   |
|
Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most! 2004 ősz – Gasztronómia rovat Stahl konyhája (6/11)3.2. Enni jó! – Gyorsan valami finomat! Bár e dolgozat terjedelmi korlátai nem teszik lehetővé, hogy Stahl Judit szakácskönyveit önálló fejezetben vizsgáljam, külön elemezve a szakácskönyvpiacon elfoglalt helyüket, két okból mégis ki kell rájuk térnem. Egyrészt azért, mert a televíziós főzőshow elsősorban velük lép intertextuális viszonyba, másrészt azért, mert bennük, s közülük is főleg az első kötetben valósul meg a legegységesebben az eddig elemzett Stahl-imázs. A két kötet első ránézésre nagyon hasonló. Mindkettőt a Park Könyvkiadó jelentette meg ugyanabban a formátumban, mint szakácskönyv-sorozatának többi darabját is: jó minőségű fotópapíron, sok-sok egész oldalas képpel, változatos színű, méretű és típusú betűkkel szedve. A két könyv szövegének stílusa is azonos: mindkét esetben a népszerű újságírás szövegalkotási technikáit használja a szerző. Ez a törekvés mind tartalmi, mind stiláris szinten nyomon követhető: a személyes információkat, magánjellegű élményeket és emlékeket is mozgósító szöveg szókincsére a családias, néha a szleng határát súroló szóválasztás, a kötetlen, időnként fragmentált mondatszerkesztés és a változatos mondatfajták használata jellemző. Végső soron tehát mindkét könyv a sorok mögött fellelhető személy, a szerző felé irányítja az olvasó figyelmét, azonban különböző mértékben és céllal. Az első kiadvány az imázsépítés fontos állomásának tekinthető, míg a második kötet a szubjektív szakácskönyvek műfaji követelményeinek megfelelően csupán az olvasóval való közösség fenntartását célozza, kötetlen, baráti beszélgetést imitálva. Ez a különbség könnyen érzékelhető, ha megvizsgáljuk a két kötet fotóanyagát és szerkezeti felépítését (lásd a 3. táblázatot). 3. táblázat. A két szakácskönyv jellemzői
Látható, hogy amíg a két könyv körülbelül ugyanannyi képet tartalmaz oldalanként (0,58, illetve 0,54 darabot), addig a második kötetben radikálisan csökkent a szerzőt ábrázoló képek száma (oldalankénti 0,32-ről 0,026-ra). A két könyv fotói jellegükben is különbözőek. Az első kötetben a Stahl Juditról készült fényképek színesek, élesek és figyelemfelkeltőek, szemben az ugyancsak színes, de gyakran homályos ételfotókkal. A második kötet ételfotói mind színesek és homályosak, az őt magát ábrázoló képek viszont fekete-fehérek, s ezáltal hangsúlytalanok és álomszerűek. Összefoglalva: a szerző képi ábrázolására eső hangsúly, amely az első kötetben igen nagy, a második kötetre határozottan csökken. A két kötet szerkezete is eltérő. Az Enni jó! formabontó módon nem ételtípusok, hanem társaságtípusok szerint épül fel. Olyan fejezetei vannak, mint Többesben; Szólóban; Párosan; valamint Enni és utazni. Ez a felosztás önmagában is hangsúlyozza a Stahl-imázs egyik alaptételét, miszerint a főzés többet jelent az ételkészítésnél, s végső soron a közösség összetartásának ősi feladatát szolgálja. A Gyorsan valami finomat! című kötet ezzel szemben hagyományosnak mondható, amennyiben ételcsoportok szerint közli a recepteket. Itt is nyomon követhető tehát az a változás, amelyet a fotók kötetek közötti megoszlása sugallt: a második könyvben a hangsúly a szerzői imázsról az ételekre került át. Az utolsó fontos eltérés a két szakácskönyv között az, hogy az első kötetben az egyes receptcsoportokat rövid esszéisztikus szövegek vezetik be, amelyek rögzítik a Stahl-kép legfontosabb vonásait, s amelyek a második kötetben már szinte teljesen hiányoznak. A következő rövid részletek jól példázzák, hogy az Enni jó! című könyv lírai betétei ugyanazt a képet mélyítik el és árnyalják, amelyet az előzőekben körvonalaztunk. „Ülök a kocsiban, hazafelé hétfőn este a tévéből. Szól a rádió, és a műsorvezető éppen azt fejtegeti, hogy a dolgozó nők ma már kénytelenek választani: karrier vagy vacsora. Érzem, hogy enyhén megfeszülnek az idegeim. Miről beszél ez? Miket hord össze? Micsoda sztereotípiák! Aki dolgozik, az dolgozik. Van munkája és szeretheti is a munkáját. Akár férfi, akár nő. És az sem kivételes eset, ha szeret jókat enni, jókat főzni. Akár férfi, akár nő. Hol itt a szégyen? [...] Nos, szóval megyek hazafelé, és igenis, vacsorát fogok főzni. Ahogy majd’ minden este. És attól, hogy munka után vacsorát főzök, még korántsem vagyok steppelt pongyolás elnyúzott teremtmény, de szupernőként tündöklő, feminista élharcos sem. Egyszerűen csak egy mindennapi ember vagyok, aki dolgozni is szeret meg főzni is...” (Stahl, 2002). Milyen hát az a kép, amely a könyvből előttünk kibontakozik? A munkáját és a főzést egyaránt szerető nő képe, aki nemcsak a saját családját tartja össze terített asztala segítségével (Stahl, 2002: 21), de baráti körét is. Nála rendezik a „Harmincas Tyúkok Estéjét” (Stahl, 2002: 13), ő süt 20–24 órán át omlós malacsültet barátai számára (Stahl, 2002: 35), kirándulócsapatukkal rendszeresen piknikezik (Stahl, 2002: 41), s pizzabulijain nemcsak a közös evés, de a közös főzés örömét is megismerteti vendégeivel (Stahl, 2002: 47). A könyv „lírai énje” harmonikus párkapcsolatban él, s kedvesével szemben időnként játékos csipkelődéseket is megenged magának (Stahl, 2002: 81, 115). Ugyanilyen harmonikus a viszonya saját testével is, s bár nem „két lábon járó fitneszmagazin”, nem él „nyúlkaján”, azért mozogni szeret, hetente többször is fut és tornázik a szabadban. „És igen, nagyon szeretek enni is: jóízűt, frisset, finoman illatozót. Sosem éreztem, hogy ez ellentmondást jelentene” – teszi hozzá (Stahl, 2002: 93). Receptjei sem éppen kalóriaszegények: tejszínnel, vajjal főz, sok húst, sonkát használ, csokoládét készít, sőt, videokonyhájának első kazettáját teljes egészében a csokoládés édességeknek szentelte. S ennek ellenére, ahogy arról a könyv 36 fotója tanúskodik, az Enni jó! hősnője nem hízott el. Karcsú, fiatal, és mindig mosolyog a fényképeken, amelyeken általában csupán derékig látszik. Sminkje tökéletes, mosolya picit kacér és hangsúlyozottan nőies, mintha minket, olvasókat nézne egy csepp iróniával, ahogy épp őt, Stahl Juditot nézzük. Környezete, éppúgy, mint ruházata, szolid jólétről árulkodik. Kényelmes, de elegáns, enyhén kivágott felsőrészeket visel fekete nadrággal, ugyanúgy, mint a tévéshow-ban. Nem kétséges, hogy a bemutatott Stahl-imázs szoros kapcsolatban áll a nők szerepéről és a női testről folyó diskurzusokkal. A továbbiakban e viszony elemzésére teszek kísérletet.
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. :: Főoldal :: Impresszum :: Szerzőinkhez :: Beköszöntő
| |
Lapozás
Rovatok
Archívum
Új média Urbán Ágnes: A digitális televíziózás terjedésének fő kérdései Cseh Gabriella: A digitális műsorszolgáltatásra vonatkozó időszerű jogi kérdések Magyarországon Polyák Gábor: A digitális televíziózás egyes médiapolitikai kérdései Szemtanú Barát József, Kőszeg Ferenc és Vince Mátyás a rendszerváltás médiájáról Piac Gálik Mihály: A médiatulajdon hatása a média függetlenségére és pluralizmusára Magyarországon Közszolgálat Agárdi Péter: Gasztronómia Alexandrov Andrea: Propaganda Vörös Boldizsár: Két rendszer, két halott, két temetés Történelem Ujvári Hedvig: Pódiumbeszélgetések
A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9. Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16. Támogatónk
A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja. Partnereink
Magyar Kommunikációtudományi Társaság Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette) |
| ||||||||||||||||||||||||||||||
