   |
|
Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most! 2003 tavasz – Karikatúra rovat A politikai karikatúrák a rendszerváltás után (4/6)A politikusok A rendszerváltás után született politikai karikatúrák háromnegyed része közvetlenül a politikai intézményrendszer működéséhez: leginkább az éppen hatalmon lévő kormányhoz és ellenzékéhez, illetve az önálló arculattal megjelenő pártokhoz kötődik. Az ezeken a rajzokon leggyakrabban felbukkanó szereplőtípus a „no name” politikusé. A vizsgált karikatúrák egyik sajátossága ugyanis éppen a „névtelen-arctalan hősök” nagyszámú szerepeltetése: a közel 5000 karikatúra-szereplő majdnem egyharmad részét ők adják. Ez a figura mindhárom kormányzati ciklusban leggyakrabban a Magyar Hírlap és a Népszava hasábjain jelent meg; kisebb részben a főként közéleti témákkal foglalkozó Népszabadság-karikatúrákban, és szinte elhanyagolható mértékben a Magyar Nemzetben, illetve az Új Magyarországban. Leggyakoribb megjelenési formájában „a” parlamenti képviselő, aki tipikusnak gondolt közéleti attitűdök, politikai magatartásminták hordozója. Ha a magyar politikus „ideáltípusát” a politikai karikatúrák alapján határozzuk meg, meghökkentő kép tárul elénk. „A” magyar politikus természetesen férfi: megélhetési politikus, akinek saját anyagi boldogulása az elsődleges, a köz gondjai csak ezután következnek. Számtalan karikatúra foglalkozik azzal a jelenséggel, hogy míg a Parlamentben az ország sorsát meghatározó fontos kérdések megszavazása időnként csak nagy nehézségek és „betartások” árán sikerül, addig „a” politikusok javadalmazásukat mindig elsőre, „csont nélkül” megszavazzák. A vitriolos rajzok tanúsága szerint kormányváltások után a volt képviselők komoly végkielégítésekkel távoznak a Parlamentből, van úgy, hogy talicskán tolják el a nekik járó pénzt. A pénzt pártemberként is nagyon szeretik: korruptak, pártszékházat és pártvagyont rendszerint nem tanácsos a közelükben hagyni, mert „lenyúlják”.
A karikatúrákban a parlamenti képviselőknek két típusát lehet elkülöníteni. Egyrészt tehetetlen alakok: vagy enerváltságuk okán, vagy képességek híján képtelenek az ország ügyeinek intézésére. Bár a legtöbbször szakértelem hiányában végzik munkájukat, komolyan megsértődnek, ha alacsony presztízsű feladatot kínálnak fel számukra. A karikatúrákban megjelenő „szakember” szélsőséges megjelenési formája a mindenkori „szakértő kormány” semmihez sem értő, de politikai indíttatásból az államigazgatásban magas pozícióhoz juttatott pártembere. A másik típus az exhibicionista politikai-közéleti zaklatóé, aki – különösen választási kampányok idején – személyes karrierje érdekében fűt-fát ígér, ám – a hatalomra kerülés után – nem állja a szavát. Stílusát tekintve demagóg szónok, aki egyazon időben tud mindenkinek jót ígérni, még ha az ígéretek betartása a különböző csoportok számára ellentétes következményekkel jár is. („Tehát egy adott párt valós értékét úgy kapjuk meg, ha a tettekből kivonjuk a szólamokat, és azt elosztjuk a taglétszámmal” – tanítja már az általános iskolában a tanító néni.) Az ábrázolt szereplők esetlegesen választják ki maguk közül politikai vezetőjüket, aki bármelyikük lehet, hiszen egyikük sem jobb a másiknál, egyiküknek sincs saját arca, személyisége. Pártpolitikusként a pártfegyelmet maximálisan betartják: szemellenzőt és szájtapaszt viselnek, és azért, hogy a parlamenti szavazásnál biztosan ne tévedjenek, a szükségtelen szavazógomb le van ragasztva előttük. A karikatúrák gyakori szereplői a nevesített, felismerhető politikusok is, akik közül mintegy 50 a rendszeresen visszatérő alak. A legismertebb „karikatúraarcok” a miniszterelnökök, a pártvezetők és híres-hírhedt pénzügyminiszterünk: kiugróan magas (430) szerepléseivel Orbán Viktor vezeti e rangsort, utána következik Horn Gyula (270), majd Torgyán József (265) és Csurka István (131), illetve Bokros Lajos (87). Említést érdemel a rendszerváltást követő első államfő, Göncz Árpád szereplése, aki rendszerint valamilyen országot felkavaró botrány (például a médiaelnökök kinevezése) kapcsán került – legtöbbször a Magyar Hírlap és Népszava – karikatúristáinak tollhegyére. Hozzá képest Mádl Ferenc kifejezetten halvány karikatúraarccal bírt.
A karikatúrák „politikusarcainak” pártok szerinti rangsorát az MSZP vezeti Kovács László, Medgyessy Péter, Békesi László, Nagy Sándor és Keleti György szerepeltetésével. Őket követik az MDF politikusai: Boross Péter, Szabó Iván, Dávid Ibolya, Kónya Imre és Lezsák Sándor, míg az SZDSZ-ből Kuncze Gábort, Demszky Gábort, Pető Ivánt és Fodor Gábort kedvelik a karikatúristák. A három másik párttal szemben a Fidesz némiképpen „arctalanul” jelenik meg: míg a Népszava vitriolos karikatúráinak köszönhetően Orbán Viktor elsöprően sokszor szerepel, addig a párt csupán két rendszeresen felbukkanó „karikatúraarccal” bír: Kövér Lászlóéval és Deutsch Tamáséval.
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. :: Főoldal :: Impresszum :: Szerzőinkhez :: Beköszöntő
| |
Lapozás
Rovatok
Archívum
Karikatúra Argejó Éva: A politikai karikatúrák a rendszerváltás után Vörös Kati: Takács Róbert: Nevelni és felkelteni a gyűlöletet Politika Terestyéni Tamás: Vizsgálat a „Vasárnapi Újság” című rádióműsorról Piac Juhász Gábor: Az országos minőségi napilapok piaca, 1990–2002 Tania Gosselin: Mi határozza meg a helyi médiumok számát? Új média Zizi Papacharissi: Pódiumbeszélgetések
A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9. Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16. Támogatónk
A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja. Partnereink
Magyar Kommunikációtudományi Társaság Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette) |
| ||||||||||||||||||
