Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2003 tavasz – Karikatúra rovat

Vörös Kati

Judapesti Buleváron (1/6)

A „zsidó” fogalmi konstrukciója és vizuális reprezentációja a magyar élclapokban a 19. század második felében ¹

Az élclapok kifejező vizualitásuk okán kiváló tükrét jelentik a társadalomban jelenlévő előítéleteknek, képeknek és képzeteknek. Ez a tanulmány a 19. század meghatározó magyar élclapjaiban megjelenő, „zsidót” ábrázoló karikatúrák vizuális nyelvének interdiszciplináris elemzése. Célja, hogy bemutassa a korszak előítéletes gondolkodásának e lenyomatát, feltárva történeti és mentális hátterét, adalékul szolgálva egy sok tekintetben máig élő sztereotipikus zsidókép keletkezéstörténetéhez.

A modern élclapok és a „zsidó”

A „Judapest” toposz – mely állítólag Karl Luegertől ² ered – az 1890-es évek közepén jelent meg a magyar élclapokban, bár a főváros idegensége és „zsidó” volta már az előző két évtizedben is gyakori téma volt. ³ E tanulmány tárgya a „zsidó” fogalmi konstrukciója és vizuális reprezentációja a Budapesten szerkesztett országos politikai élclapokban az 1867 és 1895 közötti időszakban. Az élclapok karikatúrái nemcsak kifejező vizualitásuk miatt kiváló források, hanem azért is, mert a „zsidóról” kialakított modern kép szorosan kötődik az írás–olvasás egyre szélesebb körű elterjedéséhez, a populáris képek és képzetek a sajtó és más nyomtatott termékek útján történő megjelenítéséhez, terjesztéséhez és propagálásához. ⁴ Benedict Anderson szerint a sajtónak meghatározó szerepe volt a modern nemzettudat kialakításában és megszilárdításában (Anderson 1999: 37–46). A nyomtatás kapitalizmusa (print capitalism) „mind több ember számára tette lehetővé, hogy merőben új módokon gondolkodjon magáról és viszonyuljon másokhoz” (Anderson 1999: 36). ⁵ Az élclapok a kiegyezés után újult lendülettel modernizálódó és urbanizálódó Magyarország jellegzetes kulturális termékei, melyek – mint a legnépszerűbb sajtótípus – bepillantást engednek a nemzetépítés folyamatának egy érdekes fejezetébe.

E tanulmány alapvető célja, hogy feltárja a „zsidó” konstrukcióját a korszakban a képek belső logikájára támaszkodva. A „zsidóról” és nem a zsidókról szól, így a valóság és annak korabeli reprezentációja közötti bonyolult kapcsolatot nem tárgyalja részletesen. Ahogy azt Bernard McGrane megfogalmazta, „csakúgy, mint a földönkívüliek esetében, nem az a lényeges, hogy ilyen lények léteznek-e vagy sem, hanem az a tény, hogy kitalálhatóak” (McGrane 1989: 3). A karikatúrák természetesen nem értelmezhetők a történeti kontextustól és alkotóik intencióitól ⁶ függetlenül, így e tanulmány kiterjed a képeket és képzeteket formáló politikai, társadalmi és ideológiai hatásokra és a reprezentációk közvélemény-formáló erejére is.

A két évszám (1867 és 1895) mintegy keretbe foglalja a magyar zsidóság történetét a 19. század második felében. 1867 nemcsak a kiegyezés éve, hanem a zsidók egyenjogúsításáé is. ⁷ Hasonló módon az emancipáció nemcsak a zsidóság életében volt meghatározó jelentőségű, hanem a modern magyar társadalom történetében is. ⁸ 1895-ben az izraelita vallás megkésett egyenjogúsítására (recepció) is sor került, amikor az egyházpolitikai reformok keretében azt bevett vallássá nyilvánították. ⁹ Az 1894–95-ös reformok az 1867-esekhez hasonlóan nem csupán a zsidóság számára voltak jelentősek. Ahogy azt Szabó Miklós megfogalmazta, „a nemesi liberalizmus tudatosan és programszerűen modernizátor volt […] Az utolsó polgárosítási reformnak a polgári házasság bevezetését tekintették. Ennek végrehajtásával a nemesi liberalizmus rezsimje az országot teljesértékű modern országnak tekintette” (Szabó 1989a: 104).

E három évtized – amelyet a zsidóság asszimilációja és akkulturációja, valamint az ország polgárosodása és modernizációja jellemez – egybeesett a politikai élclapok virágkorával. ¹⁰ Ezen időszak alatt alakultak ki a modern magyar nyomda- és sajtóipar és a modern sajtó fő ágazatai és típusai (vö. Kosáry & Németh 1985). Azt az élclapot, amely a legnépszerűbb volt, és modellül szolgált a többi lap számára, 1867-ben propaganda-célzattal Andrássy Gyula miniszterelnök alapította, és a nevét: Borsszem Jankó is ő adta. A kormánypárti humorisztikus lapot évtizedekig Ágai Adolf – a korszak egyik legjelentősebb és legsokoldalúbb újságírója – szerkesztette, akinek kulcsszerepe volt a politikai élclap műfajának megteremtésében is (Buzinkay 1983: 34–35). Ágaihoz hasonlóan számtalan zsidó – vallású vagy származású – újságíró vett részt a modern magyar sajtó megteremtésében, ami az élclapok egyik kedvelt témájául is szolgált. ¹¹ Ugyanakkor a pesti zsidó polgárság alkotta a – magyar és német nyelvű – élclapok és más sajtótermékek olvasótáborának nem elhanyagolható részét is.

A kormánypárti Borsszem Jankó mellett még két népszerű ellenzéki lap és két antiszemita lap szolgál e tanulmány forrásául. ¹² Az 1858-ban alapított és sokáig Jókai Mór által szerkesztett Üstökös az 1860-as években propagálta a zsidó emancipációt és az 1890-es években kiállt a zsidó vallás recepciója mellett, hangvételét azonban az 1870-es és 1880-as években kifejezetten a zsidóellenesség jellemezte. Az 1878-ban alapított Bolond Istók harcosan ellenzéki volt és erősen, olykor vulgárisan zsidóellenes. A programszerűen antiszemita Füstölő az 1880-as évtizedben működött, meglovagolva a felerősödött zsidóellenes hangulatot. Az 1893-ban alapított ultramontán–antiszemita Herkó Páter egy újfajta keresztény-konzervatív politika mellékterméke volt, a legdurvább antiszemita hangnemmel. ¹³ A zsidó témák gyakorisága az élclapokban szorosan követte a korszak társadalmi, politikai, kulturális és gazdasági folyamatait. A „zsidó” reprezentációkban három olyan kiemelkedő időszak figyelhető meg, amely az antiszemitizmus felerősödését is jelenti: az 1873-as tőzsdekrach és az azt követő gazdasági recesszió, az 1882–83-as tiszaeszlári vérvád és antiszemita zavargások, továbbá az 1890-es évek első felében az egyházi reform (legfőképpen a polgári házasság) körül felerősödött vita. ¹⁴

Fontos hangsúlyozni, hogy e tanulmány elsősorban nem antiszemita reprezentációkról szól, hanem éppen azt próbálja bemutatni, hogy igen összetett a kapcsolat a sztereotipikus és gyakran negatív felhangú képek és a modern antiszemitizmus között. A történeti kontextusnak meghatározó szerepe van egy-egy korszak karikatúráinak értelmezésében. E populáris képek sokat elárulnak a zsidókkal kapcsolatos korabeli attitűdről, képzetekről és előítéletekről azok körében (is), akik nem voltak antiszemiták és nem antiszemita élclapokat olvastak, mégis nap mint nap egy ismétlődő és átható zsidóképpel szembesültek. Az élclapok értékes források a kor miliőjére vonatkozóan azért is, mert a műfaj sajátosságaiból adódóan olyan mentális rétegekbe nyújtanak bepillantást, amelyek a „komoly” szövegekben és képekben jobbára rejtve maradnak.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő

Lapozás

• A modern élclapok és a „zsidó”
• A „zsidó” és a „magyar”
• A „zsidó test”
• A „zsidó” feminizációja, démonizációja és dehumanizációja
• Összegzés: a „zsidó” mint kulturális kód
• Felhasznált irodalom

Rovatok

Archívum

Karikatúra

Argejó Éva:

A politikai karikatúrák a rendszerváltás után

Vörös Kati:

Judapesti Buleváron

Takács Róbert:

Nevelni és felkelteni a gyűlöletet

Politika

Terestyéni Tamás:

Vizsgálat a „Vasárnapi Újság” című rádióműsorról

Piac

Juhász Gábor:

Az országos minőségi napilapok piaca, 1990–2002

Tania Gosselin:

Mi határozza meg a helyi médiumok számát?

Új média

Zizi Papacharissi:

A virtuális szféra

Pódiumbeszélgetések

Támogatónk

Partnereink