Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2002 ősz – Új média rovat

Flammich Mariann

Hackerek (4/10)

8. Szociális jellemzők

1999-ben a torontói Adatvédelmi Konferencián és Expón Marc Rogers kanadai pszichológus beszámolt a hackerek körében végzett megfigyeléseiről. Az általa megrajzolt kép a következő:

„Egy átlagos hacker fehér bőrű, középosztálybeli, 12 és 28 éves kor közötti férfi/ fiú. Bár a hackerek általában viszonylag rosszul teljesítenek az iskolában, nagyon intelligensek és kíváncsiak. Sokan közülük társaságban bizonytalannak és elszigeteltnek érzik magukat. Ebből kifolyólag inkább a számítógépüknél ülnek, hogy a valóságtól megszabaduljanak, főleg, ha a valóság nehéz számukra. Az elhanyagolt vagy esetenként bántalmazott tinédzserek inkább azt a világot választják, amelyet kontrollálni tudnak. Az internet anonimitása nagyon csábító számukra – azzá válhatnak, akivé csak akarnak. A hackerek szívesen választanak maguknak olyan hatásos on-line neveket, mint Destroyer (Pusztító), vagy Cyclone (Ciklon), hogy önértékelésükön emeljenek. Néhány tinédzser annyira belemerül a kibervilágba, hogy képes akár napokat a gép mellett tölteni” (Knittel & Soto 2000: 25-26).

A pszichológus leírása a magyar hackerekre is illik. Az általam megkérdezettek egy kivétellel a 15-24 éves korosztályba tartoznak. A kivétel 31 éves, ő az egyetlen, aki már nem az iskolapadot koptatja, hanem saját biztonságtechnikai céget vezet. A többiek vagy műszaki, informatikai vonalon tanuló egyetemisták, főiskolások, vagy középiskolások, akik ugyancsak műszaki, informatikai vonalon akarnak továbbtanulni. A felsőoktatásban tanulókra jellemző, hogy tanulmányaik mellett rendszergazdaként dolgoznak valahol. A hackelés és az iskolás életkor között szignifikánsnak tűnik a kapcsolat, mert ebben a korban rengeteg idő és energia fordítható a hackelésre, a pénzszerzés pedig még nem a legfontosabb cél. A mintában szereplő valamennyi hacker értelmiségi szülők gyermeke, többségük budapesti, bár ez az internetes hozzáférés miatt nem szükségszerű. Lányokkal nem sikerült találkoznom, a fiúk saját becslése alapján egyébként is legfeljebb öt olyan lány lehet, aki valamilyen szinten foglalkozik hackeléssel. Angolul minden hacker beszél, de legalábbis olvas; ez alapkövetelmény, hiszen a komputer nyelve az angol.

A magyar hacker-populáció nagyságáról két, egymástól eltérő becslést kaptam. Az egyik vélemény szerint Magyarországon nyolc-tíz ember nevezhető igazi hackernek, és legfeljebb százan vannak azok, akik alacsonyabb szinten művelik a hackelést. A másik becslés nagyvonalúbb, 25-30 főt tart számon a komolyak, kétszázat pedig a szélesebb értelemben vett magyar hacker társadalom tagjai között. (Azokkal a diákokkal egyik becslés sem foglalkozik, akiknek esetleg már sikerült feltörniük az iskolai szervert.) A különbséget az okozza, hogy az első táborba tartozók csak azokat tekintik valódi hackereknek, akik: (1) egy bizonyos fajta módszerrel dolgoznak; (2) nyomot hagynak maguk után; (3) összejárnak, azaz személyesen ismerik egymást, vagy gyakran találkoznak a hálózaton.

A definíció alapján valószínűbb, hogy a második becslés áll közelebb a valósághoz, ugyanis annak a „bizonyos” módszernek az alkalmazására tíz embernél többen is képesek lehetnek. Ez a módszer a következő: a hacker pókszerűen terjeszkedik úgy, hogy először feltör egy gépet, majd arról az ismert technikákat alkalmazva több más gépet szerez magának, amelyekről aztán újabb gépekre jut el. Eközben ügyel arra, hogy eltüntesse a nyomait és olyan hátsó ajtókat (Back Door) építsen ki magának, amelyeken bármikor visszaléphet a feltört gépre.

Benedek: „Ha egy gép már megvan, akkor arról lehet egy csomó másikat szerezni és így sorban terjeszkedni.”

Benedek azért gondolja, hogy tíz embernél, tehát az ő saját körénél nem lehetnek többen, akik erre képesek, mert nem „futnak össze” másokkal a weben.

Benedek: „Nem látjuk, hogy valamit feltörnének, meg ha valahová bemegyünk, nem látszik, hogy ott már jártak előttünk, Magyarországon rengeteg hálózat a miénk, és ott kiderülne. Nem valószínű, hogy mondjuk feltörték mások, csak nem írták át a weblapokat.”

Benedekkel ellentétben több hacker úgy véli: gyakran előfordul, hogy valaki azért nem hagy nyomot, mert nem akar hírt adni magáról. Nem fontos számára a dicsőség, vagy egyszerűen nem szeretné, ha tudnák, hogy ott járt. Ugyanez az oka annak, hogy nem veszi fel a kapcsolatot más hacker-csoportokkal sem.

Marc Rogers névválasztással kapcsolatos megállapítása a magyar hackerek esetében is helytálló. Valóban szívesen választanak maguknak hatásos, hatalmat sugalló on-line neveket: Dark Dante, Formater, Devil, Chaos Computer Club, KaotiK, Zeus, Electronic Disturbance Theatre, Diabio, Phantom, MadMind, Y3K, FireBall. Ezeket a neveket a közvéleménynek szánják, a hackerakciókhoz találják ki, más környezetben, becenévként nem használják őket. A nevek funkciója kimondottan az, hogy a hackerek hírt adjanak magukról a közvélemény, a feltört gép környezete és a többi hacker számára.

Az általam megkérdezettek körében nem érvényes a kanadai pszichológusnak az a megfigyelése, hogy a hackerek közül sokan bizonytalannak és elszigeteltnek érzik magukat társaságban, és emiatt választanak olyan világot, amelyet kontrollálni tudnak. A válaszadók közül mindössze egy mondta, hogy nincs baráti köre, és soha nem is volt. A többiek a hackelés mellett normális társasági életet élnek, valamennyien járnak szórakozni, időnként sportolnak, a hétvégi bulikat sem hagyják ki, a baráti körük pedig megoszlik a „komputerőrültek” és a „hétköznapi emberek” között. Ugyanakkor igaz, hogy valóban képesek teljesen belefeledkezni a kibervilágba. Az iskolások hétköznap hat-nyolc órát, hétvégén ennél is többet töltenek a gép mellett. A felnőtt, már dolgozó hackerek napi „számítógépes ideje” pedig elérheti a 12-16 órát.

Zénó: „A hét végén az alvást általában kihagyom. Pénteken fölmegyek és vasárnap reggel alszom csak”

Titusz: „Ha nincs suli, akkor délben felkelek, kaja, gép elé, hajnalban ágy, ha van suli, akkor azt valahova beszúrom, de a többi ugyanaz.”

Elemér: „Van, hogy mondjuk éjfélkor már le akarok feküdni, de rábukkanok valamire, ami engem érdekel, akkor hajnal ötig, hatig, hétig maradok és már le sem fekszem.”

Benedek: „Volt, hogy egy hónapig nem láttam a napot. Általában úgy reggel kilenc-tíz körül mindig lefekszik mindenki. Mindenki, aki normális, éjszaka dolgozik”

A válaszadók általában jónak mondták kapcsolatukat a szüleikkel, de közülük csak egy avatja be őket tevékenységébe. A többiek szerint a szülőknek felesleges ilyesmiről beszélni, mert egy szót sem értenének belőle.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő

Lapozás

• A hacking előzménye
• Jogszabályok
• Kik a hackerek?
• Szociális jellemzők
• Hogyan lesz valakiből hacker?
• Motivációk
• Hackeretika
• A hackerek helye az információs társadalomban
• Melléklet
• Irodalom

Rovatok

Archívum

Új média

Flammich Mariann:

Hackerek

Terror

Rita D. Jacobs:

Szüntelen zaj

Dessewffy Tibor – Dányi Endre:

A beomló idő és a tecnológia szövedéke

Választás

Angelusz Róbert:

Közvéleménykutatások és a pluralizmus ignoranciája

Választási kampány a magyar sajtóban

Kisebbség

Margit Patrícia:

A nők reprezentációja

Jog

Polyák Gábor:

Megjegyzések a digitális kor médiapolitikájához

Erőszak

Szilády Szilvia – Baranyai Eszter:

A kiskorúak védelme és a televízió

Pódiumbeszélgetések

Támogatónk

Partnereink