Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2002 ősz – Jog rovat

Polyák Gábor

Megjegyzések a digitális kor médiapolitikájához (1/6)

MEGJEGYZÉSEK A DIGITÁLIS KOR MÉDIAPOLITIKÁJÁHOZ¹

Mennyiben új és más a formálódó digitális médiarendszer? A digitális környezet a beavatkozásnak milyen új eszközeit és módszereit teremti meg? Hogyan változik az egyes államok beavatkozási lehetősége, mit jelent és milyen szerepet tölthet be az önszabályozás? A megváltozott feltételekhez igazodva újraértelmezhető-e a közszolgálatiság fogalma? Ez a vitairatnak szánt írás elsősorban kiindulópontokat keres e kérdések megválaszolásához, és ösztönözni szeretné válaszok és további kérdések megfogalmazását.

A magyar médiapolitikának szinte egy időben kellett szembenéznie a duális médiarendszer megteremtésével és a digitális technológia következményeivel mindkét tényező érzékenyen érinti az állam médiával kapcsolatos mozgásterét. Mivel az első feladat is komoly nehézségeket okoz, a döntéshozó a másodikkal egyelőre mintha nem is igazán próbálkozna. Túljutottunk talán a médiajog európai harmonizációján, de nem vettünk tudomást a kommunikáció jövőjét meghatározó globális folyamatokról. A formálódó új médiarendszerről biztosat és főleg véglegeset mondani persze aligha lehet – minden érvvel szemben felhozható egy ellenérv, minden megoldással szemben felmerül egy újabb probléma. Ez az írás éppen ezért inkább feltételez, mint állít, és a feltételezésekból gyakran nem jut következtetésre. Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tartalomszabályozási javaslatának nyilvánosságra hozatala és az új médiatörvény előkészítése mindenesetre olyan események, amelyek alkalmat teremtenek a médiarendszer jövőjének szélesebb megvitatására. Szükség lenne a vitára, mert hosszú távon a közönség érdeke az, hogy a médiapolitika ne „médiapolitizálás” legyen, hanem az állam képessége a médiaviszonyok kereteinek meghatározására.

A digitális médiáról

A digitalizáció és a konvergencia körülbelül egy évtizede a médiával kapcsolatos vizsgálódások kulcsfogalmai. A kommunikáció jövőjét kutató szakemberek és látnokok az 1990-es évek második felében az új technológiai lehetőségektől a médiarendszer – és ezzel együtt a médiafogyasztási szokások – teljes és gyors átalakulását várták. A túlzott optimizmusból és lelkesedésból mára szinte semmi nem maradt. Az azonban, hogy a várakozások egyelőre nem teljesültek, még nem jelenti az új technológia kudarcát. Az eltelt idő még nem volt elég ahhoz, hogya felhasználók, a szolgáltatók és a médiapolitikai döntéshozók alkalmazkodjanak a megváltozott feltételekhez.

A digitalizáció lehetővé teszi a tartalmak platform-független közvetítését, és ezzel elindítja a konvergencia folyamatát. A korábban elkülönült kommunikációs infrastruktúrák – a hálózatok és a felhasználói eszközök – átjárhatóvá válnak, öszszemosódnak az egyéni és a nyilvános kommunikációt biztosító szolgáltatások, vállalati fúziókon és szövetségeken keresztül összeolvadnak a különböző információs és kommunikációs piacok. E folyamatok egyetlen hagyományos médiaszektort sem hagynak érintetlenül: megváltoztatják a nyomtatott sajtót, a rádiózást és a televíziózást, a zeneipart, a filmgyártást és -terjesztést. Ezen kívül e folyamatok olyan területekre is átterjednek, amelyek eddig kívül estek a médiapolitika hatókörén: a „tartalomszolgáltatás” olyan szolgáltatástípusokat is magában foglal, mint az elektronikus kereskedelem vagy akár az elektronikus kormányzat. A digitalizáció és a konvergencia végső soron egy új médiarendszer kialakulásának alapja, amelyben feloldódnak a kommunikáció korábbi médiumai.

Egy jövőbeli médiapolitika (kommunikációpolitika) és médiaszabályozás (kommunikációszabályozás) kereteinek felvázolását a döntéshozónak annak megállapításával és tudomásulvételével kell kezdenie, hogy a digitális médiarendszerben a korábbi médiapolitika kiindulópontjai kérdőjeleződnek meg, sőt válnak érvénytelenné. Megszűnik a technológia-szolgáltatás-vállalkozás egysége, az erőforrások szűkösségét azok bősége, a tömegkommunikáció egyoldalúságát a digitális média interaktivitása követi.

A döntéshozók között abban már egyetértés van, hogy a szabályozásnak igazodnia kell ahhoz a körülményhez, hogy a digitalizáció következtében a tartalom elválik az infrastruktúrától. Az Európai Unió 1999-es Kommunikációs jelentése vázolta fel azt a kétrétegű szabályozási modellt, amely az infrastruktúra technológia-semleges szabályozásától elválasztja a tartalom szolgáltatás-specifikus szabályozását az elkülönült szabályozás persze nem jelenti azt, hogy a kommunikációpolitikai döntések meghozhatók lennének bármelyik terület figyelmen kívül hagyásával. Az infrastruktúra szabályozásában – bár az eredmények eddig nem feltétlenül igazolták a várakozásokat – a célok és az eszközök már többé-kevésbé letisztultak. Az Európai Unió, ahogyan az az elektronikus kommunikációs hálózatokra és szolgáltatásokra vonatkozó új irányelv-csomagból kitűnik, a fogyasztóknak legkedvezőbb feltételek kialakulását a jogi korlátoktól egyre inkább mentes piaci versenytől várja. A tartalom szabályozásában is történtek jelentős lépések; ilyen az Oreja-jelentés, az Egyesült Királyság Kommunikációs zöld könyve, vagy éppen az ORTT javaslata, de egyelőre sehol nem láthatók világosan a döntéshozók elképzelései. Nem lehet kis lépésekkel igazodni az új körülményekhez, az eddigi médiaszabályozási rendszer teljes felülvizsgálatához viszont – amelynek eredményeként a beavatkozási lehetőség valószínűleg számos területen csökkenne – hiányzik a döntéshozói akarat. Másrészt a médiaszolgáltatóknak is szembe kell nézniük azzal, hogy az új feltételek között egyre kevésbé tarthatnak igényt a kiemelt bánásmódra. Mintha a véleménynyilvánítás szabadságáról a szolgáltatásnyújtás szabadságára helyeződne a hangsúly, és ez felveti például az általános fogyasztóvédelmi alapelvek érvényesülésének kérdését a kommunikációs szolgáltatások esetében (például információszolgáltatási kötelezettség – a tartalom címkézése; helytállási kötelezettség – a téves információból eredő károk megtérítése). Újra lehet gondolni, hogy hol húzódnak a véleményszabadság határai, de a médiaszabályozás végső mércéje a jövőben sem lehet más, mint a véleménynyilvánítás szabadsága.

Azzal együtt, hogy a földfelszíni terjesztés mellett megjelenő kábeles és műholdas műsorterjesztés már az analóg médiában is jelentős változásokat hozott, a beavatkozás terjedelmét, a média politikai célokat és eszközöket mindvégig az erőforrások szűkösségére való tekintettel határozták meg. A digitális médiarendszert viszont az adattárolási (merevlemez-kapacitás, DVD), adatfeldolgozási (processzorok sebessége) és adatátviteli (szélessávú technológiák, például xDSL, UMTS) teljesítmény folyamatos növekedése, illetve a tartalom hatékony tömörítését lehetővétevő technológiák (MPEG, DivX, MP3) fejlődése mellett kifejezetten az erőforrások bősége jellemzi. A kapacitások bővülése és a további bővítés igénye egymást gerjesztő folyamatok, amelyek mögött időnként mintha nem elsősorban technikai, hanem inkább gazdasági érdekek állnának. Jól mutatja ezt a szoftverek egyre növekvő erőforrás-igénye: a legújabb játékszoftvernek vagy operációs rendszernek éppen csak elég a legújabb hardver. Ugyanakkor a valóban hatalmas kapacitásigényt mutatja az IPv6 szabvány jelenlegi fejlesztése, amely nagyságrendekkel növeli az internet-csatalakozáshoz szükséges IP-címek számát.

A jelenlegi médiapolitika másik kiindulópontja az egyoldalúság, amely eddig a tömegkommunikációt a személyközi kommunikációtól elhatároló egyértelmű jellemző volt. A rádió és a televízió esetében az egyoldalúság kiegészült az egyidejűséggel, és az ezeknek tulajdonított jelentős vélemény befolyásoló erő tovább szélesítette az állami beavatkozás terjedelmét. A digitális média szolgáltatásaira viszont a közvetlen és azonnali visszacsatolás lehetősége jellemző. Az új médiarendszer interaktív: egyre nagyobb választási és beavatkozási lehetőséget ad a felhasználónak. Az egyre szélesebb – és valószínűleg egyre inkább specializált szolgáltatásokból összeálló – tartalom-kínálat egyre inkább a felhasználót teszi a „műsor” végső szerkesztőjévé. Vajon a hatalmas tartalomválaszték mellett érvényesül-e még az egyidejűség meggyőző ereje? De nemcsak a műsor egésze, hanem az egyes „műsorszámok” végleges tartalma is a felhasználó döntésétől függ: a digitális televízió lehetővé teszi, hogy a néző határozza meg a közvetítés kamera-állását, a hálózati vitafórumok tartalma pedig teljes egészében a felhasználók interakcióiból jön létre. Az interaktivitás eredményeként a média tartalom személyre szabott tartalommá, a médiafogyasztás passzív szórakozásból aktív tevékenységgé válik. Ezzel beteljesedik az a folyamat, amelyben a tömegkommunikációnak a közös médiaélményen alapuló közösségteremtő ereje egyre csökkent, ugyanakkor a média olyan interaktív fórummá válhat, amely a közösségteremtés új minőségét jelentheti. Az új médiarendszer ereje éppen a nyilvános és egyéni kommunikáció határait elmosó szolgáltatásokban mutatkozik meg – a digitális média már nemcsak az üzenet, hanem egyúttal a közönség válasza is.

Az persze egyáltalán nem biztos, hogy ez a folyamat megfelel a közönség igényeinek, és ez a bizonytalanság erősen befolyásolja a médiapiaci eseményeket is. Ahhoz, hogy a konvergenciában rejlő lehetőségek piacképes szolgáltatásokban realizálódjanak, szükség van a technológia társadalmi adaptációjára. Ez a felhasználói-fogyasztói magatartásban bekövetkező jelentős változást, azaz hosszú szocializációs folyamatot feltételez – talán a mai tizenéves, az új kommunikációs lehetőségeket ismerő és használó korosztály lesz az, amelyik majd valóban élni tud a technológia lehetőségeivel.

A digitális médiarendszer további meghatározó jellemzője a globalitás, amely a technológiai globalitást, a tartalmak globális hozzáférhetőségét, valamint a piac globalitását jelenti. Technológiai globalitásról abban az értelemben beszélhetünk, hogy a digitális médiarendszer csak általánosan elfogadott technikai – tömörítési, adattárolási, adatátviteli – szabványokra épülve jöhet létre. A szabványosítás gazdasági érdekeket is komolyan érintő folyamat, amely eldönti egy-egy technológia sikerét vagy kudarcát. Az Európai Unió is kiemelten – és a GSM példája alapján sikeresen – kezeli a megfelelő szabványok kialakítását. A technológiai globalitás legjobb példája az internet, amely világszerte egységes – és nagyrészt lelkes fejlesztők önkéntes részvételével kidolgozott – szabványok alapján működik. A technológiai globalitás eredménye a tartalmak globális elérése: a hozzáférés lehetőségét és költségeit lényegében nem befolyásolja, hogy a tartalomszolgáltató a világ mely pontján működik. A globális hozzáférés egyrészt ugyanazon tartalom fogyasztását a világ bármely pontján lehetővé téve kulturálisan homogenizál, másrészt viszont nem képes áthidalni a mély kulturális szakadékokat. Az első tényező indokot teremt az állami beavatkozásra: az európai médiapolitika egyik legfőbb célkitűzése a kulturális sokszínűség biztosítása, ami gyakorlatilag a saját kulturális piac védelmét jelenti. A második tényező ugyanakkor korlátokat állít minden beavatkozás elé: az egyes kommunikációs tartalmak megítélése, a véleményszabadság határainak kijelölése gyakran még Európán belül sem egységes, globálisan pedig az érintett értékekről minimális konszenzus is aligha képzelhető el. Az érintett értékek kultúrafüggősége megoldhatatlan nehézséget jelent az illegális és ártalmas tartalmak elleni küzdelemben. A globális technológia és tartalom globális médiavállalkozásokat feltételez, amelyek egyre több nemzeti piacot és egyre több piaci szektort hódítanak meg – ezzel az államok és a szolgáltatások határain átnyúlóinformációs és kommunikációs piac jön létre.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő

Lapozás

• A digitális médiáról
• Globális kommunikációpolitika
• Kísérletek
• A szabályozás lehetséges módszere
• Sokszínűség és közszolgáltatás
• Irodalom

Rovatok

Archívum

Új média

Flammich Mariann:

Hackerek

Terror

Rita D. Jacobs:

Szüntelen zaj

Dessewffy Tibor – Dányi Endre:

A beomló idő és a tecnológia szövedéke

Választás

Angelusz Róbert:

Közvéleménykutatások és a pluralizmus ignoranciája

Választási kampány a magyar sajtóban

Kisebbség

Margit Patrícia:

A nők reprezentációja

Jog

Polyák Gábor:

Megjegyzések a digitális kor médiapolitikájához

Erőszak

Szilády Szilvia – Baranyai Eszter:

A kiskorúak védelme és a televízió

Pódiumbeszélgetések

Támogatónk

Partnereink