   |
|
Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most! 2003 ősz – Kisebbség rovat Beszélgetések a prostitúcióról (2/5)2. Diskurzusok a fókuszcsoportokban A résztvevők többfajta diskurzust használtak a téma megvitatására. Válaszaik egyik legfőbb jellemzője éppen az volt, hogy többségük nem tudta koherens keretben értelmezni a prostitúciót, hanem több megközelítést is használt, azok azonban gyakran ellentmondtak egymásnak. 2.1. Gender és szexualitás diskurzus A csoporttagok kizárólag női prostituáltakról beszéltek. A moderátor kérdéseiben mindig a „prostituált” kifejezéssel élt, ami egyaránt jelölhet nőt és férfit is. A válaszadók ugyanakkor csak elvétve használták a prostituált szót, ehelyett más, de mindig egyértelműen nőkre utaló megfogalmazásokat alkalmaztak. Többnyire „lányokról” vagy „kurvákról” beszéltek, de előfordult a „csajok”, „könnyűvérű lányok”, „ledér lányok”, „call-girl”, „nő”, „hölgy” megnevezés is (az utóbbiakkal felsőbb osztálybeli, magas iskolai végzettségű prostituáltakra utaltak). Amikor azt jellemezték, hogy hogyan öltözködnek a prostituáltak, kizárólag női ruhákat említettek, és női külsőt írtak le: „magas sarkú cipő”, „szőkített hosszú haj”, „nagyon kifestett”, „provokatív, szűk ruhában”, „rövid szoknyában, topban ami nem takar sokat”. Tehát a fókuszcsoportos interjúk során a prostituáltat kizárólag nőként konstruálták meg a résztvevők. A csoporttagok patriarchális nézőpontja abban is megnyilvánult, ahogyan a nem prostituált nők egyes viselkedésformáit stigmatizálták abból kiindulva, hogy ezek mennyiben emlékeztetnek a prostituáltak magatartására. Ezt a témát előzetesen „nem terveztük”, a csoporttagok spontánul kezdtek beszélni róla. Az egyik csoportban (ahol a tagok nem találkoztak lakó- vagy munkahelyük környezetében prostituáltakkal) hosszasan vitatták meg a kérdést, a beszélgetés közepén és végén is részletesen kitértek rá. A résztvevők annyira belemelegedtek a vitába, hogy végül nem tudtuk időben befejezni a fókuszcsoportos interjút. Ugyan a moderátor már nem tett fel több kérdést, de a csoporttagok nem voltak hajlandóak lezárni a beszélgetést. A nők gyakori partnercseréjét, azt, ha egy nő elvárja, hogy a férfi fizesse a számláját, vagy ha egy nő anyagi érdekből házasodik, a prostituáltak viselkedésével rokonították. Ezeket a nőket álszentebbeknek tartották, mint a prostituáltakat, arra hivatkozva, hogy ugyan nem ismerik el nyíltan, de valójában pénzt fogadnak el a férfiaktól.
A témával kapcsolatban egymásnak ellentmondó vélemények is elhangzottak. Néhány résztvevő szerint az elvárás, hogy a férfiak legyenek „gavallérok” és ők fizessenek, amikor elmennek egy nővel szórakozni, helyes. Ugyanakkor úgy tűnt, hogy azokat a nőket, akik elfogadják ezt, elítélik. A futtatókról nem sok szó esett, amikor azonban mégis megemlítették őket, mindig „stricikként” utaltak rájuk. A csoporttagok szerint kapcsolatban állnak bűnözőkkel, és sokan úgy gondolták, hogy nem a prostituáltakat, hanem a futtatókat kellene szigorúan büntetni. A résztvevők a klienseket is csak elvétve említették, többnyire akkor kerültek szóba, ha a moderátor konkrétan rákérdezett erre a témára. A csoporttagok kizárólag női prostituáltakról és férfi kliensekről beszéltek. Szinte mindenki azt az álláspontot képviselte, hogy ha a prostitúció büntetendő tevékenység, akkor a klienseket kevésbé szigorúan kell megítélni, mint a prostituáltakat. A patriarchális diskurzus a szabályozással kapcsolatos véleményeikben is megjelent. A résztvevők szerint a prostituáltak tevékenységét szigorúan kell szabályozni, míg a kliensek mozgásterét szükségtelen korlátozni. A női résztvevők a férfiakhoz képest hajlamosabbak voltak a klienseket pszichológiailag sérült férfiaknak tekinteni. Ugyanakkor a nők egy csoportja úgy vélte, hogy a kliensek alapvetően normális férfiak, akiknek csak „kis pszichológiai hibái” vannak. Néhány női csoporttag a többséggel szemben deviánsnak tartotta ezeket a férfiakat. A férfiak a klienseket általában teljesen normálisnak tekintették, és arra is volt példa, hogy a partnereket okolták, azaz úgy gondolták, hogy a prostituáltak szolgáltatásait igénybe vevő férfiak feleségei vagy barátnői hibáztathatóak azért, ha a férfi prostituálthoz fordul. Egyes férfi résztvevők úgy vélekedtek, hogy a prostituáltak felkeresésének egyik oka: „egyszerűbb” és kevésbé időigényes a gyorsan lebonyolított pásztoróra, mint az udvarlás és a rendszeresen találkozgatás. A kíváncsiság, a kalandvágy is felmerült a lehetséges magyarázatok között. Néhány férfi megemlítette, hogy a kliensek esetleg előnytelen külsejűek, vagy nem tudnak könnyen kapcsolatot teremteni a nőkkel, és ezért szorulnak rá arra, hogy prostituálthoz járjanak. Az egyik résztvevő, Sándor beszámolt kliensként szerzett tapasztalatairól:
Sándor normális férfinak tartotta magát, és úgy érezte, hogy izgalmas dolog egy férfi számára egyszer az életben ilyen tapasztalatra szert tenni. Az, hogy a csoportban nyíltan beszélt erről, egyértelműen mutatja: a beszélgetés alapján úgy érezte, hogy a többiek nem ítélik el és nem rekesztik ki ezért. Mielőtt felidézte volna személyes élményét, csak Eszter beszélt negatívan a kliensekről, de mivel Eszter – szélsőségesen konzervatív nézetei miatt – kilógott a csoportból, Sándor joggal vélte úgy, hogy élménybeszámolója nem vált ki felháborodást. A fókuszcsoportok tagjai hasonlóan vélekedtek és hasonló fogalmi keretben gondolkodtak a nemi kategóriák és a prostitúció összefüggéseiről, mint amit Margit Patrícia sajtóelemzésében láthattunk.4 A sajtóhoz hasonlóan a fókuszcsoportokban is csak nők jelennek meg prostituálként, ráadásul „túlfűtött” nők, akik a „normális” asszonyokhoz képest jobban kívánják a szexet. A beszélgetések során új elemként jelent meg a nem prostituált nők „kurvás” tulajdonságainak stigmatizációja. A kliensekre – akárcsak a sajtóban – a csoportokban is csak felületesen utaltak a résztvevők. Amikor a moderátor rákérdezett, a férfiak, a sajtóhoz hasonlóan, a szex-vásárlók normális viselkedése mellett kardoskodtak. A nők egy csoportja azonban negatívabban ítélte meg a klienseket: pszichológiai zavarral küszködő deviánsoknak tartotta őket. A sajtóban ez a „női szempont” egyáltalán nem jelent meg. 2.2. A patológia és a kirekesztés diskurzusai A fókuszcsoportban a prostitúció szorosan tapadt a higiénia hiányához és a kirekesztés fogalmához. A részvevők – a sajtómunkásokhoz hasonlóan –, többször is „szemétre”, „piszokra”, „tisztátalanságra” asszociáltak a prostituáltakkal kapcsolatban. Olyan deviáns csoportként jellemezték őket, akiket térben is szigorúan el kell különíteni az „egészséges” társadalomtól. A prostituáltakat így jellemezték: „vulgár módon, primitíven beszélnek”, „könnyen befolyásolható, gyenge személyiségek”, „alacsony mércéik vannak”, „agresszívak”, „primitívek”, „gusztustalanok”, „kulturálatlanok”, „nem higiénikusak”, „piszkosak”, „büdösek”, „még az állatok is jobbak náluk”, „műveletlenek”, „alacsony IQ-szintűek”, „fertőzőek”, „iskolázatlanok”. Ugyan Eszter kivételével mindenki úgy vélte, hogy a prostitúciót legalizálni kellene, és hogy önmagában nem lehet bűnnek tekinteni a prostituáltak tevékenységét, a többség mégis úgy gondolta, hogy a prostituáltakat el kell különíteni. Emellett általános volt az a vélemény, amely szerint a prostituáltaknak szegény és „problematikus” családi háttérrel rendelkeznek, származásukat tekintve többségük roma, míg mások magyar, román vagy ukrán születésűek. Gyakran rasszista meggyőződés inspirálta a prostituáltakkal szemben táplált negatív attitűdöket:
A résztvevők időnként különbséget tettek az utcai és a hotelekben dolgozó prostituáltak között. A szállodai prostituáltak tevékenységét szabadon választott munkának tekintették, míg utcai társaikkal a deviancia, a patológia, az „underclass” és a bűnözés fogalmát társították, és rasszista terminológiát használva beszéltek róluk. Úgy gondolták, hogy a hotelekben „színvonalasabb”, „műveltebb”, „kulturáltabb”, „intelligensebb” és „iskolázottabb” prostituáltak találhatók, ezért kevésbé stigmatizálták, kevésbé tartották deviánsnak őket. Összességében tehát kedvezőbb volt a véleményük a szállodai prostituáltakról. Úgy gondolták, hogy az utcán dolgozókkal ellentétben, akik futtatóik kényszerítésének engedelmeskednek, ők inkább szabad akaratukból vállalják ezt a munkát. Többször is használták a „hölgy” és a „nő” kifejezést a hotelbeli prostituáltakra, míg azokra, akik az utcán keresik a kenyerüket, egyszer sem alkalmaztak hasonló megnevezést. Az utóbbiakat a leggyakrabban „kurváknak” vagy „lányoknak” titulálták, tehát lekicsinylőbb és vulgárisabb terminusokban beszéltek róluk. Emellett magasabb társadalmi osztályba tartozóknak, magasabb iskolai végzettséggel rendelkezőknek és magasabb jövedelmű csoportnak tartották a szállodai prostituáltakat, akikről azt is tudni vélték, hogy kevesebb közöttük a roma, mint az utcai prostituáltak között. Az volt a benyomásunk, mintha egyes résztvevők – iskolázottságuk és keresetük miatt – szinte felnéznének ezekre a nőkre. Az egyik női résztvevő újságcikkre hivatkozva beszélte el egy hotelben dolgozó prostituált választásának hátterét:
Az utcai prostituáltakra vonatkozó szélsőségesen negatív asszociációk hátterében nem a test áruba bocsátásával kapcsolatos fenntartás állt – hiszen a hotelbeli prostituáltak is kiárusítják a testüket –, hanem sokkal inkább a szegénységgel és az etnikai hovatartozással szemben táplált ellenérzés. A résztvevők az utcai prostitúciót „zavaró” jelenségnek tekintették, amit el kell „tüntetni”, láthatatlanná kell tenni. Azok, akik lakó- vagy munkahelyük környezetében rendszeresen találkoznak prostituáltakkal, általában zavarónak tartják ezt. Csak kevesen voltak, akik ennek az ellenkezőjét állították, arra hivatkozva, hogy amíg nem zaklatják őket, tulajdonképpen nem törődnek a dologgal. Amikor a résztvevők megindokolták, hogy miért irritálja őket a prostituáltak jelenléte, elsősorban a higiénia hiányával érveltek:
A gyerekek, pontosabban az, hogy rájuk milyen hatást gyakorol az utcai szexpiac, többször is szóba került a fókuszcsoportban. Még azok is úgy vélték, akik toleránsnak vallották magukat, hogy ezt a „piszkos” tevékenységet távol kell tartani a „tiszta” gyerekektől:
A fentiek mellett a legfontosabb ok, amiért a szállodában űzött prostitúció elfogadhatóbb, mint az utcai, az, hogy az előbbi nem látható. Másképpen fogalmazva: a részvevők számára a „test konzumálása” – amennyiben elzártan történik – megengedhető. A többség úgy gondolta, hogy „kulturált formában”, egy épületen belül, a külvilágtól hermetikusan elzárva, szigorú és részletes rendszabályoknak alávetetten, rendszeres orvosi ellenőrzés mellett végső soron nem kell megtiltani a szexuális szolgáltatásokat. Néhányan azt is hangsúlyozták, hogy azt szeretnék, ha ez az épület távol esne a lakóhelyüktől. Figyelemre méltó, hogy a csoporttagok nem a bűnözés veszélye miatt akarták kiűzni a prostitúciót a „normális” társadalomból. Úgy nyilatkoztak, hogy akkor sem szeretnének prostituáltakat látni az utcájukban, ha a prostitúció nem fonódna össze a bűnözéssel. A fizikai-térbeli elkülönítés, a „láthatatlanná tétel” igénye inkább azzal indokolható, hogy a prostituáltakat általában „kulturálatlannak”, az underclass tagjainak tekintették. A résztvevők megkülönböztettek egy harmadik csoportot is: azokat a prostituáltakat, akik ugyan az utcán űzik tevékenységüket, de Budapest jobb környékein, az elitnegyedekben dolgoznak. Őket civilizáltabbnak és magasabb társadalmi osztályhoz tartozóknak vélték, ezért jobban elfogadták, kevésbé tartották zavaróknak, mint azokat, akik a szegényebb környékeken próbálják megkeresni a kenyerüket. Ebből az következik, hogy az utcai prostituáltak stigmatizációjában nem a szexuális szolgáltatás a meghatározó, hanem a szegénység és a szegénységhez tapadó előítéletek. 2.3. A bűnözés diskurzusa Akárcsak az újságírók, a fókuszcsoportok tagjai is gyakran összefüggésbe hozták a prostitúciót a bűnözéssel. Szinte minden résztvevő egyetértett abban, hogy a prostitúció önmagában nem bűntény, ezért nem is büntetendő. Ugyanakkor úgy gondolták, hogy a prostitúciót – elsősorban az utcai szexipart – szoros szálak fűzik a bűnözéshez. Sokan hangsúlyozták, hogy ez főképp a futtatók felelőssége, hiszen ők kényszerítik illegális tevékenységre a prostituáltakat. A csoporttagok szerint az utcákon dolgozók csapdában vannak, nem tudják távol tartani magukat a törvénytelen cselekményektől. Amint ezt az egyik férfi résztvevő megfogalmazta: „belépnek egy körbe, és onnan nem lehet kilépni”. Az érvelés logikája megegyezik a romákra vonatkozó véleménynyel, nevezetesen, hogy ha a romák egyszer kapcsolatba kerülnek a bűnözéssel, többé nem tudnak kilépni belőle. A résztvevők a prostituáltakat részben áldozatoknak tekintették, ugyanakkor többen felelősnek is tartották őket azért, hogy egyáltalán belekerültek ebbe a helyzetbe. Néhányan felvetették, hogy valószínűleg nem volt más választásuk: „nincsenek lehetőségeik, iskolázatlanok, nem tudnak állást szerezni”. Ugyanakkor a konzervatív nézeteket hangoztató Eszter szerint Magyarországon a prostituáltak nem áldozatok, mert nincs akkora szegénység, hogy bárki is prostitúcióra kényszerülne. Az egyik férfi résztvevő azt állította, hogy egyáltalán nem kell áldozatokat látnunk a prostituáltakban. Önként választják ezt az utat, azért, mert élvezik a szexuális aktust. A csoporttagok az áldozat, illetve szabad akaratból történő választás tekintetében is különbséget tettek az utcai és a szállodai prostituáltak között. Az utcai prostituáltak esetében jellemző volt az „áldozat hibáztatásának” ellentmondása: őket inkább tekintették áldozatnak, ugyanakkor hibáztatták is. Ezzel szemben a szállodai prostituáltakban nem láttak áldozatot, és pozitívabban ítélték meg őket. Néhányan úgy vélték, hogy veszélyesebbek azok a környékek, ahol prostituáltak dolgoznak az utcán. Ugyanakkor azok közül, akik ilyen környéken laknak, többen egyáltalán nem tartották veszélyesnek a környéket. A következő idézet abból a fókuszcsoportból származik, amelybe az utóbbi csoportból válogattuk a résztvevőket:
Mindebből tehát az következik, hogy a prostituáltak jelenléte elsősorban nem azért zavaró, mert tevékenységük fenyegeti a közbiztonságot vagy növeli a bűnözés valószínűségét. Egyszerűen arról van szó, hogy a prostituáltak látványa „kellemetlen”, ténykedésük „piszokkal” és „gusztustalansággal” jár. Elsősorban azért nem kívánatosak az ott élők számára, mert úgy vélik, hogy kulturálatlanok és roma származásúak. 2.4. A piaci diskurzus Amint tapasztaltuk, a résztvevők éles különbséget tettek az utcai és a szállodai prostituáltak között. Ezt a distinkciót tovább erősítette, amikor a fogyasztói szempontot is bevontuk a beszélgetésbe. Az utcán dolgozókkal kapcsolatban gyakorlatilag fel sem merült, hogy ők piaci szereplőknek is tekinthetők, azaz hogy fogyasztói oldalról a prostituált által kínált szolgáltatás árucikként fogható fel. Ezzel szemben a hotelekben próbálkozó prostituáltak tevékenységét a csoporttagok hajlamosak voltak szolgáltatásként emlegetni. Összességében a piaci diskurzus nem jellemezte a beszélgetést, és csak két olyan férfi résztvevő volt, aki üzleti tevékenységnek tekintette a prostitúciót.
A piaci vonatkozásokat elismerő két csoporttag többször is hangsúlyozta, hogy elfogadják a prostitúciót. Az egyikük volt az a résztvevő, aki nyíltan beismerte a beszélgetés során, hogy egyszer már igénybe vett szexuális szolgáltatást, a másik pedig az a férfi, akinek szándékában állt ugyanez, de végül nem került rá sor. Ugyan mindketten „liberális” és piaci álláspontot képviseltek, mégis azt állították, hogy nem örülnének, ha a lakóhelyük környezetében prostituáltak dolgoznának, mert a gyerekeket óvni kell a prostituáltak látványától, és a prostitúciót el kell különíteni a társadalomtól. 2.5. Politikai és regulációs diskurzus A csoporttagok szerint a prostitúciót szabályoznia és ellenőriznie kell az államnak. Egyetértettek abban, hogy a prostituáltak számára szükséges lenne a kötelező orvosi vizsgálat, egészségügyi papírjaikat be kellene mutatniuk a klienseknek, és adózniuk kellene. Azt is hozzátették, hogy csak a prostituáltakat kell alávetni a szabályozásnak, a klienseket nem. Összességében azt mondhatjuk, hogy a regulációval kapcsolatban a résztvevők véleménye megegyezett a sajtóban olvasható nézetekkel. Szinte kivétel nélkül minden részvevő a törvényileg szabályozott prostitúciót támogatta, mondván, hogy „egy legalizált, kontrollált szituáció jobb, mint egy tiltott helyzet”. Ugyanakkor az is világossá vált, hogy pontosan tisztában vannak a jelenlegi, megoldatlan helyzettel. A türelmi zónák kialakításával kapcsolatos nehézségeket részben politikai csatározásokkal, részben egyéb okokkal magyarázták. Ezek között a legfontosabbnak az elzárkózást tartották: senki sem akarja, hogy a türelmi zóna a lakóhelyének környékén legyen. Mint mondták, az sem jelent megoldást, ha a zónát a településeken kívül jelölik ki, hiszen a kliensek nem lesznek hajlandóak messzire utazni.
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. :: Főoldal :: Impresszum :: Szerzőinkhez :: Beköszöntő
| |
Lapozás
Rovatok
Archívum
Kisebbség Mátay Mónika: Egy prostituált lemészárlása: a Város, a Nő és a Bűnöző Margit Patrícia: Vicsek Lilla: Beszélgetések a prostitúcióról Új média Mark Deuze: A web és a webes újságírás típusai Dányi Endre – Altorjai Szilvia: A kritikus tömeg és a kritikusok tömege Bayer Judit, dr.: Személyiségijog-sértések kontra szólásszabadság a neten: eltávolítás vagy válaszadás? Gyakorlat Kardos Zoltán: Pódiumbeszélgetések
A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9. Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16. Támogatónk
A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja. Partnereink
Magyar Kommunikációtudományi Társaság Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette) |
| ||||||||||||||||||
