   |
|
Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most! 2005 nyár – Jog rovat A szólás szabadsága és a személyiség védelme a polgári jogi bírói gyakorlatban (3/3)A személyiségi jog megsértése valótlan tények közlésével Mivel a vélemények nagyobb védelmet élveznek, a szólásszabadság terjedelme szempontjából döntő jelentőségű kérdés, hogy hol húzza meg a joggyakorlat a kettő közötti határt. Számos esetben az elválasztás nem egyértelmű, vagy szubjektív megítéléstől függ. Az Alkotmánybíróság logikájából az következne, hogy a jogalkalmazók kétséges esetekben a szólásszabadság javára értelmezik a kérdést, és véleménynek értékelik a sérelmezett szöveget. Ez az elv azonban a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatában is gyakran csorbát szenved. Politikai közszereplő esetében pedig sokszor igen kétséges arra hivatkozni, hogy a vélemény, az értékítélet burkoltan olyan tényállítást fejez ki, amely negatív megítélésre ad alapot, ahogy ezt Áder János esetében a Fővárosi Ítélőtábla tette (2.Pf. 20.447/2004/3.). A Magyar Rádió vezetői voltak annak az ügynek a felperesei, amelyben a bíróságnak arról kellett döntenie, megsértette-e az Élet és Irodalom című lap a személyiségi jogaikat azzal, hogy azt állította: jogszerűtlenül, a munkatársakat megfélemlítve jártak el az átvilágítandók névsorának összeállításakor (29.P. 89.010/2002/11). A fellebbezési fórum által is osztott vélemény szerint a munkatársak megfélemlítettségére való utalás véleményt, értékítéletet tartalmaz, amelyre a bíróság tanúvallomásból következtetett. Véleményként, jogi tartalmú értékelésként definiálta az ítélet a rádió vezetőinek eljárását jogszerűtlennek leíró közlést, nem mellékesen az adatvédelmi biztos azonos tartalmú állásfoglalására hivatkozva. Felmerül, hogy abban az esetben, ha az adatvédelmi biztos jogi véleménye nem támasztotta volna alá az újságét, akkor ez ettől jogsértő véleménnyé vált volna-e. Három másik állítás vonatkozásában a bíróság valótlan tényközlést állapított meg. A tényeket közvetítő sajtó általános dilemmáját illusztrálja az Áder János által a Népszava ellen indított helyreigazítási per (29.P. 88.352/2003/3). Az ítélet rendelkező része szerint a helyreigazító közleménynek tartalmaznia kell, hogy a lap valótlanul állította: Áder szembekerült Orbán Viktorral, az előbbi ellenzi az utóbbi politikáját és pozícióerősítési szándékait, valótlanul híresztelte, hogy Áder a Magyar Nemzet cikkét magára vette volna, és ez lett volna az összeütközés oka. A cikk szerzője előadta, hogy a tényközlésként értékelt fejtegetések megbízható informátortól származnak, akit természetesen nem kíván megnevezni. A sajtó nem valós információk közléséért, híreszteléséért objektív jellegű felelősséggel tartozik. Általános követelmény tehát, hogy a sajtó egyéb bizonyítékokkal is képes legyen alátámasztani tényállításait. A bírói gyakorlat a közszereplők esetében sem mentesíti a sajtót a tudatosan valótlan tényállítások miatti felelősségre vonás alól, sőt akkor is megállapítja a valótlan tények közléséért a felelősséget, ha az abból fakadt, hogy a közlő elmulasztotta a tőle elvárható gondosságot. Mint tudjuk, a sajtó munkatársaitól mint a közvéleményt hivatásszerűen formáló szakma képviselőitől a bíróság fokozott gondosságot vár el a sajtótörvény és az Alkotmánybíróság döntésének megfelelően. A híreszteléssel kapcsolatban általános érvényű a PKKB ítéletének elvárása:
A konkrét ügyben egyébként a másodfokú tanács hozzáteszi, hogy az alperesi lap azon állítását, miszerint a felperes neki nem kívánt nyilatkozni, több módon bizonyíthatta volna, ez az újságírói munkát nem lehetetlenítette volna el, ez a gondosság elvárható lett volna az újságírószakma szabályai szerint (52.Pf. 24.155/2003/2). A törvény „híresztel” fordulatának ilyen értelmezése az eseményekről tudósító sajtót lehetetlen helyzetbe hozza. Mivel ma ez az értelmezés általánosnak tekinthető, szükség lenne egy, a sajtószabadság érdekében teendő jogalkotási vagy legalább egy jogegységi döntésre. Véleménynek és különösen a felperes közszereplői mivoltára figyelemmel jogszerűen kifejtett véleménynek tekintette a bíróság a Budapest Aréna körüli anomáliák kritikáját, amelyek közvetlenül érintették a miniszteri biztos személyét. A Népszabadság cikkének az a része azonban, amely kellő alap nélkül azt sugallta, hogy a felperes ingatlanvásárlása gyanús, és ezzel mintegy az olvasó előtt „kriminalizálta” azt, egy valós tényt hamis színben tüntetett fel, amely megalapozta a helyreigazítást (29.P. 91.601/2002/4, 47.Pf. 22939/2003/3). A vélemények és a tényközlések, valamint a sajtó-helyreigazítási igény természetének teljes félreértése tűnik ki abból a perből, amelyet egy televíziós közszereplő indított egy napilap ellen (37.P. 85.027/2003/4). A kritikus hangvételű írás a felperest képzetlen, önjelölt fiatalembernek nevezte, akiből kollégái „hülyét” csináltak. A helyreigazítás iránti kereseti kérelem szerint az írás tele van tárgyi tévedésekkel, de ezekkel nem kíván foglalkozni, ellenben adatokkal védekezik a fentebbi véleményekkel szemben. Talán csak az ad okot némi csodálkozásra, hogy a felperes jogi képviselővel járt el. Sajtó-helyreigazítási perekkel védekezett a politikai támadások kereszttüzébe került oktatási miniszter, akiről a sajtó egy része korrupciós vádakat terjesztett, az ítéletekből kitűnően megalapozatlanul. E körben csak a tények természetével kapcsolatos elemeket emelem ki. A Mai Nap azon állítása, hogy a miniszternek korrupciós ügye van, olyan tényállítás, amelynek valóságát a sajtószervnek kellett volna bizonyítania. Az alperesi hivatkozás egy ellenzéki politikustól származó levélre elégtelennek bizonyult, mert a kifogásolt cikk nem e levél tartalmát közölte (20.P. 88.879/2003/3). Tisztán ténybeli valótlanságnak bizonyult a miniszter ingatlanvásárlásával kapcsolatban közölt havi jövedelem is, amelyet a Magyar Nemzet jelentősen alacsonyabbként jelölt meg. A cikk kontextusában arra utalt, hogy ebből a bankhitel részletei nem lettek volna törleszthetők. A bíróság nem foglalkozott mással, csak a tények valóságnak való megfelelésével, és ennek alapján igazíttatta helyre a hibás adatot. Az ítélet szerint
Ugyanakkor nyilvánvalóan tekintetbe kellett vennie a bíróságnak a tényeknek, illetve az elhallgatott valóságelemeknek az olvasóra gyakorolt hatását, amikor az oktatási miniszternek egy, ugyancsak a Magyar Nemzet elleni másik perében megállapította, hogy a miniszteri ingatlanvásárlás körülményeiről szóló cikkből hiányoztak lényeges adatok, s így az nem tükrözte a valóságot (37.P. 88.457/2003/3). A hamis látszat keltésének megállapítása igényli a feltételezett olvasó szempontjainak figyelembevételét. Eltérően értékelte az első- és a másodfokú bíróság e virtuális olvasó felfogóképességét abban a perben, amelyet egy ismert jobboldali politikus indított helyreigazítást kérve egy bulvárlap április 1-ji álhírével kapcsolatban. Több képtelen hír mellett (az egyik például egy új dunai pontonhíd felállítását adta hírül, amelyet a folyón hosszában építenek) jelent meg a kifogásolt szöveg a Mai Nap című lapban, amely szerint Torgyán József felvételét kérte az MSZP-be. A szerkesztőség az álhírblokk végén figyelmeztette az olvasót, hogy április elseje van. A laphoz eljuttatott helyreigazítási kérelmet a lap ugyan bocsánatkéréssel közölte, de nyilvánvalóvá tette, hogy a politikus a humorérzék hiányáról tett tanúbizonyságot. A keresetet elutasító elsőfokú döntés szerint a közlemény egészét tekintve alkalmatlan volt arra, hogy az olvasókban a felperesről valótlan képet alakítson ki. Az átlagolvasó felfogása átfogja a hír tréfajellegét, ezen nem változtat az sem, hogy egyesek (egy televíziós szerkesztő, aki erről kérdezte a politikust) félreértették vagy félremagyarázták. Ebben a perben a bíróság arról természetesen nem dönthetett, hogy a tréfa személyiségi jogot sértett-e (29.P. 88.831/2003/3). A másodfokú bíróság azonban helyreigazításra kötelezte az alperesi lapot azon az alapon, hogy „az átlagolvasó számára egyáltalán nem volt egyértelműen felismerhető a hír tréfa jellege”. Elsősorban azért nem, mert köztudomású, hogy az olvasók nem feltétlenül tanulmányozzák végig a lapok minden oldalát és sorát, ezért
Mint látjuk, a bíróságnak a társadalom befogadói képességeire vonatkozó becslése nagymértékben befolyásolja (ebben az esetben a szatirikus) megszólalás szabadságának terjedelmét. A bírósági gyakorlat következetesnek látszik abban a kérdésben, hogy hamis látszat keltésére a (megválaszolatlanul hagyott) kérdés is alkalmas. Az újságírói kétely megfogalmazása lehet állításérvényű, nem mentesül a sajtó a felelőssége alól pusztán a mondatfajta megváltoztatásával (19.P. 25.429/2004/3). Sőt, tények hiányos közlése vagy tendenciózus csoportosítása is alakíthatja olyanná a közlést, amely megalapozza a helyreigazítást. A sajtószerv helyreigazítási kötelezettsége a fizetett közlemény vonatkozásában is megáll, tehát az ily módon közöltek valótlansága elegendő a helyreigazítási felelősség megállapításához. A Legfelsőbb Bíróság szerint a polgári törvénykönyv szabályai nem tesznek különbséget a tényállítást hordozó információ jellege szerint, önmagában a közlés módja alapján nem lehet megmenekülni a helyreigazítás elől (BH. 2000. 441). A sajtótól elvárt valósághű tájékoztatást igyekszik érvényesíteni az a töretlenül érvényesülő gyakorlat is, hogy valótlan tényállás miatt indult sajtó-helyreigazítási perben a sajtó nem bújhat ki a felelősség alól azzal, hogy az információt mások vélekedésére alapította:
A sajtó ilyen objektív felelősségét a Legfelsőbb Bíróság többször megerősítette. Az objektív felelősség következik a törvény „híresztel” fordulatából és a sajtótörvény által előírt kötelezettségből, amely szerint kellő körültekintéssel kell ellenőrizni a közzétett információk valóságát. Ez a kellő körültekintés azonban az objektív felelősség miatt gyakran nem elégséges, a legnagyobb körültekintés mellett is lehet jogsértő a sajtószerv. A Schmidt Mária kontra Magyar Hírlap-ügyben mind az első-, mind a másodfokú bíróság elutasította azt a helyreigazítási keresetet, amely azt kifogásolta, hogy egy társadalmi szervezet ülésén egy szociológus által elmondottakat a napilap közölte. A bíróságok szerint a sajtónak kötelessége közölni a történteket és tudósítani az elhangzottakról. (Hozzátehetjük: a sajtó bízhat abban, hogy amennyiben a valóságnak megfelelően tájékoztat, az olvasók képesek megítélni a közöltek értékét. Ma már senki nem gondolja, hogy az újságban leírtak jelentik a hivatalos álláspontot, de nem azonosítják a lap véleményével sem.) A másodfokú döntés kiemeli, hogy az objektív felelősség mellett sem korlátlan a sajtóra rótt felelősség. A Legfelsőbb Bíróság azonban a felülvizsgálati kérelem folytán elé került ügyben szigorúbban definiálta a lap felelősségét: a hiteles és pontos tájékoztatás nem elégséges, a híresztelt tények valóságát bizonyítani kellett volna. Jelen esetben azt, hogy a felszólaló szociológus által hivatkozott szóbeszéd valós tényekre alapozódik (EBH 2000. 298). A sajtóra rótt ilyen jellegű kötelezettség abszurd következményekhez is vezethet: a parlamenti beszédként elmondott képviselői szövegről való valósághű tudósítás helyreigazítását elrendelő ítélet közvetlenül csorbítja az állampolgár tájékozódáshoz való jogát. Egy területen lazított a bírói gyakorlat ezen a szigorú felelősségi rendszeren. Nem terheli további bizonyítási teher a sajtót abban az esetben, ha valósághűen ad tájékoztatást valamely jogszabályban szabályozott eljárási rend (büntető, polgári, szabálysértési, közigazgatási, fegyelmi) keretei között zajló eljárásról (BH 2002. 432). A PK 14. sz. állásfoglalás ugyan csak a büntetőeljárásról való tájékoztatásról szól, de a bírói gyakorlat a formalizált eljárásokra általában terjesztette ki ezt az elvet (BH 2004. 273). Ez a gyakorlat a személyiségvédelmi perekben is érvényesül: az eljárás alá vont személyiségi jogainak sérelmét nem jelentheti az a közlés, amely a büntetőeljárás adott szakaszáról a valóságnak megfelelően tudósít:
Nem várható el a sajtó munkatársaitól, hogy az eljárás alatt felmerült tényállítások tekintetében a valóságnak való megfelelést ellenőrizze. Felmerül ugyanakkor a kérdés: kivétel nélkül érvényesülhet-e az az elv, hogy minden tény minden további nélkül közölhető. Adott esetben nem kerülhetnek-e indokolatlan veszélybe az eljárásban szereplők személyiségi jogai? Sikertelen volt az a helyreigazítási kérelem, amely a rendőrség sajtótájékoztatón elhangzott közléseit kérte helyreigazítani egy napilaptól. A jogerős ítélet még elvárta volna az újságtól, hogy a sajtótájékoztatón elhangzottakat a szokásos módon, például kérdésekkel ellenőrizze, de a Legfelsőbb Bíróság szerint ez „olyan gondossági követelményt állított az újságíró, illetve a szerkesztőség elé, amely nem teljesíthető” (BH 2002. 51). Hasonló logika alapján utasította el a bíróság a bírósági sajtóreferenstől kapott téves információ közlésével okozott sérelem miatti személyiségi jogi igényt (BH. 2003. 357). A sajtóban megjelenő közlemények valóságnak való megfeleléséért fennálló objektív helyreigazítási felelősség alól a sajtó akkor mentesülhet (a jogosult hozzájárulása és a valóság bizonyításának esetein kívül), ha valósághűen adott tájékoztatást a legfőbb államhatalmi, önkormányzati, igazságszolgáltatási szervek nyilvános működéséről. Ilyenkor a sajtót
Itt a tájékozódáshoz fűződő különösen fontos társadalmi érdek igazolja a nyilvánosság nagyobb szabadságát. A valóságnak megfelelő tájékoztatás esetén tehát például az Országgyűlés ülésén vagy bizottságában elhangzottakat nem a sajtószervnek kell bizonyítania. Két egymásnak ellentmondó logika érvényesül tehát – remélhetőleg a jövőben a nyilvánosság erőteljesebb védelmét megvalósító gyakorlat válik általánossá.
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. :: Főoldal :: Impresszum :: Szerzőinkhez :: Beköszöntő
| |
Lapozás
Rovatok
Archívum
Pornó Gradvohl Edina: Szigeti Péter: dr. Bayer Judit: Internetkorlátozás a kereskedelmi szféra eszközeivel: szűrők és felbukkanó ablakok Új média Dormán Emese: Bodoky Tamás: Jog Fleck Zoltán: A szólás szabadsága és a személyiség védelme a polgári jogi bírói gyakorlatban Piac Lakatos Zoltán: A hanghordozó-piaci kereslet szerkezete és a zeneipar kilátásai a digitális technológia korában Történelem Cieger András: A vizsgálóbizottság és a nyilvánosság Kritika Jenei Ágnes: Pódiumbeszélgetések
A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9. Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16. Támogatónk
A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja. Partnereink
Magyar Kommunikációtudományi Társaság Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette) |
| ||||||||||||||||||
