Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2005 ősz – Politika rovat

Bajomi-Lázár Péter

A sajtószabadság konszolidációja (1/6)

Mi a magyarázata annak, hogy Kelet-Közép-Európa országaiban a sajtó és a média szabadsága a sajtószabadság formális kikiáltása után is számos alkalommal csorbult? Mi az oka annak, hogy – bár társadalmi és politikai hagyományaik között számos párhuzam mutatkozik – egyes posztkommunista országokban jobb, míg másokban rosszabb volt a sajtószabadság helyzete? Ebben az írásban egy olyan elméleti keret létrehozására teszek kísérletet, amely segíthet e kérdések megválaszolásában. Két, egymással rokon megközelítést ötvözök: a médiaátalakulás szakirodalmának elméleteit vegyítem a politikatudomány demokratikus konszolidációval foglalkozó elméleteivel. Javaslatot teszek egy új fogalom, a sajtószabadság-konszolidáció bevezetésére is, bízva abban, hogy ez lehetőséget kínál a médiaátalakulás, illetve a rendszerváltás után tapasztalt sajtószabadság-deficit szisztematikus vizsgálatára és az egyes országok közötti különbségek magyarázatára.

1. A sajtó és a média helyzete a posztkommunista országokban

A sajtó és a média felszabadítása a rendszerváltás egyik magától értetődő célkitűzése volt az 1980-as évek végén a kelet-közép-európai országokban. A rendszerváltás után kialakuló új demokráciákban mégis számos alkalommal csorbult a sajtó és a média szabadsága. Lengyelországtól Bulgáriáig és Csehországtól Oroszországig az új (sokszor régi-új) politikai elitek – kevés kivétellel – nyomást gyakoroltak a sajtóra és a médiára azért, hogy elfojtsák a kritikus hangokat, és saját politikájukat népszerűsítsék. E törekvésük gyakran sikeres volt. A kelet-közép-európai országokban tapasztalható sajtószabadság-deficit jele, hogy a politikai sajtó és média teljesítménye a legkülönbözőbb források egyöntetű állítása szerint kisebb nagyobb-mértékben1 nemcsak a normatív elvárásoktól, de a nyugati demokráciák sajtójának és médiájának teljesítményétől is elmaradt (vö. Giorgi, 1995; Gross, 2002; Gunther & Mugham, 2000; Paletz et al., 1995; Paletz & Jakubowicz, 2003; Sükösd & Bajomi-Lázár, 2003).2

Mi a magyarázata annak, hogy a régió országaiban a sajtó és a média szabadsága a sajtószabadság formális kikiáltása után is számos alkalommal csorbult? Mi az oka annak, hogy a többé-kevésbé nyílt cenzúra eltörlése után is fennmaradtak a burkolt cenzúra különböző formái?3 Mi az oka annak, hogy – bár társadalmi és politikai hagyományaik között számos párhuzam mutatkozik – egyes posztkommunista országokban jobb, míg másokban rosszabb a sajtószabadság helyzete? E kérdésekre keresve választ egy olyan elméleti keret felállítására teszek kísérletet, amely két, egymással rokon megközelítést ötvöz: a médiaátalakulás szakirodalmának elméleteit vegyíti a politikatudomány demokratikuskonszolidáció-elméleteivel.4

A médiaátalakulás egyes szakírói a kelet-közép-európai országokban végbement változásokat Siebert és munkatársai klasszikussá vált „négy sajtóelmélet”-ére (1956) támaszkodva modellezik: a sajtó és a média átalakulását úgy írják le, mint a totális vagy az autoritárius modell felől a liberális vagy a társadalomnak felelős modell felé való lassú átmenetet (például Gijsbers, 1993; Kováts, 1995). Mások a civil társadalom fejlődésének kontextusában vizsgálják e folyamatot, azaz a sajtó és a média teljes vagy részleges állami felügyelete felől a sajtó és a média teljes autonómiája vagy társadalmi felügyelete felé való átmenetként jellemzik (például Gross, 2002; Sparks & Reading, 1998; Splichal, 1994). És bár számos munka született e tárgyban, mindmáig nem alakult ki olyan egységes elméleti megközelítés, amely szisztematikus értelmezési keretet kínálna a folyamat elemzéséhez. A médiaátalakulás szakirodalmát elsősorban azért bírálták, mert nem vizsgálja a folyamat valamennyi aspektusát, és mert nem képes magyarázatot adni az egyes kelet-közép-európai országok között tapasztalható különbségekre (Downing, 1996). A különböző kelet-közép-európai országokban végbemenő médiaátalakulás mértékét a szakírók töredékes adatok és jellemzően kvalitatív leírások alapján ítélik meg.

Ugyanakkor a demokratikus konszolidációval foglalkozó politológusok számos kísérletet tettek egy olyan elméleti keret kidolgozására, amely alkalmas hátteret kínál a politikai átalakulás különböző aspektusainak vizsgálatára és az egyes országok közötti különbségek okainak feltárására (Hollis, 1999; Linz & Stepan, 1996; Plasser et al., 1998; Pridham & Ágh, 2001). Írásaikban azonban elsősorban a pártrendszerben, a gazdaságban és a civil társadalomban végbemenő változásokra fókuszáltak, és kevés figyelmet fordítottak a média átalakulására – vagy éppen teljesen figyelmen kívül hagyták azt.

E két – médiatudományi és politikatudományi – megközelítést ötvözve azonban olyan elméleti keretet kaphatunk, amely alkalmas lehet a dolgozatom elején megfogalmazott kérdések megválaszolására. E megközelítés szellemében javaslatot teszek egy új fogalom, a sajtószabadság-konszolidáció bevezetésére, bízva abban, hogy az lehetőséget kínál a médiaátalakulás, illetve a rendszerváltás után tapasztalt sajtószabadság-deficit szisztematikus vizsgálatára és az egyes országok közötti különbségek magyarázatára. Úgy vélem, a fogalom segítségével beazonosíthatjuk azokat a tényezőket is, amelyek a régió különböző országaiban hátráltatják a sajtószabadság stabilizálódását.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.