   |
|
Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most! 2003 tavasz – Karikatúra rovat A politikai karikatúrák a rendszerváltás után (6/6)A pártok A rendszerváltás után született politikai karikatúrák jelentős része a politikai intézményrendszer működéséhez kötődik: a karikatúrák foglalkoznak a múlttal való leszámolással és politikai életünk demokratikus alapokon történő újjászerveződésével, az 1989 után életre hívott politikai pártokkal, a négy – Antall-, Boross-, Horn-, Orbán- – kormány parlamenti munkájával, valamint az államhatalomhoz kapcsolódó intézményrendszer tevékenységével. Belpolitikai életünkről a Horn-kormány első két évében (1994–1995-ben) született a legtöbb karikatúra, melyeket a Magyar Hírlap és a Népszava hasábjain láthattunk leggyakrabban. Az összes rajz egyötöde foglalkozott ezzel a korszakkal, ami a Bokros-csomag életbeléptetésének időszakában született nagyszámú karikatúrának tudható be. A pártok működésével a politikai életünkről szóló karikatúrák mintegy harmada foglalkozott, s a különböző politikai irányzatok nagyjából azonos arányban jelentek meg. Ezzel a témával legtöbbet a rendszerváltást követő első három évben (1991-ben, 1992-ben, 1993-ban), majd 2001-ben foglalkoztak a politikai karikatúrák. A legutóbbi választásokat megelőzően (miként a korai időszakban is) ezeknek az ábrázolásoknak az egyötöde koncentrált a pártok tevékenységére – leginkább újfent a Magyar Hírlap és a Népszava hasábjain. A pártok bemutatásának módjáról természetesen csak akkor nyerhetünk ismereteket, ha külön-külön vizsgáljuk megjelenésüket. A Magyar Demokrata Fórumról az Antall-, majd a Boross-kormány négy éve alatt született a legtöbb karikatúra (a párt később – néhány alakját kivéve – már érdektelenné vált a karikatúristák számára). Az MDF „fénykorában” megjelent karikatúrák három nagy témakör köré csoportosíthatók. A kezdeti időszakban kormánypárttá válásának körülményeivel, az MSZMP-hez való viszonyával és a koalíciós partnerekkel – részben a színfalak mögött – történt egyezkedéseivel foglalkoztak legtöbbet a karikatúristák. A rajzok jelentős hányada a rendszerváltás lendületéből adódó bizakodást, a kezdeti optimizmust tükrözi: számtalan, ez idő tájt született karikatúrában figyelhető meg a felemelkedés, az önfeledt repülés, a súlytalan lebegés motívuma. Később, amikor már jobban láthatóvá vált az ország valós gazdasági állapota, a karikatúrák a maguk humoros stílusukban azokról az erőfeszítésekről szóltak, amelyekkel az MDF irányította kormány új pályára kísérelte állítani az országot.
A karikatúristák a párt történetében kétszer is – először Csurka István és hívei 1993-as, majd a Szabó Iván és követői 1996-os kiválásakor – sokat foglalkoztak a bekövetkezett pártszakadásokkal és a párt ideológiai útkereséséivel. A karikatúrák kiemelt témájául szolgált az a pártesemény is, amikor a Lezsák Sándor által vezetett MDF 1997-ben választási szövetséget kötött a Fidesz-Magyar Polgári Párttal. Az MDF-ről szóló rajzok harmadik nagy csoportja nem annyira a párt körül zajló eseményekkel, sokkal inkább a párt mentalitásával foglalkozott. Ezekből a karikatúrákból egy múltba néző, anakronisztikus ideológiát magáénak valló, kivagyiságot árasztó párt képe bontakozik ki. Az 1990 és 1994 közötti időszak karikatúraarcot kapott MDF-es politikusa Boross Péter, Szabó Iván, Csurka István és Kónya Imre. Meglepő, hogy a rendszerváltás utáni első szabad választáson megválasztott miniszterelnök, Antall József rendkívül ritkán tűnt fel a karikatúrákon. Ennek két oka is volt, és egyik sem jelenti azt, hogy ő kisebb formátumú politikus lett volna, mint a későbbi miniszterelnökök. Feltűnően kevés szereplésének objektív oka, hogy a rendszerváltás első éveiben a napilapok még egyáltalán nem vagy csak nagyon szórványosan publikáltak politikai karikatúrákat. E tekintetben az 1992–1993-as év tekinthető vízválasztónak, mert ekkor kezdett három napilap: a Népszava, a Népszabadság és a Magyar Hírlap napi rendszerességgel karikatúrákat közölni (míg a Magyar Nemzet mind a mai napig csak a kiemelkedően fontos cikkeihez mellékel illusztrációként rajzokat). A szubjektív ok pedig az volt, hogy Antall József gyógyíthatatlan betegsége viszonylag korán nyilvánosságot kapott, és attól kezdve – emberileg érthető módon – a karikatúristák nem szerepeltették többé karikírozott rajzfiguraként a beteg miniszterelnököt. Az MDF, majd a Fidesz-MPP volt koalíciós partnerének, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártnak elsőszámú vezetője, Torgyán József a karikatúristák kedvelt figurája volt. Arra, hogy a közgondolkodásban miként jelenhetett meg az ő nevével egybeforrott FKGP tevékenysége e két kormányzati ciklusban, karikatúrák végtelennek tűnő sora utal. A pártelnök gyakran szélsőséges érzelmeket kiváltó megnyilatkozásaival és szereplésvágyával különleges helyet vívott ki magának politikai életünkben, sajátos stílusával pedig újságírók és karikatúristák hálás témájává vált. Népszerűségének növekedése annak példázata, hogy a média a politikában (is) vonzódik a showmanekhez, és akire „rátalál”, azt országosan ismertté teszi, a kiválasztott pedig médiabeli „ismertség-tőkéjét” politikai tőkévé válthatja át. Torgyán Józsefet a rajzolók debatter alkatú, a politikai ellenfeleivel és a párttagság vele szembeforduló részével folyamatosan megütköző, a hatalomért minden politikai irányzattal kiegyezni képes politikusként mutatták be. A róla készült karikatúrák két nagy csoportba sorolhatók: vagy egyedüli szereplőként valamelyik tulajdonságát domborítják ki, vagy az éppen soros koalíciós partnerével mutatják valamiféle konfrontatív interakcióban. Rajzok egész sora foglalkozik „agrárszakértelmével”, a világ távoli pontjain Cseh Máriával tett közös „szakmai tanulmányútjaikkal” és ezen utazások tapasztalatainak gyümölcsöző hazai felhasználásával. A kisgazdapárt működéséből a rajzok (ezen kívül) a fővárosban élő, falut talán sosem látott párttagok vidékhez való viszonyát, az egymással való örökös békétlenkedésükből fakadó megosztottságukat, a pártszakadásokat, a helyenként már a tettlegességet súroló pártgyűléseiket és a Belgrád rakparti székházuk körüli bonyodalmakat karikírozzák ki.
A második szabad választásokat megnyerő Magyar Szocialista Párt az 1990-es években kormányzópártként jelent meg igazán a karikatúrákban. Előtte az MSZMP-vel való ideológiai „leszámolásával” foglalkoztak többet a karikatúristák, főként azon tény kapcsán, hogy számos volt MSZMP-tag a pártállamban szerzett politikai tőkéjét komoly gazdasági tőkévé kovácsolta a rendszerváltást követő években. A Horn-korszak karikatúraarca maga Horn Gyula volt, aki egyedül is, de leginkább koalíciós partnereivel – az ez idő tájt gyakran szerepeltetett Kuncze Gáborral és Pető Ivánnal – egyszeriben számtalan rajz főszereplője lett. Megjelenései két témacsoport köré sűrűsödtek: egyrészt a magyar gazdaság tragikus állapota miatt bevezetésre került Bokros-csomag, másrészt a fennállása alatt mindvégig rendkívül konfliktusosan működő MSZP–SZDSZ-koalíció kapcsán.
A párt 1994-es választási győzelme után számtalan olyan karikatúra született, amely – az 1945 utáni koalíciós időszakhoz hasonlatosan – az egymással szövetségre lépő pártok vezetőit – akkor Rákosi Mátyást és Szakasits Árpádot – mint jegyespárt, házaspárt, a családi fészek turbékoló-marakodó szerelmespárját ábrázolta. A civakodó házaspár motívumát a koalíció egész ideje alatt használták a rajzok készítői – és ezt egészítették ki a következők: SZDSZ-madarak Horn Gyula által kalitkába zárva, két dudás egy csárdában (Horn–Pető), egy tálból cseresznyézők (Horn–Pető), két bohóc egy nadrágban (Horn–Kuncze) és a háborgó vízen közösen navigált hajó képe. A karikatúrákon mindvégig Horn a domináns személy, így legtöbbször ő határozza meg a szituációk jellegét is. Ez a rajzok egy részében a méretarányokkal való játékkal is kifejeződik: elefánt és egérke szövetsége a koalíció, ahol az egér nincs tisztában saját méretével. (Úgye, hogy dübörgünk mi ketten? – kérdezgeti öntudatosan az elefánttól.) Több mulatságos karikatúra is azt sugallja továbbá, hogy a hatalom ugyan az MSZP-nél és Horn Gyulánál van, de az ész az SZDSZ-nél. A szocialista politikusok közül figyelemre méltó még az MSZOSZ vezetőjévé vált Nagy Sándor, akit a karikatúrák az állampárt szakszervezeti mozgalmának zavaros múltú átmentőjeként jelenítenek meg: a rendszerváltás idején Antall József lábához dörgölődző macskaként, majd – a Ludas Matyi címlapján – a szakszervezet átmenekített vagyonát egy szigeten elásó féllábú-félszemű kalózként. Az MSZP – az MDF-től eltérően – ellenzéki pártként is a karikatúristák kedvelt témája maradt. A közvélemény-kutatások tanúsága szerint 2000 decemberében az MSZP támogatottsága már elérte az 50 százalékot, s ez mintegy másfélszerese volt az akkori kormánypárténak. A szocialisták ekkortájt kezdtek komolyan foglalkozni a miniszterelnök-jelölt személyével – előbb Németh Miklósra gondoltak, ám 2001 nyarán Medgyessy Péterre esett a választásuk. A karikatúristákat mindkét politikus megihlette: Medgyessy pénzügyminisztersége óta először ekkor vált szereplővé – főként a rajzokat egyébként csak szórványosan közlő Magyar Nemzet és a Népszava kiemelten fontos karikatúraarcává. Az MSZP-ről szóló karikatúrákban fontos szerepet kapott egy különös tárgy, amely a későbbiekben jelentéshordozóvá vált: Horn Gyula „koronája”, az a vasabroncs, amelyet autóbalesete után hosszú ideig volt kénytelen viselni. („S íme itt látható gyerekek a magyarok legősibb hatalmi jelképe, az úgynevezett Horn-korona” – mutatja a múlt rekvizitumát a tanár 2994-ben a gyerekeknek. „E jelben győzni fogsz!” – mondja Horn Gyula, amikor átadja „koronáját” utódjelöltjének, Medgyessy Péternek a 2002-es választások előtt fél évvel.) A Szabad Demokraták Szövetségéről szóló karikatúrák nagy részének – értelemszerűen – az MSZP-vel kötött koalíció és annak konfliktusos működése a témája. Ezen rajzok tanúsága szerint a két párt egymás közötti játszmájában mindkét félnek megvolt a maga jól bevált módszere. Horn Gyula autokratikusan kormányzott, gyakran állította kész tények elé koalíciós partnerének politikusait, akik intézkedéseiről nemegyszer csak a médiából értesültek. Az SZDSZ pedig gyakran „lebegtetett”: „Igen, talán, mégsem, nem” – ugrál egy rajzon Pető Iván az ugróiskola felrajzolt válaszalternatívái között. De születtek karikatúrák, amelyek azt sejttették, hogy az SZDSZ – a koalíciós együttműködés minden nehézsége ellenére – nagyon is szeret a hatalom részese lenni. Az SZDSZ-ről szóló rajzok másik része a szervezet belső, politikai-morális válságait, a személyi ellentéteket, az elnökváltásokat jeleníti meg. Ezeken a rajzokon a főszereplő Kuncze Gábor, Pető Iván és Demszky Gábor. Utóbbival kapcsolatban többször felmerül a főpolgármesteri és pártelnöki pozíciók összeegyeztethetősége. („Azzal úgy otthagyta a királylányt, mint polgármester az SZDSZ-t!” – zárja le az esti mesét a nagymama.) A karikatúrák harmadik nagy csoportja a párt közvélekedésben élő imázsát mutatja. Részben politikusainak a történésekhez, döntésekhez való kritikai hozzáállását, részben a kisebbségek védelmét és a párt vezetőinek önelégültségét karikírozzák ezek a rajzok. („Nem jut eszembe… Valami miatt mindig tiltakozunk ’89 óta, de mi lehet az,…mi is lehet az?” – töpreng zavartan a beszédében megakadt pártszónok.)
A Fiatal Demokraták Szövetsége a rendszerváltás radikális, alternatív erejeként 1988 márciusában alakult, ám a 2002-es választásoknak már konzervatív-kereszténydemokrata orientációjú polgári néppártként (mint FIDESZ-Magyar Polgári Párt) vágott neki. A Fidesszel foglalkozó karikatúrák jelentős része ezt a pályafutást tematizálja, közülük nem egy a Találkozás egy fiatalemberrel irodalmi analógiáját felhasználva. Ezeken a karikatúrákon a fiatal Orbán Viktor néz szembe a mai Orbán Viktorral, és minden esetben olyan kijelentést tesz, amellyel egyértelműen elkülöníti valamikori önmagát mai énjétől („Nahát, rám sem ismerek!” – kiált fel önmaga tükörképe láttán). A rajzolók a párt nevében szereplő „fiatal” szót is szeretik karikírozni: ilyenkor aggastyán „fiatal demokraták” szónokolnak meglepett fiatalembereknek. A Fideszről szóló karikatúrák négy főbb témakörbe sorolhatók: az elsőben a pártot radikális, a parlamentben még ellenzéki pozíciót betöltő korszakában mutatják be. („Aztán előre köszönj ám az Antall bácsinak!” – indítja útnak az aggódó mama képviselő fiát az első szabad választást követően összeülő parlamentbe.) A rajzok második csoportja már az 1998 utáni új szerepkörben lévő pártot mutatja be: az Orbán-kormány tagjainak vezetési stílusát és szakértelmét karikírozza ki. A párt pénzhez való viszonyát veszi górcső alá a karikatúrák következő csoportja: a kétéves költségvetés megszavaztatását, a költségvetési pénzek időnként rejtélyes felhasználását és nem utolsósorban az Országimázs Központ tevékenységét. Mivel a baloldali liberális Magyar Hírlap és Népszava közölte a legtöbb karikatúrát a kormányzópártról, ezen ábrázolások alapján igen kritikus kép bontakozik ki a kormány négyéves tevékenységéről. Az utolsó, legfontosabb csoportba azok a karikatúrák sorolhatók, amelyek a párt arculatát teljességgel meghatározó Orbán Viktorral foglakoznak – nem túl hízelgő hangnemben. Szembetűnő, hogy míg a négy legtöbbször szereplő politikusról, Horn Gyuláról, Torgyán Józsefről, Csurka Istvánról és Bokros Lajosról (eltérő gyakorisággal ugyan, de) valamennyi napilap közölt rajzokat, addig a harmadik kormányciklusban Orbán Viktorral szinte csak a Népszava és a Magyar Hírlap foglalkozott. A karikatúrák egy részében a miniszterelnök egyedül szerepel, és vagy valamely frappáns kijelentésével – leginkább úgynevezett dakota közmondással – minősít egy politikai helyzetet, vagy valamely negatív tulajdonsága domborodik ki erősen. Jellemzőbb azonban, hogy szövetségeseivel és/vagy politikai ellenfeleivel jelenik meg. Az ilyesfajta interakciókban három politikus játszik kitüntetett szerepet. Elsőként Csurka István, akihez a karikatúrák tanúsága szerint ambivalens viszony fűzi a miniszterelnököt: politikai ambíciói miatt szüksége van rá (és a MIÉP-frakcióra), de nyíltan nem vállalja a vele való együttműködést. (Már az Orbán-kormány első évében megjelent „Kövér-gyerek” címmel olyan karikatúra, amely a Fidesz és a MIÉP „vérrokonságát” sugallja.) Ezzel szemben Torgyán Józseftől – a rajzok tanúsága szerint – Orbán mindenáron meg akart szabadulni. Amíg azonban szövetséges-ellensége kormányának tagja volt, a miniszterelnök őt (és Csurkát) kihasználva, „meglovagolva” próbálta kiiktatni az ellenzéket és gyakorolni hatalmát.
Harmadik gyakori szereplőtársát, a választási kampány időszakában politikai riválisaként fellépő Medgyessy Pétert viszont Orbán Viktor levegőnek nézte. A karikatúrák legalábbis azt mutatják, hogy nem tekintette igazi politikai ellenfélnek.
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. :: Főoldal :: Impresszum :: Szerzőinkhez :: Beköszöntő
| |
Lapozás
Rovatok
Archívum
Karikatúra Argejó Éva: A politikai karikatúrák a rendszerváltás után Vörös Kati: Takács Róbert: Nevelni és felkelteni a gyűlöletet Politika Terestyéni Tamás: Vizsgálat a „Vasárnapi Újság” című rádióműsorról Piac Juhász Gábor: Az országos minőségi napilapok piaca, 1990–2002 Tania Gosselin: Mi határozza meg a helyi médiumok számát? Új média Zizi Papacharissi: Pódiumbeszélgetések
A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9. Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16. Támogatónk
A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja. Partnereink
Magyar Kommunikációtudományi Társaság Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette) |
| ||||||||||||||||||
