az egész Urbach-filmet felhasználják.

Lehetséges, hogy a Fő a szakértelem eredetileg hosszabb mű volt, amelyből további részletek hiányoznak, de valaki a szalagból igyekezett egy viszonylag lineáris cselekményt összevágni, gondolva, hogy a nézők számára a kisebb kihagyások jelentéktelenek, mivel a felvételen a szereplők amúgy is nehezen azonosíthatóak. Az is elképzelhető ugyanakkor, hogy az Urbach 11 darabjai egy másik film részletei, amelyeket egy élelmes mozis vágott bele a a szakértelem kópiájábal hogy hosszabbá tegye a műsort. A megrongálódott, elhasznált filmek ép darabjainak „újrahasznosítása” akkoriban teljesen megszokott metódusnak számított, a szerzői jogok ezen a téren még csekély védelmet sem élveztek.

3.2. Egy professzionális szexgyár: a Saturn Film

A többnyire töredékesen fennmaradt pornófilmek mellett erotikus kisjátékfilmek is maradtak ránk a 20. század első éveiből, ráadásul a pornófilmeknél sokkal jobb állapotban, gyakorlatilag teljesen épen. A pornóhoz hasonlóan ebben a műfajban is jeleskedtek a franciák: az egyik legnagyobb francia filmgyártó és -forgalmazó cég, a Pathé a 20. század első évtizedeiben több száz erotikus alkotást készített és terjesztett. Feltételezhető, hogy e filmek egy része hozzánk is eljutott. Ugyancsak valószínű, hogy a budapesti mozikban is forogtak a SaturnFilm nevű bécsi filmes cég tekercsei. Az 1906-ban az osztrák Johann Schwarze által alapított vállalat volt a Monarchia első filmgyártó cége.

A SaturnFilm a Pathé igényes erotikus filmjeinek mintáját követve hasonló témájú szalagok készítésére és terjesztésére specializálódott. A Saturn-filmek néhány perc hosszúságúak voltak, egytől egyig kerek történeteket meséltek el. Narratívájuk egyszerű, de átgondolt: a képeken élvezhető cselekmény bontakozik ki, amelynek a szex fontos, de nem kizárólagos alkotóeleme. A korai pornókhoz hasonlóan ezekben a művekben is felbukkantak a műfajra jellemző, a mai napig használt sablonok: a kukkoló-, vetkőző-, fürdőző- és táncjelenetek.

A filmben ábrázolt életszituációra általában már maga a cím felkészíti a nézőt: Beim Fotografer (Fényképésznél), Baden verboten (Fürödni tilos), Das eitle Stubenmädchen (A hiú szobalány), Das Sandbad (Homokfürdő), Lebenden Marmor (A megelevenedő márvány), Eine moderne Ehe (Egy modern házasság), Sklavenmarkt (Rabszolga piac), Der Hausarzt (A háziorvos), In der Garderobe (Az öltözőben), Eine aufregende Jagd (Izgalmas vadászat), Weibliche Assentierung (Női sorozás), Die Macht der Hypnose (A hipnózis hatalma). A meztelenség mellett megjelenik a komikum is: az események néha burleszkszerű zárójelenetbe torkollnak.23 A Saturn-filmek technikai kivitelezésükben és művészi megformáltságuk tekintetében megfeleltek a kor színvonalának. A képek a korabeli filmnyelvi norma által elfogadott kódokat használják, készítőik képzett szakemberek voltak.

A SaturnFilm filmjeinek jelentős része egy bécsi ház tetőtéri műtermében készült, de több olyan mű is fennmaradt, amelyet a szabadban forgattak. A cég „védjegyének” tekinthető, hogy szinte az összes filmben felbukkan valahol a háttérben – tapétamintaként, falidíszként, műtárgyként – a vállalat jellegzetes, csillag alakú emblémája.

A rendkívül tudatos márkaépítésre utal az, hogy ugyanez a logó jelent meg azokban a katalógusokban is, amelyekbena cég a mozisoknak kínálta kópiáit. Az üzlet – köszönhetően a jól átgondolt és ügyesen bonyolított marketingstratégiának – évekig remekül ment; rövid idő alatt egész Európában keresettek lettek a SaturnFilm-filmek, konkurenciát teremtve ezzel a mintaként követett Pathé-termékeknek. A pornófilmekkel ellentétben ezek az alkotások viszonylag szabadon foroghattak a nyilvánosságban: a tömegek által látogatott mozikon keresztül valóban széles rétegekhez juthattak el. Ennek ellenére bécsi konzervatív körök a vállalat alapításától fogva igyekeztek elérni a cég működési engedélyének visszavonását. A kísérletezés végül 1911-ben sikerrel járt: a cenzúra a SaturnFilm számos filmjének monarchiabeli forgalmazását betiltotta. A döntés olyan súlyos anyagi veszteségeket okozott a vállalatnak, hogy még abban az évben kénytelen voltak felfüggeszteni működését.

4. A nyilvános beszéd fórumai: sajtó a szexipar körül

A szexualitás és az ehhez kapcsolódó témák, egyebek mellett a szexipar és az éjszakai élet rendszeresen szerepeltek a korabeli sajtóban. E témák jelenléte a közbeszédben önmagában is hozzájárult a nyilvánosság fejlődéséhez. A főváros félvilági életével többfajta sajtótermék foglalkozott: az éjszaka eseményeiről beszámoló, elsősorban programokat kínáló kiadványok, a szórakoztatásban üzletileg érdekelteknek szóló szakmai újságok, a pikáns magazinok, a feminista lapok és a napi-, illetve hetilapok. Ez utóbbiak leginkább az apróhirdetés-rovatokon keresztül zajló partnerközvetítéssel járultak hozzá a szexipar sikeres működéséhez.

Az éjszakai életet kedvelők számára az évek során több, hosszabb-rövidebb ideig fennmaradó sajtótermék jelent meg Budapesten. Ezek közé tartozott az 1890-ben indult Mulatók Lapja és az 1901-ben piacra dobott Mulató Budapest című napilap, amely néhány szám után Szöveges és Képes Mulató Budapest, később Műsoros Képes Mulató Budapesttéalakult, majd meg is szűnt még abban az évben. 1906-ban néhány hónapra A Mulató Budapest címen hetilapként reinkarnálódott. 1911-ben rövid ideig megjelent Az Éj című kiadvány, amely szintén a budapesti éjszakai élettel kapcsolatban szolgáltatott információkat.

Ezekben a négy-nyolc oldalas újságokban döntően különböző szórakozóhelyek reklámjai jelentek meg, de gyakran hirdettek bennük pikáns könyveket forgalmazó kereskedők és óvszereket reklámozó gyógyszerészek is. Ezek mellett általában rövidebb cikkek is megjelentek, amelyek részint aktuális eseményekre, például új orfeumi műsorokra reflektáltak, részint pedig alkalmanként olyan általánosabb témákat boncolgattak, mint a prostitúció24, a leánykereskedelem25 vagy az éjszakai szórakozóhelyek létjogosultsága26

A szakmai kiadványok közül három periodika érdemel említést: az éjszakai szórakozóhelyek üzemeltetőinek lapja Éjjeli Mulatók Tulajdonosainak Havi Értesítője (1911-1912) címen jelent meg, a mozis ok pedig két, a nagyközönség számára is elérhető újságot tartottak fenn: a Mozgófénykép Híradót(1908-1922) és a Mozivilágot(1912-1922).

1883 őszén indult útjára a Pikáns Lapok című kiadvány. A Boccaccio álnevű szerkesztő által jegyzett, tízezer példányban megjelenő lap francia mintájú humoros irodalmi újság volt, amely „szellemét könnyeddé párolt liberalizmus, s előítéletektől, vallási, erkölcsi vagy feudális szemléleti kötöttségektől mentes szabad, olykor szabados gondolkodásmód jellemezte” (Kosáry & Németh 1985: 428). A szerkesztő a lapot hirdető előfizetési felhíváson így fogalmazta meg programját: „Nem árulunk zsákba macskát és nyíltan hirdetjük: mi a naturalizmus hívei vagyunk” (uo.). Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy az újság adomákat, elbeszéléseket, folytatásos szerelmi regényeket közölt, valódi erotika csak elvétve jelent meg benne. Ugyanez jellemezte a Pikáns Lapok jogutódját, az 1886-ban létrejött, és egészen 1914-ig megjelenő Magyar Figarótis: elsősorban élc- vagy vicclap volt, amelybe sikamlósabb viccek vagy félmeztelen nőket ábrázoló tréfás rajzok még belefértek, erotikus fotók viszont már nem. Hasonló jellegű kiadvány volt a szintén az 1880-as évek közepétől megjelenő Amor27 is, és szintén ehhez a vonalhoz sorolható a magának elődeinél kicsivel több szabadosságot megengedő, már a 20. században születő Fidibusz. Bár erotikus és pornográf fotók és szövegek is bőségesen készültek ebben az időben, ezek rendszeresen megjelenő sajtótermékben – ellentétben Európa néhány nagyvárosával – a századforduló Budapestjén nem kaptak helyet, legalábbis a sajtótörténetek nem tudnak ilyenekről.

A szexualitásról folytatott diskurzus állandóságának biztosítékát jelentették a kor feminista lapjai: az 1907 és 1913 között megjelenő Aés a Társadalom, majd utódjaként 1914 és 1928 között A Nő. Ezekben a folyóiratokban gyakran visszatérő téma volt a nők szexuális felszabadítása, a prostitúció, a leánykereskedelem és a nemi betegségek kérdése. A pornográfiával mint önálló témával nem foglalkoztak: ez alighanem azzal magyarázható, hogy a jelenséget nem tekintették külön problémának, hanem a prostitúció egyik részkérdéseként kezelték.

A századfordulón az apróhirdetések jelentős hányada is kapcsolódott a szexualitáshoz. Az időnként virágnyelven megírt, máskor viszont egyáltalán nem leplezetten szexuális célú, üzleti alapon zajló partnerkeresés szándékával föladott hirdetések révén a 20. század első évtizedétől már nemcsak a bulvársajtó, hanem szinte minden helyi és országos napi- és hetilap több-kevesebb részesedést vállalt a szexualitás piacosításában. A jelentős bevételek miatt az egyébként hangsúlyozottan konzervatív beállítottságú lapok is teret adtak az ilyen jellegű apróhirdetéseknek.28

Az intenzív sajtófigyelem következtében a századforduló Magyarországán rendszeres nyilvános beszéd folyt a szexualitásról. A lapok időről időre visszatértek például a prostitúció szabályozásának és a nemi betegségek terjedésének kérdéseire. Ezekről a kérdésekről – viszonylag rendszeresen – nyilvános fórumokat is rendeztek.29 Nemcsak újságok boncolgatták a téma különböző vonatkozásait, hanem könyvek, szociológiai jellegű írások is megjelentek, amelyek a szexpiac különböző aspektusait vizsgálták. A prostituáltak és selyemfiúk világát, az éjszakai élet titkait bemutató munkák rendre hatalmas sikert értek el. A legismertebbek a Tábori Kornél és Székely Vladimír szezőpárosnak a szociográfia és a bűnügyi riportregény műfajait ötvöző munkái. Az Erkölcstelen Budapest és a Bűnös nők több kiadásban is napvilágot látott, és jelentős anyagi hasznot hozott szerzőinek.

Az I. világháborút követő években a szexuális felvilágosítás egyre jelentősebb részévé vált a nyilvános beszédnek. Ennek oka részint abban keresendő, hogy a feminista szervezetek igyekeztek felkészíteni a nőket a háborúból visszatérő katonáktól elkapható betegségek veszélyeire, részint pedig abban, hogy a korábban sosem látott pusztítás hatásai alól lassan felocsúdó lakosság körében megnövekedett a szabadság mindenféle formája, így a szabadabb szex iránt érzett vágy is. A változásban komoly szerepet játszott a női divat átalakulása is, amely a századforduló idején szabadította fel a nőket a fűzők és a teljes testet elfedő zárt ruhák kötelező viselete alól, teret engedve ezzel az alakot jobban kiemelő, kellemesebb és kényelmesebb viseleteknek. A szex tehát – a népszerű testkultúra részeként is – gyakori témává vált mind a szóbeli, mind pedig az írásbeli nyilvánosságban.

5. Összefoglalás: szex és szabadság viszonya

A 19. század végén modern metropolisszá növő Budapest a gazdasági konjunktúrának köszönhetően százezrek számára volt képes munkalehetőséget biztosítani. A városba áramló tömegek kiszolgálására megjelentek a szabadidő eltöltésének új formái: a Vurstli, a kabaré és a mozi. Ezek mellett több, már korábban is létező intézmény szerepe is nagymértékben megnövekedett: a kávéházak, az éjszakai mulatók és a bordélyházak működése a piacon jelentkező növekvő kereslet hatására fokozatosan iparszerűvé vált. A szórakoztatásban és a vele szoros szimbiózisban álló szexiparban tömegek váltak érdekeltté mind a kínálati/ alkalmazotti, mind pedig a keresleti/ fogyasztói oldalon.

A szexualitás körüli intézményrendszer fejlődésének részeként a szex a korábbinál erőteljesebben jelent meg a nyilvánosságban. Ehhez hozzájárult az is, hogy mind a tradicionális (irodalom, képzőművészet), mind pedig az ekkoriban születő médiumok (fénykép, film) kiemelt figyelemmel fordultak a testiség felé. Az érdeklődés növekedésében fontos szerepet játszanak a fin-de-siécle korának jelentős társadalmi és szellemi mozgalmai: az urbanizálódás ellen tiltakozó naturalizmus és testkultúra, a nők egyenjogúsításáért küzdő feminizmus és a szexuális elfojtás fogalmát kidolgozó pszichoanalízis megjelenése. Ezek az irányzatok a szexualitás kérdéseit az emberi szabadság általánosabb problémakörének részeként kívánták vizsgálni, és nyilvános diskurzus kialakítására törekedtek.

Erre lehetőséget biztosítottak a korabeli sajtótermékek, továbbá a városi térnek a public domainhez tartozó nyilvános és félnyilvános szférái: a kávéházak, a szórakozóhelyek, a színházak, a mozik, a fürdők, a parkok, az utca és nem utolsó sorban a nyilvánosházak. Ezeken a helyszíneken a korabeli közönség folyamatosan szembesült a szexualitás különböző formáinak látványával. A korábban tabuként kezelt, csak a rejtett, második nyilvánosságban felbukkanó témák előtérbe kerülése túlmutatott önmagán, és jelentősen hozzájárult a közbeszéd általános szabadságfokának fejlődéséhez, a társadalmi nyilvánosság kiterjedéséhez.

A szexualitásról való beszéd szabadsága azért fontos, mert a nyilvános beszéd formáinak terjesztésével lehetőséget teremt más tabuként kezelt, de a közvéleményt foglalkoztató témák megbeszélésére is. A szexualitásról folytatott szabad beszéd lehetősége az egyik mérőfoka annak, hogy a hatalom képes-e önreflexióra. Egy olyan társadalomban, ahol nem démonizálják a szexualitást, ahol nem bélyegzik meg a szexiparban dolgozókat, arra is kisebb az esély, hogy a közösség egyéb, marginális helyzetű vagy alternatív életformát folytató tagjaira ilyesfajta sors várjon.

Irodalom

Allen, Richard (1998/99) „Reprezentáció, illúzió és film” (Mánfai Alice ford.), Metropolis, (tél-tavasz), 49-65.

Bana József, szerk. (1999) Piroslámpás évszázadok. Győr: Győr megyei jogú város levéltára.

Baudot, Francois (1999) Fashion - The Twentieth Century. New York: Universe.

Bán Róbert (1985) „Az amatőrfilm útja”, Filmkultúra (6), 3-6.

Blond, George & Blond, Germaine (1971) Évezredek asztalánál- Táplálkozásunk története (Gordon Etel & Vidor Pálné ford.). Budapest: Gondolat.

Borsody-Bevilaqua Béla & Mazsáry Béla (1935) Pest-budai kávéházak. Budapest: A Kávés Ipartestület kiadása.

Bridenthal, Renate & Koonz, Claudia & Stuard, Susan, eds. (1987) Becoming Visible - Women in Europen History. Boston: Hought – Mifflin Company.

Buzinkay Géza (1997) „Bulvárlapok a pesti utcán”, Budapesti Negyed (2-3), 31-44.

Corbin, Alain (1990) Women for Hire. Postitution and Sexuality in France after 1850. Cambridge, Mass.:Harvard University Press.

Csanádi Gábor & Ladányi János (1992) Budapest térbeli és társadalmi szerkezetének változásai. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Ellis, John (1997) „A pornográfiáról”, Kalligram (7-9),91-124.

Éri Gyöngyi & Jobbágyi Zsuzsanna (1997) A magyar századforduló (1896-1914). Budapest: Corvina.

Fabó Beáta (1997) „A mozi építészet és a város”. Budapesti Negyed (2-3), 191-230.

Featherstone, Mike & Mike Hepworth & Bryan S. Turner (1997) A test (Erdei Pálma ford.). Budapest: Jószöveg Műhely Kiadó.

Fehér Lenke (1994) „Prostitúció – prostitúcióra kényszerítés – nőkereskedelem”, Acta Humana (14).

Fliedl, Gottfried (1989) Gustav Klimt (1862-1918). Die Welt in weiblicher Getsalt. Köln: Taschen.

Forrai Judit (1989) „A prostitúció, mint társadalmi konfliktus”. In Rendi társadalom - polgári társadalom, Salgótarján.

Foucault, Michael (1996) A szexualitás története - A tudás akarása (Ádám Péter ford.). Budapest: Atlantisz.

Foucault, Michael (1999) A szexualitás története – A gyönyörök gyakorlása (ford. és szerk. Albert Sándor & Szántó István & Somlyó Bálint). Budapest: Atlantisz.

Geró András & Jalsovszky Katalin & Tomsics Emőke (1996) Volt egyszer egy Magyarország. A századvég és a századelő világa. Budapest: Magyar Nemzeti Múzeum.

Granasztói Péter (1997) „Tömegszórakozás a Városligetben: A Vurstli”, Budapesti Negyed (2-3), 163-191.

Guépet, Marguerite (1920) „A varrónőket fenyegető erkölcsi veszély Franciaországban”, A Nő (1), 7-8.

Gyáni Gábor (1983) Család, háztartás és a városi cselédség. Budapest: Magvető Kiadó.

Gyáni Gábor (1999) „Folytonosság és átalakulás a budapesti elit és tömegkultúra múltjában”. In Gyáni Gábor & Pajkossy Gábor (szerk.) A pesti polgár: Tanulmányok Vörös Károly emlékére. Debrecen: Csokonai Kiadó, 171-183.

Gyáni Gábor (1995) Hétköznapi Budapest. Nagyvárosi élet a századfordulón. Budapest: Városháza.

Gyáni Gábor (1996) „A kávéházba járó polgár”, Budapesti Negyed (2-3), 57-68.

Gyáni Gábor (1991) „A polgári középosztály lakásviszonyai Budapesten a két világháború között”. In Somogyi Éva (szerk.) Polgárosodás Közép-Európában - Tanulmányok Hanák Péter 70. születésnapjára. Budapest: MTA Történettudományi Intézet.

Gyáni Gábor, szerk. (1997) Tömegkultúra a századfordulós Budapesten. In Budapesti Negyed (2-3).

Gyáni Gábor (1998) Az utca és a szalon. Társadalmi térhasználat Budapesten, 1870-1940. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó.

Habermas, Jürgen (1971) A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Vizsgálódások a polgári társadalom egy kategóriájával kapcsolatban. (Endreffy Zoltán ford.). Budapest: Gondolat.

Haine, Scott W. (1996) The World of the Paris Café. Sociability Among the French Working Class 1789-1914. Baltimore & London: John Hopkins University Press.

Hanák Péter (1999) A Kert és a Műhely. Budapest: Balassi Kiadó.                                .

Hanák Péter (1998) „Miért fin de siécle?”, Budapesti Negyed (4), 270-287.

Hanák Péter, szerk. és bev. (1992) Polgári lakáskultúra a századfordulón. Budapest: MTA Történettudományi Intézete.

Havranek, Jan (1974) „Die soziale Struktur von Prag in den Jahren 1869-1921 im Vergleich zu Budapest”, In Tanulmányok Budapest Múltjából XX.  Budapest, 124-128.

Horváth Zoltán (1961) Magyar századforduló. Budapest.

Hunt, Lynn, szerk. (1991) Eroticism and the Body Politic. Baltimore & London: John Hopkins University Press.

Janik, Allan & Toulmin, Stephen (1973) Wittgestein's Vienna. New York: Simon and Schuster.

Jánosi György (1986) A szórakozás történelmi funkcióváltozásai. Budapest: Magvető Kiadó. Farkas Zsolt, szerk. (1998) Kalligram (7-9).

Király Jenő (1993) Frivol múzsa. A tömegfilm sajátos alkotásmódja és a tömegkultúra esztétikája. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó.

Kosáry Domokos & Németh G. Béla, szerk. (1985) A magyar sajtó története II/2. 1867-1892. Budapest: Akadémiai Kiadó.

KókayGyörgy & Buzinkay Géza & Murányi Gábor (é.n.) A magyar sajtó története. Budapest: MUOSZ- Bálint György Újságíró-iskola.

Kraus, Wolfgang (1993) Kultúra és hatalom. A vágyak átváltozása (Révai Gábor & Szabó Veronika ford.). Budapest: Európa Könyvkiadó.

Kuball, Michaell (1984) „Családi mozi. Az amatőrfilm története Németországban” (Kovács András ford.) In Bán András & Forgávcs Péter (szerk.) Vizuális antropológia kutatása munkafüzetek. Budapest: Művelődéskutató Intézet.

Kuhn, Anette (1997) „Büntetlenül nézni”, Kalligram, (7-9) 12-42.

Laqueur, Thomas W. (1997) „A társadalmi »rossz«, a magányos bűn és a teázás” (Lukács Gabriella ford.), Replika (28), 89-94.

Lauro, Al Di & Rabkin, Gerald (1976) Dirty Movies: An Illustrated History of the Stag Film, 1915-1970. New York: Chelsea House.

Léderer Pál, szerk. (1996) „Szociálpolitikai margináliák. Prostitúció, prostituáltak a századfordulón”. Replika (21-22), 8-74.

Lees, Andrew & Lees, Lynn Hollen (1994-1995) A modern metropolisz (Nóvé Béla ford.). In: Budapesti Negyed, (II/4; III/l.)

Lembach, Klaus-Jürgen (1999) Szecesszió - A megbékélés utópiája (Földényi F. László ford.). Budapest: Taschen – Vince Kiadó. Lukacs, John (1991) Budapest, 1900. A város és kultúrája. Budapest: Európa Kiadó.

Lipták Dorottya (1997) „A családi lapoktól a társasági lapokig. Újságok és újságolvasók a századvégen”, Budapesti Negyed (2-3), 45-70.

Lustyik Katalin (2000) „A netpornográfia és az amerikai gyermek”, Médiakutató (1) 49-58.

Magyar Bálint (1966) A magyar némafilm története 1896-1918. Budapest: Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchivum.

Magyar Bálint (1967) A magyar némafilm története 1918-1931. Budapest: Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchivum.

Martin, Emily (1997) „A test vége” (Kalocsai Csilla ford.), Replika (28), 109-128.

Maquet, Jacques (1984) „Bevezetés az esztétikai antropológiába” (Jagr László ford.) In Bán András & Forgács Péter (szerk.) Vizuális antropológia kutatása munkafüzetek, III. kötet. Budapest: Művelődéskutató Intézet.

McCalman, Iain (1993) Radical Underworld: Prophets, Revolutionaires and Pornographers in London, 1795-1840. Oxford: Calderon Press.

Miklóssy János (1989) A budapesti prostitúció története. Budapest: Népszava Kiadó Vállalat.

Nemeskürty István (1963) A magyar film története (1912-1963). Budapest: Gondolat.

Néret, Gilles (1998) Twentieth-century Erotic Art. Köln: Taschen, Köln.

Oláh Tamás, szerk. (1986) Fejezetek a szexualitás történetéből. Budapest: Gondolat.

Orth János (1964) A mozgófényképek budapesti törvényhatósági forrásai (1896-1906), Kézirat. Budapest: A Magyar Filmintézet Könyvtára.

Pető Andrea, szerk. (1998) Hanák Péter – a Város polgára. In: Budapesti Negyed (4).

Ráday Mihály (1998) Jelenetek a pesti utcán. Budapest: Karinthy Kiadó.

Rubicon (1998) A prostitúció történetéből (6).

Rubicon (1998) Az erotika kultúrtörténete (2. különszám).

Schorske, Carl E. (1981) Fin-de-Siécle Vienna. Politics and Culture. New York: Vintage Books.

Schulz, Bernd (1992) Die Geschichte des erotischen Films. Hamburg: Kino Verlag GMBH.

Sennett, Richard (1992) The Fall of the Public Man. London & Boston: Faber & Faber.

Dr. Siklóssy László (1972) A régi Budapest erkölcse (sajtó alá rendezte: Székely András). Budapest: Corvina.

Stoller, Robert J. (1991) Porn. Myths for the Twentieth Century. New Haven & London: Yale University Press.

Tarján Vilmos (1940) Pesti éjszaka. Budapest: Általános Nyomda, Könyv- és Lapkiadó.

Tarján Vilmos (1937) (t.v.)-től a Tarjánig. Budapest.

Tábori Kornél (1915) Pesti specialitások. Budapest.

Tábori Kornél & Székely Vladimir (1908) Az erkölcstelen Budapest. Budapest.

Tábori Kornél & Székely Vladimir (1909) Bűnös nők. Budapest.

Thomas, Donald (1998) The Victorian Underworld. New York: New York University Press.

Tohill, Cathal & Tombs, Pete (1995) Immoral Tales. European Sex and Horror Movies 1956-1984. New York: St. Martin' s Griffin.

Tóth László, szerk. (1996-1998) A szex szociológia- és társadalom története. Budapest: Új Mandátum.

Vörös Károly (1997) Hétköznapok a polgári Magyarországon. Társadalom- és múvelódéstörténeti tanulmányok 22. Budapest: MTA Történelemtudományi Intézete.

Vörös Károly (1974) „A művelődés és a kulturális élet alakulása Budapesten 1873-1945”, In Tanulmányok Budapest Múltjából XX., 97-106.

Walkowitz, Judith R. (1980) Prostitution and Victorian Society. Women, Class and the State. Cambridge: Cambridge University Press.

Weitzer, Ronaid, ed. (2000) Sex for Sale. Prostitution, Pornography and the Sex Industry. New York & London: Routledge.

Wolf, Naomi (1999) A szépség kultusza (Follárdt Natália ford.). Debrecen: Csokonai Kiadó.

Zeke Gyula, szerk. (1996) Budapest, a kávéváros. In Budapesti Negyed (2-3).

Zimmermann, Susan (1998) „Nemiség, tisztesség és szegénység. A nőkkel és a prostitúcióval kapcsolatos politika Bécsben és Budapesten a századfordulón”, Rubicon (6),44-47.

Lábjegyzetek

1
Kalligram 1998 (7-9): 167.; Luke Ford amerikai újságíró www.lukeford.com címen egy részint pornótörténeti jellegű, adatbankként is használható, részint pedig a pornográfiával kapcsolatos vitafórumul szolgáló weboldalt működtet.
2
1986-ban jelent meg Oláh Tamás szerkesztésében a Fejezetek a szexualitás történetéből című könyv, amelyben Buda Bélának a pornográfiáról szóló rövid fejezete, „A pornográfia” (Oláh 1986: 226-232), máig az egyik legalaposabb magyar nyelven írt összefoglaló jellegű áttekintés a témáról. Buda szövegén ugyan erősen érezhető, hogy olyan korban született, amikor a pornográfia a féllegalitás, az „éppen-hogy-megtűrtség” birodalmába tartozott, mégis számos fontos információval szolgál az általam vizsgált korszakot illetően is. A témát legalaposabban a Kalligram című folyóirat járta körül: 1998-ban összevont tripla számot szentelt a kérdésnek. Jól használható Király Jenő Frivol Múzsa című, a tömegkultúra esztétikáját megalkotó monográfiája is, amelyben a szerző pornófilmek elemzésén keresztül elsősorban a pornográfia hatásmechanizmusát tárja fel. Figyelemreméltó Kömlődi Ferencnek a nemzetközi pornótörténet egyes fejezeteit tematikusan bemutató sorozata, amelynek részei az Index internetes portál „Kultúra” rovatában (http://www.index.hu) olvashatóak. Ezekből az írásokból idővel összeállhat egy szubjektív, de alapos műfajtörténet.
3
A kifejezést szabadon értelmezem, az általában megszokottnál tágabb időhatárokat szabva: vizsgálódásaim körülbelül az 1873 és 1939 közötti időszakot ölelik föl.
4
A tanulmány az ELTE BTK Kommunikáció szakán készített diplomamunka rövidített változata.
5
A tanulmányban található statisztikai adatok szerint 1869-ben Budapestnek 280 349 lakosa volt, 1896-ban 617 856, 1900-ban 717 681, az első világháború utolsó évében, 1918-ban pedig már 1 010 000 személyt számoltak össze. Összehasonlításul a Monarchia másik két kiemelt szerepű városának lakossága a következőképpen alakult: az elővárosaival 1890-ben összekapcsolt Bécs 1865-ben 470 000, 1890-ben 1 342 000, 1910-ben pedig már több mint 2 millió lakost számlált (Friedrich Gottas és Hanák Péter adatai, Budapesti Negyed 1998 (tél): 49, 73.); az 1784-ben szintén kisebb települések egyesítésével megszülettet modem kori Prágában 1869-ben 240 000, 1900-ban 540 000, 1910-ben 617 000, az 1930-as népszámlálás idején pedig 848 000 ember élt (Havranek 1974: 124).
6
Ezzel a számmal Budapest igen előkelő helyen állt a világ nagyvárosainak rangsorában, még akkor is, ha például a kávéház-ellátottság tekintetében világelsőnek számító Párizsban már a 19. század elején több mint négyezer café működött. (Blond & Blond 1971: 282).
7
„A kontinentális európai nagyvárosokat jellemző intenzív utcai szociabilitás okaként leggyakrabban a rossz lakásviszonyokat említik a kortársak éppúgy, mint a történészek. A szűkös magánéleti tér, a zsúfolt otthonok mintegy taszították az embereket a tágas és egyéni elkülönülésre több lehetőséget nyújtó nyilvános terekre.” – írja Gyáni Gábor (Gyáni 1996: 60).
8
Ha alaposan körülnézünk a városban, még ma is találhatunk ilyeneket. Ráday Mihály Jelenetek a pesti utcán című könyvében bemutat néhány példát (Ráday 1998: 294-306): XI., Budafoki út 10/A; V. Aulich u.3.; XIV., Ajtósi Dürer sor 25/B; VII. Wesselényi u. 18.; VII., Dózsa György út 54.; V. Károly körút 14.
9
Egyetértek John Ellis-szel, aki szerint „Nincs egységes definíció a pornográfiáról, sokkal inkább állandó hatalmi harc folyik a különböző definíciók között.”. (Ellis 1997: 94.) Az egyszerűség kedvéért én a szavak mai köznapi értelemben vett jelentését értem erotika, illetőleg pornó alatt, nyitva hagyva annak a lehetőségét hogy mindenki ott húzza meg a határt, ahol akarja.
10
Idézi: Miklóssy (1989: 106).
11
Azt, hogy a szexképek iránt nálunk is volt kereslet, bizonyíthatják azok a francia eredetű képek, amelyekre egy magánygyűjteményben (Kardos Sándor operatőr és fényképgyűjtő tulajdona) bukkantam: a képeslap-alapra nyomott, igényesen fényképezett, művészien beállított aktfotókat egy párizsi székhelyű cég katalógusából lehetett megrendelní.
12
A külföldi filmtörténeti irodalomból alaposan áttekinti a témát Cathal Tohill & Pete Tombs Immoral Tales. European Sex and Horror Movies 1965-1984, Al Di Lauro & Gerald Rabkin Dirty Movies: An Illustrated History of the Stag Film, 1915-1970 és Bernd Schulz Die Geschichte des erotischen Films című munkája.
13
Lásd http://www.queendom.com/sex-files/pomography/pom-history.html
14
Joe A. Thomas: „Gay Male Video Pornography: Past, Present and Future,” In Weitzer (2000: 49-66). Németországból több felvilágosító munkát is ismerünk az I. világháború utáni időből. Az 1918-ban a szifilisz veszélyeiről szóló Es werde licht (S lőn világosság) című film főszereplője a berlini kabaré rendkívül népszerű sztárja, Anita Berber, rendező-producere pedig az a Richard Oswald volt, akiben a német horror- és thrillerműfaj egyik úttörőjét is tisztelhetjük, és akinek a nevéhez a következő években számos egyéb szexuális témájú felvilágosító film is kapcsolható, például a Die Prostitution I. és II. (Prostitúció I-II.) Ismerünk korai német homoszexuális felvilágosító munkát is: 1919-ben forgatták Conrad Veidt főszereplésével az Anders als die Andern (Mások mint mások) című művet, amelyben – vélhetően a homoerotikus jelenetek kicenzúrázásának elkerülése érdekében – narrátorként közreműködik a neves szexológus, Dr. Magnus Hirschfeld. A műfaj még az 1930-as években is rendkívül népszerű volt: Eric Bender rendező hatalmas sikereket aratott egy Helga nevű fiatal lány szexuális öntudatra ébredését bemutató sorozatával. Az első, Helga (Helga) című filmet nemsokára követte a Michael und Helga (Michael és Helga), a Helga und die Manner (Helga és a férfiak) és a Die kleine Helga (A kis Helga). Lásd Tohill & Tombs (1995: 44).
15
Ungewitter volt a német naturalizmus főideológusa: az 1903-ban megjelent Az embereknek újra mezetlennek kell lenniük című brosúrája és a nem sokkal később kiadott A meztelenség fejlődéstörténeti, egészségügyi, erkölcsi és művészeti megvilágításban című könyve a mozgalom Bibliájának számított (Oláh 1986: 246).
16
Lásd http://www.emayzine.com/lectures/1920s193.htm
17
Például: „A mulató Budapest”, 1906. október 20.3.; A Mozi-színpad című lap 1913/1. számában olvasható cikk alaposan bemutatja a filmszínházakban összegyűlt közönséget: elegánsabb, nagyobb mozik előadására főleg a hölgyek jönnek, akik beszaladnak uzsonna előtt vagy után, ilyenkor kevés a férfi, sok a diák, a korán fekvő nyárspolgár. Este 19-22 óra között folyik az élénk, pezsgő élet, mivel a banki, irodai munka vége után a hivatalnokok, katonatisztek, ügyvédek, orvosok, tanárok, papok, képviselők, kereskedők érkeznek, a külterületeken pedig kisiparosok, kiskereskedők, munkások. Éjjel 10 óra után új, különleges közönség érkezik: a „mozi-lump”, aki vacsora vagy színház után tér be (Fabó 1997: 202).
18
A körülbelül 4 millió lakosú Berlinben 260, a nagyjából ugyanilyen népes Londonban 400 mozi működött ekkoriban (Fabó 1997: 199).
19
SaturnFilms: Die erotischen Anfänge der österreichische Kinematographie (Filmarchiv Austria, 1999; a forgatókönyvet írta és a filmet összeállította: Michael Aschenbach és Paolo Caneppele).
20
Lásd http://www.likeford.com
21
Ibid.
22
William Rostler: „Contemporary Eritic Cinema”, idézik a http://www.lukeford.com -on.
23
A SatumFilm produkciói a német és osztrák kereskedelmi televíziócsatomák által az 1970-es évek óta tucatszámra gyártatott, bárgyúságuk ellenére is igen sikeres szexvígjátékok előfutárainak tekinthetők.
24
Például A Mulató Budapest 1906. október 20. 2.
25
Például A Mulató Budapest 1906. november 3. 2.
26
Például A Mulató Budapest 1906. október 27. 2.; A Mulató Budapest 1906. november 17.2.
27
Kosáry & Németh (1985: 470).
28
Lásd például Tábori & Székely (1908: 49-55).
29
1906-ban például a budapesti rendőrfőkapitány vezetésével tartottak nagyszabású konferenciát a Városházán a prostitúcióról. Lásd Zimmermann (1998: 45).

Támogatónk

A Médiakutató folyóirat 2014. évi megjelenését a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. támogatja.

Legolvasottabb
Könyvajánló
<>
Média és politika
> könyv rendelés
Megrendelés
<>
2014 nyár
> régebbi lapszámok
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola

Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink