• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2006 tavasz

Kisebbségek

Rimay Andrea:

Csak ha vészmadár vagy

Politikusnők a sajtóban a 2004. decemberi népszavazási kampány idején

A választási kampányok időszaka nem kedvez a női politikusoknak, legalábbis erre utal a 2004. decemberi kettős népszavazás médiaelemzése. A népszavazást megelőző kampányban a politikusnők szerepeltetése a különböző sajtóorgánumokban még a hétköznapi politikai életben tapasztaltnál is alacsonyabb volt: csak elvétve kaptak szót a vezető napilapokban. A Magyar Nemzetben és a Népszabadságban csak a tekintélyes funkciót, magas posztot betöltő nőknek jutott némi, igen korlátozott nyilvánosság: nyilatkozataik pártjuk ideológiájának ismétlésére, rövid kommentárokra korlátozódtak. A nők sem interjúalanyokként, sem politikai véleményalkotókként nem jelentek meg.

A politikai miliő

2004. december 5-én állampolgársági kezdeményezésre ügydöntő népszavazást tartottak hazánkban. A népszavazás két kérdése így szólt:

• Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással – kérelmére – magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. tv. 19. § szerinti „Magyar igazolvánnyal” vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?
• Egyetért-e ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt?

A referendum kiírására két, egymástól függetlenül indított aláírásgyűjtés adott lehetőséget: az egészségügy privatizációjának leállítását a Munkáspárt, míg a határon túli magyarsággal kapcsolatos aláírásgyűjtést a Magyarok Világszövetsége kezdeményezte, s mindkét szervezet sikeresen összegyűjtött kétszázezer érvényes aláírást. A népszavazást megelőző négy-hat hétben világosan kirajzolódott a pártok közötti politikai törésvonal: a Magyar Szocialista Párt (MSZP) a népszavazási kérdések elutasítására, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség (Fidesz) pedig azok támogatására buzdított. A népszavazást megelőző egy hónapban mindkét párt rendkívül intenzív kampányt folytatott.

A népszavazás két kérdése közül kétségtelenül a határon túli magyarok állampolgársága váltott ki nagyobb érdeklődést, és az éles politikai törésvonalak kialakulása következtében meg is osztotta a politikusokat és a választókat. Az előbbiek – párthovatartozástól függően – hamar világossá tették, hogy a kérdésre mely választ tartják elfogadhatónak: a jobboldali pártok (a Fidesz-MPSZ és az MDF) a népszavazási kérdés támogatására, míg a baloldali, illetve a liberális pártok (az MSZP és az SZDSZ) a kérdés elutasítására buzdítottak.

Az egészségügyi intézmények privatizációjának leállítása jóval kevésbé kapott hangsúlyt a kampány során, mint mellékes téma szerepelt, bár a pártok ebben a kérdésben is markáns véleményt fogalmaztak meg. Az MSZP és az SZDSZ a kérdés elutasítását kérte a szavazóktól. Érdekessége volt a kampánynak, hogy az egészségügyi intézmények privatizációjának leállításában a jobboldali pártok sem képviseltek egységes álláspontot: a Fidesz-MPSZ a Munkáspárt kezdeményezését magáévá téve az egészségügyi intézmények privatizációjának leállítása mellett érvelt. Ezenközben a Fidesz „csatlósa” szereptől magát távol tartani szándékozó MDF a privatizáció folytatását tartotta szükségesnek, amiért a jobboldali sajtó azonnal el is ítélte a pártot és annak elnöknőjét.

A kampány a szavazók politikai alapon történő megkülönböztetéséhez vezetett. A rendszerváltás óta eltelt időszak egyik legmegosztóbb és legszélsőségesebb kampánya zajlott. Minden pártot indulatok vezéreltek, nem válogattak az eszközökben. A kampány során folyamatosan éleződött és fokozatosan eldurvult a hangnem, így a gyalázkodás, a lejáratás korábban nem tapasztalt méreteket öltött. Az „ellenségcsináló” és sérelmi politizálás önmagában is rendkívül káros, hiszen a politikusok, kiváltképpen a nagy népszerűséget élvező, illetve a lakosság számára jól ismert politikusok viselkedése mintául szolgál a szavazók számára. Szabó Márton szerint a politikusok „határozottságnak vélik a rémületkeltést, jól sikerült bonmot-nak a gyalázkodást.” (Szabó, 2003). A kampány során nagy nyilvánosság előtt elhangzott megosztó, kirekesztő szavak hatnak a társadalomra, s észrevétlenül válhatnak az egyes személyek viselkedésének, gondolkodásának, illetve személyiségének részévé. A politikusok által mutatott negatív példa, gondolkodás- és viselkedésminta így hozzájárul ahhoz, hogy a lakosság, az egyének között is kialakul a politikai alapon történő megkülönböztetés, továbbá az adott kérdésről másként gondolkodók meg-, illetve elítélése, stigmatizálása. Mindez rendkívül káros és veszélyes folyamat, ami – talán nem túlzás a feltételezés – előrevetíti a 2006-os parlamenti választásokat megelőző kampány hangnemét, kommunikációs stílusát.

Módszertan

A jelen dolgozat alapjául a 2004. december 5-én lezajlott kettős népszavazást megelőző egy hónap médiaszerepléseinek elemzése szolgált, méghozzá egy bizonyos szempontból: a női politikusok megnyilvánulásai alapján. A megfigyelés 2004. november 2-ától 2004. december 3-ig, a kampánycsend napjáig tartott. A vizsgálatba az a 35 politikusnő került be, aki ebben az időszakban parlamenti képviselői mandátummal rendelkezett. Az elemzés a két legnagyobb példányszámú politikai napilap, a Népszabadság és a Magyar Nemzet cikkei alapján készült. A két napilapból minden, a népszavazással foglalkozó írás bekerült a vizsgálatba, szám szerint 328. A szövegeket tartalomelemzéssel vizsgáltam, az alábbi szempontok szerint:

Objektív szempontok:

• a politikusnők hányszor nyilatkoztak (megjelenítés gyakorisága);
• a politikusnők megnyilvánulásai milyen terjedelemben kaptak helyet;
• a politikusnők megjelenítése:
1. interjúalanyokként,
2. önálló véleményalkotókként,
3. szakértőkként.

Szubjektív szempontok:

Újságírók véleménye az egyes politikusnőkről:

• megnyilvánulásaikhoz fűzött kommentár;
• minősítésük.

A tényadatok

A vizsgált időszakban a Népszabadságban 133, a Magyar Nemzetben 195 cikk foglalkozott a kettős népszavazással. Összesen 29 napon jelentek meg az újságok, az írások számát figyelembe véve tehát naponta átlagosan 4,5-szer, illetve csaknem hétszer foglalkoztak az adott kérdéssel. Ez a rendkívüli mennyiség is jelzi, hogy a népszavazást megelőző hetekben a téma minden másnál nagyobb hangsúlyt kapott a sajtóban.

A Népszabadságban közölt 133 cikk közül mindössze 15-ben fordultak elő női politikusok, de ez időnként csak nagyon rövid, mindössze egy-két mondatos terjedelmet jelentett. A Magyar Nemzet 195 hasonló tartalmú szövegéből szintén 15 esetben szerepeltek női politikusok, s többnyire itt sem kaptak néhány szavasnál hosszabb megnyilvánulási lehetőséget. (Azokat az írásokat is figyelembe vettem, amelyekben a szerzők a politikusnőket csupán megemlítették vagy hivatkoztak rájuk.)

Az országgyűlési képviselői mandátummal rendelkező 35 nő közül mindössze kilencnek – Dávid Ibolyának, Gy. Németh Erzsébetnek, Lendvai Ildikónak, Mátrai Mártának, Selmeczi Gabriellának, Szili Katalinnak, Szűcs Erikának, Vadai Ágnesnek, Vojnik Máriának – jelent meg inkább rövidebb, mintsem terjedelmesebb nyilatkozata a vizsgált napilapokban. Közülük csupán öten – Dávid Ibolya, Lendvai Ildikó, Szili Katalin, Vadai Ágnes, Vojnik Mária – kaptak helyet mindkét újságban. A névsorból jól látható, hogy a két vezető napilapban csak a magas közéleti posztot betöltő politikusnők szerepelhettek, miközben több olyan férfipolitikus is kifejthette álláspontját, aki korántsem tartozik az „első vonalba”. Közéjük tartozik Halász János, Nyitrai Zsolt, Kórózs Lajos, Tóth Mihály, Simon Gábor, Barta László, Gedei József.

Ha az egyes női politikusok megjelenési gyakoriságát és a megjelenés terjedelmét vizsgáljuk, semmivel sem kapunk kedvezőbb képet. A népszavazást megelőző egy hónapban Dávid Ibolyának, az MDF elnökének összesen háromszor fordult elő a neve: mindkét napilap beszámolt az általa tartott sajtótájékoztatóról, egy másik alkalommal pedig az egészségügyi intézmények privatizációjáról kifejtett álláspontját idézte a Magyar Nemzet – tegyük hozzá: igen szűkre szabottan, néhány mondatnyi helyet adva az elnök asszonynak. Dávid Ibolya magas pozícióját figyelembe véve túlzás nélkül állíthatjuk, hogy szerepeltetése minimális volt. Dávid azonban mintha maga zárkózott volna el a megszólalástól. Pártelnök létére háttérbe húzódott, ami meglepő, különösen a heves véleménykülönbségek s a szavazás politikai tétje fényében. Mindenesetre tény, hogy nem vett részt a pártelnökök televíziós vitáján (az MDF-et Gémesi György alelnök képviselte), a kampány finisében Ausztráliába utazott, s egyszer sem reagált a személyét érintő felvetésekre.

Gy. Németh Erzsébet, a fővárosi szocialista frakció vezetője a kettős népszavazás kapcsán egy nyílt levél apropóján került a Népszabadságba, összesen négy mondattal.

Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője elsősorban funkciójánál fogva szerepelt többször: a Népszabadságban nyolcszor, a Magyar Nemzetben ötször, ám ez utóbbinál az öt kérdéses írás ugyanarról az eseményről tudósított. A négy párt közötti egyeztetéseken Lendvai képviselte az MSZP-t, s a két napilap ezekről beszámolva közölte a politikusnő által elmondottakat – szinte azonos, egy-egy bekezdésnyi terjedelemben. Emellett mindkét újság egy-egy bekezdést szentelt annak a hírnek, hogy Lendvai nyílt levélben fordult Áder Jánoshoz. A Népszabadság egy teljes cikkben, a Magyar Nemzet valamivel rövidebben írt az MSZP azon kezdeményezéséről, hogy kérdések formájában készítik fel a lakosságot a népszavazásra. Szintén mindkét lapban megjelent Lendvai egyik parlamenti hozzászólásából egy, illetve három mondat. Az eddigieken kívül három esetben jutott egy-egy mondat a frakcióvezetőnek – de már csak a Népszabadságban.

Ha lehet, a jobboldali sajtó még ennél is mostohábban bánt a „saját” asszonyaival. Mátrai Márta, a Fidesz-MPSZ frakcióvezető- helyettese mindössze egyszer kapott helyet a Magyar Nemzetben, ahol kétmondatnyi terjedelemben reagált a miniszterelnök egyik felszólalására. Selmeczi Gabriellát, a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezető-helyettesét szintén két mondat erejéig idézte a Magyar Nemzet, miután egy közleményben az MSZP egészségpolitikai elképzeléseire válaszolt.

A Magyar Nemzet – paradox módon – „nagylelkűbbnek” bizonyult egyes baloldali politikusnőkkel szemben, mint a Népszabadság. Szili Katalinnal, az MSZP frakcióvezető-helyettesével, az Országgyűlés elnökével ötször foglalkozott a Nemzet – igaz, a szokásos egy-két mondatnál nem kapott több figyelmet. A lap tudósított arról, hogy Szili a negatív kampány beszüntetésére kérte a pártokat, továbbá arról is, hogy mindenkit felszólított a lelkiismerete szerinti szavazásra. A Népszabadság minderről csak egy mondatban számolt be, emellett megemlítette, hogy a politikusnő Mura-vidéki magyarokkal tárgyalt Lendván. Szűcs Erika, az MSZP országos választmányának elnökhelyettese szintén csak a Magyar Nemzetbe tudta „beverekedni” magát, ahol idézték egy mondatát; ez vélhetően friss kinevezésének volt köszönhető.

Vadai Ágnesnek, a kampány idején az MSZP frakcióvezető-helyettesének neve ötször fordult elő: négy alkalommal a Népszabadságban, egyszer a Magyar Nemzetben. A Népszabadság két ízben kérte fel, hogy kommentálja a Fidesz-MPSZ népszavazással kapcsolatos álláspontját – az első esetben egy bekezdésnyi, másodszor pedig egy mondatnyi terjedelemben. A lap egyszer parlamenti felszólalásából is idézett, egyszer pedig ismertette az MSZP választmányi ülésén történteket. Ez utóbbi eseményről a Magyar Nemzet is tudósított – négy mondatban. Végül Vojnik Máriának, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkárának mindkét napilapban két-két mondat jutott: sajtótájékoztatójából ennyit tartottak közlésre érdemesnek a szerkesztők.

A tartalomelemzés azt mutatja, hogy a két országos napilap nagyon ritkán biztosított fórumot a politikusnőknek: a népszavazással kapcsolatban közölt írások kevesebb, mint tíz százalékában jutottak szóhoz. A nyilatkozatok terjedelme is erősen korlátozott volt. A politikusnők szavait – pártállástól függetlenül – néhány kivételtől eltekintve egyik napilap sem közölte teljes terjedelemben. A cikkek többségében más politikusokkal együtt szerepeltek, s rövid, néhány mondatos kommentárt idéztek tőlük.

Ugyanakkor a férfi politikusok szerepeltetése egészen más eredményt mutat. A vezető politikusok (Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor, Mádl Ferenc) többször is önálló cikkben fejthették ki a népszavazással kapcsolatos álláspontjukat, s sok más férfitársuk véleményével is külön írásban foglalkoztak a lapok. Közéjük tartozik Szekeres Imre, Göndör István, Hiller István, Herényi Károly, Révész Máriusz, Újhelyi István, Petrétei József, Áder János. A két napilap, különösen a Magyar Nemzet a magyarországiak mellett jelentős terjedelmet biztosított a határon túli magyar politikusoknak is. Többek között Patrubány Miklósnak, a Magyarok Világszövetsége elnökének (a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazás kezdeményezőjének), Bugár Bélának, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja elnökének, Kasza Józsefnek, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének, Markó Bélának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökének és Duray Miklósnak, a Magyar Koalíció Pártja ügyvezető alelnökének. A Magyar Nemzet a vezető politikusokon kívül többször is hivatkozott a különböző határon túli politikai és társadalmi szervezetek képviselőire és egyházi vezetőkre is – s hozzá kell tennünk, kizárólag férfiakra.

A vizsgált időszakban egyetlen politikusnőtől sem kértek interjút az említett napilapok munkatársai. Ez egyaránt vonatkozik a kettős állampolgársággal és az egészségügyi intézmények privatizációjával kapcsolatos kérdésekre, holott státusánál, funkciójánál fogva több politikusnő is szakértője egyik vagy másik témának. (Kettős állampolgárság: Lamperth Mónika belügyminiszter, Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter, egészségügy: Selmeczi Gabriella, a Parlament egészségügyi bizottságának alelnöke, a Fidesz-MPSZ egészségpolitikai szakértője, dr. Mézes Éva, a Parlament egészségügyi bizottságának liberális alelnöke, Vojnik Mária, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára.) Ugyanakkor mindkét lap több, férfi politikusokkal készített nagy terjedelmű interjút is közölt, amelyben nagy hangsúlyt kapott a kettős népszavazás kérdése. A Magyar Nemzet kétszer is megkérdezte Orbán Viktort, és Lezsák Sándor is kifejthette álláspontját. A lap kivonatot közölt Németh Miklós volt miniszterelnök másutt közölt interjújából, illetve szó szerint idézte Mádl Ferenc és Orbán Viktor különböző rendezvényeken elmondott beszédeit. A Magyar Nemzet a kettős állampolgársággal kapcsolatban megkérdezte Bugár Bélát, Markó Bélát, Pap Géza püspököt, Prugberger Tamást, a Magyarok Világszövetsége szakértőjét és Kasza Józsefet. Átvette továbbá az újvidéki Magyar Szó Josip Ivanoviccal, a Horvát Nemzeti Tanács elnökével készített interjúját is.

A vezető baloldali napilap is fontosabbnak tartotta a férfiak véleményét. A kampány egy hónapja alatt a Népszabadságban öt férfi politikus kapott lehetőséget véleménye alapos kifejtésére: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Somogyi Ferenc külügyminiszter, Petrétei József igazságügy-miniszter, Pokorni Zoltán, a Fidesz-MPSZ alelnöke és Lezsák Sándor. Emellett a lap közölte Orbán Viktor egy televíziós csatornán elhangzott interjúját, illetve további két interjú készült határon túli politikusokkal, Bugár Bélával és Patrubány Miklóssal.

A politikusnők mint véleményalkotók

A női politikusok véleményéről gyakorlatilag semmit sem tudhatnak meg az olvasók, ugyanis a néhány mondatos médiaszerepléseket nem lehet véleményalkotó megnyilatkozásokként értékelni. Sommásan összefoglalva a helyzetet azt mondhatjuk, hogy a politikusnők alapvetően kétfajta funkciót töltenek be: egyrészt tolmácsolják pártjuk álláspontját, másrészt ütköztetik az általuk képviselt párt és a politikai ellenfél nézeteit. Önálló vélemény kifejtésére gyakorlatilag nincs módjuk. Mindössze a Magyar Nemzet emlékeztetett néhány mondatban arról, hogy Szili Katalin és az MSZP társadalompolitikai tagozata a negatív kampány beszüntetésére és a lelkiismereti szavazás szükségességére hívta fel a figyelmet. Arra viszont már nem került sor, hogy a politikus bővebben elmondja, miért tartja fontosnak ezeket a kérdéseket. (Nem tudhatjuk, hogy a lap nem kért-e véleményt vagy Szili zárkózott el a nyilatkozattól.) Érdekes mozzanat ugyanakkor, hogy a Népszabadság mindössze egy mondatban utalt a politikusnő kezdeményezésére.

A férfi politikusok lényegesen nagyobb teret kaptak, és többször nyílott lehetőségük véleményük részletes kifejtésére. Kövér László, a Fidesz-MPSZ frakcióvezető-helyettese maga is tollat ragadott a kettős népszavazással kapcsolatban, s írását közölte Magyar Nemzet.

A politikusnők mint szakértők

Szakértőnek tekinthető minden olyan politikus, aki magas minisztériumi beosztásban dolgozik (helyettes államtitkár és afölötti megbízások), akinek végzettsége valamely szakterület alapos ismeretéhez köthető, illetve aki parlamenti képviselőként, parlamenti bizottsági tagként évek óta foglalkozik egy adott szakterülettel. E kritériumok alapján a politikusnők között több szakértőt is találhatunk. A feldolgozott cikkekben a női politikusok elsősorban mégsem szakértői minőségükben szólaltak meg: amint erre már utaltam, a nyilatkozatok többsége politikai álláspont ismertetése volt. Azok a politikusok, akik szakértőként nyilatkozhattak volna, kiszorultak a fenti orgánumokból. Vojnik Mária az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkáraként vélhetően kellő szakértelemmel rendelkezik ahhoz, hogy kifejtse véleményét az egészségügyi intézmények privatizációjáról vagy a határon túli magyarok egészségügyi ellátásáról. Erre azonban nem került sor: Vojnik mindössze egy-egy mondattal szerepelt az általam vizsgált két országos napilapban. A másik oldal sem járt jobban: a szerkesztők egy mondatra érdemesítették a szintén egészségpolitikusként számon tartott Selmeczi Gabriellát. Mindehhez hozzátartozik, hogy a lapok egyáltalán nem adtak helyt azoknak a háttérpolitikusoknak, akik az egyes pártokban szakértőkként működnek.

Vészmadarak, kalapok

Mindezek után joggal merül fel a kérdés: vajon hogyan vélekednek a sajtómunkások a politikusnőkről, hogyan állítják be, miképp minősítik őket tevékenységük, magatartásuk alapján? Az eddigiektől eltérően itt érdemes szó szerint idézni a sajtóban megjelent szövegeket. Az elemzett napilapok által közvetített kép szubjektív, mindig a cikk szerzőjének véleményét, álláspontját tükrözi. Mégis, az effajta megnyilatkozásoknak véleményformáló hatásuk lehet.

Kérdésünkre csak a Magyar Nemzetben kapunk választ, a Népszabadság ugyanis tartózkodott a véleménynyilvánítástól, a lapban egyszer sem jelent meg publicisztikai jellegű, azaz az újságíró vagy a szerkesztőség véleményét tükröző cikk a kampányban résztvevő politikusnők tevékenységéről. A Nemzet is csak három olyan, az újság politikai elkötelezettségét bizonyító írást közölt, amelynek fő- , illetve mellékszereplői a kampányban résztvevő női politikusok, pontosabban Dávid Ibolya és Lendvai Ildikó. A két politikusnőt a lap igencsak negatív színben tüntette fel, pejoratív jelzőkkel és sértő kifejezésekkel megtűzdelve az amúgy is lesújtó álláspontot.

Dávid Ibolyáról:

„A Dávid Ibolya-munkacsoport, mint mostanában minden kérdésben, ebben is sürgősen hozzálátott a meglevő gombhoz illő kabát megkereséséhez. Ugye, az új gombra az van ráírva, hogy konzervatív, s a munkacsoport agytrösztje bizony erősen törte fejét, hogy mi lehet e két kérdésre a konzervatív válasz. Azt ők is tudták, hogy nem lehetett a kettős állampolgárságra nemet mondani, így aztán nem maradt más nekik szabadon, mint megtámogatni a kórház-privatizáció ötletét. Na, ez lett a konzervatív válasz. Ami nem más, mint doktriner neoliberális fölvetés, s nem is maradt el a baloldali és liberális sajtó Dávid-hozsannája” (Magyar Nemzet, 2004. november 16.).

„S ez a Dávid Ibolya-féle szintén gondolattalan, kalapos, vasladys utánzás. Dávid Ibolya már nem először árulta el, hogy nem érti a konzervativizmust, s még kevésbé saját hazáját. Ahol nem a magántulajdon fölényéről van szó, hanem zömében tulajdontalanná tett és kiszolgáltatott honfitársairól. Mellékesen az is értetlenségi világcsúcs, ahogyan az elnök asszony az SZDSZ-szel száll versenybe azért, hogy ki árthat többet a magyaroknak. Az elnök asszony sem érti a munkát, ahogyan Gyurcsány sem. Az elnök asszony is azt hiszi, hogy a munkáról beszélni azt jelenti, hogy a szocializmusról beszélünk. […] Dávid Ibolyának pedig nem ártana azt megtanulni, hogy foltos és lyukas nadrágú magyarok között a privatizáció akkor is nemzetellenes, ha a kalapjait nemzeti színre festi. […] Dávid Ibolyának még – úgy látszik – politikailag „magas”…” (Magyar Nemzet 2004. november 18.).

Lendvai Ildikóról:

„Vegyük például a vészmadarak nagyasszonyát, Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezetőt, aki – többek között – az anyaország tömegközlekedési járműveit elözönlő határon túli magyar nyugdíjasoktól tart, akik ingyen utazgatnának a széles hazában” (Magyar Nemzet, 2004. november 5.).

„Nem akármilyen érvet adott Lendvai Ildikó az ellenzék kezébe, amikor a november 12-i Nap-keltében szorongott a december 5-i népszavazás várható eredménye miatt. Aggódott egy felmérés miatt, amelyre azóta máshol nem hivatkoztak, és amely szerint a 18 és 25 év közötti romániai magyar fiatalok többsége áttelepülne Magyarországra, ha megkapná a kettős állampolgárságot. A szocialista frakcióvezető aggodalma azonban felesleges. Több okból. Nem szükséges itt ecsetelni a lelki, morális, a nemzeti összetartozásra és szolidaritásra építő, nagyon is méltányolható, a polgári ellenzék által sokszor felhozott érveket. Maradjunk csak az anyagiaknál, azoknál, amelyekre a hasraütéses, kormányoldali forint- és számmisztika apellál. […] Aki a Ceausescu-Kádár-korban kötött államközi egyezménnyel riogat, azzal, hogy a mostani idősek is jogot szereznének az átköltözésre, az nem ismeri az idős embert, még kevésbé az idős magyar embert” (Magyar Nemzet, 2004. november 25.).

Megfigyelhető, hogy a Magyar Nemzet újságírói nem kizárólag publicisztikai írásokban fogalmazzák meg a véleményüket, hanem a híranyagokban, a tudósításokban is világosan jelzik politikai elhatárolódásukat, bírálják- gúnyolják a szóban forgó politikusnő tevékenységét. Ez elsősorban a cikkek címében, alcímében érhető tetten. Lássunk néhány példát:

„Lendvai Ildikó rémlátomásai” (Magyar Nemzet, 2004. november 26.).

„Alkotmánysértésre bátorít Szili” (Magyar Nemzet, 2004. november 26.).

„Vojnik idegen betolakodókat lát” (Magyar Nemzet, 2004. november 12.).

Összességében megállapítható, hogy a vizsgált országos napilapok véleményformáló írásai nem foglalkoznak a női politikusokkal. A Magyar Nemzetben világosan tetten érhető a rajtuk való élcelődés, a lekicsinylésük, a tevékenységük éles hangú, bántó bírálata, s végül, de nem utolsósorban politikai és szakmai hozzáértésük megkérdőjelezése, azaz személyük diszkreditálása.

Politikusnők parlamenti munkája a sajtóban

A női politikusokról tehát nem sokat beszéltek a vezető napilapokban, s ha mégis, akkor sem kedvezően, ők maguk pedig alig kaptak helyet nézeteik megfogalmazására. Mit mondhatunk a parlamenti felszólalásaikról? Ezekből vajon mit tárt a nyilvánosság elé a két, általam vizsgált sajtóorgánum? Az összehasonlítás elvégzéséhez felhasználtam a politikusnők országgyűlési felszólalásait (www.mkogy.hu). A népszavazást megelőző egy hónapban a politikusnők aktívan részt vettek a parlamenti munkában, így a referendummal kapcsolatos vitákban is. A kampány idején rendezett két politikai vitanapon, november 17-én és különösen december elsején nagyon sokat szerepeltek. A felszólalások a következők:

November 17.: Új magyar nemzetpolitika belföldön és külföldön címmel tartott vitanap. Női politikusok hozzászólásai:

• Göncz Kinga: miniszteri expozé,
• Vadai Ágnes (MSZP): kétszer kétperces hozzászólás,
• Vojnik Mária (MSZP): háromszor kétperces hozzászólás.

December 1.: Az egészségügy nem üzlet, A határon túli magyarok nemzetpolgársága és A „Szülőföld”-programcsomag létrehozása kérdésében rendezett vitanap. Női politikusok hozzászólásai:

• Bernáth Ildikó (Fidesz): kétperces hozzászólás a kórház- privatizációról,
• Devánszkiné dr. Molnár Katalin (MSZP): felszólalás a Szülőföld programról,
• Dr. Havas Szófia (MSZP): kétperces hozzászólás a kórház- privatizációról,
• Kárpáti Zsuzsa (MSZP): háromszor kétperces hozzászólás a kórház- privatizációról,
• Dr. Kóródi Mária (SZDSZ): felszólalás a Szülőföld programról,
• Dr. Mézes Éva (SZDSZ): felszólalás és négyszer kétperces hozzászólás az egészségügyről,
• Selmeczi Gabriella (Fidesz): felszólalás és kétszer kétperces hozzászólás az egészségügyről és a kórház-privatizációról,
• Szűcs Erika (MSZP): felszólalás a Szülőföld programról,
• Dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi (MSZP): felszólalás az egészségügy privatizációjáról,
• Dr. Vojnik Mária (MSZP): 4 kétperces hozzászólás az egészségügy privatizációjáról.

A vitanapokon kívül a Parlament rendes ülésnapjain is többször felszólaltak a képviselőnők:

• Gy. Németh Erzsébet (MSZP) november 29.: két azonnali kérdésre adott válasz a népszavazásról,
• Lendvai Ildikó (MSZP) november 2.: napirend előtti felszólalás a nemzetpolitikáról és a népszavazásról, november 15.: napirend előtti felszólalás ugyancsak a népszavazásról,
• Vadai Ágnes (MSZP) november 8.: napirend előtti felszólalás a kettős állampolgárságról és a nemzetpolitikáról, valamint kétperces hozzászólás a nemzetpolitikáról.

A népszavazást megelőző egy hónapban tehát összesen tizennégy parlamenti képviselőnő szólalt fel az Országgyűlésben, így vélhetően minden olyan női politikus szóhoz jutott az egyik vagy a másik (vagy akár mindkét) téma kapcsán, amelynek ismerője, szakértője. A felszólalásokban ugyan a politikai adok-kapok is szerepet játszott, de a politikusnőknek lehetőségük nyílt arra, hogy a népszavazás két kérdésével kapcsolatban kifejtsék szakmai érveiket, véleményüket. Nézzük tehát, hogy mindebből mit tartott közlésre érdemesnek a sajtó!

November 2.: Lendvai Ildikó napirend előtti felszólalásából a Népszabadságban semmi nem jelent meg. A Magyar Nemzet hosszú tudósításban számolt be a parlamenti vitáról, idézve Gyurcsány Ferencet, Németh Zsolt fideszes, Eörsi Mátyás szabaddemokrata és Herényi Károly MDF-es képviselőt. Lendvai Ildikónak csupán a cikk utolsó mondata jutott.

November 8.: Vadai Ágnes felszólalásáról a Népszabadság teljes cikkben számolt be. A Magyar Nemzet összefoglaló cikket közölt a parlamenti eseményekről, de Vadait az írás nem említi.

November 15.: Mindkét napilap beszámolt Lendvai Ildikó napirend előtti hozzászólásáról. A Népszabadság szó szerinti idézetet is közölt a politikusnő beszédéből. A Magyar Nemzet idézett Gyurcsány Ferenc, Pokorni Zoltán, Csapody Miklós MDF-es és Kuncze Gábor SZDSZ-es képviselők hozzászólásából, míg Lendvai Ildikó felszólalásának mindössze egyetlen összefoglaló mondatot szentelt az újságíró.

November 17.: A vitanapon három politikusnő szólalt fel a Házban, Göncz Kinga miniszter expozét is tartott. A Népszabadság még csak említésre méltónak sem tartotta a dolgot, de a többi női politikus hozzászólásáról sem számolt be. A lap a vitanap résztvevői közül Gyurcsány Ferencre, Kövér Lászlóra, Eörsi Mátyásra és Csapody Miklósra hivatkozott név szerint. A Magyar Nemzet Gyurcsány mellett elsősorban Kövér László mondandójának adott helyet.

November 29.: Gy. Németh Erzsébet felszólalásait egyik lap sem említette.

December 1.: Ezen a napon kimagasló volt a női politikusok aktivitása. A vitanap két témájához (az egészségügy és az állampolgárság kérdéséhez) tíz politikusnő is hozzászólt, sőt négyen többször is felszólaltak. A két kérdéses napilap azonban egyetlen mondatot sem idézett tőlük. A Népszabadság az egészségügyi intézményekről szóló vita kapcsán Gyurcsány Ferenc és Gógl Árpád (Fidesz-MPSZ) korábbi egészségügyi miniszter eszmefuttatásait tárta olvasói elé, míg a Szülőföld csomagról adott összefoglaló Németh Zsoltot (Fidesz-MPSZ), Eörsi Mátyást (SZDSZ), illetve a határon túli magyar szervezetek képviselőit említette név szerint. Hasonlóan járt el a Magyar Nemzet is, kiegészítve azzal, hogy Kuncze Gábortól (SZDSZ), illetve Csáky Andrástól (MDF) is idézett egy-egy mondatot.

Röviden azt mondhatjuk, hogy a napilapok nem foglalkoztak a női politikusok véleményével, parlamenti felszólalásaikban, hozzászólásaikban kifejtett álláspontjával. Mindössze két kivétel akadt – Lendvai Ildikó és Vadai Ágnes –, aki bekerült a sajtóba, de az ő gondolataikat is csak minimális terjedelemben közölték. A parlamenti összefoglalókban a lapok kizárólag a pártok vezető személyiségeit, illetve az adott téma szónokait idézték. A női politikusok háttérbe szorítása a parlamenti vitanapok tudósításaiban a legfeltűnőbb: sem miniszter (Göncz Kinga), sem politikai államtitkár (Vojnik Mária) nem juthatott szóhoz, sőt a szakpolitikusok (Kárpáti Zsuzsa, Kóródi Mária, Selmeczi Gabriella) sem. Azoknak a politikusnőknek pedig, akik beosztásuk, a pártokban betöltött szerepük miatt kevesebbet szerepelnek a médiában, azaz a nyilvánosság számára ismeretlenebbek, esélyük sem volt a sajtóban való megjelenésre (dr. Mézes Éva, Devánszkiné dr. Molnár Katalin, dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi).

Összegzés

A politikusnők a népszavazást megelőző kampány egy hónapjában a két vizsgált napilap hasábjain jelentősen háttérbe szorultak a férfi politikusokhoz képest. Az alulreprezentáltság részben persze azzal magyarázható, hogy a pártokban továbbra is nagyon alacsony a női politikusok száma. A vezető napilapok a politikai kampány időszakában „biztosra mentek”, azaz jóformán csak a nyilvánosság előtt is ismert, a pártokban vezető beosztásban munkálkodó politikusokat szólaltattak meg, akik többnyire férfiak. De még azoknak a női politikusoknak a gyakori szerepeltetésétől is ódzkodtak a szerkesztők, akik magas funkciót töltenek be, és ennek megfelelően ismertek. Sem interjúalanyként, sem véleményformáló, szakértő hozzászólóként nem adtak teret a politikusnőknek, állásfoglalásaikat akkor sem közölték, amikor pedig megnyilatkozásaik ezt lehetővé és indokolttá tették. Ide sorolható például Selmeczi Gabriella és Vojnik Mária sajtótájékoztatója, amelyekből mindössze egy mondatot közölt a Népszabadság és a Nemzet. A női politikusok véleménye, szakmai és politikai érveik háttérbe szorítása a parlamenti tudósítások esetében a leginkább feltűnő. Nyilvánvaló: nem lehet mindenről és mindenkiről írni, s a szelekció a szerző és a szerkesztő feladata s egyben felelőssége. Mégis, a demokratikus sajtó játékszabályainak megfelelően elvárható a sokat hangoztatott objektív tájékoztatás, márpedig a fentiekből egyértelmű, hogy a női politikusok kiszorulnak az „objektivitásból”, ami csak a „nagyágyúkként” számon tartott férfiakra vonatkozik. Ha egy nő – természetesen közismert női politikus – mégis „megjelenik” a sajtóban, akkor szerepe a napi események kommentálására, a párt kialakított ideológiájának ismétlésére korlátozódik. Azt is mondhatnánk, hogy marionettfigura egy olyan pályán, ahol a valódi mérkőzés a férfiak között zajlik – legalábbis a sajtóban.