Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2004 tavasz – Jog rovat

Szente Péter

Vita egy új médiatörvény-koncepcióról II. (7/7)

A felügyeleti struktúráról

Most pedig néhány, a szervezeti formára és a felügyeleti struktúrára vonatkozó kérdéssel szeretnék foglalkozni.

Mélyen egyetértek Molnár Péterrel abban, hogy – mint írja – „a legjobb törvény is csak kedvező környezetet teremthet a közszolgálati média kultúrájának a kialakításához”. Ugyanakkor én kevésbé félek attól, hogy a felügyeleti struktúra hatékonyan be tudna avatkozni a folyamatokba. Ez persze egy régi vita köztünk: még a hatályos médiatörvény megszületése előtt többször feltettem neki a kérdést: jó, de mi van, ha a megválasztott elnök mégsem bizonyul pártatlannak vagy akár szakmailag alkalmasnak? Molnár Péter akkor – gondolom, a Hankiss–Gombár-történet után érthetően – a kuratóriumoknak az elnökökre gyakorolt potenciális nyomását ítélte a nagyobb veszélynek. Időközben azonban az első MTV kuratóriumi elnökség – amelynek én is tagja voltam, s amelyben eleinte igen népszerűtlenné tettem magam azzal, hogy szüntelenül követeltem az átfogó reform azonnali beindítását – akkor se volt képes az elnöktől reformokat kierőszakolni, amikor már az elnökség tagjai mindkét oldalon látták, hogy valóban ég a tető a fejük fölött. Molnár Péterrel szemben én abban sem vagyok biztos, hogy a mai médiarendszer legfőbb rákfenéje a pártok által a vezető testületekbe történő közvetlen jelölés. Ezt én sem szeretem, de azért nem, mert az így létrehozott kuratóriumok elsősorban nem szakmai alapon működnek. Viszont nem hiszem, hogy ez lenne a közmédia befolyásolásának a fő eszköze. Vannak arra ennél direktebb és hatásosabb módszerek is.

Bayer Judittal sem tudok egyetérteni abban, hogy nincs szükség a Nemzeti Média Testületre. Ő ezt arra alapozza, hogy még az ombudsmanok és az alkotmánybírók választását sem lehet politikamentesnek tekinteni, így ez a Nemzeti Média Testület tagjainál sem lenne másképp – s akkor már előnyösebb, ha egy ad hoc bizottság rögtön az operatív testületeket választja meg. Bayer Judit annak sem látja értelmét, hogy egy ilyen testület időnként nem kötelező véleményt formáljon nagy horderejű ügyekben, és éves jelentést fogalmazzon meg az Országgyűlés számára a média állapotáról. Ezzel vitatkoznék. Először is, anélkül, hogy irreálisan optimisták volnánk azt illetően, hogy egy nyilvános pályázaton, nyilvános meghallgatásokon és nyilvános vitán alapuló szelekció valóban teljesen politikamentesen mehet végbe, azt hiszem, azt sem helyes feltételezni, hogy az eredmény eleve csak pártkatonák megválasztása lehet. Nem lehet, hogy túl pesszimistán állunk hozzá ezekhez a kérdésekhez? He lesznek érdekes jelöltek, talán lesz néhány kakukktojás is a választottak között. S miért ne feltételezzük, hogy némelyikük elég komolyan veszi a pozíciót ahhoz, hogy igyekezzen jól végezni a feladatát? Ezen túlmenően a pályázat eleve csak olyanoknak ad zöld utat, akik megfelelő szakmai tapasztalattal rendelkeznek, még a legpesszimistább vélekedés alapján is több tapasztalattal, mint ami egy ad hoc parlamenti bizottság tagjaitól – akik végül is hivatásos politikusok – elvárható. Így tehát alkalmasabbak az operatív testületek tagjainak kiválasztására, mint a politikusok lennének. Ami pedig a másik két pontot illeti: egy nem kötelező vélemény nagy horderejű ügyekben felhívhatja a figyelmet, hogy az operatív testület például kellő alap nélkül hozott egy fontos személyi döntést. Így tehát preventív szerepe is van, s az esetleges téves döntések újragondolására is lehetőséget nyújt. Nem kötelező az NMT véleményét megfogadni, de minimum meg kell magyarázni, hogy miért utasították vissza. Az éves jelentés pedig jobb, ha nem attól a testülettől származik, amelyiknek a saját bizonyítványát kell magyaráznia. Ha nem pusztán formális – de miért kell feltételezni, hogy feltétlenül az lesz? – társadalmi vitát generál. Így működik a demokrácia.

Teljesen egyetértek viszont Bayer Judit azon felvetésével, hogy a részvénytársaság nem az ideális forma egy nem profitorientált szervezet számára – legalábbis, ha lehet jobbat találni vagy kreálni. Itt nyilvánvalóan még konzultálnunk kell tudós jogászokkal.

Ugyancsak érvényesnek gondolom Agárdi Péter és mások azon kritikáját, hogy behatóbban kellett volna foglalkozni a rádiózással és a társadalmi befogadás esélyeivel: ezen a téren is van még korrigálni valónk.

Szeretném még egyszer megköszönni a Médiakutatóban megjelent és a vitákon elhangzott véleményeket, a jókat és a rosszakat egyaránt. Valóban nagyon érdekesnek és hasznosnak találtam őket.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő

• Bevezetés
• Politikai megrendelés?
• Digitális forradalom előtt
• A hatályos médiatörvény tapasztalatairól
• A kuratóriumokról
• A finanszírozásról
• A felügyeleti struktúráról

Kisebbség

Hammer Ferenc:

Közbeszéd és társadalmi igazságosság

Messing Vera:

Süketek beszéde

Barát Erzsébet, Dr. – Pataki Kinga – Pócs Kata Rita:

Gyűlölködni szabad (?)

Piac

Juhász Gábor:

A jobboldali hetilapok piaca 1989-2003

Urbán Ágnes:

A magyarországi televíziós piac stabilizálódása

Történelem

Takács Róbert:

A polgári sajtó, a koalíciós időszak és a személyi kultusz újságírásának reprezentációja a Kádár-korszakban

Európa

Hegedűs István:

Csatlakozás, népszavazás, alkotmányozás, európai választások

Jog

Szente Péter:

Vita egy új médiatörvény-koncepcióról II.

Térkép

Alex Lupis:

Haladás házi őrizetben