   |
|
Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most! 2005 ősz – Jog rovat A közélet és a közszereplés fogalmának változásai a webes társadalomban (4/6)A közszereplők körének újragondolása A demokratikus államokban elterjedt alapelv, hogy közhatalmat gyakorlókkal, közszereplőkkel szemben a megengedett kritika határai tágabbak, mint magánszemélyekkel szemben. A hagyományos véleményszabadság-szemlélet a magánszemélyek szabadságát védi az állammal szemben úgy, hogy a természetes és jogi személyek egyaránt magánszemélynek minősülnek. Az internet azonban oly módon változtatja meg a kommunikáció sajátosságait, amely a megszólalók viszonyának újragondolását indokolja. A jogi személyeket hagyományosan a magánszemélyekkel egy sorban kezeli a jog. A Ptk. szerint „[a] jogi személy […] jogképessége kiterjed mindazokra a jogokra és kötelezettségekre, amelyek jellegüknél fogva nem csupán az emberhez fűződhetnek” (28. § (4) bekezdés). Napjaink globalizációs jelensége, hogy egyes nagyvállalatok befolyása a hagyományos, szuverén állami hatalommal vetekszik. E befolyáson egyrészt az érdekérvényesítő képességüket, másrészt az állampolgárok életére jelentős hatást gyakorló döntések meghozatalának hatalmát értem. A gazdasági jog, a versenyjog reagált a változásokra és jelentős változáson ment keresztül – a Polgári Törvénykönyv személyiségi jogi szemlélete azonban nem változott: a jogi személyek továbbra is ugyanolyan elbírálás alá esnek, mint a magánszemélyek. Jack Balkin rámutat, hogy a gazdasági vállalkozások kihasználják a véleménynyilvánítási szabadság hagyományos elméleteit, és saját javukra fordítják azokat úgy, hogy a szabadság lényege sérül. Véleménye szerint az utóbbi negyedszázadban a médiavállalkozások a véleménynyilvánítási szabadság zászlaja alatt hárították el az állami beavatkozást, miközben az általuk teremtett technikai közeg révén ellenőrzést gyakorolnak a felhasználók szólásszabadsága felett (Balkin, 2003: 30). Ennek tipikus példája a McDonald's és a Greenpeace között 14 éve folyó rágalmazási per. 1990-ben a Greenpeace a McDonald's által kínált ételek elleni érveket tett közzé egy szórólapon, amiért a gyorsétteremlánc beperelte. 1997-ben – állítólag Anglia leghosszabb tárgyalása után – a bíróság a Greenpeace javára döntött, valósnak találva, hogy a McDonald's hamisan úgy állítja be, mintha az általa kínált étrend egészséges lenne, holott nem az, valamint hogy a McDonald's reklámkampánya kihasználja a gyermekeket. A fellebbviteli bíróság – bár számos pontban ugyancsak igazat adott a Greenpeace-nek (például abban, hogy a McDonald's alacsony béreket fizet és nem biztosít megfelelő munkakörülményeket) –, valótlannak találta azt az állítást, hogy a McDonald's-étel egészségtelen, mert az csak akkor okoz elhízást és szívbetegséget, ha sokat esznek belőle – és az alperest 40 000 font megfizetésére kötelezte.5 A Greenpeace a Strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz fordult, amely megállapította a véleményszabadság (10. cikkely) és a tisztességes eljáráshoz való jog (6. cikkely) sérelmét, és összesen 35 000 euró kártérítésre kötelezte az angol államot a Greenpeace-aktivistákkal szemben (Case of Steel and Morris v. United Kingdom). A McLibel-ügynek is az az üzenete, hogy indokolt lenne a közszereplőkre vonatkozó eltérő bánásmódot azokra a nagyvállalatokra is kiterjeszteni, amelyek az emberek életére kihatással lehetnek. Keane még jóval az internethasználat elterjedése előtt azt sürgette, hogy
Az idézett esetek azt mutatják, hogy az úgynevezett vállalatrágalmazás (corporate libel) új jogi műfajjá válik, amelynek az internet különös mértékben lendületet ad. Ez a jelenség nem kezelhető egy lapon a magánszemélyek becsületének megsértésével. A jogalkotó feladata lenne, hogy reagáljon az új kihívásra. Ennek hiányában azonban a bíróságok is kiterjeszthetnék a közszereplőkre vonatkozó szabályokat ezekre a vállalkozásokra. Mindazok az indokok, amelyek a közszereplők magánszférájának határait szűkebbre vonják, a velük szembeni véleménynyilvánítás határait pedig tágabbra, azokra a gazdasági társaságokra is vonatkoztathatók, amelyek tőkeerősek, tehát véleményüknek jó eséllyel és eredményességgel képesek hangot adni, és döntéseik nagyszámú ember életére gyakorolnak hatást. A magyar Alkotmánybíróság 36/1994 (VI. 24.) számú döntésével megsemmisítette a „hatóság vagy hivatalos személy megsértése” nevű tényállást, és kimondta, hogy az értékítéletet kifejező véleménynyilvánítás – bármennyire is sérti a hivatalos személy becsületét – nem büntethető, és a becsület csorbítására alkalmas valótlan tényállítás is csak akkor, ha a tényt állító személy tudta, hogy közlése valótlan, vagy azért nem tudott annak valótlanságáról, mert a tőle elvárható figyelmet elmulasztotta (Halmai, 2000b: 18). Az Alkotmánybíróság e döntésében lényegében az amerikai New York Times v. Sullivan döntés elveit fogalmazta újra (Halmai, 2000a: 294). Az Emberi Jogok Európai Bírósága is erre a következtetésre jutott a Lingens v. Austria esetben, amelyben kimondta, hogy a politikust e minőségében érő kritikus, sértő vélemény korlátozása nem tekinthető szükségesnek egy demokratikus társadalomban (Halmai, 2000a: 295). Ugyanakkor a jog és a joggyakorlat nem adott egzakt definíciót arra nézve, hogy kit kell közszereplőn érteni (Kerekes & Zombor, 1999: 50). Az alábbiakban felidézem, milyen definíciók és bírói értelmezések állnak rendelkezésre a magyar és az amerikai jogrendben, valamint az Európai Emberi Jogi Bíróság döntéseiben. Az Alkotmánybíróság számos határozatában említi a „közszereplő politikus” fogalmát: többek között a 20/1997 (III. 19.), a 36/1994 (VI. 24.), a 23/1999 (VI. 30.), valamint a 34/2004 (IX. 28.) alkotmánybírósági határozatban. Részletesebben foglalkozik a fogalommal az 57/2001 (XII. 5.), a 60/1994 (XII. 24.) és a 36/1994 (VI. 24.) alkotmánybírósági határozat. A 36/1994 (VI. 24.) alkotmánybírósági határozat indokolásában így fogalmaz:
Ebből nyelvtani értelmezés útján arra következtethetünk, hogy a közszereplő tágabb kategória, mint a politikusok és közhivatalnokok köre. Ugyanabban a bekezdésben pedig „közszereplést vállaló személyeknek” nevezi őket (II. 2.). De nevezi őket „közfeladatot ellátó, illetve a közéletben szerepet vállaló” személyeknek is, máshol pedig a „közélet szereplőinek” (III. 1.). Az így körülírt alanyi kör pontosabb meghatározását a bíróságokra hagyja (III. 3.). Az átvilágításokkal kapcsolatos 2003. évi III. törvény a közszereplő alábbi definícióját kínálja:
Ha az érintett személy közszereplő minőségét nem ismeri el, végső soron a bíróság dönt erről. Az 57/2001 (XII. 5.) alkotmánybírósági határozat az Emberi Jogok Európai Bírósága joggyakorlatára való hivatkozáskor „politikusok, köztisztséget betöltő vagy a közéletben szereplő személyek” becsületét említi. Másrészt viszont csak a politikusi hivatás szerint különböztet, amikor leszögezi, hogy a politikai vita szabadsága miatt megengedhető a durvább hangnemű kritika a politikusokkal, mint a nem politikusokkal szemben (II. 7.). A Ptk. kommentárja szerint közszereplésnek az a megnyilvánulás minősül, amely „befolyásolja a szűkebb vagy a tágabb társadalom életét, a helyi vagy az országos viszonyok alakulását” (Törő, 2005). Nyilvánvalóan nem csupán a közhatalmat birtokló, politikai közszereplőket tekinti ilyennek, mivel megemlíti a „művészi, tudományos, illetve irodalmi működés körén kívül eső, így tehát az »egyébként« közszereplést vállaló személy” esetét is. Ebből arra következtethetünk, hogy a művész, az irodalmár stb. is közszereplőnek minősül, és ehhez képest vannak „egyéb” közszereplők. Mint látjuk, a hatályos joganyag nem kínál egzakt definíciót a közszereplő fogalmára, de a körülírások nem is zárják ki, hogy az a nem politikai közélet szereplőire is vonatkozzon. A magyar joggyakorlatban eddig nem volt olyan eset, amelyben az általunk vizsgált kérdésben kellett volna állást foglalni. Az sem jellemző, hogy jogi személyek indítsanak eljárást személyiségi jogaik megsértése miatt. 2004-ben nagy figyelmet keltett, amikor a Legfőbb Ügyészség személyiségi jogainak megsértése miatt eljárást kezdeményezett Szabó Zoltán országgyűlési képviselő ellen. A keresetet a bíróság arra hivatkozva utasította el, hogy a Legfőbb Ügyészség közszereplő, így több kritikát kell elviselnie, mint egy magánszemélynek. (A párhuzamos felperes ügyész azonban pernyertes lett – holott ő is közszereplő!) Témánk szempontjából azonban nem jelentős az eset, mert nem azért nyilvánította a bíróság közszereplőnek az ügyészséget, mert jogi személy, hanem mert közhatalmat gyakorol. Az általam javasolt új megközelítés nem a jogi személy és a magánszemély közötti megkülönböztetést, hanem a politikai közélet és a gazdasági élet szereplői közötti megkülönböztetést szüntetné meg. A gazdasági élet egyes nagy hatalmú szereplői attól függetlenül közszereplőnek minősülhetnének, hogy magánszemélyről vagy jogi személyről, esetleg jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetről van szó. Az amerikai joggyakorlat sem ad precíz definíciót a közszereplők mibenlétére, viszont a kiterjedt gyakorlat kísérletet tesz e kategória körülírására. A New York Times v. Sullivan ügy (1964) vezette be azt a szemléletet, hogy hivatalos személy csak akkor követelhet kártérítést hivatalos minőségére vonatkozó állításért, ha azt szándékos rosszindulattal vagy súlyos gondatlanságból tették (lásd még Curtis Publishing Co. v. Butts, 162). Ezt követően a Rosenblum-döntés terjesztette ki az elvet arra az esetre is, ha az állítás közügyeket érint, függetlenül attól, hogy a szereplők ismertek vagy ismeretlenek-e (Molnár, 2002: 57). A Gertz-ügy több kategóriára bontotta a közszereplőket: vannak, akik minden körülmények között ennek számítanak, mert ismertségük általános, vannak, akik csak bizonyos körökben ismertek, ezért csak bizonyos kontextusban minősülnek közszereplőnek, és vannak, akik nem önként vállalták a nyilvánosságot, mégis belekeveredtek valamely közügybe (Lidsky, 2000: 910). Az indokok között felmerülnek a közszereplők jellemző vonásai: (1) lényegesen nagyobb hozzáférésük van a kommunikációs csatornákhoz, ezért több eséllyel tudnak fellépni a rágalom ellen, mint egy magánszemély, (2) önként vállalták a szereplést, ezzel kitették magukat a közvélemény vizsla tekintetének és (3) jelentős hatásuk van közügyekre. A fogalom gazdasági társaságokra való kiterjesztése nem ismeretlen az amerikai joggyakorlatban. Számos bíróság érvelt azzal, hogy a tőzsdén jegyzett részvénytársaságokat automatikusan közszereplőnek kell tekinteni, legalábbis a részvények kereskedelmét érintő ügyekben, mert a társadalomra gyakorolt befolyásuk nem hagyható figyelmen kívül (Reliance Ins. Co. v. Barron's, American Benefit Life Ins. Co. v. McIntyre, idézi Lidsky, 2000: 912). Minnesota államban jogszabály nyilvánítja a részvénytársaságokat közszereplőknek. Egy másik bírósági döntés szerint a gazdasági társaság személyiségi jogainak védelméhez kisebb állami érdek fűződik, mint a magánszemélyekéhez, ezért a társaságnak mindig bizonyítania kell, hogy a sértő megjegyzést szándékos rosszindulattal tették. Ha szemügyre vesszük a nyilvános részvénytársaságok társadalmi pozícióját, nem találunk érvet az ellen, hogy közszereplőnek tekintsük őket. A tőzsdén jegyzett részvénytársaság a nyilvános piacon engedi részvényeit forgalmazni. A befektetőknek ehhez ismerniük kell a cégre vonatkozó információkat, amelyekből következtethetnek annak jövőbeli sikerességére. Ezért a tőkepiac egyik alapelvének, az átláthatóság követelményének érvényesítése érdekében a tőkepiaci törvény éves jelentés közzétételére és a főbb stratégiai tranzakciók előzetes bejelentésére kötelezi a részvénytársaságokat (2001. évi CXX. törvény a tőkepiacról, 52–55. §§). Ennélfogva a tőzsdén szereplő cégeknek már eleve, a törvénynél fogva is a nyilvánosság részeivé kell válniuk. A részvénytársaság működésével kapcsolatos információk magánszemélyek széles körének gazdasági érdekeit érintik, továbbá befolyásolják a makrogazdasági környezetet. A részvénytársaság önként is tesz közzé önmagáról népszerűsítő információkat – amelyeket a befektetők jogosultak kritikusan fogadni. Egyes nézetek szerint az összes internetes szereplőt közszereplőnek lehetne tekinteni, mert bármikor közzétehetik helyreigazításukat, nem szenvednek hiányt kommunikációs csatornában (Lidsky, 2000: 286. lábjegyzet). Ha így is van, a tőkeerős részvénytársaságok nagyobb befolyással és hitelességgel rendelkeznek, mint egy magánszemély, ezért az ő pozíciójuk nem tekinthető azonosnak egy egyszerű internetfelhasználó helyzetével. Az Európai Emberi Jogi Bíróság sem ad tényszerű definíciót arra, hogy mit ért „közszereplő”-n. A Lingens v. Austria ügyben, amelyben először nyilvánítja ki az elvet, „politikusokat” említ, és nem közszereplőket (Lingens v. Austria 42). A Worm v. Austria ügyben már közszereplőket említ, és ennek kapcsán idézi a Lingens-ügyben megfogalmazott elvet. Egy ugyancsak osztrák ügyben a kérelmező nevezi a Kronen-Zeitungot közszereplőnek (Wabl v. Austria, 32).6
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. :: Főoldal :: Impresszum :: Szerzőinkhez :: Beköszöntő
| |
Lapozás
Rovatok
Archívum
Bulvár Jenei Ágnes: Kereskedelmi televízió és demokrácia Császi Lajos: A Mónika-show kulturális szociológiája Szabados Péter: Jog Dr. Bayer Judit: A közélet és a közszereplés fogalmának változásai a webes társadalomban Politika Bajomi-Lázár Péter: A sajtószabadság konszolidációja Drog Kenyeres László – Mészáros Zoltán: Kábítószerkép a nyomtatott sajtóban Nyelv Kárpáti Eszter: Mit tudunk meg a szövegmodellek összevetéséből? Kritika Fehér Katalin: Pódiumbeszélgetések
A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9. Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16. Támogatónk
A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja. Partnereink
Magyar Kommunikációtudományi Társaság Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette) |
| ||||||||||||||||||
