Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2004 ősz – Gasztronómia rovat

Alexandrov Andrea

Stahl konyhája (4/11)

3. „Stahl Judit az egyik legjelentősebb médianő, amióta kereskedelmi tévék vannak Magyarországon...”9

Ha a Stahl-projektet olyan jelkomplexumnak tekintjük, amely Stahl Judit nevének hallatára aktiválódik, úgy ennek a középpontjában minden bizonnyal azok az információk állnak, amelyekkel a személyiségéről, az életéről rendelkezünk. Mielőtt megpróbálnám rekonstruálni ezt a képet, rövid kitérőt kell tennem az intencionalitás kérdésével kapcsolatban. Nem tartom feladatomnak, hogy kiderítsem, mennyiben tudatosan létrehozott a különböző médiumokban megjelenő Stahl-kép, illetve mennyiben „egyszerűen ez az igazság”. Alapul véve azonban, hogy Stahl Judit jól érzékelhető különbséget tesz közszereplése és magánélete között, annyit mégis megállapíthatunk, hogy ez a kép kevés véletlen elemet tartalmaz – ezt egyébként az ismétlések viszonylag nagy száma is alátámasztja.

Kiindulópontként azt az életrajzot választottam, amelyet a www.stahl.hu honlapon talál az olvasó, mivel ez az információegyüttes alkotja a Stahl-imázs tengelyét.10 Ezeket az elemeket Stahl a különböző interjúk során is gyakran megemlíti, majd innen kiindulva további jelértékű információkkal gazdagítja a képet. Az alábbiakban kurzívval szedve a weboldal életrajzának szövege olvasható, alatta pedig olyan információk következnek, amelyeket a műsorvezető más nyilatkozataiban közölt önmagáról. Milyennek „ismerhetjük meg” tehát Stahl Juditot?

Stahl Judit 1968-ban született Budapesten.
A Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán végzett.

Tudnivaló, hogy az Apáczai „versenyistállójának” (Vas, 2001) elvégzése után egyszerre két helyre nyert felvételt, a Főiskolán kívül Szegedre is, molekuláris biológusnak.11 Míg a molekuláris biológia gyermekkori vágy volt, addig a Főiskola múló szeszélynek látszott csupán (Vas, 2001).

Cinnecitta- és BBC-ösztöndíjas volt.

Annak ellenére, hogy nem tartotta magát művésznek12, sem istenáldotta tehetségnek (Vas, 2001), mások mégis annak tarthatták őt, mivel egy vizsgafilmjével és egy dokumentumfilmjével is nemzetközi ösztöndíjat nyert. Az évfolyamtársak önmagukba vetett töretlen hitével szemben az ő folyamatos bizonytalansága áll, ám amikor kiemeli:

„[a]z osztálytársaimnak határozott művészi ambícióik voltak, amelyeknek a megvalósításához, úgy gondolták, a köznek kötelessége pénzt adni. Ezzel szemben én mindig megkérdőjeleztem magam: mi van, ha szart csinálok?” (Zsidai, 1998),

ezzel egyúttal önmagát a köz által szükségszerűen finanszírozott öntudatos magaskultúra és az eladhatóságával saját létjogosultságát igazoló tömegkultúra vízválasztójára helyezi.

Másodéves főiskolásként kezdett dolgozni a Magyar Televízió 2-es csatornáján.
Éveken át műsorokat szerkesztett, rendezett, riport- és dokumentumfilmeket készített.

Nemegyszer utal arra, hogy az itt szerzett gyakorlat révén vált lehetségessé, hogy főzőműsorát egyedül találja ki, saját stábjával, saját szerkesztésben és rendezésben forgassa le.13

1996-ban hívták az induló TV2-höz, ahol öt éven át vezette a Tények című hírműsort.

Ekkor kezdenek interjúkat készíteni vele, így hát visszamenőleg megállapíthatjuk, hogy az elit középiskoláról és a molekuláris biológiáról megtudott részletek funkciója alighanem az, hogy árnyalja a „csinos, fiatal hírolvasónő” sztereotípiáját. Ezt a célt szolgálhatja az a visszatérő elem is, hogy remekül koncentrál, „képtelen bakizni”.

A Tények vezetésével kapcsolatban a leggyakrabban a feladat innovatív voltát emeli ki: „engem addig érdekelt a Tények, amíg arról szólt, hogy kitaláljuk, milyen Magyarországon a kereskedelmi hírműsor. Addig rendkívül izgalmas volt” (Vig, 2003).

2002 nyarán úgy döntött: abbahagyja a híradózást...

Amikor „felállt a csúcsról”14 (Sisso, 2003; Vig, 2003), iróniával nyilatkozta, hogy soha nem állt szándékában „Guinness-csúcsokat döntögetve megnyerni a »magyar hírolvasás hosszú távú királynője«„ címet (Vig, 2003), s hogy új kihívásokra van szüksége.15

...és teljes egészében nagy szenvedélyének, a főzésnek-sütésnek szenteli idejét.

Hangsúlyozza, hogy ezzel kockázatot vállalt16 (Sisso, 2003), amit én elsősorban abban látok, hogy az addigra már létrehozott „okos hírszerkesztő + szép műsorvezető” képét hirtelen felválthatja egy annál sokkal egyszerűbb imázs, a „tévészakácsnőé”. Ezt olyan információs elemekkel próbálja megelőzni, mint a „hírnév kontra szenvedély” sokat ismételt mitologémája17 (Vig, 2003; Sisso, 2003), vagy hogy reggelente recepteket és gasztronómiai cikkeket szokott olvasni (Vig, 2003). Az is árnyalja a képet, hogy hangsúlyozza: ő készíti a teljes műsort, nem csupán főz benne.18

A gimnázium után Judit Budapesten cukrász szakmunkásbizonyítványt is szerzett, New Yorkban pedig professzionális séfiskolába járt.

E két sokat hangsúlyozott19 (L.Zs., 2004; Vig, 2003; Sisso, 2003; Bus, 2002) információnak viszont már ellentétes funkciója van: a „tévésztár, aki nem is tud főzni” sztereotípiáját küszöbölik ki. Amit eddig szenvedélyként mutattak be nekünk, hirtelen a szemünk előtt válik szakmává, a „hobbiszakácsnő” pedig „professzionális séffé”.

2002 tavaszától jelennek meg receptjei a Nők Lapjában. Első szakácskönyve, az „Enni jó! Kedvenc receptjeim zsúfolt hétköznapokra és ráérős hétvégékre” 2002 novemberében jelent meg, és ekkor indult Főzőiskolája is.

Ha eleinte az alkotta a Stahl-imázs részét, hogy „a tévé csak egy kaland az életében”20, akkor napjainkban ez a gondolat nagyszabásúbb fogalmazásban jelenik meg: mára „Stahl Judit birodalmat épít.21 ” A lényeg azonban nagyon hasonló: aláhúzni, hogy a tévéműsor, amelynek kapcsán az emberek őt leginkább ismerik, életének, önmegvalósításának és üzleti tevékenységének egy szelete csupán. Birodalmának részét alkotják cikkei, szakácskönyvei, tévéműsora, videókazettája, beindított főzőiskolája, sőt, még a jövőre vonatkozó tervei is. Így az is, hogy „külföldre terjeszkedik”
(F. A., 2004), azaz a Stahl Konyháját Lengyelországba is el kívánja adni, valamint hogy konyhával felszerelt szakácskönyvboltot szeretne nyitni.22

Ez hát az az életút, amelyet többé-kevésbé mindannyian ismerünk. Mint azt a fejezet elején említettem, Stahl Judit jól érzékelhető határt von a közszereplés és az intimitás szférái közé, ám mégis van magánéletének néhány olyan eleme, amelyet beemelt a közszférába, interjúkban utalva rájuk. Így ezek a személyes információk is a Stahl-imázs részévé válhattak, emberibbé téve azt. Elsősorban olyan konfidenciális információk tartoznak ide, mint hogy szülei partnerként kezelték, s hogy közvetlen, magabiztos, koravén gyerek volt.23 Az iskolában főleg fiúkkal játszott, s ha kellett, meg is verte őket (Vass, 2001). A „macsó kislányból” könnyen konfliktáló felnőtt lett, aki elébe megy a pofonoknak, de „inkább impulzív, semmint tudatos” (Vass, 2001). Mindent egyedül intéz, nem áll mögötte az őt menedzselők csapata.24

A Stahl-kép része az is, hogy tudatában van külseje fontosságának, vállalja, hogy arca emblematikussá lett, ezért sminkese nélkül nem engedi fotózni magát (Zsidai, 1998). Ezzel együtt vallja, hogy a „szép nő – nem szép nő” probléma számára nem centrális, ő sokkal több, mint a teste vagy a külseje.25 Végül a magánszférából egyre inkább a közszereplés színterére vonódik be Stahl Judit férje, Bohus Csaba is, azaz a Stahl-képben a magán- és a közszféra határvonala az utóbbi időben némileg eltolódni látszik, így a sztár életének egyre nagyobb szelete válik publikussá, s ezáltal jelértékűvé.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.