![]() Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most! 2004 tél – Térkép rovat A romániai magyar újságíró-társadalom (5/22)A társadalmi háttér és a végzettség A romániai magyar újságírók családi háttere megfelel a nemzetközi tapasztalatoknak: viszonylag magas az érettséginél magasabb végzettséggel rendelkező szülők aránya. A mi esetünkben az újságírók közel fele (49 százaléka) értelmiségi családból származik, és ez csak kicsivel több a romániai átlagnál (46,7 százalék). A szakma ilyen értelemben vett „intellektualizálódása” egyrészt azt a veszélyt hordozza magában, hogy az újságírók munkájuk során képtelenek lesznek a társadalmi valóság minden szegmensével foglalkozni, hiszen közvetlen élményanyag hiányában az alsóbb rétegek mindennapi gondjai be sem kerülnek a látómezejükbe, másrészt pedig – az előbbi hiányosságot kompenzálva – a sajtó „literaturizáltságával” kell szembesülnünk. A szépirodalomba való áthajlás lehetőségét az erdélyi újságírás hagyományaihoz való ragaszkodáson túl az a tény is növeli, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkező újságírók – ahogy az alábbi táblázatból is kiderül – több mint egyharmada bölcsészvégzettséggel rendelkezik (az összehasonlítás kedvéért a magyarországi hasonló adatokat is ismertetjük, lásd a 2. táblázatot). 2. táblázat: Az újságírók iskolai végzettsége (%)
*Beleértve a tanári, társadalomtudományi, újságírói végzettségűeket is. A végzettséggel kapcsolatos teljesebb kép kedvéért meg kell jegyeznünk azt is, hogy az újságírók 65 százaléka felsőfokú végzettséggel, 13 százalékuk pedig csak érettségivel rendelkezik (a román újságírók körében ezek az adatok: 64,2 és 25 százalék). Egynegyedüknek két végzettsége is van, a másoddiplomások fele pedig újságírói szakon végzett.
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. :: Főoldal :: Impresszum :: Szerzőinkhez :: Beköszöntő |
Lapozás
Rovatok
Archívum
Életmód Császi Lajos: Az egészségnevelés reprezentációja a médiában Új média Wild Judit: Gordon A. Gow: Mobilszórakozás és mindennapi élet Bajomi-Lázár Péter: A Magyarországi helyi rádiók működése, támogatásuk lehetséges irányai és hatása Szemtanú Hirschler Richárd, Kulin Ferenc és Pálfy G. István a rendszerváltás médiájáról Terror Szabó Sára: Katasztrófamaraton avagy „a tények gigantikus elkendőzése” Térkép Papp Z. Attila: A romániai magyar újságíró-társadalom Kritika Sükösd Miklós: Pódiumbeszélgetések
A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9. Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16. Támogatónk
A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja. Partnereink
Magyar Kommunikációtudományi Társaság Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette) |
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||