Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2004 tél

Bajomi-Lázár Péter

A Magyarországi helyi rádiók működése, támogatásuk lehetséges irányai és hatása (7/11)

7. A jogi és az intézményes környezet

A kérdőíves felmérés és a mélyinterjúk során arra is felkértük a helyi rádiók vezetőit, hogy értékeljék a mai jogi és intézményes környezetet, és fogalmazzák meg módosítási javaslataikat. Az alábbiakban az e kérdésekre adott válaszaikat összegezzük. Az első alfejezetben azokat a válaszokat idézzük fel, amelyek a hatályos médiatörvényre vonatkoznak, a másodikban azokat, amelyek az ORTT munkájához kapcsolódnak, végül a harmadikban azokat, amelyek a Műsorszolgáltatási Alap működését érintik. Mivel az ORTT és az Alap munkája természetszerűen a törvény előírásain alapul, az egyes alfejezetekbe sorolt válaszok több ponton is átfedik egymást.

7.1. A médiatörvényről

Az interjúk tanúsága szerint az 1996-os médiatörvény által létrehozott és lényegében máig változatlan³³ jogi környezetről a helyi rádiósok a következőképpen vélekednek:

A törvény értelmező rendelkezéseiről:

• Többen úgy gondolják, hogy a törvény – különösen annak a reklámsugárzásra vonatkozó része – elsősorban a televíziók szabályozására született, és az így létrejött megoldásokat alkalmazza a rádiókra is. Ezt jelzi a „műsorszám” törvényi fogalma is, amely a zenerádiók – vagyis néhány kivétellel valamennyi kereskedelmi rádió – esetében csaknem alkalmazhatatlan. A fogalom használata megnehezíti a Műsorszolgáltatási Alap azon pályázatainak elnyerését is, amelyek egyes műsorszámok vagy műsortípusok támogatását szolgálják.³⁴ Több helyi rádió képviselője is javasolta, hogy a törvény a jövőben határozottabban különböztesse meg egymástól a kereskedelmi rádiókat és a kereskedelmi tévéket, így a szabályozás is jobban igazodhatna a rádiók speciális igényeihez. Indokoltnak tartják megkülönböztetni a rádiós és a televíziós hirdetésekre vonatkozó szabályokat is.
• Többen szükségesnek tartják azt is, hogy – néhány nyugat-európai ország gyakorlatát követve – a törvény tegyen különbséget a kereskedelmi rádiók egyes fajtái között. Az egyik javasolt tipológia szerint meg kell különböztetni az országos vételkörzetű, a helyi vételkörzetű, illetve a hálózatba szerveződő rádiókat. Egy másik rádiós szerint a hirdetők aszerint tesznek különbséget az egyes helyi rádiók között, hogy azok megyeszékhelyen vagy kisebb településen működnek-e, és előnyben részesítik a megyeszékhelyen működőket, ezért ezt a distinkciót kellene alkalmazni a törvényben is. Megfontolandónak tartják emellett a budapesti és a vidéki helyi vételkörzetű rádiók megkülönböztetését is. Az egyik rádiós arra az anomáliára is felhívta a figyelmet, hogy a mai szabályozás, amely körzeti és helyi vételkörzetű állomásokban gondolkodik, nem az elért lakosság tényleges lélekszámából indul ki: egyes regionális állomások műsora kevesebb emberhez jut el, mint néhány helyi állomásé.
• Többen jelezték, hogy a médiatörvény bizonyos helyzeteket nem rendez egyértelműen. Ilyen a hálózatosodás és a vételkörzet-bővítés kérdése, amelyek esetében szerintük pontosabb szabályozásra lenne szükség. Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy a hálózatosodásra és a vételkörzet módosulására vonatkozó szabályoknak abból kell kiindulniuk, hogy a rádióknak továbbra is ki kell szolgálniuk az eredeti vételkörzet szerinti lakosság kulturális és információs igényeit, azaz a hálózatba való belépés és a vételkörzet bővülése nem jelentheti a hallgatóktól való eltávolodást.

A reklámsugárzásra vonatkozó szabályokról:

• A helyi rádiók egyes képviselői szerint a médiatörvény indokolatlan mértékben korlátozza a reklámsugárzást; a reklámot valamiféle „szükséges rossznak” tartja. Szerintük az ORTT a médiatörvény alapján meghirdetett frekvenciapályázatok kiírása során, valamint a Műsorszolgáltatási Alap a műsortámogatási pályázatok kiírása során a közszolgálati műsorszolgáltatás felé kívánja eltolni a kereskedelmi rádiók műsorpolitikáját. Ez a jogi környezet szerintük egyet jelent a piac logikájának – tágabb értelemben a hallgató szuverén döntéseinek – megkérdőjelezésével, és ezért úgy módosítandó, hogy a kereskedelmi műsorszolgáltatás a közszolgálatival egyenrangúként jelenjen meg.
• Az egyik rádió képviselője felvetette a médiatörvény 17. §. (5) pontjának módosítását, amely szerint a műsorszámon belül közzétett reklámok vagy reklám-összeállítások között legkevesebb 20 percnek kell eltelnie. A jelenlegi szabályozás miatt azok a rádiók, amelyek az óránként engedélyezett 12 percnyi reklámidő egészét értékesíteni tudják, arra kényszerülnek, hogy rendkívül hosszú, akár hatperces reklámblokkokat illesszenek a műsorfolyamba. Ez gyakran a hallgatók egy részének elvesztését vonja maga után, mivel azok nem szeretik a hosszú reklámokat. A rádiósok célszerűbbnek tartanák az olyan szabályozást, amely megengedné a műsor reklámmal való gyakoribb (de rövidebb ideig tartó) megszakítását.
• Az egyik helyi rádió képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a ma érvényes médiatörvény hátrányosan különbözteti meg a nem nyereségérdekelt állomásokat, mert azok kevesebb reklámot sugározhatnak, mint a kereskedelmi rádiók. Szerinte indokolt egy lehetséges törvénymódosítás során feloldani a nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatókra vonatkozó reklámkorlátozást.

A jogi környezetről általában:

• Az egyik rádió képviselője szerint radikális deregulációra van szükség. Szerinte a médiatörvény túlszabályoz, s ez káros hatást gyakorol a sajtószabadságra. Javaslata szerint a médiatörvény műsorszolgáltatókra vonatkozó részét a sajtótörvény koncepciójához kellene közelíteni (amely – némiképp sommásan fogalmazva – nem azt írja elő, hogy mit kell közölniük a lapoknak, hanem azt szabályozza, hogy milyen tartalmakat nem tehetnek közzé). Szerinte ezt az is indokolja, hogy a polgári és a büntetőjog egyébként is behatárolja a médiumok mozgásterét.
• Felmerült a médiatörvényből hiányzó jogorvoslati lehetőség bevezetésének igénye. Ma az ORTT döntéseit csak bírósági úton lehet megfellebbezni. Az egyik megkérdezett azt javasolta: a jövőben a jogszabály biztosítson lehetőséget arra, hogy a rádiósok az ORTT intézményén belül folyamodjanak jogorvoslatért.³⁵
• A helyi rádiósok sokallják adatszolgáltatási kötelezettségeiket. A legtöbben azt említették, hogy az ORTT mellett az Artisjusnak, a MAHASZ-nak, a KSH-nak, az APEH-nak és a helyi önkormányzatnak is kell adatokat szolgáltatniuk. Kettő kivételével valamennyi válaszadó rádiós úgy vélte, hogy kisebb mértékű adatszolgáltatás is elegendő lenne, illetve semmilyen adatszolgáltatási kötelezettségre nincs szükség.
• Végül a tágabb jogi környezethez kapcsolódik az egyik helyi rádiós azon megjegyzése is, hogy a médiát különleges adónemek is terhelik (a műsorszolgáltatási díj mellett kulturális járulék, a MAHASZ és az Artisjus díjai stb.). Úgy véli, ezek indokolatlanul súlyos terhet rónak a kereskedelmi rádiókra, miközben korántsem egyértelmű, hogy a befizetett összegeket hogyan és milyen célok érdekében forgatják vissza a médiába.³⁶

7.2. Az ORTT-ről

A helyi rádiósok az interjúk során beszéltek az ORTT munkájáról is. Válaszaikat, javaslataikat a következőkben összegezhetjük:

Az ORTT jogállásáról:

• A helyi rádiók több képviselője is indokoltnak tartja, hogy a jövőben megváltozzon az ORTT tagjainak jelölési módja. A mai rendszernél – amelyben a parlamenti pártfrakciók egy-egy tagot delegálnak – jobb megoldásnak találnák azt, ha francia vagy angol mintára valamelyik közjogi méltóság (például a köztársasági elnök vagy a miniszterelnök) delegálná a testület tagjait, csökkentve ezzel az egyes tagok és a pártok közötti kapcsolat szorosságát.³⁷ Úgy gondolják, a mai mechanizmus a politikai szférával szemben kiszolgáltatottságot, igazodási kényszert eredményez. Abban bíznak, hogy ha valamely közjogi méltóság jelölné a testület tagjait, az ORTT – és így a műsorszolgáltatók – nagyobb függetlenséget élveznének a politikai pártokkal szemben.
• Többen is felvetették, hogy tisztázni kellene az ORTT kettős jogi státusát; a jelenlegi szabályozás szerint ugyanis az ORTT és a műsorszolgáltatók viszonyában a testület egyrészt polgári jogi fél, másrészt (esetenként eljáró) hatóság.

A frekvenciaosztásról:

• A helyi rádiósok körében általános az a vélemény, hogy az ORTT frekvenciagazdálkodása nem eléggé átgondolt. Úgy vélik, a médiahatóság nem a kellő alapossággal méri fel, hogy egy-egy régióban vagy településen hány frekvencia írható ki, azaz hány rádió képes megélni a piacon. Az ORTT túlértékelte a helyi rádiós piacok gazdasági lehetőségeit – az egyik rádiós szerint a testület nem rádiókat, hanem „rádióroncsokat” hozott létre. A tisztán piaci elv a rádiósok tapasztalatai szerint ezen a területen egyelőre nem érvényesül. A kis piac miatt ugyanis alacsonyak a reklámbevételek, ami a kiadások drasztikus csökkentésére kényszeríti a helyi rádiókat, ez pedig a műsorszolgáltatás minőségének romlását eredményezi. „Az igazi vesztes a hallgató” – fogalmazott az egyik rádiós. Emellett a helyi médiaviszonyok kialakulásának mai, kezdeti időszakában mindig akad olyan új szereplő a piacon, amelyik leszorítja a hirdetési tarifákat, így valamennyi állomás reklámbevételeit csökkenti. A megkérdezettek szinte egyöntetűen úgy vélik: a médiahatóságnak nem szabad több kereskedelmi rádiós frekvenciát értékesítenie. A helyi rádiósok úgy gondolják: az újabb (helyi) rádióállomások megjelenése az országos rádióállomások versenypozícióját javítaná, illetve a ma létező állomások felvásárláshoz vezetne. Az újabb állomások működésének engedélyezését azért is aggályosnak tartanák, mert úgy vélik, megjelenésük tervezhetetlenné, kiszámíthatatlanná tenné a piaci viszonyokat.
• A helyi rádiósok szerint a már működő rádiós frekvenciák új kiírása során a pályázatban nagyobb súllyal kellene szerepelnie a műsorszolgáltató korábbi, jogszerű működésének. Az egyik rádiós kifogásolta, hogy míg a korábbi működésért legfeljebb 15 pontot lehet kapni, addig az új pályázati kiírásban a műsorszolgáltatói díjért adható pontok számát 20-ról 30-ra emelték. Úgy véli, ezeken az arányokon változtatni kell: a korábbi jogszerű működésnek legalább olyan súllyal kell latba esnie, mint a frekvenciahasználatért ajánlott összegnek.
• Több megkérdezett szerint a frekvenciapályázatok kiírásába és a pályázatok elbírálásába az ORTT-nek be kellene vonnia a helyi viszonyokat jobban ismerő szakembereket, például a helyszínen működő egyetemek, főiskolák munkatársait.
• Az egyik rádiós szerint a mai, döntően a licitáláson alapuló frekvenciapályázati rendszeren változtatni kell. Úgy véli, hogy mivel a kialkudott összegek idővel módosíthatók, a jelenlegi rendszer csak a másik túllicitálására biztatja a pályázókat; megfogalmazása szerint magában foglalja a „hazudozás lehetőségét”. A díj utólagos csökkentése részben korrigálja a túllicitálásból fakadó hibákat, ám ez a pályázat vesztesei számára aligha jelent vigaszt.
• Más rádiósok ugyanakkor úgy vélik, az ORTT-nek figyelembe kellene vennie azt, hogy amikor egy rádió megpályáz egy frekvenciát, akkor egy adott piaci helyzettel számol, ám ha a piaci helyzet megváltozik, a műsorszolgáltatási szerződésen is változtatni kell. A piaci helyzet előre nem látható változása esetén az ORTT-nek automatikusan lehetőséget kellene nyújtania a műsorszolgáltatási díj összegének újratárgyalására is. Ez szerintük kiszámíthatóbbá, biztonságosabbá tenné a rendszer működését.
• Az egyik rádiós felvetette azt a kérdést is, hogy valóban szükség van-e a két országos vételkörzetű kereskedelmi rádióra. Szerinte az általuk használt frekvenciákat helyi szinten értékesítve több pénz folyna be a médiahatóság kasszájába. Úgy véli, országos kereskedelmi rádiók híján a helyi információk iránti szükségletnek jobban eleget tévő helyi rádióállomások gazdasági helyzete is stabilizálódna.

A műsorszolgáltatási szerződésekről:

• Felmerült az a javaslat, hogy a szerződésben megállapított műsorsugárzási jogosultság időtartama az adás tényleges megkezdésétől datálódjon. A gyakorlat azt mutatja, hogy nincs olyan rádió, amely a frekvencia elnyerése utáni fél éven belül el tudná kezdeni az adását, miközben a műsorszolgáltatási díjat ebben az időben is fizetni kell. Ezt a gyakorlatot a műsorszolgáltatók méltánytalannak érzik.
• Többen hangsúlyozták, hogy a helyi rádiók engedélye csak erősen korlátozott teljesítményű műsorszórásra jogosítja őket, ami – különösen a nagyobb vidéki városok agglomerációjában – sokszor sercegő hangot, gyenge vételi minőséget eredményez. A rosszabb hangminőség hátrányos helyzetbe hozza a helyi rádiókat az országos kereskedelmi állomásokkal vívott versenyben. A megkérdezettek azt javasolják, hogy a helyi rádiók sugárzási engedélye olyan teljesítményre szóljon, amely képessé teszi őket arra, hogy a nagyvárosok mellett az azokkal természetes egységet alkotó „elővárosokat” is elérjék.
• Többen úgy gondolják, célszerű lenne részletesen szabályozni azt is, hogy egy frekvenciát elnyert rádióállomás a műsorszolgáltatási szerződés lejárta után milyen feltételekkel folytathatja a tevékenységét. Ez javítaná a tervezhetőséget, növelné a biztonságot, ami – tekintetbe véve azt, hogy a rádiózás komoly anyagi beruházást igényel – különösen fontos. A frekvenciavesztés, illetve a műsorszolgáltatási engedély meg nem hosszabbítása esetén sem a nagy befektetéssel kiépített technikai eszközöket, sem az emberi erőforrásokat nem – vagy csak alig – lehet újrahasznosítani. A mai, bizonytalan helyzetben a rádiós vállalkozók arra kényszerülnek, hogy a szerződött időszak utolsó másfél-két évében semmit ne invesztáljanak a rádiójukba, hanem – ellenkezőleg – megpróbáljanak minél több pénzt kivenni belőle.
• Egyes helyi rádiósok szükségesnek tartják a műsorszolgáltatási szerződésben szereplő közszolgálati vállalások enyhítését, azaz tartalmi kérdésekben nagyobb szerkesztői szabadságot igényelnek.
• A műsorszolgáltatási szerződés hét évre szól, ám a közönség változó igényeihez alkalmazkodva a helyi rádiók gyakran rákényszerülnek a műsorstruktúra megváltoztatására. A helyi rádiósok ezért nagyobb rugalmasságot várnak az ORTT-től a pályázatban szereplő tartalmi megkötések számonkérése terén.

7.3. A Műsorszolgáltatási Alapról

A felmérés során a megkérdezettek a következőket mondták a Műsorszolgáltatási Alap működéséről:

A pályázatok alaki követelményeiről:

• A helyi rádiósok többsége úgy véli, hogy az Alap által kiírt pályázatok indokolatlanul bonyolultak és bürokratikusak. Különösen fölöslegesnek tartják azt az előírást, amely szerint a pályázat előkészítésébe be kell vonniuk külsős alvállalkozókat (könyvvizsgálót, közjegyzőt) is. Egyikük egyenesen úgy fogalmazott, hogy „a pályázat elnyeréséhez nem műsorkészítőre van szükség, hanem mérlegképes könyvelőre”. A külső szereplők bevonása többletköltséggel jár, esetenként a pályázaton nyerhető összeg 10–20 százalékát is elviszi – így az elnyert támogatás jó részét sem a műsorkészítésre fordítják, holott elméletileg erre szolgálna. Véleményük szerint a pályázatok alaki követelményei lényegesen egyszerűsíthetőek lennének. Egy „rádióbarát” pályázati kiírás esetén nem kellene erre szakosodott külső szakértőket foglalkoztatniuk; a szakmai részre koncentrálva saját (a rádiós tartalommal foglalkozó, ahhoz értő) munkatársaik jóval kisebb költséggel írhatnák meg a pályázatokat. Így az Alap által kiosztott támogatás valóban a kitűzött célok szerint hasznosulna.
• A helyi rádiósok üdvözölnék, ha az Alap a pályázatok megírását segítő részletes sablont vagy leírást tenne közzé. Így elejét lehetne venni annak, hogy az Alap formai okokból (például a költségek nem eléggé részletes felsorolása miatt) utasítson el szakmailag egyébként megfelelő pályázatokat.
• Az egyik rádió képviselője felvetette a pályázati utófinanszírozás bevezetését. Eszerint a műsorszolgáltató vállalná, hogy saját forrásaiból egy ideig készít és sugároz egy bizonyos műsort, amelyet – a kész adás ismeretében – a Műsorszolgáltatási Alap utólag támogathat. Ebben az utófinanszírozásos rendszerben a testület a támogatás átutalását csak a műsor elkészültéhez kötné, illetve csak az elkészült műsort ellenőrizné. E megoldásnak több előnye volna. Egyrészt szavatolná a megfelelő színvonalú műsorok megszületését, hiszen ellenkező esetben a rádió nem kapna támogatást. Másrészt feleslegessé tenné a részletes pályázati dokumentációt. Harmadrészt pedig megtakarítaná a járulékos (könyvelői, közjegyzői) költségek kifizetését.

A pályázatok tartalmáról:

• Az egyik rádiós szerint a pályázatokon nyerhető összeg nagyságát a rádió teljes költségvetésével összhangban kellene megállapítani. Úgy tudja, a mai rendszerben előfordult az, hogy egy rádió a teljes költségvetésének 80 százalékát állami támogatásból (többféle műsor egyidejű dotálásával) fedezte, azaz döntően az állami forrásokból – és nem a piacból – élt. Az ilyen összegű támogatás nagymértékben torzítja a piaci versenyt. Szerinte korlátozni kellene, hogy egy-egy rádió teljes költségvetésének mekkora részét szerezheti be pályázati forrásokból.
• Más rádiósok ugyanakkor vitatkoznak az előző pontban leírt megközelítéssel, mert úgy vélik: önmagában nem mérvadó, hogy a támogatás egy-egy rádió költségvetésének mekkora hányadát teszi ki. Azt hangsúlyozzák, hogy a hírműsorokra fordított kiadások elsősorban az adott település méretétől függnek, azaz egy kisebb településen a hírek összeállításának költségei is sokszor alacsonyabbak, mint egy nagyobb településen. Szerintük a támogatás összegének a vételkörzethez kellene igazodnia.
• Egy megkérdezett arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a médiatörvény korlátozza a nem nyereségérdekelt állomások reklámidejét, az Alap műsortámogatási pályázatain mégis a kereskedelmi rádiókkal együtt kell indulniuk. Ez szerinte azért aggályos, mert az önkéntesekkel, szerény anyagi háttérrel dolgozó és pályázó nonprofit rádiók elől a jól fizetett munkatársakat foglalkoztató kereskedelmi állomások elnyerik a pályázható összegeket – például a kispénzű Civil Rádiónak a professzionális, jó anyagi háttérrel rendelkező Klubrádióval kell összemérnie az erejét. Javasolja, hogy – a nonprofit állomások hátrányát kompenzálandó – a Műsorszolgáltatási Alap külön pályázatot írjon ki a nem nyereségérdekelt rádióknak. Így a nonprofit rádióknak nem a más forrásokat is mozgósítani képes kereskedelmiekkel kellene megmérkőzniük a pályázatok elnyeréséért.
• Több rádiós is úgy vélte: a Műsorszolgáltatási Alapnak rendszeresebben és nagyobb összeggel kellene támogatnia a helyi hírekkel foglalkozó műsorokat, mert éppen ezek teszik lehetővé, hogy a helyi rádiók más minőségű szolgáltatásokat nyújtsanak a hallgatóknak, mint az országos állomások. Egyikük úgy fogalmazott, hogy – a helyi rádiók versenyhátrányát kompenzálandó – az országos kereskedelmi rádióállomásoknak egyáltalán nem volna szabad állami támogatást nyújtani.³⁸
• A helyi rádiósok emellett azt javasolják, hogy az Alap támogassa a nem helyi (hanem országos belpolitikai, külpolitikai stb.) hírek beszerzését, akár úgy is, hogy támogatást nyújt egy olyan hírszolgálatnak, amely alternatívát kínálna a Magyar Távirati Iroda mellett.³⁹ Úgy vélik, az ilyen jellegű hírekhez való ingyenes hozzáférés javítana a hírműsorok minőségén, és megkönnyítené a hallgatók információigényének kiszolgálását.
• Az egyik rádió képviselője szerint a helyi hírekkel foglalkozó műsorok mellett indokolt volna a különböző, kereskedelmileg nem kifizetődő rétegműsorok – vallási műsorok, időseknek szóló programok, tudományos magazinok, mezőgazdasági műsorok, hátrányos helyzetű nőknek szóló programok – állami forrásokból való támogatása is.⁴⁰

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő

Lapozás

• 1. A kutatásról
• 2. A helyi rádiók általános jellemzői
• 3. A rádiók tulajdonosi és pénzügyi szerkezete
• 4. A közönség és a műsorok
• 5. A piaci helyzet
• 6. A helyi rádiók vállalati kommunikációja
• 7. A jogi és az intézményes környezet
• 8. Összegzés
• 9. Záró megjegyzések
• Irodalom
• Függelék

Rovatok

Archívum

Életmód

Császi Lajos:

Az egészségnevelés reprezentációja a médiában

Új média

Wild Judit:

Hogyan mondjam el neked?

Gordon A. Gow:

Mobilszórakozás és mindennapi élet

Bajomi-Lázár Péter:

A Magyarországi helyi rádiók működése, támogatásuk lehetséges irányai és hatása

Szemtanú

Hirschler Richárd, Kulin Ferenc és Pálfy G. István a rendszerváltás médiájáról

Terror

Szabó Sára:

Katasztrófamaraton avagy „a tények gigantikus elkendőzése”

Térkép

Papp Z. Attila:

A romániai magyar újságíró-társadalom

Kritika

Sükösd Miklós:

Ma már csak emlék?

Pódiumbeszélgetések

Támogatónk

Partnereink