Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2002 tavasz – Kultúra rovat

Szigeti Péter

A szexualitás nyilvánossága a századforduló Budapestjén (2/13)

1. A nyilvánosság új terei

Budapest népessége az 1869 és 1914 közötti időszakban mintegy három és félszeresére nőtt. Az 1910-es népszámlálási adatok szerint Budapest Hamburg, Moszkva, Szentpétervár, Bécs, Berlin, Párizs és London után, 880 371 fővel Európa nyolcadik legnépesebb városa volt.5 Az embertömegnek laknia és dolgoznia kellett, és a nagyváros feladatává vált az is, hogy lehetőséget teremtsen a szabadidő eltöltésére.

1.1. Az információ áruvá válik: a tömegsajtó

A városi közeg, a viszonylag szűk területen együtt élő nagyszámú ember kedvez a különféle társas tevékenységek, a nyilvános kommunikációs csatornák és fórumok fejlődésének. Az információterjesztés az 1880-as évek elejétől elválaszthatatlanul összekapcsolódott a szórakoztatással, és ezzel egyszersmind jól jövedelmező üzletté is vált. A századforduló nagyvárosaiban az információ közvetítésében egyre nagyobb szerephez jutottak az újságok és a folyóiratok: megszületett a tömegsajtó.

Az állandó közönséget és biztos vásárlóerőt jelentő közép- és nagypolgári réteg kiszolgálására sorra alakultak az olyan független lapok, amelyek fokozatosan átvették a vezető szerepet a Magyarországon korábban kizárólagosságot élvező, többnyire politikai pártokhoz kötődő eszmehirdető- vagy véleménysajtótól. A millennium évében a belügyminisztérium feloldotta a napilapok utcai árusításának, a kolportázsnak a tilalmát. Ettől kezdve a bulvársajtó elárasztotta a budapesti utcákat.

1870-ben még csak 80 sajtótermék jelent meg Budapesten, három évtized alatt ez a szám a sokszorosára nőtt: 1900-ban már 384 különböző kiadvány közül válogathatott a közönség (Lipták 1997: 47). Kialakult tehát egy jól működő sajtópiac, amely megteremtette a folyamatos és fizetőképes keresletet. Ez tette lehetővé, hogy a szexipar is létrehozza és busás haszonnal eladja nyomtatott termékeit.

Az olvasók többsége természetesen nem engedhette meg magának, hogy tucatszám vásárolja a lapokat, ám erre nem is volt szükség: a kávéházak ugyanis széles körben hozzáférhetővé tették a sajtótermékeket.

1.2. A kávéházi nyilvánosság

Közhelynek számít, hogy a 19-20. század fordulójának Budapestje a kávéházak városa volt. Való igaz, ebből az intézményből igen sok működött akkoriban a magyar fővárosban: 1900 és 1914 között 300-400 kávéház volt Budapesten.6

A gyorsan épülő metropolisz hivalkodó díszessége és a lakosság többségét sújtó szűkös lakásviszonyok éles ellentétben álltak egymással. A társadalom alsóbb rétegeihez tartozók kényelmetlen és gyakran egészségtelen lakásukat átmeneti szálláshelynek tekintették. Ezért fokozatosan nőtt a kereslet az olyan nyilvános terekre, elsősorban a kávéházakra, amelyek lehetőséget nyújtottak a korlátlan és kellemes időtöltésre.7

A századforduló kávéháza olyan demokratikus intézmény volt, amely biztosította a korábban jóval korlátozottabb társadalmi kommunikációt. „A kávéház az a hely, ahol az emberek nyilvánosan is magukban, illetve kölcsönös meghittségben lehetnek, anélkül, hogy fizikailag egyedül lennének” – írja Marshall Bermann (idézi Gyáni 1998: 31). Ebből fakad a kávéház egyik legfőbb jellegzetessége: az, hogy sajátos, a köz- és a magánszféra között elhelyezkedő, félnyilvános tér.

A mai köztudatban a századforduló budapesti kávéházai úgy élnek, mint az irodalom, a kultúra fellegvárai. Ez az elképzelés nem teljesen hamis, de torz és hiányos: a kávézók ugyanis a duhajság és a szexuális szabadosság helyszínei is voltak. Egykori kávéházaink többsége valójában lényegesen közelebb állt a mai szórakozóhelyekhez, mint a „márványasztalok és az újságolvasás” nosztalgikus képzethez. Nagy részük legalább annyira volt a szexipar, mint a kultúra kiszolgálója: a vendégek közt szép számmal akadtak prostituáltak, és gyakran előfordult, hogy a női személyzet a kávé mellett a bájait is árulta.

1.3. A modern tömegszórakoztatás kezdetei

A polgári társadalom születésekor az egyénnek olyan problémákkal kellett szembesülnie, amelyek korábban, a feudalizmus szilárd szerkezetű világában elképzelhetetlenek voltak. A 19. század második felére központi kérdéssé vált a szubjektum és a társadalom kapcsolata, pontosabban annak az űrnek a betöltése, amely a feudális kötöttségek és csoportkultúrák évszázadok alatt megkövült rendjének felbomlása után az individuum és a nemzetté formálódó társadalom között keletkezett. Ennek a szakadéknak az áthidalására adott lehetőséget a 19. századi Nyugat-Európában megszülető polgári tömegkultúra, amelynek – azon túl, hogy új területeket nyitott a profitszerzés és a gazdasági verseny számára – jelentős társadalmi integrációs szerepe is volt (Jánosi 1986: 201-202).

A tömegkultúra kialakulásának és terjedésének egyik előfeltétele a szabad idő; Magyarországon a gyári munkások számára 1891-től törvény biztosította a vasárnapi szabadnapot (Granasztói 1997: 174). Ez a rendelkezés közönséget teremtett olyan intézményeknek, mint például a városligeti Vurstli, amely hétvégéken jelentős tömeget vonzott. Pavilonjai, mutatványosai, körképei és népszínműveket bemutató színházai nemcsak a legalsó rétegek, de a kis- és középpolgárok körében is népszerűek voltak. A Városliget már a 19. század közepétől közismert találkahely volt: felkeresték az alkalmi szerelmespárok, és tisztásain gyakran kínálták szolgáltatásaikat prostituáltak.

A Vurstlinak fontos szerepe volt a szexről folyó közbeszéd alakításában. 1896-ban itt nyílt meg a Plasztikon nevű panoptikum, amely az élet „sötét oldaláról” vett életképeket, gyilkosságokat és egyéb erőszakos jeleneteket mutatott be – mintegy a kor terjedelmes ponyvakultúrájának plasztikus kiegészítőjeként. Az épület első emeletén működött a csak felnőttek által látogatható „anatómiai szekció”. Itt olyan viaszba öntött képeket tekinthettek meg az érdeklődők, mint például „egy asszony, aki fatörzsbe kapaszkodva szüli gyermekét”, vagy „phallus ha egészséges, ha beteg, ha vérbajos”. A nemi felvilágosításon túl a borzongatást és a voyeur-igényeket is szolgáló tárlat rendkívül népszerű volt a Vurstlit látogatók körében (Granasztói 1997: 178).

A 19. század utolsó harmadában Párizshoz, Berlinhez és Bécshez hasonlóan Budapesten is elszaporodtak a zenés mulatók, bárok, orfeumok és kabarék. A századforduló környékén már számos, hajnalig nyitva tartó vendéglő és éjjel-nappali lokál várta a könnyű mulatságra vágyókat. Létrejött tehát egy olyan nagyvárosi intézményes háttér, amely lehetőséget adott a szabadidő folyamatos eltöltésére és a tömegkulturális termékek élvezetére.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.