Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2004 ősz – Történelem rovat

Ujvári Hedvig

Max Nordau útirajzai a Pester Lloydban (2/9)

2. Az útirajz műfaja

Joseph Strelka az irodalmi útirajz meghatározásánál a műfajt a kanonizált irodalmi műnemek9 közé helyezve vizsgálja: epika, líra és dráma mellett említ egy negyedik műnemet is (Strelka, 1985: 174–176). Nézetei szerint a műfaj lényege nem az anyagban vagy a tematikában, hanem a formában, az „esszéisztikus” szubjektív kialakításban rejlik. A négy műnem nyelvileg két alaptípusba sorolható: a „fikcionális nyelv” az epika és a dráma sajátja, míg a „poétikai” nyelv a líra, valamint a nemfikcionális, a tágabb értelemben vett esszéisztikus próza jellemzője. Tehát azon útirajzok, amelyek az irodalmi esszé formáját mutatják, mindenképp az irodalmi útirajz kategóriába sorolandók (Strelka, 1985: 179). A líra poétikai nyelvének szubjektivitása a próza-esszéisztikus szubjektivitáshoz közelebb áll, mint az epikus vagy drámaíró fikcionális objektivitása. A lényeg az a szubjektív erő, amely az esszéisztikust és a lírait jellemzi (Strelka, 1985: 183–184).

Peter J. Brenner szerint mint az irodalom minden formája, az útirajz is a valósággal foglalkozik, de a hitelesség iránti igénye, valamint tárgyának sajátossága miatt különleges a státusa, amely műfajspecifikus formákban és tartalmakban manifesztálódik. Fő alkotóeleme, hogy az idegenben szerzett élmény problematikája tematizálódik benne (Brenner, 1991: 1).

Strelka az irodalmi és a nem irodalmi útirajz közti különbséget a szerző személyes magatartásában, művészi megformálásában és nyelvi erejében látja. Ez azt jelenti, hogy a racionálisan könnyen megfogható kompozíciós elvekhez még a nyelvi erő irracionális feltételei is hozzájárulnak (Strelka, 1971: 63).

Friedrich Sengle a műfajnak szintén irodalmi-esztétikai vonzerőt tulajdonít. Nem szükséges a megkonstruált felépítés, a cselekmény tudatos vezetése és a katasztrófa sem. Lényege a tiszta egymásutániság, amely minden pontban egyformán fontos, egyformán friss. Impresszionisztikus, nem feltétlenül szükséges az összefüggés, lehet töredékes, de egy részt sem értékel le az egészből a feszültség végett. A cselekmény iránti kíváncsiságot a mindig új, idegen tárgy iránti, ügyesen felkeltett és ébrentartott érdeklődés váltja fel. Érzékenységet és találékonyságot is mutat (Sengle, 1972: 242).

Brenner meghatározásánál az állandó jegyek közül a hitelesség dominál. Hasonló a megítélése Zlatko Klátiknak is, aki szerint az utazó-író élményének hitelességét szubjektív kijelentései, dokumentálásai támasztják alá. Egy dokumentarista mű lényegét azonban nem hitelessége, hanem esztétikai értéke adja (Klátik, 1969: 127–129). Az elbeszélő személye és a szerző mindig azonos, ami a benyomások, megfigyelések, élmények és gondolatok hitelességének garanciája (Klátik, 1969: 136). Az útirajz így egy empirikus dokumentum (Neuber, 1989: 54) és a szerző kettős szerepénél fogva két tudósítói szerepnek tesz eleget. Egyrészt ellátja az olvasókat objektív információkkal országokról, népekről, azaz az objektív világról, másrészt beszámol a szerző belső történéseiről. Mivel az útirajzban az egyetlen szereplő a szerző, így egy regényhez mérhető cselekmény nem lehetséges, csak cselekménytöredékekről, redukált cselekményről lehet beszélni (Klátik, 1969: 138–139). Az ok a műfaj dinamikájában rejlik: minden esemény adja a maga résztvevőit, akiknek egyetlen érintkezési pontja a szerző-elbeszélő személye. Klátik ezek alapján az útirajzot a deskriptív-narratív prózához sorolja. A leírás általában úgy történik, hogy az idegen ország, az idegen táj a hazához viszonyítva jelenik meg, így még szembetűnőbbé válnak az ellentétek, a szokatlan dolgok.

Azok az útirajzok, amelyekben a tér szolgál a leírás vagy a megfigyelés kiindulópontjaként, „deskriptív” vagy „panorámás” jellegűek; azokat, amelyekben az emberek vagy az emberek közti kapcsolatok kerülnek a középpontba élmények, párbeszédek vagy szituációk formájában, „narratívként” osztályozzuk (Klátik, 1969: 143–145). Klátik szerint az útirajz tere „reális nagyság, amely objektíven létezik és a szerző akaratától függetlenül adott”. Az útirajzban az emberek és a tér az objektív világ független, konkrét formáiként lépnek fel a szerző-utazóval szemben. Ezért gyakori az útirajznak azon formája, amelyben a tér dominál az emberek felett: az ország, a környezet, az anyagi kultúra annyira leköti a szerzőt, hogy az emberekkel való találkozásnak csak kevés figyelmet tud szentelni. Látható, hogy a fabulázás, a cselekmény (narratíva) és a szereplők jelentőségéhez képest a tér funkcionalitása bővül (Klátik, 1969: 142).

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.