Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2003 tél – Európa rovat

Kertész Krisztina

Jogharmonizáció az audiovizuális szektorban (2/5)

2. Jogharmonizáció az audiovizuális szektorban

2.1. A tárgyalások módja és célja az audiovizuális politika terén

A csatlakozási tárgyalások során 31 fejezetbe sorolták a felek a megtárgyalandó kérdéseket, azaz 31 olyan területet állapítottak meg, amelyről külön-külön tárgyalva kívántak haladni a magyar joganyagnak az EU által elvárt harmonizációja felé. Ennek során a felek megvizsgálták az adott területhez tartozó joganyagot, és amennyiben az szerintük valamilyen ok miatt nem felelt meg az EU elvárásainak, rögzítették azt is, hogy milyen tartalmú változtatásra van szükség, és az adott fejezetet csak a felmerült probléma, illetve problémák megoldását követően zárták le. A jogharmonizáció második szintjének tehát a jogi szabályozásnak az uniós elvárásoknak megfelelő módosítását nevezhetjük. Ez alól csak az az eset jelenthetett kivételt, amikor a felek abban állapodtak meg, hogy az adott kérdésben a tagjelöltnek az EU átmeneti mentességet (derogációt) biztosít, azaz jóváhagyja, hogy az unióstól eltérő szabályozás valamely fontos ok miatt átmenetileg hatályban maradjon.⁶

A csatlakozási tárgyalások során az említettek szerint megnyitott 31 fejezet egyike a „Kulturális és audiovizuális politika” címet viselte, ennek keretei között folyt a magyar médiaszabályozásnak az unióssal való összehangolása. A tárgyalásokat a felek a könnyebben lezárható fejezetekkel kezdték, míg a több egyeztetést és súlyosabb kompromisszumokat igénylő témákat későbbre hagyták. Az EU Bizottsága minden évben úgynevezett országjelentést készített minden csatlakozni kívánó ország helyzetéről, és ebben értékelték az adott államnak a csatlakozási tárgyalások terén tett előrehaladását. Egyben jelezték, mely további lépések megtételét tartják elengedhetetlenül szükségesnek ahhoz, hogy meg lehessen kötni a csatlakozási szerződést, és a tagjelölt teljes jogú taggá válhasson.

2.2. Késés a jogharmonizációban

A jelen írás által tárgyalt kérdéseket kezdetben ugyan könnyűnek hitték a felek – és ezért is nyitották meg ezt a fejezetet már a tárgyalások elején⁷ –, ám az audiovizuális politika kérdésköre az egyik legnehezebben lezárható területnek bizonyult. Ennek elsődleges oka az volt, hogy bár a magyar médiaszabályozás gerincét jelentő, a rádiózásról és a televíziózásról szóló I. törvényt (a médiatörvényt) már 1995-ös elfogadása előtt igyekeztek az uniós elvárásoknak megfelelően elkészíteni, a jogalkotók már annak elfogadásakor tisztában voltak azzal, hogy a törvény nem teljesen EU-konform. Az uniós csatlakozás azonban abban az időben még csak távoli cél volt, míg a mindennapi politikai csatározások, illetve az OECD-hez – azaz a világ gazdaságilag legfejlettebb államait tömörítő szervezethez – való csatlakozás olyan fontos szempontokat jelentettek, amelyekért az adott helyzetben úgy tűnt, érdemes feláldozni bizonyos jogharmonizációs célokat (Cseh, 2001:78).⁸

Erre tekintettel a felek között már a tárgyalások kezdetétől egyértelmű volt, hogy a fejezet lezárásához a médiatörvény számos ponton való módosítására lesz szükség. Az elkövetkező évek során azonban bebizonyosodott, hogy ez igen nehezen kivitelezhető feladat, hiszen ha a tárgyalások során megállapodás is született arról, hogy melyek a feltétlenül szükséges módosítások, ezek elfogadásához az alkotmány vonatkozó rendelkezései alapján kétharmados többség volt szükséges, amely többséggel azonban az 1998–2002 között hatalmon lévő, Orbán Viktor által vezetett kormányoldal nem rendelkezett. Szükség lett volna tehát az ellenzék egyetértésére is, a kérdés azonban túszul esett a közszolgálati médiumok kuratóriumi tagjainak jelölése kapcsán az akkori kormánypártok (Fidesz-MPP és MDF), illetve az ellenzék (MSZP és SZDSZ) között kialakult elmérgesedett helyzetnek. 1999 és 2002 között ugyanis a közszolgálati médiumok kuratóriumának elnökségéből – elsősorban a Parlamentben akkor még jelenlevő MIÉP általuk teljesíthetetlennek ítélt igényei miatt – hiányoztak az ellenzék képviselői, amiért az ellenzék a kormányoldalt okolta. Így hiába készült el már 1999 őszére a vonatkozó törvénymódosítási javaslat, a szükséges változtatásra a kellő támogatottság hiányában nem kerülhetett sor.

Az EU Bizottsága ebben az időszakban évente közzétette országjelentéseit, amelyek több pontban is foglalkoztak a magyar média helyzetével. Így a 2000-ben megjelentetett jelentés a csatlakozás politikai kritériumainak vizsgálatakor kifogásolta, hogy a kuratóriumokban az ellenzéki képviselők nincsenek jelen, mivel ez a Bizottság álláspontja szerint a politikai befolyásolás veszélyét hordozza magában. A jelentés 20. fejezete pedig, amely a „Kultúra és audiovizuális politika” címet viselte, rögzítette, hogy a közösségi joganyag átvételében csak korlátozott előrelépés történt a jelentés elkészítésének időpontjáig, holott Magyarország 1999-ben rövid határidőn belül megvalósítandó célként jelölte meg az ezen a területen végrehajtandó jogharmonizációt.

A 2001-ben készült országjelentés megállapította, hogy nem történt jelentős változás az előző évben vázolt helyzethez képest, a 2002-es országjelentésben azonban a Bizottság már örömtelinek minősíthető fejleményekről számolhatott be, amelyeket az alábbiakban részletesebben is ismertetek.

2.3. A csatlakozási tárgyalások audiovizuális politikával foglalkozó fejezetének lezárása

A fenti előzményeket követően 2002 tavaszára kialakult az a korábban nem várt helyzet, hogy a korábban megnyitott 31 fejezetből 24-et már sikeresen lezártak a felek, de a még nyitva állók között ott volt a „Kultúra és audiovizuális politika” címet viselő, amelynek lezárását a médiatörvény módosításának elmaradása akadályozta meg. Ekkor Magyarországon kormányváltás történt, ami felcsillantotta a probléma megoldásának lehetőségét: a 2002 májusában megalakult MSZP–SZDSZ kormány egyik legelső feladatának tartotta a médiatörvény módosítását, amihez sikerült megszereznie a szükséges ellenzéki támogatást is. Így az országgyűlés 2002. július 9. napján tartott ülésén sor kerülhetett a 2002. évi XX. törvény elfogadására, amelynek tárgya kifejezetten a médiatörvény jogharmonizációs célú módosítása volt.

A médiatörvény módosításának részletes ismertetését jelen írás következő része tartalmazza, azonban most kell utalni arra, hogy bár a módosítás minden területen eleget tett az EU vonatkozó elvárásainak, a törvényhozók egy olyan – még csak rejtettnek is nehezen nevezhető – bombát rejtettek el benne, amely a későbbiek során majdnem megakadályozta a csatlakozási tárgyalások érintett fejezetének lezárását. A probléma megértéséhez tudni kell: az EU egyik legsúlyosabb kifogása a magyar médiatörvénnyel szemben az volt, hogy míg az irányelv a helyi műsorszolgáltatók kivételével a tagállamok valamennyi műsorszolgáltatója számára kötelezővé tette, hogy műsoridejük minimum 50 százalékában európai műveket továbbítsanak, a magyar jogszabály csak a közszolgálati műsorszolgáltatók számára írt elő kötelező, 70 százalékos kvótát az európai gyártású műsorok sugárzására. További problémát jelentett, hogy a médiatörvény a magyarországi gyártású műsorok minimális arányáról is rendelkezett, ami a nemzeti alapon való diszkrimináció miatt ellentétesnek bizonyult az uniós szabályozással, hiszen az éppen az egységes európai piac megteremtése érdekében nem tűri a tagállamok által alkalmazott, nemzeti alapon történő diszkriminációt (Cseh, 2001: 86).

A 2002-ben elfogadott törvénymódosítás 23. paragrafusának (3) bekezdése a fentiekre is tekintettel – a csatlakozás időpontját meghatározva a módosítás hatályba lépésének idejeként – módosította a médiatörvény 7. paragrafusát, amely a magyarországi gyártású műsorszámok minimális arányáról rendelkezett, és teljesen hatályon kívül helyezte a 28. paragrafust, amely csak a közszolgálati műsorszolgáltatókra nézve határozott meg kvótát az európai gyártású művekre vonatkozóan. A fentiek helyett a módosítás egy teljesen új, az EU-csatlakozással egyidejűleg hatályba lépő 7. paragrafust fogalmazott meg. Ennek (1) bekezdése értelmében a televíziós műsorszolgáltató az évi teljes műsoridő több mint felét európai művek és több mint harmadát eredetileg magyar nyelven készített művek bemutatására köteles fordítani. A (2) bekezdés előírja, hogy a televíziós műsorszolgáltató évi teljes műsoridejének legalább tíz százalékát olyan európai művek, legalább hét százalékát olyan, eredetileg magyar nyelven készített művek számára köteles fenntartani, amelyeket független előállítóval készíttetett, vagy attól öt évnél nem régebben készült műként szerzett be. Mindez tehát azt jelentette, hogy az uniós jogharmonizáció címén ismét sikerült egy olyan rendelkezést elhelyezni a médiatörvényben, amely nemzeti alapon való diszkriminációt jelenthet. Ez természetesen erős rosszallást váltott ki a másik oldalon, ahol az eredeti tervekben szereplő öt százalékos határt még ha nehezen is, de hajlandóak lettek volna elfogadni, különös tekintettel arra, hogy Franciaországban és Ausztriában is létezik hasonló gyakorlat,⁹ és a tagállamok az ilyen típusú szabályokat arra hivatkozva fogadtatják el az uniós szervekkel, hogy azok célja nyelvük védelme. Azonban az öt százalékos arányt a jogalkotási folyamatban egy elfogadott módosító javaslat hét százalékra emelte, és ez erős ellenérzéseket váltott ki az EU oldalán, ami miatt tíz nappal a törvénymódosítás elfogadását követően a sajtóhírek már arról szóltak, hogy kétségessé vált a vonatkozó tárgyalási fejezet lezárása, és csak újabb tíz nappal később bontakozott ki egy kompromisszum lehetősége. Ennek értelmében az EU mégis hajlandó volt a fejezet lezárására, azonban egyértelművé tette azt is, hogy elvárja: a magyar fél ezen a ponton a jövőben kiigazítást hajtson végre az uniós elvárásoknak megfelelően.¹⁰ A magyar fél ezt az igényt elfogadta, amint az kiderül abból is, hogy a kormánynak a jogharmonizációs programról és a program végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 2.../2003 számú határozatának melléklete alapján a kormány 2003. második félévére irányozta elő a médiatörvény – eddig el nem fogadott – újabb módosítását.

Az audiovizuális fejezet lezárására tekintettel a 2002-es országjelentés¹¹ a korábbiakhoz képest sokkal pozitívabb hangnemben foglalkozott a magyar média helyzetével, bár továbbra is talált kifogásolnivalókat mind a közszolgálati média működése, mind a jogharmonizációban tett előrehaladás terén. A csatlakozás politikai kritériumainak vizsgálatakor azt rögzíti, hogy mind a kormány, mind az ellenzék újból egyenlően képviselteti magát a médiakuratóriumokban. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy a választási kampány idején a kormánypártok jelenléte sokkal inkább érzékelhető volt a közszolgálati médiában. Az országjelentésnek a kultúra és az audiovizuális politika terén végbement jogharmonizációt vizsgáló 20. fejezetében pedig azt tartották kiemelendőnek, hogy a médiatörvény jogharmonizációs célú módosításával „a közösségi vívmányok jelentős része a magyar jogi szabályozásba átültetésre került”. Az előrelépések elismerése mellett azonban felhívták a figyelmet arra is, hogy néhány kérdés – különösen az európai művek területén – további tisztázásra szorul, és az ehhez esetleg szükséges módosításokat Magyarországnak a csatlakozás előtt el kell végeznie. Az értékelés utal továbbá arra is, hogy szükség lehet az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) – amelynek politikai és pénzügyi függetlenségét a Bizottság biztosítottnak látta – szerepének megerősítésére, elsősorban a monitoring fejlesztése terén, illetve annak érdekében, hogy a frekvenciák elosztása és a Műsorszolgáltatási Alap működése átláthatóbb legyen.

Az EU Bizottsága által kialakított álláspontról a tavalyi országjelentés mellett az EU hivatalos honlapjának az audiovizuális szektorral foglalkozó részéből is tájékozódhatunk.¹² Ez, miután röviden ismerteti a magyar szabályozási rendszert, rögzíti, hogy a médiatörvény módosítása révén a Bizottság megítélése szerint a közösségi joganyagot Magyarország megfelelően át fogja emelni a magyar szabályozásba.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő

Lapozás

• 1. A jogharmonizációs folyamat és legutóbbi fejleményei
• 2. Jogharmonizáció az audiovizuális szektorban
• 3. A médiatörvény jogharmonizációs célú módosítása
• Összegzés
• Irodalom

Rovatok

Archívum

Erőszak

Kálmos Borbála:

Az erőszakosság relativitásának elmélete

Stachó László – Molnár Bálint:

Médiaerőszak: tények és mítoszok

Történelem

Szajda Szilárd:

Fordulat vagy a fejlődés betetőzése?

Európa

Sükösd Miklós:

Kommunikációs deficit Magyarország európai uniós csatlakozásának médiabemutásában

Kertész Krisztina:

Jogharmonizáció az audiovizuális szektorban

Jog

Szente Péter – Agárdi Péter – dr. Bayer Judit – Cseh Gabriella – Gellért Kis Gábor – Haraszti Miklós – Molnár Péter – dr. Nahlik Gábor – Szalai Annamária – Szekfű András:

Vita egy új médiatörvény-koncepcióról

Sorozatok

Soós Zsuzsanna:

Hogyan főzzünk szappanoperát?

Kritika

Vágvölgyi B. András:

WAParadicsom avagy információs társadalom keitai denwára hangolva

Pódiumbeszélgetések

Támogatónk

Partnereink