Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2005 ősz – Jog rovat

Dr. Bayer Judit

A közélet és a közszereplés fogalmának változásai a webes társadalomban (3/6)

A közéleti vita fogalmának módosulása

A közéleti diskurzus folytatásának szabadsága az egyik leglényegesebb érv a véleménynyilvánítási szabadság mellett. Fokozott védelmet élvez minden olyan megnyilvánulás, amely a közéleti vitához hozzájárul. Kérdés, hogy mit nevezhetünk közéleti beszédnek. Vajon csak a közügyekről szóló beszéd tartozik-e ebbe a körbe, vagy a köz érdeklődésére számot tartó más témák is; esetleg minden, a társadalom számára közös téma? A társadalom kulturális eseményei vajon ilyennek tekinthetők-e? Az internetes fórumokon a témaválasztás spektruma igen széles: a politikától és a pénzügyektől kezdve a társadalmi és az egyéni problémákon át a szabadidő-tevékenységekig terjed. Vajon közüggyé válik-e egy téma attól, hogy elvileg mindenkit érinthet, és mindenki hozzászólhat? Vagy inkább a fogalom azon jelentését vesszük alapul, hogy „közös ügy”, azaz a közösség ügye? Nos, ebben az esetben egy tőzsdei híreket taglaló fórum is lehet közügy, hiszen a tőzsde nyilvános piac, amelynek működése jelentős befolyást gyakorol a szélesebb gazdaságra is. Jack Balkin a demokrácia megnyilvánulásának tekint minden olyan diskurzust, amelyet a neten folytatnak a felhasználók (Balkin, 2003: 46).4 Ezek szerint minden közbeszélgetésnek közéletinek kell minősülnie.

Az individualista magyarázat szerint a véleménynyilvánítási szabadság értékét nem elsősorban a közéleti diskurzusban való részvétel adja, hanem az egyén önkifejezéséhez való joga (vö. Scanlon, Baker 2000). Ennek alapján akkor is korlátozhatatlan a szólás, ha semmivel sem járul hozzá a demokratikus közéleti vitához, feltéve, hogy nem sérti mások jogait. Ha ezt az elméletet vesszük alapul, akkor is felvetődik a kérdés: mennyiben tekinthetők az egyéniség kibontakoztatásához szükségesnek az inadekvát, inkoherens, téves, valótlan, trágár megnyilatkozások? Ugyanakkor viszont van-e joga bárkinek is megítélni, hogy melyik állampolgár megnyilatkozása értékes és melyiké színvonaltalan? Az internet valóban demokratikus, hiszen bárki számára lehetővé teszi, hogy a hangját hallassa. Ez a demokrácia azonban remélhetőleg nem veszi fel újra az Arisztotelész által neki tulajdonított jelentést: az ókori bölcs a csőcselék uralmát értette rajta (Bayer József, 1998: 56). Egyes nézetek szerint nemcsak a kormányzati beavatkozás és a perrel való fenyegetőzés gyakorolhat bénító hatást a kommunikációra, hanem a kulturálatlan, sértő hangvétel is, amely kiszorítja az értelmes közéleti diskurzust. E nézet képviselői szerint ezért feltétlenül szükséges lenne üldözni és megbüntetni az internetes környezetet ilyen módon szennyezőket. Véleményem szerint ez a következtetés túl messzire megy, mert ahogy a magyar Alkotmánybíróság is kijelentette: a jog nem a stílus formálására való (30/1992. [V. 26.] alkotmánybírósági határozat V. 3.). Emellett a társalgás tartalmát és stílusát az erre hivatott moderátorok, vagy akár maguk a résztvevők is formálhatják. A Raging Bull nevű fórumok például lehetővé teszik a résztvevőknek, hogy töröljék azokat az üzeneteket, amelyeket nem tartanak odaillőnek. Ezenkívül azonban mindig rendelkezésre áll a válasz, illetve a cáfolat közzétételének lehetősége, továbbá a közösségi nyomásgyakorlás is a rágalmazóval szemben.

Bárki szerzővé válhat az interneten, hacsak az írástudatlanság nem állja az útját. Vajon fennáll-e a veszély, hogy végérvényesen elsekélyesedik a közéleti diskurzus? Kétségtelen, hogy olyanok is hangot kapnak és a nyilvánosság elé lépnek, akik korábban nem tették és nem is tehették ezt meg, hacsak nem passzívan: riportalanyként vagy „sztori”-ként, interpretálva, kontextusba helyezve, vágva-szerkesztve. Azok a személyek, akik legfeljebb témái lehettek a médiumnak, de nem alkotói: a halmozottan hátrányos helyzetűek vagy a társadalom kivetettjei. Az internetfelhasználó ezzel szemben körítés és szépítés nélkül, egyes szám első személyben szólal meg. Az eredmény sok esetben hagy maga után némi kivetnivalót.

Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy az internet csak megteremti ennek a lehetőségét is, miközben sok további lehetőséget is teremt. Nem zárja ki, hogy névvel, jelszavas belépéssel is lehessen társalgókat kialakítani és színvonalas beszélgetéseket folytatni, mint ahogy azt sem, hogy a moderátor vagy a többi résztvevő nyesegesse a vadhajtásokat. Akárcsak az együttlét, az elkülönülés is maximálisan megoldható. Az elkülönülés általánossá válásával azonban éppen az a jellegzetes vonása veszne el, hogy olvasztótégelyként bármelyik rendű, rangú, nemű felhasználónak közös teret teremt. Akár előnynek is tekinthetjük azt, hogy olyan személyek is szembesülhetnek a rasszizmussal és az idegengyűlölettel, akik korábban nem tapasztalták azt közvetlenül, és akik taszítónak találják. Akik egy fórumon szembeszállnak a gyűlölettel vagy a rágalmazással, azok a szó legszorosabb értelmében közéleti beszélgetést folytatnak: a közéleti stílus formálásáról szóló vitában vesznek részt. Természetes lenne, hogy idővel magától alakuljon ki egyfajta „hálózati” illemtan. Az általános szabályok kialakulását azonban megnehezíti, hogy az internet közössége nem állandó és nem definiált.

A valós térben kialakulnak egymástól többé-kevésbé megkülönböztethető társadalmi csoportok, amelyek egymás kommunikációs stílusát kevésbé értik, esetleg attól idegenkednek. A virtuális térben azonban nem a külső személyiségjegyek jellemzik az egyént, hanem a tartalom és a stílus hordozza a jellegzetes vonásokat. Számítani lehet arra, hogy a virtuális térben – csakúgy, mint a valós térben – ki fognak alakulni bizonyos klubok, hiszen a demokrácia sem jelent tényleges egyenlőséget. Az internet történelmi jelentősége, hogy a korábban kevésbé látható személyek számára is lehetővé teszi a nyilvános megjelenést. Lehet, hogy csak a hasonló cipőben járók fognak e közlésekre odafigyelni – mégis, bárki számára megvan az esély, hogy részt vegyen egy globális diskurzusban. Megszólalásával mindenki magát minősíti, ezért mindenki számára nyitva áll a választás lehetősége, hogy melyik stílust képviseli, és melyik klubhoz kíván tartozni. Mivel más információ elvileg nincs, csak az, ami a képernyőn látható (ahogy az ismert vicc mondja: „ne aggódj, az interneten senki sem látja, hogy kutya vagy”), a mobilitási feltételek sokkal kedvezőbbek, mint a reális világban.

Tehát az internet – interaktív jellegénél fogva – szuverén felhasználók tömegének folyamatos közbeszélgetéséhez nyújt terepet. Szuverénnek nevezem a felhasználókat, mert egyaránt választhatják a részvételt vagy annak hiányát, megválaszthatják a klubot, amelybe tartozni szeretnének, és saját magatartásukkal formálhatják a beszélgetés irányát. A felhasználók nem passzív alanyai valaki más kommunikációjának, mint a média hagyományos formái esetében. E felhasználók folyamatos beszélgetése pedig a demokratikus részvétel egy modern formája. A nem körülhatárolt csoportba tartozó szereplőkkel folytatott beszélgetést közbeszélgetésnek tekintem, függetlenül attól, hogy milyen témákról folyik a szó, pusztán azért, mert potenciálisan bárki részt vehet benne, és bárki alakíthatja. E közbeszélgetés szabadságának az az ára, hogy egyes résztvevők olyan stílust alkalmaznak, amely másokat sérthet.

A kérdés az, hogy hajlandók vagyunk-e ezt az árat megfizetni egy demokratikus közbeszélgetés fenntartásáért, vagy inkább a szabályozott elitmédiumokra szavazunk? Véleményem szerint a szavakkal elkövetett sérelmek elviselése nem túl nagy ár egy világméretű szabad diskurzus fenntartásáért. Az utóbbihoz fűződő közérdek nagyobb súllyal esik latba, mint az emberi méltóság védelme – kivéve természetesen a kirívóan súlyos eseteket. Különösen annak fényében van ez így, hogy maga a közbeszélgetés teszi lehetővé: a sértett fél válaszoljon az őt sértőnek.

1. ábra (The New Yorker, 1993. július 5. 61. old. Peter Steiner)
(Az interneten senki sem látja, hogy kutya vagy)

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.