Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2004 tavasz – Kisebbség rovat

Barát Erzsébet, Dr. – Pataki Kinga – Pócs Kata Rita

Gyűlölködni szabad (?) (4/9)

3.2. Az amerikaellenesség beszédmódja

Az érvelés második fő vonala az amerikaellenes beszédmód érvelésére támaszkodva a feminizmust mint külpolitikailag motivált kulturális kakukktojást igyekszik definiálni, amely a fenti érvelés szövegkörnyezetében aztán az új nemzet férfitestétől „idegen”, „szervetlen” importszerzeménynek minősülhet csupán.

De a feminizmus nemcsak ebben a viszonylag nyilvánvaló értelemben ruházódik fel az „idegen” jelentéssel. Idejét múlta politikai jelenségnek számít az már, tudja meg a mit sem sejtő gyanútlan olvasó, a „saját hazájában” is. Tehát eredeti, észak-amerikai közegében is túlhaladt rajta az idő, nem korszerű magatartásforma ott sem. Sőt, olyannyira túlnyerték magukat a közelebbről megint csak nem meghatározott, homogénnek elgondolt „amerikai nők”, hogy ha bármiféle legitim mozgósító célt akarnak kitűzni maguk elé, az éppen a korlátlan anyagi vágyaikat féktelenül kielégítő feminista nőtársaik ellen kell, hogy irányuljon.

Az indirekt érvelésmenet szempontjából szerintünk itt a feminizmusnak az észak-amerikai változatára való leegyszerűsítése érdemel figyelmet. Mintha éppen az örökös, az Európai Unióhoz való csatlakozásra való hivatkozások közepette nem juthatna eszünkbe, hogy ott vajon milyen formái léteztek vagy léteznek a feminizmusnak. Arról már nem is beszélve, hogy az egyébként roppant élénk és sokszínű magyar nőmozgalom története a két világháború között szintén a szisztematikus felejtés sorsára ítéltetik. Tehát nem pusztán az adott korszak tekintetében szelektív a kollektív emlékezet, de az abban lejátszódó események tekintetében is. Továbbá a médiát figyelemmel kísérő olvasó azt is megfigyelhette az elmúlt tíz évben, hogy az észak-amerikai nagytőkeellenes hangok bizonyos beszédmódban automatikusan társulnak (kimondva vagy utalásszerűen) az antiszemitizmussal. A médiának is köszönhetően a rasszizmus legújabb kori politizálási gyakorlatává lett a „leamerikaizás”. Ennek válik itt áldozatává a többi, nyitottságra, kritikus hangvételre igényt tartó szemlélettel együtt a feminizmus is.

Végül itt, az amerikaellenes beszédmód kontextusában fogalmazódik meg a nőgyűlölő, kirekesztő nézőpont legexplicitebb formája is. Azért a legnyilvánvalóbb, mert szemben a másik két kirekesztő nézőponttal, ez az egyetlen, amely nem szorul semmiféle stratégikus, indirekt beszédmódra: nincs mitől tartani, az olvasók azonosulását eleve adottnak veszi a média. Az érvelés eme pontján a feminizmus egyszeriben a művelőivel lesz azonos: a feminista nők fenyegető leszbikus másságként definiálódnak. Azaz a homofóbia lesz, marad az a kirekesztési forma, amelyet fenntartások nélkül, „szabadon” lehet gyakorolni az új, demokratikus társadalmi rendben.

A szöveg érzelmi hadviselése ezen a ponton kulminál. Ha eddig nem sikerült volna még az olvasót elrémíteni, akkor itt, a szöveg lezárásként, a szövegszerkezet hangsúlyos helyének erejével is megerősítve, a végső rém, a nem heteroszexuális, leszbikus nő figurája kísért. Ez a nő kétféle viszonyban létezhet a többi nővel, vagy még inkább, a leszbikus a többi nővel, hiszen ő maga rekesztette ki magát ebből a pozícióból. Egyrészt terrorizálja tisztes nőtársait, akik vele szemben csak bűntudattal élhetnék meg nőiségüket, azaz heteroszexualitásukat, ha mernék. Másrészt kurvákká alacsonyítja a többit, akik a leszbikus feminista miatt kényszerülnek a neki jogosan kijáró női testtől megfosztott, „pederasztiába hajszolt” férfit kielégíteni.

Attól tartunk, hogy az ironikus, a kirekesztésnek egyedül ellenállni tudó női olvasó pozíciója csak kevesek számára lehet ezek után elérhető. Ha még maradt hozzá mersze, felteheti a kérdést, de alighanem leginkább csak magának, holmi erőtlen „csevegésként”: valami hiányzik a nők csoportosításából, hol marad a leszbikus feministához leszbikusként viszonyuló nők csoportja? Hol marad a férfiúi erotikus vágy drámai kielégíthetetlenségeként megjelenített patriarchális hatalmat fenyegetők közössége?

3.3. A női lényegre hivatkozó kirekesztő beszédmód

A harmadik kirekesztő beszédmód a feminizmus lejáratását, hiteltelenítését a feminista elméletek által is gyakran hangoztatott érvre való hivatkozással igyekszik legitimálni. Azt a feminista felfogást fordítja visszájára, amely szerint az érdekellentétek feloldása során az érintettek, azaz a nők által vallott értékrend, a nők által megfogalmazott szükségletek a mérvadók, ami aztán a 3. idézet legfontosabb érveként fogalmazódik meg a feminista szociológus nyilatkozatában:

„és nézzük meg, végül is mi kell nekünk nőknek. […] valódi igényeink szerint sok megoldás közül ki-ki maga választhasson” (Reform, 1994. február 6.).

A felszabadítandó nők feminizmussal szembeni ellenséges viszonyára való hivatkozás indirekt módon van jelen a média érvrendszerében. A feminista nők harcos amazonként történő leírása, az ő erőszakos és harcias viselkedésük van hivatva megidézni az egyetlen „hiteles” érzelmi reakciót, a félelemmel vegyes elutasítást, a ki nem mondott legitimáló érvet: a nők tudják, mi jó nekik. Tudják, hogy boldogabbak a biztonságos otthon falai között… Az egyetlen kérdés, amelyet mégis bátorkodik feltenni az olvasó: akkor mégis miért e hangos, fenyegető riogatás? Mi végre a média össztüze?

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.