Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2003 tavasz – Karikatúra rovat

Takács Róbert

Nevelni és felkelteni a gyűlöletet (1/7)

A Ludas Matyi karikatúrái az 1950-es években

A sajtó – lenini meghatározása szerint – kollektív agitátor. A diktatúrában a média nem működhet független, tényszerűen beszámoló, kritikus intézményként: alapvető feladata, hogy kiszolgálja az uralmon lévők érdekeit. Az 1950-es évek Magyarországán ez egyet jelentett a párt politikájának népszerűsítésével, illetve a rendszer ellenségei elleni fellépéssel. Ahhoz, hogy mindez gördülékenyen működjön, többdimenziós ellenőrző mechanizmusra volt szükség. A sajtóellenőrzés közvetlenül a párthoz tartozott: a sajtótermékek tartalmának szabályozására különböző módszerek álltak rendelkezésre a lapok utasításokkal való ellátásától a pártközpontból érkező közvetlen telefon-utasításokon át az utólagos kiértékelések és felelősségre vonások rendszeréig. Meglehetősen groteszk helyzetet teremtett, hogy a humorlapként „is” funkcionáló Ludas Matyi kénytelen volt ugyanezen keretek között működni.

A Magyar Dolgozók Pártja 1950-es évekbeli álláspontja szerint „Az agitációnak egy éles fegyvere a humor és szatíra”. Részletesebben ezt így fejtették ki: „kevés olyan művészeti ág van, amely a széles néprétegekben oly eleven érdeklődést keltene, mint a karikatúra. A karikatúra a maga speciális rajzos, szemléltető, ábrázoló módszerével szórakoztatva nevel, tanít, tettre buzdít, megvilágít olyan, eddig még nem értett összefüggéseket is, melyre sokszor a tudomány, az irodalom sem képes. Ebben áll igen fontos társadalmi szerepe.” 1 A karikatúrának tehát az 1950-es évek Magyarországán politikusnak és harcosan időszerűnek kellett lennie, el kellett fordulnia a „polgári” karikatúra rajzos vicc-jellegű „öncélúságától”, hogy a szocializmus építésének és az ellenség leleplezésének eszközévé váljon.

Az MDP számára a karikatúra azért volt olyan fontos, mert e műfaj kitűnően alkalmas a tekintély, a hatalom kigúnyolására, ami komoly veszélyt jelenthet. Ráadásul a karikatúra, a humor népszerű műfaj volt: a Ludas Matyi több százezres példányszámot ért el (az 1951-ig meghagyott Szabad Száj pedig 60–65 ezrest). Ez tette – a párt szerint – igazán alkalmassá az agitációs munka végrehajtására: „A Ludas Matyi feladata, hogy azok számára is érthetően és szemléletesen írjon, akik politikával nem foglalkoznak, akik más újságot nemigen olvasnak, akik általában nem jártasak a kül- és belpolitikai kérdésekben. A szatíra, kifigurázás, leleplezés eszközével magyarázza meg nekik – sőt bizonyos fokig ismertesse is velük a fontos eseményeket: az ellenséges tábor terveit, válságait, belső ellentmondásait, erkölcstelenségét, hanyatlását és aljasságát.” 2

E tanulmányban a magyarországi karikatúrairodalom 1949 és 1956 közti szakaszát vizsgálom, három nagyobb témakörben. Elsőként azt tekintem át, miként birkózott meg a Ludas Matyi a rátestált feladatokkal. A második részben bemutatom, hogy milyen kép tárul az olvasó elé a korabeli lapok karikatúráit böngészve, majd megpróbálok jellemzést adni a rajzok jellegzetes figuráiról és stílusjegyeiről. Elsősorban a Ludas Matyit vizsgáltam, ám az összehasonlítás érdekében szerepeltetem a Szabad Nép, a Népszava és a Szabad Föld lapszámaiból nyerhető adatokat is. A karikatúrák körét tematikusan szűkítettem, így a gazdasági élettel és a mindennapok gazdaságával összefüggésbe hozható rajzokat emeltem ki, majd kiválasztottam egy évet (1953), és az ebben az évfolyamban szereplő ábrázolásokat az alábbi szempontok alapján osztályoztam:

  • a gazdaságon belüli nagyobb témák (ipar, szolgáltatás, mezőgazdaság, magánélet, magánszektor, „a” Nyugat);
  • az általános témákon belüli résztémák (munkamorál, minőség, hiánycikk, deficit stb.), amelyek esetenként több főtémában is előfordultak;
  • a karikatúrák jellege, modalitása (ellenpropaganda, pozitív propaganda, bírálat, semleges rajz);
  • a karikatúrák megszólítottjai (magánember, dolgozó, állampolgár, maszek);
  • a karikatúrákon bírálatot mondók és a bíráltak (vezető, dolgozó, munkás, polgár, paraszt stb.);
  • a karikatúrák helyszíne (utca, otthon, üzem, iroda, mező stb.).

Annak érdekében, hogy e sajátos eszköz helye a párt propagandájában és a sajtóéletben érzékelhetőbbé váljon, az így nyert információk mellett feltüntetem az 1958-as évfolyam adatait is. Írásomat egy rövid „kitekintéssel” zárom: bemutatom, hogy a vizsgált lapok karikatúráinak hatása miként jelentkezett a munkahelyeken – az üzemi lapokban, az üzemi faliújságokon.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.