![]() Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most! 2003 nyár – Politika rovat Robert L. Stevenson az iraki háború médiareprezentációjáról (2/5)Médiakutató: Fogalmazhatunk-e úgy, hogy a tévénéző túl sok információt kapott, miközben – az információdömping közepette – a valóban lényeges információk elvesztek? Hiszen az élőben közvetített információk zömét egyáltalán nem szerkesztették meg. Stevenson: A kérdés az, hogy mire vagyunk kíváncsiak. Ha élőben akarjuk látni, hogyan bontakozik ki a dolog, ha követni akarjuk a folyamatokat, akkor nézhetjük a 24 órás hírcsatornát. Ha csak valamiféle koherens képet akarunk alkotni arról, ami Irakban folyik, és csak az összegzésre vagyunk kíváncsiak, akkor megnézzük a szokásos esti hírösszefoglalót valamelyik hálózaton, vagy megvárjuk a másnap reggeli újságot, és azt olvassuk el. Médiakutató: Az előbb azt mondta, hogy a figyelmes nézők ugyanazokat az információkat kapták, mint a hadsereg főhadiszállásán a vezérkar. Ez azt jelentené, hogy a riportereknek nem kellett semmilyen háborús cenzúrával szembenézniük ebben a háborúban? Stevenson: Valóban emlegettek cenzúrát, de én egyetlen konkrét példával sem találkoztam. Az az egy szabály volt, hogy nem jelezhetik a helyszíneket, nem tudósíthatnak arról, hogy a csapattestük merre tart, vagy milyen haditerveket készülnek megvalósítani. Összesen 10–15 különböző ország mintegy 600 olyan újságírója küldött tudósításokat, aki az amerikai hadsereg legkülönbözőbb csapataihoz volt kihelyezve. A hadsereg főhadiszállásán további 300–400 újságíró dolgozott, és emellett jelentéseket küldtek mindazok a riporterek is, akik állandó kiküldetésben vannak például a londoni vagy a washingtoni honvédelmi minisztériumnál. Ha mindez az információ is kevés ahhoz, hogy valaki megértse, mi történik, nem tudom, mi mást lehetne tenni.
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. :: Főoldal :: Impresszum :: Szerzőinkhez :: Beköszöntő |
Lapozás
Rovatok
Archívum
Politika Bajomi-Lázár Péter: Robert L. Stevenson az iraki háború médiareprezentációjáról Bajomi-Lázár Péter: Az objektivitás-doktrína nyomában Kisebbség Monori Áron: A numerus clausus és a magyar katolikus sajtó 1919–1920 Messing Vera: Jog Pertti Näränen: Az európai digitális televíziózás: a jövő szabályozási dilemmái Valóság Fehér Katalin: A virtuális valóság elmélete és gyakorlata Térkép Andrej Tušer – Svetlana Hlavčáková – Elena Hradiská – Jozef Vatrál – Imrich Jenča: Kritika Szilágyi-Gál Mihály: Pódiumbeszélgetések
A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9. Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16. Támogatónk
A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja. Partnereink
Magyar Kommunikációtudományi Társaság Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette) |
| |||||||||||||||||||