   |
|
Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most! 2002 nyár – Új média rovat Minerva komputerbe költözik (9/11)8. A Mátrix fogságában A fenti elképzeléseknek hihetetlen valóságteremtő erőt kölcsönöz az a tény, hogya technológia nem ismer kegyelmet az emberek menedzselésében, az oktatási folyamatok leképezésében; mindent egységes nevezőre hoz az informatikai rend. A jelenség egyik sajátos eredménye az e-learning sztenderdizációs mozgalom, amely a keretrendszerek egységesítése érdekében a technológiai átjárhatóságot kívánja biztosítani. Ennek a trendnek a kicsúcsosodása a jelenleg még fejlesztés alatt álló, de már széles körű elfogadottságnak örvendű SCORM referenciamodell (Sharable Content Object Reference Model – A megosztható tartalom objektumalapú referenciamodellje),30 amely azt a célt tűzte zászlajára, hogy lefektesse az online oktatásban megjelenő tartalmak megosztásának, rendszerezésének alapjait, és egyben eszközt is adjon az érdekeltek kezébe ilyen tartalmak előállításához. Jelen pillanatban a fejlesztők nem szabványról, csupán referenciamodellről beszélnek, amelyből előbb de facto, majd valódi szabvány válhat. A fejlesztők olyan világra készülnek, amelyben a kommunikációs hálózatok és a személyre szabott hálózati közvetítő eszközök általánossá, olcsóvá, könnyen kezelhetővé váltak. Itt létrejön majd az újrahasznosítható és megosztható oktatási anyagok (learning object) sajátos ökonómiája, amelyben az apró tudáscsomagocskákat webről elérhető könyvtárakban, katalógusok segítségével érhetjük el (Advanced Distributed Learning Initiative 2001a). A Scorm az oktatási tartalmakat olyan fekete dobozként kezeli, amelyek néhány metainformáción keresztül tartják a kapcsolatot a külvilággal. Mielőtt ennek részleteit megvizsgálnák, érdemes a szabvány nyilvánvaló gondolati előzményeihez, mégpedig az újrahasznosítható tanulási objektum (Reusable Learning Object) fogalmához visszanyúlni. A Reusable Learning Object szintén nem szabvány, de definiálása és széles körben való elterjesztése – legalábbis a keretrendszereken belül – elfogadott távlati célkitűzés. A szakértők tudják is, meg nem is, hogy mi ez a rejtélyes azonosításra váró objektum, s így gyakorlatilag bármely definíciójából könnyen ki tudnak hátrálni. Ennek ellenére hadd idézzem a Visconsin Online Research Center tömör megfogalmazását, amely éppen egyszerűségével ragadott meg:31
Az objektum fogalma a programozásból származik (objektumorientált programozás). Feltételezem, hogy a tanulási objektum is a programozási gyakorlatok szellemében fogant, és ennek köszönheti fekete doboz-természetét. A számítástechnikát átható réteges építkezésből (például ROM, operációs rendszer, különböző programnyelvben készült alkalmazások) fakad az a követelmény, hogy az egyes rétegek világosan elkülönüljenek (ne akadjanak egymásba), s mindeközben információt osszanak meg egymással. Egy másik eszmetörténeti kapocs a programozott oktatás elemi tudásaihoz köti a tanulási objektumokat. A SCORM adottnak veszi a tanulási objektumok létezését, de túllép az önmagában vett tartalom katalogizálási szándékán. A metaadatokat a tanulási folyamat felől közelítve a tanuló és a tartalom viszonyát is le kívánja képezni: milyen előtudást igényel a tananyag, sikeresen, illetve milyen eredménnyel végezte el a diák, mennyi időt töltött vele stb. Az így becsomagolt objektumok az oktatásmenedzselő rendszerek közegében válnak megoszthatóvá; a Scorm azt ígéri, hogy azok, akik átállnak szabványára, adatvesztés nélkül átállhatnak egyik oktatási keretrendszerről a másikra, átvehetik, tehát a saját oktatásmenedzselő adatstruktúrájukba illeszthetik a különböző keretrendszerekben készült anyagokat (Advanced Distributed Learning Initiative 2001a). Ez így még rendjén valónak is tűnhet. Ha a nagy szervezetekben, valamint az oktatás intézményes akkreditációs rendszerében szükség van az igazolt tudások számbavételére, rendszerezésére, valamint szükség van az egyének kategorizálhatóságára egy így létrehozott bonyolult tudáshálón belül (ennek ellenkezőjét badarság lenne állítani), akkor valóban fontos egy ilyen szabvány kidolgozása. A gond nem is itt van. Egyrészt abból fakad, hogy itt egy magas szinten intézményesülésre törő oktatási diskurzus monopolizálja az oktatásról való gondolkodást, azt a látszatot keltve, hogy mindent, de legalábbis minden érdeklődésre számot tartót elmond az oktatásról. Még ez sem lenne gond, elvégre mindenkit nem téveszthet meg. Másrészt azonban ez a szabvány is a fentebb már bemutatott módon bánik a tartalommal. Miközben taníthatóságát, tanulhatóságát érdemben nem vizsgálja, kénytelen az oktatási keretrendszer képére gyúrni a tudást. Csak olyan objektumot képes befogadni, amelyre értelmezhetőek az általa kezelt metaadatok. Kidolgozói ki is mondják: azoknak, akik nem a Scormban lefektetett oktatásmenedzselési kihívásokkal érkeznek az e-learning világába, nem érdemes a szabványt alkalmazniuk. Lássuk tehát, hogy mit jelent ez a merevség a gyakorlatban.32 Hogy ezt megértsük, egy kis technológiai szakzsargon elsajátítására lesz szükség, ami talán még szórakoztató is. A tananyag-csomagocskáinkat nevezzük az egyszerűség kedvéért SCO-nak (Sharable Content Object, megosztható tartalom objektum), azt a rendszert pedig, amely a SCO-kkal bűvészkedik, oktatásmenedzselő rendszernek, röviden LMS-nek. Az LMS adja fel (launch) és kézbesíti (deliver) a felhasználónak a megfelelő SCO-t.33 Ez leginkább egy 10-20 perces tanulást igénylő csomag, gyakorlatilag egy lecke egy hosszabb tananyagban. A tananyag egészében való előrehaladást, illetve navigációt az LMS teszi lehetővé. A tananyag szerkezete lehet szekvenciális (más szóval lineáris), és nem lineáris: a felhasználó által szabadon bejárható vagy számonkérésekkel ütemezett. Elvileg úgy tűnhet tehát, nagy nyitottságot enged meg a modell. Mivel azonban minden SCO felhasználói adatokat közvetít az LMS-nek, biztosítani kell az éppen használt SCO egyértelmű azonosíthatóságát. Ennek érdekében a következő megszorításokat vezették be. Egyszerre csak egy SCO lehet aktív, és SCO-t csak az LMS indíthat (launch), tehát másik SCO-nem.34 Ez utóbbi kitétel értelmezésem szerint azt jelenti, hogy a böngészőben egyszerre csak egy SCO lehet nyitva, illetve a felhasználó gépén csak egyetlen böngészőablak. Azok számára, akik megtanulnak eligazodni ebben a bonyolult nyelvjátékban, világosan kiderül, hogy a modell a hipertextualitást a lényegi pontokon köti gúzsba. A SCO-k fekete dobozok egymás számára, egyik csomag nem utalhat a másikra; ha megtenné, elveszne a modularitás, mert a csomagok áthelyezésével a kereszthivatkozásokat elveszítenénk. A learning object-eket szívesen ábrázolják egymásba illeszthető LEGO elemek formájában, de valójában inkább egy fa levelei, amelyek egymással csak a hierarchián feljebb található csúcsokon keresztül tartják a kapcsolatot. A modularitás ugyan teljesül, de csak kevéssé hasznosul. A tananyagok szövegében külső hipertextes utalások nem kívánatosak, hiszen ezek biztos nem LMS által kezelt objektumok (hacsak nem hoztuk őket a kívánt formára – amit viszont a számunkra a maguk aktualitásában érdekes oldalakkal nem is tudnánk megtenni!), és nem teszik lehetővé a felhasználói tevékenység monitorozását és archiválását (logging). Lényegi eredendőségében veszítjük el ezzel a net nyújtotta teljes információs tárházat, amelynek létezését minden kuszasága és kaotikussága ellenére nem tagadhatjuk, nem is beszélve arról, hogy maga a net valósággá, könnyen megidézhető valósággá lépett elő az életünkben. Az enciklopédikus tudásfajták – mutatók, definíció- és képlettárak, mindenféle rendű és rangú gyűjtemények –, valamint az enciklopédikus tudásszervezés – a tudásokat egymásra vonatkoztató és összeszervező keresztutalások – elveszni látszanak a hierarchikus besorolások rovására. A nyitottság helyett a programozottság érvényesül, s csupán abban marad némi mozgásterünk, hogy a programozottság mértékét és bonyolultságát megszabjuk. Az ütemezett oktatásnál nagyobb szabadságot jelent például a tartalomjegyzékből leckecsomagonként hozzáférhető tananyag, felvázolhatunk elágazó struktúrákat, a tananyag szerkezetében előre lefektethetjük máshonnan származó modulok meghívását. Megérzéseim szerint még ez a szabadság is inkább csak lehetőségként él; ha a modellbe bekódolt legkisebb ellenállás mentén építjük fel a tananyagainkat, akkor a következő egyszerű szerkezetet kapjuk: A tananyag lineárisan egymás után következő leckékből áll. A szöveget képek és flashek tarkítják. A leckék között nincsenek hipertextes utalások. A leckék végén ellenőrző kérdések vannak; amíg ezeket a tanuló helyesen meg nem oldja, nem léphet tovább. Természetesen automatikusan javítható, úgynevezett objektív tesztekről van szó: a számítógéppel könnyen kezelhető, igaz-hamis, feleletválasztós teszt és társaik. A tananyagot vizsga zárja. Nem meglepő, hogy a SCORM-fejlesztő ADL oldaláról letölthető mintakurzusok erre a kaptafára készültek.35 Az a tény, hogy szabványosítási törekvésről van szó, tartalom és oktatási folyamat tükörjátékának minden eddiginél nagyobb súlyt kölcsönöz; akkor, ha a Scorm de facto szabvánnyá válik, mindenki számára egyértelmű lesz, hogy döntenie kell, beletartozik-e a technológiai profizmus klikkjébe. Azok a tudások (újrahasznosítható oktatási objektumok) válhatnak általánossá, amelyek szabványosak, miközben hatékonyságukat, tanulhatóságukat elemi szinten sem vizsgálja senki.
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. :: Főoldal :: Impresszum :: Szerzőinkhez :: Beköszöntő
| |
Lapozás
Rovatok
Archívum
Választás Hargitai Lilla: Érez vagy gondolkodik a magyar választópolgár? Dányi Endre: Zöldi László: Mátay Mónika: Politika Közszolgálat Bajomi-Lázár Péter: Közszolgálati televíziózás Közép- Kelet- Európában Buzder Lantos Gábor: Új média Benda Klára: Történelem Szabó Krisztina: A személyzet bosszúja: Mailáth országbíró meggyilkolása Kritika Vargha Dóra: Pódiumbeszélgetések
A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9. Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16. Támogatónk
A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja. Partnereink
Magyar Kommunikációtudományi Társaság Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette) |
| ||||||||||||||||||
