Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2005 nyár – Pornó rovat

dr. Bayer Judit

Internetkorlátozás a kereskedelmi szféra eszközeivel: szűrők és felbukkanó ablakok (4/5)

A push-technológia és a gyermekvédelem: tartalmi helyett strukturális szabályozás

A hagyományos elektronikus médiumok esetében a szigorúbb korlátozást részben azzal indokolták, hogy a műsor jelenléte átható, behatol a magánszférába, mintegy „ömlik” a szerkezetből.

Az efféle információáramlást Lessig push-típusúnak nevezte el, minden olyan terjesztési módszerrel együtt, amely a fogyasztó passzivitására, tiltakozásának hiányára épít, mint ahogyan a házaló kereskedelem is. Ezzel szemben pull-típusúnak nevezte azokat a terjesztési módszereket, amelyek a fogyasztó aktív értékítéletét és cselekvését kívánják meg, mint például az automatán keresztül történő értékesítés (Lessig, 1999). Az internetes közeg általában pull-típusúnak minősül, mivel elvileg a felhasználó nem szembesül olyan információval, amelyet nem ő választott. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette a Kommunikációs Illemtörvénynek (Communications Decency Act, CDA) azon részét, amely büntetőjogi jogkövetkezménnyel fenyegette azt, aki kiskorúak számára tudatosan illetlen anyagot tesz hozzáférhetővé. Kimondta: a tartalom nem folyamatosan áramlik az internetből, hanem a felhasználónak több, egymást követő megerősítő lépést kell tennie annak lehívásához, és minden esetben rendelkezik némi előzetes információval arról, hogy milyen tartalommal fog szembesülni.

Ez a technológiai különbség azért lényeges, mert – ahogy a CDA-eset kimenetele is alátámasztja – megfosztja legitimációjától az internet tartalmának korlátozását, mondván, hogy amennyiben senki nem férhet hozzá olyan tartalomhoz, amellyel nem kíván szembesülni, akkor szükségtelen a korlátozás. A pull-jelleg azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy a gyermekvédelmi szűrő nem más, mint póráz a gyermeken: nem védi, hanem korlátozza őt, amennyiben olyan tartalmat akarna megismerni, amelyet a szűrő gyártója helytelennek ítélt.

Csakhogy az interneten nem érvényesül teljes mértékben a pull-jelleg. Az úgynevezett felbukkanó ablakok a felhasználó számára akaratától függetlenül mutatnak meg tartalmakat. Ezek kifejezetten agresszívan hatnak az egyébként engedelmes internetes közegben, és a skála a szerényen, a kép sarkában megjelenő álló reklámtól a villogó, zenélő, a képbe beúszó és becsukhatatlan, az internethasználatot ellehetetlenítő reklámokon át a pornográf ábrázolást mutató pop-up ablakig terjed. Az ártalmatlan reklámok is bosszantóak lehetnek, hiszen a felhasználó idejével és pénzével élnek vissza, emellett napjaink legértékesebb árujából, a figyelemből lopnak egy keveset. A felbukkanó pornográf ablak azonban joggal szítja a gyermekvédők dühét. Igaz ugyan, hogy ez többnyire csak akkor bukkan elő, ha egy másik felhasználó korábban ugyanazon a számítógépen pornográf tartalmú oldalakat látogatott. Ez azonban nyilvános internet-hozzáférést biztosító helyen vagy felnőttek által is használt otthoni számítógépen is előfordulhat. A pornográf ablak bezárása gyakran hiábavaló próbálkozás, mert a kattintásra újabb és újabb ablakok jelennek meg. A kéretlen naturalizmus még egy felnőtt számára is zavaró lehet. Különösen kellemetlen, hogy az egyre-másra megnyíló ablakok hatására rövid időn belül a rendszer is lefagyhat.

A gyermekek biztonságát a felbukkanó ablakok és hirdetések nemcsak a pornográf tartalommal veszélyeztetik. Gyakori a szoftver letöltését kínáló ablak vagy más olyan megtévesztő letöltést kínáló ablak is, amelynek – ha rákattintunk – akár anyagi következményei is lehetnek. Nevezhetnénk ezeket a push-tartalmakat az internet kalózainak, amelyek ellen a nemzetközi színtér összes államának össze kellene fognia, akárcsak a középkori államoknak a kalózok ellen. Álláspontom szerint a felbukkanó ablakok elterjedése alapvetően változtatja meg az internet természetét, oly módon, hogy alapot ad a szigorúbb szabályozásra, ezért veszélyezteti az internet szabadságát, és sérti a felhasználó autonómiáját is. Mindenképpen érdemes lenne száműzni az internet felszínéről. Ezt kívánom az alábbiakban alátámasztani.

A véleménynyilvánítás szabadságának lényeges elve, hogy nemcsak a kellemes, hanem a kellemetlen közléseknek, véleményeknek is helyük van. Az alkotmányos védelem a szólásokat azok érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül is megilleti, ezért az sem lehet elég indok a tiltásukra, hogy tartalmukat sokan kifogásolják, a gyermekek számára károsnak tartják, mint ahogyan az sem, hogy a kereskedelmi célú közlés nem járul hozzá a közéleti vitához. De a szólás szabadsága a szólástól vagy a szólás meghallgatásától való tartózkodás jogát is magában foglalja. Ha valaki nem akar valamilyen információhoz hozzájutni, akkor ne lehessen erre kényszeríteni. A külvilágban általában van lehetőség arra, hogy az ember elfordítsa a szemét, vagy elmenjen arról a helyszínről, ahol nem akar tartózkodni. Amennyiben erre nincs lehetőség, úgy az a közlés, amely rabul ejt, nem élvez alkotmányos védelmet – ezért nem lehet például tömegközlekedési eszközön politikai beszédet tartani vagy zenét sugározni.

Az internet egyik alapvető előnyének tartottuk, hogy a felhasználó individuális érdeklődésének maximálisan képes eleget tenni. Az internetező nem kényszerül semminek a befogadására, és rengeteg tartalom közül választhat. Maga választja meg a közösséget, amelyhez tartozni kíván. A televízió és a rádió áramló tartalma ezt nem teszi lehetővé, viszont az azonos időben áramló azonos tartalom közösségi témát kínál. A felbukkanó ablakok szaporodása azonban úgy korlátozza a felhasználó önrendelkezési lehetőségét, hogy közben nem teremt a televízióhoz vagy a rádióhoz hasonló közösségi témát, azaz nem ellensúlyozza közösségi előnyökkel a szabadság korlátozását.

A hagyományos reklámok a fogyasztó figyelmét és idejét rabolják. Az internetes felbukkanó ablak a pénzét is, hiszen az idő vagy a letöltések száma szerint fizetett internet-hozzáférését veszi igénybe.

Sajnos a felbukkanó pornográf ablakokra adott tipikus válasz a szűrők és az egyéb gyermekvédelmi rendszerek még határozottabb követelése és terjesztése, ami ugyancsak a választási lehetőségeket csökkenti. A push-technológia térnyerése így kétszeresen ártalmas: a kihívásra adott válasz tovább rombolja az internet struktúráját. A technológia eredeti funkciója eltorzulásának kiküszöbölése céljából sokan a további torzításban látják a megoldást. Holott nem lenne szükség a védelemre, ha magát a támadó jelenséget küszöbölnék ki.

Mivel a push-típusú közlések zöme kereskedelmi céllal történik, nyilvánvaló, hogy sokak gazdasági érdeke szól ezek fenntartása mellett. Ha a jogalkotó a gazdasági érdekek befolyása alá kerül, arra kell számítanunk, hogy fenntartják a push-típusú közlések gyakorlatát, akár a tartalmi korlátozás bevezetésének árán is. Ebben az esetben olyan internetre számíthatunk, amelyet fárasztó használni, mert állandóan be kell csukogatni a felbukkanó ablakokat, és hatósági ellenőrzésekkel próbálják tetten érni a jogellenes és a káros tartalmak feltöltését és letöltését.

A push-ablakok korlátozása nem lenne alkotmányellenes, mert nem tartalmi alapon tenne különbséget a közlések között. Ellenkezőleg: mások szabadságjogainak védelme érdekében hozott intézkedés lenne, amellyel a felhasználó magánéletét és önrendelkezési szabadságát védené a jogalkotó. Cserébe pedig továbbra is töretlen maradna az internet pull-jellege, amely indokolatlanná teszi a tartalmi alapú szóláskorlátozást.

A felbukkanó ablakoknak mindössze egy szűk rétege nem kereskedelmi célú. Egyes honlapok saját integráns részükként alkalmazzák ezt a technikát. Ezek az ablakok nem okoznak kellemetlenséget a felhasználónak – de nem is adnak különösebb többletértéket a honlapnak; bár színesítik a megjelenését, nem nélkülözhetetlenek. Kellemetlenség legfeljebb akkor érheti a felhasználót, ha védekezik a kereskedelmi célú felbukkanó ablakok ellen, s úgynevezett no-pop-up szoftvert használ. Ez a vírusirtókhoz hasonlóan elterjedt védekezési módszer ingyenesen is letölthető a webről, nem tesz különbséget a kereskedelmi és az egyéb célú felbukkanó ablakok között. Ha egy felhasználó ilyet alkalmaz, akkor az adott esetben szükséges felbukkanó ablakokhoz sem tud hozzáférni.6 Elképzelhető olyan szabályozás, amely csak a kereskedelmi célú ablakok felbukkanását tiltaná, ez azonban már tartalmi alapon tenne közöttük különbséget. Kérdés ezért, hogy a jóindulatú felbukkanó ablakok megtartása érdekében érdemes-e alkotmányosan ingoványos területre merészkedni, ráadásul ezzel kaput nyitni a szabályok megkerülésére törekvő, burkoltan kereskedelmi célú felbukkanó közléseknek? Véleményem szerint e kockázat nem áll arányban azzal az értéktöbblettel, amelyet az egy honlap integráns részét képező, jóindulatú felbukkanó ablakok jelentenek.

Ezért álláspontom szerint a felbukkanó ablak ellen – tartalmától függetlenül – ugyanúgy kellene küzdeni, mint a spam ellen, mert mindkettő visszaél a hálózat lehetőségeivel. Ha nem lehet akár jogi, akár technológiai eszközökkel megfékezni ezek térnyerését, a védekezésnek nagy ára lesz: akárcsak a külvilágban, falakat kell húznunk magunk köré, ami mérhetetlen időt és költséget emészt majd fel, végsősoron pedig a saját magunk által húzott falak közé zárva találjuk magunkat. A támadó kommunikációs módszer veszélybe sodorja mindazt, amit az internet előnyének és lényegének ismertünk. Tartalmától függetlenül az internet struktúráját és alapértékeit veszélyezteti: az önrendelkezés és a választás kultúráját vonja kétségbe.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Lapozás
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.