![]() Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most! 2003 ősz – Kisebbség rovat Egy prostituált lemészárlása: a Város, a Nő és a Bűnöző (6/8)A körülmények hatalma Az eddigiek során feltárt mozzanatok, a nagyvárosi mítosz, a folyamatosan emelkedő bűnözési ráta, az áldozat személye és a gyilkos bomlott elméje bőséges indokot szolgáltatott a korabeli olvasóközönség heves érdeklődésére. Ahhoz azonban, hogy a sajtó hetekig nyomon kövesse a Végh-gyilkosság fordulatait, néhány további körülmény is hozzájárult. 1884 novemberében Tisza Kálmán miniszterelnök vizsgálatot indított a budapesti rendőrségen51. Ez gyakorlatilag a több mint egy évtizede regnáló Thaisz Elek főkapitány működésének végét, és a fővárosi bűnüldözés történetében egy új korszak kezdetét jelentette. Thaiszot az 1880-as években számtalan bírálat érte, a sajtó folyamatosan cikkezett botrányos üzelmeiről, a vezetése alatt álló testület elavult szervezetéről, tagjainak alkalmatlanságáról, tehetetlenségéről és korrupciós ügyeiről. Az új főkapitány, a tisztakezű és sikeres temesvári polgármester, Török János 1885. március 11-én foglalta el pozícióját. A Végh-gyilkosság volt az első komoly bűntény, amelyet fel kellett derítenie, s a sajtó és a közvélemény éberen figyelte Török ténykedését. A főkapitány egész éjjel a hivatalában maradt – írja a Pesti Hírlap április 4-én. A bemutatkozás bravúrosra sikeredett, az újságírók elégedetten ünnepelték a példátlanul gyors és hatékony nyomozást. Az újdonsült főkapitánynak tulajdonképpen szerencséje volt, a megkérdezett tanúk már a gyilkosság estéjén megnevezték Balenticset. Mindez nem csökkentette Török érdemét, a gyilkos leleplezését egyértelműen a rendőri vezetésnek tulajdonította a közvélemény; a Végh-eset a rendőrség megújulásának szimbólumává vált. Több szempontból is lényeges a gyilkosság időpontja. Balentics egy csütörtöki napon, közvetlenül húsvét előtt szánta el magát a cselekvésre. A sajtó az időzítésben a vallástalanság terjedését, valóságos istentagadást látott. Balentics élettörténetének ismertetésében többször is szerepelt az az egyébként téves megállapítás, amely összefüggésbe hozta egymással a gyilkos nehéz gyerekkorát és ateizmusát. A Budapest április 4-i száma még arról is megemlékezett, hogy Balenticsnek Pécsett volt egy materialista (sic!) tanára, így istentelen születését tovább tetézte elméje káros megmételyezése. A gyilkosság ráadásul egybeesett az országos ipari és mezőgazdasági kiállításra való felkészüléssel, amelyre Budapesten került sor 1885 májusában. A nyilvánosság a kiállítást a magyar civilizáció mérföldkövének tekintette. A Magyar Polgár című kolozsvári lap április 12-i számban idézte a Times tudósítását, amely szerint Budapest 18 év alatt „pompás mintavárossá” fejlődött. Az újságírók éles ellentétbe állították a haladás, a technika fényes ünnepét a barbár, „civilizálatlan” bűnténnyel. Végül említést kell tenni a történet egyik mellékszereplőjéről, a háziúrról, dr. Altmann Mórról. Az orvos dicstelen szereplése nagy sajtóvisszhangot kapott a gyilkosságot követő napokban. A gúnyolódó, éles hangvételű cikkek miatt helyzete annyira tarthatatlanná vált, hogy néhány héttel az események után feladta lakását, és elköltözött. Altmann a rendőrségnek először azt mondta, hogy a gyilkosság perceiben nem volt otthon, gőzfürdőbe ment. Később módosította vallomását. Beismerte, hogy a szomszédos szobában tartózkodott, de állítása szerint annyira nagyothalló, hogy semmit sem érzékelt a közelében zajló tragédiából. Hazudott, s a hazugságra nagyon gyorsan fény derült. Valójában otthon volt, és azt is sejtenie kellett, hogy mi történik a közvetlen közelében. Amíg Balentics végzett áldozataival, Altmannak vendége volt, egy Laziszics Olga nevezetű prostituált. Amikor Verona anyja – felfedezve a haldoklókat – bekopogtatott, Altmann nem nyitott ajtót, ugyanis nem volt hajlandó megszakítani az intim együttlétet. Laziszics később bevallotta a rendőrségen, hogy figyelmeztette az orvost a szomszédból kiszűrődő borzalmas hörgésekre, de Altmann nem akart tudomást venni a dologról. Az anya kiabálva kérte: vizsgálja meg gyötrődő lányát. Az orvos – amint ezt később elismerte – úgy vélekedett, hogy van elég doktor Budapesten, majd találnak valaki mást. A szerelmi együttlét, a közönyösség és az orvosi hivatás meggyalázása bőségesen elég okot adott a közfelháborodásra. Ráadásul Altmann Mór zsidó származású volt. Ezt a tényt a legtöbb újság fontosnak tartotta megemlíteni, de a tudósítók nem fűztek kommentárt a sommás megállapításhoz. Egyedül az antiszemita propaganda szócsöveként elhíresült Függetlenség ecsetelte bővebben „izrael fiának” megbocsáthatatlan szívtelenségét. A lap azt az epizódot is kiemelte, amely szerint Altmann „a szegény meggyilkolt leány kétségbeesett anyjával akarta felmosatni leánya vérét a padlóról52”. Természetesen nincs szó vérvádról, ez a tények ismeretében abszurd feltételezés lenne, de a zsidóellenességet nyíltan felvállaló sajtóorgánum ügyesen beleszőtte a diskurzusba a keresztény vér toposzát.
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. :: Főoldal :: Impresszum :: Szerzőinkhez :: Beköszöntő |
Lapozás
Rovatok
Archívum
Kisebbség Mátay Mónika: Egy prostituált lemészárlása: a Város, a Nő és a Bűnöző Margit Patrícia: Vicsek Lilla: Beszélgetések a prostitúcióról Új média Mark Deuze: A web és a webes újságírás típusai Dányi Endre – Altorjai Szilvia: A kritikus tömeg és a kritikusok tömege Bayer Judit, dr.: Személyiségijog-sértések kontra szólásszabadság a neten: eltávolítás vagy válaszadás? Gyakorlat Kardos Zoltán: Pódiumbeszélgetések
A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9. Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16. Támogatónk
A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja. Partnereink
Magyar Kommunikációtudományi Társaság Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette) |
| |||||||||||||||||||