Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2005 nyár – Pornó rovat

Gradvohl Edina

Phrüné keblei (5/9)

5. A tárgyi kultúra

Az ókori embereket mai szemmel nézve elképesztő mennyiségben vették körül a nyíltan szexuális motívumokat tartalmazó tárgyak és ábrázolások. Nem lehetett úgy végigmenni egy athéni vagy egy pompeji utcán, szentélyen vagy akár temetőn, hogy a járókelők ne ütköztek volna bele egy fallosz vagy egy meztelen nő képébe, a szöveges vagy rajzos falfirkákról vagy a szexuális aktust ábrázoló mécsesekről, tálakról és ivóedényekről nem is beszélve. A szexuális tartalmú tárgyak és képi ábrázolások több csoportra oszthatók. Voltak, amelyek a kultusz és a vallás részét képezték, mások a babona világába tartoztak, míg megint mások a szexuális szolgáltatóipar reklámjának voltak tekinthetők.

5.1. Kultusz

Az antik vallás meghatározó istennője volt Aphrodité, akinek olyan mértékben volt kötelező áldozni, hogy aki nem tette meg, azt – Euripidész Hippolütosz című tragédiájának tanúsága szerint – a vérig sértett istennő akár szörnyű halállal is büntethette. Természetesen kevesen mertek volna dacolni az istennővel, akinek kedvében járni valójában igen kellemes volt. De félreértenénk a görögöket és a rómaiakat, ha mindebben csak arra tett kísérletet látnánk, hogy vallási kötelességgé avassák emberi vágyaikat. Az ókori társadalmak alapvetően a mezőgazdaságra és az állattenyésztésre épültek, márpedig a paraszti világban a növények és az állatok szaporodása az anyagi gyarapodás vagy olykor egyszerűen a hosszú tél túlélésének záloga volt. A látszólag erotikus kultuszok így a közösség fennmaradásának és virágzásának elősegítésére irányultak. Az athéni arkhón baszileusznak (királyi arkhón), aki egyben főpapi szerepet töltött be, minden évben az Anthesztéria ünnepén (február) Dionüszosz isten szerepét játszva rituálisan egyesülnie kellett saját feleségével a Bukoleionnnak nevezett épületben. Dionüszosz, a bor és a színház istenének kultusza ezer szállal kötődött a termékenységhez és a szexualitáshoz. Az Athén által alapított gyarmatvárosoknak kötelességük volt többek között évente egy-egy hatalmas falloszt küldeniük a Dionüszia ünnepi felvonulására. Dionüszosz déloszi szentélyének bejáratát két hatalmas, márványból faragott fallosz jelezte. A Dionüszosz tiszteletére rendezett bacchanáliák megjelenése a korábban ilyesmihez nem szokott rómaiak között olyan botrányt okozott, hogy a szenátus Krisztus előtt 186-ban betiltotta a „szertartásokat”. Az ugyancsak termékenységet fokozó athéni Theszmophorián csak törvényes házasságból származó, feddhetetlen hajadonok vehettek részt. Az ünnep során a gabona istennője, Démétér számára fel kellett hozniuk egy szent szakadékból a hónapokkal korábban oda bedobott malacok maradványait, és a velük együtt lehajított, kenyértésztából készült falloszokat. A Haloa ünnepén, amelyet Démétér és Dionüszosz, vagyis két termékenységisten tiszteletére rendeztek, csak asszonyok léphettek be az eleusziszi szentélybe, ahol először pajzán szavakat mondogattak egymásnak, utána férfi és női nemi szervek szobrocskáit kezükben tartva szégyenletes és szemérmetlen szavakat kiabáltak, miközben bőven fogyasztottak az előkészített borból (Hegyi, 2003: 75).

Minden utcasarkon és útkereszteződésnél láthatók voltak Hermész isten mellszobrai, a hermák. E mellszobrok jellegzetességét az adta, hogy nagyjából egyméteres kőtalapzaton álltak, amelyre hatalmas, merev falloszt véstek. Bizonyos ünnepnapokon az asszonyok feladata volt – saját és városuk termékenységét elősegítendő – e hímtagokat megkoszorúzni és olajjal megkenni. A fiatalok szerelmi problémáikkal ugyancsak a hermákhoz fordultak. A termékenység lampszakoszi eredetű, de az egész római birodalomban elterjedt görög istensége volt Priaposz, akit fügefából, később pedig kőből készült szobrai kizárólag hatalmas méretű, meredező fallosszal ábrázoltak. A kertekben a gyümölcsösök termékenységét volt hivatva elősegíteni, védett a gyümölcslopás ellen, de számos eldugott szentélye volt az erdőkben, a ligetekben is. Bajelhárító szerepet is tulajdonítottak neki, de alapvetően azok az asszonyok fordultak hozzá, akiknek nem sikerült teherbe esniük. Vagyis a pornografikus istenkép elé tisztes családanyák járultak legnyomasztóbb gondjukkal. Priaposz alakja egy önálló költői műfaj, a priaposzi énekek (Carmina Priapea) kialakulásához is segítséget nyújtott. A fennmaradt latin nyelvű költemények gyűjteménye az ókor legobszcénabb szövegeit tartalmazza (Fehér, 2000).

1. ábra: Priaposz

Rómában Magna Mater kultusza tiszteletére obszcén színielőadásokat tartottak, amelyekről Augustinus így emlékezik meg (Isten városáról 2, 4):

„A hitvány színészek olyanokat énekeltek, amilyeneket szerintem nem az istenek anyjának, hanem bármelyik senator vagy bármelyik becsületes férfi anyjának, sőt még a színészek anyjának sem volna szabad meghallgatni. Ennélfogva ocsmány szavaik és cselekedeteik gyalázatosságáért maguk a színészek is szégyellnék otthon, gyakorlás végett saját anyjuk előtt eljátszani azt, amit nyilvánosan eljátszanak.”

Ezek persze egy keresztény egyházatya dörgedelmei egy pogány kultuszról, de könnyen el tudjuk képzelni, milyen jelenetek váltották ki ezt az erkölcsi felháborodást. A pogány nézők részéről azonban a színészek ilyesmit nem tapasztaltak, hiszen azok tudták, mindez a kultusz ősi szokásokkal szentesített, elválaszthatatlan része.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.