Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2003 ősz – Új média rovat

Bayer Judit, dr.

Személyiségijog-sértések kontra szólásszabadság a neten: eltávolítás vagy válaszadás? (1/10)

Eltávolítás vagy válaszadás?

A tartalom szabályozásának terén az internet mint médium a hagyományos médiumoktól eltérő elbírálást igényel. Interaktív jellege, valamint területi és időbeli határoktól való függetlensége mind a szabályozási eszközök, mind a szabályozási célok újraértelmezését kívánja. Az értesítés-eltávolítás Európában általánosan elterjedt eljárását az elektronikus kereskedelmi törvény – kisebb-nagyobb következetlenségekkel – a magyar jognak is részévé tette. Az Európa Tanács azonban 2003 tavaszán a válaszadás jogának internetes bevezetéséről készített ajánlástervezetet. Milyen hibái vannak az értesítési-eltávolítási eljárásnak, és milyen veszélyei a válaszjognak? Melyik szolgálná jobban a személyiségi jogok védelmét a szólás lehető legnagyobb szabadsága mellett?

Az értesítési-eltávolítási eljárás: egy következetlen kövület

Az internet az a médium, ahol a cenzúra szinte kivitelezhetetlen. Amint valami megjelenik a weben, nem lehet hatékonyan megakadályozni, hogy bárki által hozzáférhetővé váljon. Igaz, ki lehet törölni az eredeti helyéről, de semmi sem garantálja, hogy időközben nem töltötte le valaki, és tette közzé más helyen. Szimpatizánsok tükrözhetik az oldalt azonos cím alatt, de a tartalom más cím alatt történő teljes vagy részbeni közzétételéhez még technikai jártasság sem szükséges.

Az Európai Unió elektronikus kereskedelemről szóló irányelve, amelynek értesítési-eltávolítási eljárásra vonatkozó részét Magyarország is átvette, előírja, hogy amennyiben a szolgáltató bármilyen forrásból tudomást szerez az anyag jogsértő tartalmáról, köteles azt eltávolítani vagy hozzáférhetetlenné tenni1. Az irányelv ugyanakkor fenntartja azt a jogot is, hogy a bíróságok a szolgáltatót bizonyos anyagok eltávolítására kötelezhessék.

Az irányelv ezen rendelkezésének célja nem elsősorban az volt, hogy a személyiségijog-sérelmet rendezze, hanem hogy a szolgáltatót mentesítse a felelősség alól, ami feltétlenül szükséges volt az internet töretlen fejlődéséhez. Ezért az irányelv kimondja, hogy a szolgáltató nem köteles ellenőrizni az általa közvetített tartalmat, tehát nem felelős a közvetített tartalomért, ha közzétételét nem ő kezdeményezte, fogadóját nem ő választja ki, és a tartalmat nem változtatja meg; továbbá nem felelős a tárolt tartalomért, amelynek sem jogellenességéről, sem annak alapjául szolgáló tényekről nem volt tudomása. Amennyiben azonban ilyen tényekről tudomást szerez, köteles azt gyorsan eltávolítani vagy hozzáférhetetlenné tenni.

E szabályozásnak két szépséghibája van: egyrészt a szólást bírói ítélet hiányában korlátozza, másrészt a szolgáltatókat olyan helyzetbe hozza, hogy dönteniük kell egy anyag jogellenességéről. Ugyanis a direktíva nem a harmadik személy által emelt kifogást teszi az eltávolítás okává, hanem azt, hogy a szolgáltató értesülést szerez olyan tényekről vagy körülményekről, amelyekből kitűnik a jogellenesség. Tehát ha kétséges, hogy jogellenes-e az információ, akkor a szolgáltatónak kell mérlegelnie, mit kockáztat szívesebben: a felelősségre vonást, amiért nem távolította azt el, vagy az ügyfél részéről a reklamációt, esetleg kártérítést, amiért feleslegesen távolította el az információt. Franciaországban és máshol is felmerült már annak az igénye, hogy a rosszhiszemű értesítést szankcionálják.

Bár az irányelvnek az a célja, hogy a szolgáltatót mentesítse a felelősségtől, ez mégsem történik meg. A szolgáltatót csupán az alól mentesíti, hogy folyamatosan monitoroznia kelljen a tartalmat, jogellenes tartalom után kutatva. Természetesen néhány évvel ezelőtt, amíg a felelősségi szabályok nem alakultak ki, ez is nagy eredménynek számított. Most viszont további tisztázásra lenne szükség, hiszen a szolgáltató még mindig súlyos terhet cipel: a jogellenességről való döntés terhét. A jogszabály ugyanis nem kötelezi a szolgáltatót arra, hogy levegye azt a tartalmat, amelyet valaki kifogásolt, hanem csak felelőssé teszi abban az esetben, ha a jogellenességről tudomást szerez, és mégsem távolítja azt el. A tartalom jogellenességét azonban csak bíróság állapíthatja meg. Ennek hiányában az eltávolítás a szólásszabadságot sérti, miközben a szolgáltatót hozza olyan helyzetbe, hogy azt kell mérlegelnie, vajon a bíróság hogyan döntene. Ha ugyanis a bíróság utóbb jogellenesnek találja azt az anyagot, amelyet ő nem távolított el, akkor a jogszabály alapján mulasztása miatt felelőssé tehető. Arra az esetre pedig, ha olyan anyagot távolít el, amelyet a bíróság utóbb jogszerűnek mond ki, a jogszabály nem nyújt védelmet a tartalomszolgáltató kártérítési keresete ellen.

A szolgáltató ezért arra kényszerül, hogy a tartalomszolgáltatóval kötött tárolási szerződésben kösse ki, hogy amennyiben egy anyag jogellenességének a leghalványabb gyanúja felmerül, akkor joga legyen azt eltávolítani. A csalódott tartalomszolgáltatóval szemben biztosabb mentséget jelentene egy olyan jogszabályi rendelkezés, amely kötelezné a szolgáltatókat a kifogásolt anyag levételére. Igen ám, de a kötelező levétel ugyanakkor hátrányos rugalmatlanságot eredményezne azokban az esetekben, amikor a kifogásolt tartalom nyilvánvalóan nem jogellenes, mert téves az értesítés. Hiába fogalmaz meg szankciót a jogszabály a rosszhiszemű értesítővel szemben, ha a jóhiszemű tartalomszolgáltató anyagát addigra már – a jogszabály egyértelmű kötelezést jelentő rendelkezése értelmében – eltávolították. Hiszen visszaélésszerűen is alkalmazható az értesítési levételi eljárás például a versenytársak részéről, azzal a céllal, hogy ideiglenesen hozzáférhetetlenné tegyék a konkurencia honlapját, vagy akár a konkurens internetszolgáltató részéről, amely növelni akarja a konkurencia papírmunkáját. Ezért azokra az esetekre, amikor személyes érintettség és alapos ok nélkül tesz valaki bejelentést, kártérítési jogot kellene biztosítani mind az internetszolgáltató, mind a tartalomszolgáltató részére a bejelentővel szemben. Jelenleg a csalódott tartalomszolgáltató azt az internetszolgáltatót perelné kártérítésért, amely a jogszerű tartalmat eltávolította. Az internetszolgáltatónak ezért jogot kellene biztosítani arra, hogy a bejelentőre hárítsa a rajta követelt kárt. Ez visszatartó hatású lenne a felelőtlen értesítésekkel szemben is.

Ugyanakkor viszont a téves bejelentés nem feltétlenül rosszhiszemű: egy per kimenetele nem mindig előre megjósolható. Ezért az a lehetőség is kínálkozik, hogy az internetszolgáltatón ne lehessen kártérítést követelni a tartalom eltávolításával okozott kárért. Ezzel viszont az a tartalomszolgáltató, amelynek anyagát indokolatlanul, azaz jogszerűtlenül távolították el, kompenzáció nélkül maradna, holott szólásszabadsága hátrányt szenvedett. Tehát egyidejűleg kellene biztosítani azt, hogy a tartalomszolgáltató az indokolatlan eltávolítással szemben védelemben részesüljön, hogy az internetszolgáltatónak ez ne okozzon hátrányt, és hogy a felhasználók ne tegyenek felelőtlen bejelentéseket. Ezért a tartalomszolgáltatónak a kártérítési jogot az internetszolgáltató kihagyásával, közvetlenül a téves bejelentést tevővel szemben kellene biztosítani.

A direktíva további hiányossága, hogy nem tér ki arra, mi történik a levétel után. Ha a tartalom közlője tiltakozik, visszategye-e a szolgáltató a tartalmat, vagy arra kérje a feleket, hogy bíróság előtt folytassák jogvitájukat? A helyes az lenne, ha a szolgáltató visszatenné a tartalmat. Ha pedig a panaszos fél újból kéri, illetve fenntartja álláspontját, akkor irányítsa őket a bírósághoz. Mindaddig, amíg a bíróság el nem marasztalja a tartalomszolgáltatót, a tartalom fenn maradhat, hiszen csak jogerős ítélet birtokában lehet a szólásszabadságot korlátozni. Ez az eljárás 4R néven honosodott meg az angol nyelvben, feltalálója, Richard Clayton ötlete alapján2.

Az elektronikus kereskedelemről szóló 2001. évi CVIII. törvény részletes eljárási szabályokat csak a szerzői joggal kapcsolatos levételre nyújt. Nem derül ki a jogszabályból, hogy miért nem vonatkoznak ezen eljárási szabályok az információs társadalommal összefüggő többi szolgáltatásra, amelyeket a 8–10. szakaszokban szabályoz. A 13. szakasz azonban csak a szerzői jogában sértett félre vonatkozóan határozza meg, hogy milyen módon folyamodhat levétel iránti igénnyel az internetszolgáltatóhoz. Ebben előírja, hogy a tartalomszolgáltató tiltakozása esetén a szolgáltató köteles az anyagot újra hozzáférhetővé tenni, ám azt ismét el kell távolítania, ha a kifogást tevő bírósági eljárást indít és ideiglenes intézkedés iránti kérelmet is beterjeszt, ennek másolatát pedig három napon belül megküldi a szolgáltatónak. Jogi szemszögből érthetetlen, hogy az ideiglenes intézkedés iránti kérelem miért jogosítja fel a szolgáltatót az eltávolításra, hiszen az ideiglenes intézkedést a bíróság bírálja el soron kívül3, ennek hiányában az egy darab, joghatást nélkülöző papír csupán. A bíróság döntésének bevárása helyett a puszta kérelemhez ugyanazt a jogkövetkezményt fűzni, mint amely a bíróság döntéséhez fűződhet, a bíróság tekintélyének semmibevételét jelenti. Eredménye a bírósági eljárás kiüresedése és a jogbizonytalanság térnyerése.

Ez azonban még nem minden: az elektronikus kereskedelemről szóló törvény a büntetőfeljelentés másolata megküldésének is ugyanilyen joghatást tulajdonít. Holott a hagyományos jogelvek szerint a büntetőeljárás megindulása még nem jelent joghátrányt a gyanúsított számára, hiszen az ártatlanság vélelme egészen az ítélet jogerőre emelkedéséig megilleti. Itt azonban a törvény, jogtechnikailag talán védhetően, tartalmilag azonban súlyosan kifogásolható módon joghatást fűz az ideiglenes intézkedés iránti kérelemhez és a büntetőfeljelentéshez is. Az Alkotmány szerint alapvető jog lényeges tartalmát törvény sem korlátozhatja4, ezért az ártatlanság vélelmét figyelmen kívül hagyó, a szólásszabadságot korlátozó intézkedés ennek alapján alkotmányellenes.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.