Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2005 ősz – Bulvár rovat

Szabados Péter

Karnevál a médiában (3/6)

3. Az elit- és a tömegkultúra viaskodása

Lajcsi műsorával a hazai kritika nem bánt kesztyűs kézzel. Ötlettelenséggel, igénytelenséggel vádolták, ahol az üres hejehuja, dínomdánom az érték helyett a mérték. Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a műsort több millióan nézik, az élő vidéki fellépéseken, a Szuperbuli road show-n pedig tízezrek tombolnak. Lagzi Lajcsi kapcsán jól tetten érhető az elit- és a tömegkultúra újra és újra kirobbanó párviadala. Az elit és a „magaskultúra” nevében fellépők kérik számon egy tömegkulturális terméken azt, aminek az soha nem is akart megfelelni.

3.1. A kultúra fogalma és olvasata

A kultúra fogalma közösség-összetartó, annak azonosságát szavatoló, hiedelmeket megerősítő gyakorlatokra utal. Horatius az Ars poeticában még így fogalmazott:

„Szórakozást nyújt vagy használni szeretne a költő,
Vagy mi az életben gyönyörű és jó, mondani együtt”.

Lagzi Lajcsitól sokszor elvitatják a kultúra, pontosabban a kulturális szereplő jogát, mondván, amivel ő foglalkozik, az kívül reked a szentélyen. Gyakran megkérdezik tőle, tudja-e, hogy amit csinál, mennyit ér.

„Én tisztában vagyok vele. Ezt nem ismerik el zenei értéknek, nem is kell, hogy elismerjék, mert ez nem az. »Csak« a közönség hangulatát és szórakozását hivatott kiszolgálni”

– állítja Horatiusszal szólva a sztár.9

Lagzi Lajcsi nem ácsingózott arra, hogy a klasszikus zenei kánon oszlopos tagja legyen, sőt tudatosan felvállalta a lakodalmast, és nem különösebben érdekelte az ellentábor gunyoros támadása:

„Mindig is tudtam, hogy amit csinálok, nem klasszikus zene, mégis úgy gondolom, hogy a hivatásomat teljesítem. Hülye hasonlattal: jobb, ha valaki pletykalapot olvas, mint ha nem olvas semmit, mert aki ismeri a betűt, az nem analfabéta. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy én a könnyed szórakoztatást választottam, és egyáltalán nem érdekelt, hogy pfujoztak, hogy anyáztak például a Zeneakadémián. Nem érdekelt, mert még szó sem volt tévéműsorról, amikor már két és fél millió kazettát eladtak az én hangommal.”10

A polgári világban a munka és a szabadidő korábban jellemző, középkorias összeolvadása megszűnt. A modern ember számára az idő jól elkülöníthető szakaszokra tagolódik, a hétköznapi életben élesen szétválik a munka és a szórakozás. A tömegkultúrát – egyebek mellett – ez a kettősség, az idő funkcionális felosztása élteti, s tárgya a jó élet természete, a munkavégzésen kívüli élet (J. Gans, 2003):

„Sem tanáraim, de tán még a szüleim sem értették, hogy amikor az utcán elővettem a trombitámat, akkor én valóban egy hivatást szerettem volna teljesíteni, amit adott esetben hívjunk úgy, hogy szórakoztatás”

– vallja belső motivációiról Lagzi Lajcsi (idézi Doszpod, 1997: 420).

A kultúra szereplőiről nagyon sematikus, naiv, meglehetősen egyszerű, ugyanakkor szélsőséges kép él az ítészek fejében – mind a mai napig. A még az államszocialista időkben meggyökeresedett felfogás szerint a skála egyik végpontján az aszkéta alkotó, a másikon a gátlástalan sikervadász áll. A „magaskultúra” felkent papját nem érdekelheti sem anyagi boldogulása, sem a közönsége, azaz a népszerűség; az ettől elütő képlet gyanús: a valódi értéket létrehozó művész legyen szegény és magányos. Ezzel a figurával szokás szembeállítani az értékromboló-értékhiányos, a közízlést lihegve szolgáló, szenny-kultúrgyárost, többek között Lagzi Lajcsit.

A kutatások szerint a népszerű kultúra képviselői gyakran műveltebbek közönségüknél. Míg az alkotók jórészt felső középosztálybeliek, a közönség elsősorban az alsó középosztályból verbuválódik. Bár a nagyérdeműnek Lajcsi a „Csipkés kombiné”-t énekli és fújja, de otthonában – saját bevallása szerint – Chopint játszik a zongorán, a kedvence Mozart, és zenei tanulmányait a Zeneakadémián szerzett diplomával fejezte be.11

A tömegkultúra piaci alapon működik, így tökéletesen érthető, hogy amikor az 1990-es évek második felében a kereskedelmi adók „lecsaptak” a populáris kultúrára, Lajcsi előtt azonnal szélesre tárultak a kapuk. A zenész ekkor már túl volt néhány millió lakodalmas kazetta eladásán, s ez minden, kulturális értékkel kapcsolatos fanyalgással szemben súlyosabban esett a latba. Hiszen az említett adók médiavállalatként léteznek, amelynek közgazdasági definíciója nem más, mint a fogyasztói igények kielégítése nyereség elérésével (Chikán, 2002: 16).

Más, széles közönséget megcélzó produkcióhoz hasonlóan a Szuperbulit is gyakran vádolják ízlésrombolással, és azzal, hogy hamis/gyors kielégülést nyújt. Ez a felfogás az úgynevezett direkt hatás tézisének szellemében fogant. Eszerint a média könnyedén manipulálja az embereket. Az empirikus kutatások azonban másfajta mechanizmusról tanúskodnak, és sokkal inkább azt a tézist támasztják alá, hogy a média hatása korlátozott. Eszerint a média csak bizonyos esetekben képes véleményváltozást elérni, mert hatását számos tényező keresztezi. A személyes tapasztalatok, az egyén pszichés felépítése, társadalmi és a gazdasági státusa, szubkultúrája, valamint a „véleményvezérek” hatására az azonos üzenet eltérő értelmezése lehetséges. Tehát mindig a használat során dől el, hogy egyes médiaszövegek milyen jelentést kapnak. A média által közvetített tartalom csak egy a sok inger közül, amely a közönséget éri, amelyből választhat, s amelyre reagálhat. A saját és a csoport követelményei és értékrendje sokkal meghatározóbb, s a tartalom kiválasztásánál döntőbb befolyással bír, mint a média által közvetített értékek. Azaz a médiafogyasztást a már kialakult elvárásokhoz igazítjuk, ahelyett hogy az életünket igazítanánk a média által felírt recepthez. A médiumok elsődleges hatása az, hogy megerősítik a már létező viselkedésmódokat és beállítódásokat. Kevéssé valószínű, hogy ha valaki Wagnert hallgat és Dosztojevszkijt olvas, a Szuperbuli hatására Lagzi Lajcsi CD-ket kezd gyűjteni, és szerelmes füzeteken elalélva hajtja álomra a fejét.

3.2. Jókor, jó helyen

Lagzi Lajcsi életében a fordulópontot a rendszerváltozás és az azt követő évtized jelentette. Bár az 1980-as években felfutóban volt a „fekete kazetta business”, a televízióba a rendszerváltás előtt – a már említett reklámon kívül – nem tudott betörni. Amikor később az igen magas nézettségi adatok kapcsán sikerének titkáról faggatták, így fogalmazott: „Az emberek mára nagyon kifáradtak és kiszáradtak. Hálásak, ha az érzelmi csatornájukat átmossa valami.”12 Ezzel Lajcsi a magyar rendszerváltozást követő évtized sajátos szociológiai jelenségére tapint rá.

A piacgazdaságba való átmenet egyik legfontosabb társadalmi következménye az egyenlőtlenségek növekedése volt. 1989 után létrejött a „vesztesek” és a „nyertesek” egymástól élesen elhatárolódó csoportja. A foglalkoztatottak aránya lényegesen csökkent, miközben nem csupán a munkanélküliek, de a nyugdíjasok és az eltartottak száma is nőtt. A rendszerváltozást követően a magyar háztartások egynegyede próbálkozott vállalkozással, de csak 15 százalékuknak sikerült talpon maradnia. A többiek a vesztesek csapatában rekedtek (Kolosi, 2000).

A búfelejtésre, a kikapcsolódásra és az ellazulásra való óriási igény katalizátorként hatott a mulatós zene terjedésére, és általában a populáris kultúra elburjánzására. Az elitkultúra képviselői által megbélyegzett kulturális szennynek, a mulatós zenének – csakúgy, mint a köztiszteletben álló sramlinak – az alapanyaga valójában a népzene, amelyet a tánczenében jól ismert motívumok, effektek felhasználásával és modern hangszereléssel tettek vonzóvá az előállítók. Lagzi Lajcsi így emlékszik vissza erre az időszakra:

„Ezeket a dalokat gyűjtöttem. Amikor elmentünk buliba, bekapcsoltam a diktafont. Aztán »nyomták«, hogy »van nekem egy csíkos gatyám«. Hazamentem, leírtam […] Szerintem az emberek nem olyan oldottak, amilyenek szeretnének lenni. Pedig a latin-amerikai országokban mind a mai napig van, nálunk is volt a mulatozásnak hagyománya. Ennek a rendszerváltás előtti időkben nem nagyon tudtak hódolni, most viszont kiélik magukat.”13

A rendszerváltás előtti és utáni időszak krízisei sokkolták a Trabantszocializmusban elkényelmesedett magyar társadalmat. Az áfa bevezetése, a bruttósítás, később az első demokratikusan megválasztott kormány válsága, az 1990 októberében lezajlott taxissztrájk, a privatizáció, a munkahelyek tömeges megszűnése – csak hogy néhányat említsünk az egymás után következő válságjelenségek közül. A lakodalmas-mulatós zene gyógyír volt a sebekre, s a gyógyírt a sámán-muzsikus állította elő. Jancsó Miklós is ebben a megtalált szerepben látta Lajcsi legfőbb vonzerejét, személyes varázsát: „Lajcsi az alkata, a karaktere miatt optimizmust sugároz.”14 Maga a trombitás is tisztában van ezzel a képességével: „A közönségem sem a valóságot éli meg velem, hanem a mesevilágot.”15

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.