Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2002 tél – Valóság rovat

Zsolt Péter

A „Big Brother” szociálpszichológiája (2/5)

2. Fiúk és lányok közti különbségek

A valóságshow-k eddigi tapasztalataira reflektáló publicisztikák szerint az egyik szembetűnő jelenség, amelyet egyébként maguk a szereplők is ismernek, a lányok jóval kisebb esélye, hogy a játékot megnyerjék. Az utolsó bennmaradt játékos viheti el a nagy összegű nyereményt, de – a játékból kiesett lányokkal készült intérjúk tanúsága szerint – a lányok úgy érzik: a fiúk összefogása számukra esélytelenné teszi a versenyt.

A barátkozás a kelet-európai társadalmakban együttműködésre buzdít, míg Nyugaton nem. Ebből adódik az is, hogy a barátkozásra hajlamosabb fiúk segítik egymást. Hankiss Elemér értékszociológiai megfigyelésére is hivatkoztunk, miszerint a nők versenycentrikussága ezekben a társadalmakban jóval kisebb (Hankiss et al. 1983). Érdekes, hogy a fiúgyőzelem nagyobb valószínűsége nemcsak kulturális különbségekből, hanem egyetemes módon a nemi különbségekből is adódik Az ezt igazoló magyarázat egy szociálpszichológiai, játékelméleti kísérletből vezethető le. Ennek az volt a tanulsága, hogy a lányok konfliktuskerülése, kockázatminimalizálási törekvése az, ami számukra meghatározza az együttműködési hajlandóságot. Számukra fontosabb a kisebb vereség, mint a nagy nyereség. Úgy vélem, hogy a szövetségek megkötésétől is azért félnek, mert a barátban, barátnőben való csalódási lehetőség – márpedig a „Big Brother” játékszabályok miatt ez szinte biztosan bekövetkezik – a lányokat arra sarkallja, hogy érzelmi kockázataikat minimalizálva, minél kevesebb sérüléssel ússzák meg a játékot, s ne kössenek szövetséget senkivel. A fiúk viszont a nyereség növekedésével maximalizálják kockázatvállalási hajlandóságukat, amely kockázat az ő esetükben is ugyanaz, mint a lányoké, de ezt mégis felvállalják. Ebben a játékban pedig a szövetséges nélkülit előbb-utóbb kiszavazzák a szövetségben lévők. Természetesen különféle stratégiákkal lehet egy szövetség tagjává válni. Hogy pontosan melyekkel, az épp a „Big Brother” győztesei és az utolsóknak kiesettek – hisz e kettő köti általában a legjobb szövetséget – módszerének elemzésével deríthetik ki a pszichológusok. A kísérlet, amelyből ezeket a következtetéseket levonták, a klasszikus fogolydilemma-játék két eltérő nyerési-vesztési variációjának kipróbálásából született. Az átalakított játékban a kooperáló gomb megnyomásával maguknak, a másiknak három pontot adtak, míg a versengő gomb megnyomásával maguknak és a másiknak is egyet (Mérő 1996). Azaz az átalakított játékban az eredetihez képest növelték a kooperáció során egymásnak adható nyereséget.

A fogolydilemma lehetséges variációi

Eredeti Átalakított
Gomb Saját Másik Gomb Saját Másik
K 1 2 K 0 3
V 2 0 V 1 1

Az eredeti ponteloszlásnál is volt a férfiak és a nők között különbség, amit az együtt gyűjtött pontok különbsége is mutatott, de ez az átalakított fogolydilemmában, ahol világos volt, hogy a kockázat gyümölcse a kölcsönös megajándékozás esetén a nagyobb nyereség lehet, csak tovább nő. A férfi párok 60 százalékában, a női párok 35 százalékában kooperáltak. (Más struktúrákban, ahol a lényeg az volt, hogy minél előbb felismerjék: akkor járnak jól, ha kilépnek a csapdából, a nők szerepeltek jobban.)

Az attribúciós szociálpszichológiai vizsgálatok is adhatnak némi magyarázatot a valóságshow-k nagyobb férfi esélyeire. Ezek szerint a férfiak hajlamosabbak a körülményeknek tulajdonítani, ha valamit rosszul csináltak, s kevésbé minősítik magukat az első sikertelenségek miatt. A lányok viszont hajlamosabbak magukban keresni a hibát (Forgács 1997). A „Big Brother” struktúrájában szükségképp elkövetnek hibákat a versenyzők, amelyeket eszerint nagyobb valószínűséggel tulajdonítanak a lányok saját személyiségük hibájának, míg a fiúk a külső körülményekben kezdik el keresni az okokat.

A „Big Brotherben” szükségképp felmerül egy kettős igazodási helyzet is, amelynek megoldása alig lehetséges, ha éppen nem lehetetlen. Egyrészt a közönségnek kell tetszeni, s ezt erősíti az is, hogy a versenyzők tudják: közönség nézi őket, s kamerák figyelik minden lépésüket. Másfelől viszont a társak szimpátiáját kell kivívni, hisz elsősorban tőlük függ, hogy kiesnek-e vagy sem a játékból. Ezt a konfliktust az, aki mindenkinek meg akar felelni, nem igazán tudja megoldani, hibákat követ el: például a társai közlik vele, hogy megjátssza magát. A nyilvánosság nyomása a lányok számára sokkal terhesebb, s főként azért, mert rájuk – s nem csupán külsejükre – nagyobb figyelem irányul. A közönség szimpátiáját azok a lányok szerzik meg, akik hibátlannak látszanak, míg a férfiak esetében a hibátlanságnál szimpatikusabb a „majdnem” hibátlan, s ezekben a vizsgálatokban épp ott van a hangsúly, hogy azokat a férfiakat ítélik meg szimpatikusabbnak, akik emberinek tűnnek, s nem hibátlanok (Aronson 1987). A nyilvánosság nemekkel szembeni elvárása hátrányos helyzetbe juttatja a lányokat akkor is, ha természetesek akarnak maradni – ekkor a közönség fanyalog rajtuk –, s akkor is, ha tökéletesnek próbálnak feltűnni – ekkor a társak leleplező ítéletével kell szembenézniük.

Az általam megkérdezett egyetemi hallgatók közül azok a lányok, akik bátran vállalkoztak volna egy ilyen show-ban való szereplésre, azt hangoztatták, hogy nemcsak a pénz vonzza őket, hanem úgy gondolják, hogy a műsor közben nagyon jó barátságokra is szert tehetnek. Nincs tehát szó arról, hogy a jelentkezők közül a lányok kisebb barátkozási hajlandósággal lennének megáldva. Nem a hajlandóságokból származnak a későbbi különbségek, hanem a kockázatvállalás-kockázatkerülés, valamint a nyilvánosságban és a saját csoportban való elfogadottság kezelésének nemek közti különbségeiből.

Megjegyzendő, hogy a barátokat kereső részvételi hajlandóság nem mentes némi naivitástól sem. Úgy tűnik, hogy az összezártság kényszerű helyzetei nem eredményeznek később is ápolt barátságokat, legyenek bár a felek összeláncolva vagy több hónapig egy vitorlás hajón, hát még egy valóságshow-ban.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.