   |
|
Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most! 2003 ősz – Új média rovat Dányi Endre – Altorjai Szilvia A kritikus tömeg és a kritikusok tömege (3/7)3. Megerősítés helyett felerősítés Az utóbbi években marketingszakemberek, politikusok, újságírók gyakran kérdezik, hogyan fogja megváltoztatni az internet a létező társadalmi, politikai intézményeket és folyamatokat. A kérdés elhibázott, hiszen az internet önmagában semmit sem változtat meg. Az információáramlás mintáinak átalakulása és az új technológiák használatának állandóan változó sajátosságai azonban valóban növelhetik (vagy egyes esetekben csökkenthetik) egy politikai szereplő tevékenységének hatásfokát. Nem kétséges: azzal, hogy bizonyos cselekvések költsége az új technológiák megjelenésével csökken, a politikai, a gazdasági vagy éppen a kulturális rendszer átalakul. Vagyis, ahogy Bruce Bimber (2000) mondta, ahelyett, hogy az internetet önálló változóként kezeljük, inkább magára az információra érdemes összpontosítanunk. Számos kutatás (Kamarck, 2002; Margolis & Resnick, 2000; Norris, 1999; Putnam, 2000) bizonygatja, hogy az információs és kommunikációs technológiák demokratikus potenciáljával kapcsolatos elvárások túlzónak bizonyultak. Azt állítják: még ha eltekintünk is a „valódi hozzáférés” problémájától (Bridges, 2002) vagy a közösségekben jelentkező „digitális írástudás” hiányától (Warschauer, 2002), azzal szembesülünk, hogy a sikeres demokratikus online döntéshozatal, a nyilvános és racionális politikai diskurzus felélénkülése vagy a hálózat nyitottsága mint feltételezés messze van a valóságtól (Lebowski, 1999; Papacharissi, 2003; Lessig, 1999). Azt jelentené mindez, hogy a 20. század fájdalmas egyenlőtlenségei mindenképpen velünk maradnak a 21. században is? A létező hatalmi viszonyok megerősödése lenne a hálózati társadalmak (Castells, 1996) alapvető élménye? Phil Agre (2002) szerint azok, akik szerint az információs és kommunikációs technológiák alapvetően konzerválják a viszonyokat és mechanizmusokat, rosszul közelítenek a témához. Mivel a radikális változások igényével látnak neki a vizsgálatnak, minden olyan változást, amely az elvártnál kisebb, a meglevő viszonyrendszer megerősítéseként fognak fel. Ehelyett Agre kidolgozza a felerősítés-modellt (amplification model), amelynek legfontosabb sajátossága, hogy a társadalmakban meglevő folyamatokra és erőkre koncentrál.
A felerősítés-modell erőkre koncentrál, amelyek a társadalmi intézmények és az egyének interakciójának összegzett hatásai. Nagy előnye, hogy képes értelmezni az egymással konfliktusban levő erők együttes jelenlétét és hatását is. Az internet megjelenése például egy önkormányzat életében egyszerre jelenti a centralizációs és a decentralizációs folyamatok felerősödését. Lehetővé válik például a nyílt döntéshozatal, miközben a vezetők hatékonyabban szervezhetik (és ellenőrizhetik) a munkát. Fontos észrevenni, hogy ezeket a folyamatokat nem az internet indítja el, az csupán egyetlen tényező a sok közül, amelyik hozzájárul a már zajló átalakuláshoz. Ami az internet és más információs és kommunikációs technológiák politikai szerepét illeti, a kutató feladata azoknak az erőknek és folyamatoknak az azonosítása, amelyek az új média elterjedésével és széleskörű használatával felerősödhetnek. Különösen izgalmas feladat ez Kelet-Közép-Európában, ahol a demokratizálódás és az információs forradalom párhuzamosan, egymást befolyásolva zajlik. Ez a „kettős fronthatás” (Dányi, 2002) lényeges dologra hívja fel a figyelmet. A Freedom House értékelése szerint Magyarország 1990-től szabad országnak tekinthető, 1993-tól pedig ugyanolyan kedvező pontszámokat kap, mint például Németország8. (Ugyanez elmondható még néhány kelet-közép-európai országról, például Lengyelországról és Csehországról is.) Ez azonban nem jelenti azt, hogy a demokratizálódás folyamata befejeződött volna. Az információs forradalom hasonló kihívások elé állítja a posztkommunista országokat, mint Olaszországot vagy Kanadát. Ezért a politikai verseny és a szabadságjogok mellett a politikai participáció állandóan változó formái az információs korban az egyik legfontosabb – az új és a régi demokráciák minőségét egyaránt meghatározó – tényezők lesznek. Az alábbiakban azonosítunk és vázlatosan bemutatunk öt olyan területet, amelyeken belül az internet szerepe véleményünk szerint jól megragadható a felerősítés-modell segítségével. Ezeket a területeket nem a teljesség igényével válogattuk össze, a lista könnyen bővíthető. Úgy gondoljuk azonban, hogy a kelet-közép-európai új demokráciákban tapasztalható kettős fronthatás sajátosságait az általunk kiválasztott példák különösen jól illusztrálják. A sorban az utolsó példa kutatási kérdésünk kontextusának, illetve bevezetőjének tekinthető. 3.1. A demokratikus intézményrendszerbe vetett bizalom Tizenhárom évvel a rendszerváltás után talán nem túl nagy
merészség azt állítani, hogy Kelet-Közép-Európában a politikai
átmenet és a demokratikus intézményrendszer kiépülése sikeres volt. A
térség posztkommunista országaiban – eltérő múltjuk és a
politikai átalakulás különbözőségei ellenére – egyaránt magas
(mára mindenhol 2. ábra: A jelenlegi rendszer támogatottsága a posztkommunista országokban
Forrás: Mishler & Rose (1999); Rose & Haerpfer: „New Democracies Barometer V: A 12-Nation Survey” Studies in Public Policy 306, pp. 49–50; Rose, „New Russia Barometer Trends Since 1992,” Studies IN Public Policy 320, Table 4.1. (az adatokat lásd Diamond, 2001) Richard Rose (2002) helyesen állítja, hogy a posztkommunista országokban hirtelen felgyorsult az információcsere, rengeteg új ismeretet kell viszonylag rövid idő alatt befogadni. Rose szerint az internet alkalmas lehet arra, hogy ezeket az igényeket kiszolgálja, s hogy ezzel az említett országokat egy tágabb információs hálózat részeivé tegye10. Ez azonban csak meglevő civil, gazdasági és politikai kezdeményezések részeként képzelhető el. A demokratikus intézmények és a jelenlegi rendszer iránti bizalom is nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az állampolgárok nehezebb időszakokban is a rendszer keretein belül keressék a lehetséges megoldásokat. Az e-kormányzati alkalmazások és szolgáltatások például az állam és az állampolgárok közötti viszony jelenleg is zajló átalakulását gyorsítják, tehetik közvetlenebbé és átláthatóbbá. 3.2. A civil társadalom Az előző példa ellensúlyozásaként a legtöbb elemzés a posztkommunista civil szervezetek relatív gyengeségére hívja fel a figyelmet. Ez a gyengeség ráadásul kétszeresen is érzékelhető: egyrészt az 1989–1991-es elképzelésekhez, másrészt a többi országban tapasztalható helyzethez képest (3. ábra). Marc Morjé Howard (2002) azt állítja, hogy Kelet-Közép-Európában a civil társadalom gyengeségének (azaz ebben az esetben az egy főre jutó szervezeti tagság alacsony számának) az oka alapvetően a kommunista múlt közös elemeiben keresendő. A kommunista szervezetekkel szembeni bizalmatlanság, a barátok/ismerősök szoros és tartós hálózata, valamint a posztkommunista kiábrándultság Howard szerint egyaránt a civil szervezetekben való részvétel ellen hatnak. Ez persze nem jelenti a demokrácia sorsának megpecsételődését. Sőt, Howard szerint csupán arról van szó, hogy ezekben az új demokráciákban az állam és az állampolgárok közötti viszony minőségileg más, mint a régebbi demokráciákban. Ebben a kérdésben az internet mint felerősítő technológia szerepe ismét fontos lehet. Ha elfogadjuk, hogy a térségben a civil szervezetek viszonylagos gyengesége csak egy nagyon merev fogalmi kereten belül számít szomorúnak, akkor a civil társadalom eddig láthatatlanságba burkolózó szigeteinek sokaságát pillanthatjuk meg. Az interneten szerveződő, az országhatárokat figyelmen kívül hagyó nonprofit csoportok, tudáshálózatok megjelenése és jelentőségének növekedése már jelenleg is érezhető Kelet-Közép-Európában (Bach & Stark, 2001, 2002). Talán nem elhamarkodott azt állítani, hogy az új kommunikációs technológiáktól ennek a folyamatnak a felerősödését várhatjuk. 3. ábra: Az egy főre jutó szervezeti tagság átlagos száma, országonként
Forrás: 1995–97 World Values Survey (Howard, 2002: 159) 3.3. A kapcsolati kultúra és az ismerősök tartós hálózata A civil társadalom kapcsán előtérbe került az ismerősök hálózatának fontossága. Howard (2002) szerint a kommunista rendszer idején kialakult kiterjedt ismerősi hálózat egyik jellegzetessége a posztkommunista országok közös élményeinek. Hasonló megállapításra jut Sik Endre (2002) is, amikor a magyar táradalom kapcsolatérzékenységéről ír. Gondolatmenete szerint: (1) a magyar társadalom kapcsolatérzékeny; (2) mivel a mindennapok kultúrája más folyamatokhoz képest lassabban változik, ez a rendszerváltozás után is így maradt; (3) a kapcsolatokba történő befektetés jó üzlet, és ez a tény képes úgy alakítani a környezetet, hogy a kapcsolatérzékenység fennmaradjon, s formálja a politikai, gazdasági folyamatokat.
Vegyük észre, hogy az ismerősi hálózatok nem az internet megjelenésének és elterjedésének következményei. Azt azonban felesleges lenne tagadni, hogy a kapcsolattartás, a „netvörközés” költségeinek napjainkban tapasztalható csökkenése a hálózatokat – ha lehet – még láthatóbbá, érzékelhetővé (és mérhetővé) teszi. Rengeteg kutatás foglalkozik a hálózatok sajátosságaival – legyen szó orvosok, egyetemi oktatók vagy Nobel-díjasok ismeretségi hálójáról vagy a politikai kampányok információáramlási mintáinak megváltozásáról (Barabási, 2003; Boase & Wellman, 2001; Rosen, 2002; Sükösd & Dányi, 2002). Ezek a kutatások mind arra mutatnak rá, hogy az információs és kommunikációs technológiák felerősítik a hálózati logika alapján történő szervezkedést és gondolkodást. 3.4. A média átalakuló szerepe Az internet mint a társadalmi nyilvánosságot formáló új kommunikációs eszköz már hosszú évek óta komoly viták tárgya (Keane, 2000; Papacharissi, 2003; Poster, 1995; Sunstein, 2001). Az elméleti álláspontok bemutatása túlmutat írásunk keretein. Ehelyütt csupán néhány praktikus változásra kívánjuk felhívni a figyelmet. Nem kétséges, hogy a hírmédia a 21. század elején a politikai rendszeren belül az egyik legfontosabb szereplő. A lázas elképzelések az internet televíziót felváltó erejéről, illetve a nyilvános teret végletesen fragmentáló hatásáról ma már túlzónak, elhamarkodottnak tűnnek. Az internet szerepe a média átalakulásában sokkal egyszerűbben is megragadható. Egyrészt az újságírók számára soha ilyen nagyszerű információforrás nem állt rendelkezésre. A források megtalálása és kezelése mindig is a hiteles újságírás alapja volt, ilyen módon az internet segítheti a kiegyensúlyozott és alapos tájékoztatást. Másrészt a hatalmas kereskedelmi csatornák és bejáratott lapok mellett alternatív médiumok elindítása olcsóbb és egyszerűbb lett, mint valaha. Társadalmi mozgalmak, nonprofit szervezetek, baráti csoportok indíthatják el saját weboldalaikat. Noha ezek többsége az érdektelenség homályába vész, senki sem állíthatja, hogy egy saját médium üzemeltetése nem járul hozzá a rendszer nyitottságához. Harmadrészt az internet sok esetben új logikát kényszerít a hagyományos tömegmédiumokra.11 A gyorsaság, a tömör, mégis rengeteg információt tartalmazó stílus és a megkereshető (letölthető, megnézhető, elolvasható, meghallgatható) háttéranyagok sokasága a televíziócsatornákat és a rádióállomásokat (sőt, az újságokat) is szemléletváltásra ösztönzi. Ezek az első pillantásra talán nem olyan lényeges változások a hírmédia szerepének újradefiniálását teszik szükségessé (Dessewffy, 2002). Magyarország kis piac, ám az Európai Unió tagjaként a médiát érő kihívások Budapesten is ugyanazok lesznek, mint Stockholmban vagy Amszterdamban. Az internet szerepe mindebben kevésbé a weboldalak, sokkal inkább a szervezeti logika átalakulását felerősítő volta miatt érdekes. 3.5. Politikai hatásosság-érzet Politikai hatásosság-érzeten azt a meggyőződést értjük, hogy valaki a választásokon túl is képes változtatni a politika történésein. A szakirodalom Political Efficacy néven ismeri ezt a fogalmat. Számunkra a politikai hatásosság-érzet azért érdekes, mert úgy gondoljuk, az információs és kommunikációs technológiák esetében a társadalomban uralkodó elvárások és elképzelések különösen fontosak, hiszen folyamatosan formálják az új média lehetséges használatait. A politikai participáció szempontjából tehát meglehetősen izgalmas, mit is gondolnak az emberek Kelet-Közép-Európában arról, hogy számít-e a szavuk (1. és 2. tábla). 1. tábla: Politikai hatásosság-érzet Kelet-Közép-Európában-I Az Önhöz hasonló embereknek mennyire van lehetőségük arra, hogy őszintén elmondják a véleményüket a társadalomban tapasztalható gondokról, rossz dolgokról? (az érvényes válaszadók százalékában, négyfokú skálán: 4 – határozottan jó lehetőségeik vannak, 1 – határozottan rossz lehetőségeik vannak)
* Az összes megkérdezett százalékában Forrás: Central European Research Group (CEORG): Lakossági vélemények a demokrácia működéséről – 2000. április [http://www.tarki.hu/kozvelemeny/ceorg/2000_04.pdf] 2. tábla: Politikai hatásosság-érzet Kelet-Közép-Európában-II Az Önhöz hasonló embereknek mennyire van lehetőségük arra, hogy befolyásolják a társadalmi problémák megoldását? (az érvényes válaszadók százalékában, négyfokú skálán: 4 – határozottan jó lehetőségeik vannak, 1 – határozottan rossz lehetőségeik vannak)
* Az összes megkérdezett százalékában Forrás: Central European Research Group (CEORG): Lakossági vélemények a demokrácia működéséről – 2000. április [http://www.tarki.hu/kozvelemeny/ceorg/2000_04.pdf] A fenti táblákon világosan látszik, hogy a megkérdezettek szerint a társadalmi problémákkal kapcsolatos véleménynyilvánításra egészen jó lehetőségek vannak a térségben. A válaszadók nagyjából fele mind a négy országban úgy véli, hogy az általuk fontosnak tartott gondokról nyíltan, őszintén elmondhatja a véleményét. Nem ilyen derűs a helyzet a társadalmi problémák megoldásának befolyásolása esetében. A térségben a legkedvezőbb adatokat mutató Magyarországon például a megkérdezetteknek kevesebb mint egyötöde gondolja, hogy képes aktívan beleszólni a társadalmi problémákra adott válaszokba. Egy kicsit eltérő dolgot mér a World Internet Projekt adatbázisa alapján készített 4. ábra. A politikai hatásosság-érzet egy formája és a tájékozottságigény elemzése kapcsán jól kirajzolódik az a kettősség, amely a társadalmi, politikai kérdésekhez való hozzáállást jellemzi. Az aktuális események nyomon követése, az információéhség az ábra szerint rendkívül fontos Magyarországon. Ez azonban egyértelműen passzív folyamat, kizárólag a hírbefogadásra vonatkozik. Ezzel ellentétben a világ dolgai befolyásolásának érzete mint aktív folyamat csak kevesekre illik. A feszültség az aktív és a passzív „politizálás” között olyan sajátosság, amelyik az internet politikai használatának elterjedésével talán még hangsúlyosabb lesz. Az „online tartalomszolgáltatás versus interaktivitás” régi vitája (Odlyzko, 2001) – legalábbis ami a politikai tartalmakat illeti – könnyen az utóbbi hátrányára alakulhat. 4. ábra: Politikai hatásosság-érzet és tájékozottságigény Magyarországon (2002)
Forrás: World Internet Project 2002. Megjegyzés: A nem tudja és a nem válaszolt kategóriákat összevonva kiemeltük az elemzésből. Pontosan emiatt választottuk a felsorolt öt példából ez utóbbit kutatásunk kiindulópontjául. Az információs és kommunikációs technológiák politikai szerepéről alkotott elméletek tesztelésére kevés alkalmasabb terület kínálkozik, mint az e-demokrata-attitűd belső szerkezetének vizsgálata. Az az elképzelés, hogy az internet használatával nagyobb politikai befolyásra, a kormány tevékenységébe való beleszólás lehetőségére, a politika hatékonyabb megértésére, valamint a köztisztviselők fokozott figyelmének kivívására lehet szert tenni, mindenképpen kulcsfontosságú elem az információs kor politikai sajátosságainak megértésében – különösen Magyarországon.
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. :: Főoldal :: Impresszum :: Szerzőinkhez :: Beköszöntő
| |
Lapozás
Rovatok
Archívum
Kisebbség Mátay Mónika: Egy prostituált lemészárlása: a Város, a Nő és a Bűnöző Margit Patrícia: Vicsek Lilla: Beszélgetések a prostitúcióról Új média Mark Deuze: A web és a webes újságírás típusai Dányi Endre – Altorjai Szilvia: A kritikus tömeg és a kritikusok tömege Bayer Judit, dr.: Személyiségijog-sértések kontra szólásszabadság a neten: eltávolítás vagy válaszadás? Gyakorlat Kardos Zoltán: Pódiumbeszélgetések
A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9. Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16. Támogatónk
A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja. Partnereink
Magyar Kommunikációtudományi Társaság Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette) |
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
