2006 nyár – Kampány rovat
Rimay Andrea
Ha nem lett volna Dávid Ibolya… (6/8)
Politikusnőről jobbról csak rosszat?
Mindkét napilapban számos olyan írás látott napvilágot, amelyben
az újságok, újságírók, szakértők, politológusok vagy éppen az olvasók
írták le a lap szellemiségének megfelelő nézőpontból véleményüket. (A
Népszabadság cikkeit ebben a fejezetben külön elemzem, a
lehetőségét is kerülve annak, hogy összemosódjanak az egyes írások.)
Március 9. és április 21. között a MagyarNemzetben 41 ilyen
cikk született, jóval több, mint ahány cikkben a politikusnők
megszólalhattak. A cikkekből 37 Dávid Ibolya személyét érintette, és
egy-egy írás foglalkozott Lendvai Ildikóval és Kárpáti Zsuzsával.
Kezdjük ez utóbbiakkal! Kárpáti Zsuzsa szocialista képviselő, akinek
a lap azt rója fel, hogy csak a választások közeledtével igyekszik
tenni valamit a választókörzetéért:
„A szobi térség szocialista országgyűlési képviselője,
Kárpáti Zsuzsa az utóbbi négy év alatt nem mutatott lázas érdeklődést
a több mint fél évszázada hiányzó Ipoly-hidak pótlása, ezáltal az
egész régió fejlesztése iránt. A küszöbön lévő választás most gyors
»cselekvésre« serkentette. Ezúttal is csupán
»helyzetismertető megbeszélés« összehívására futotta a
szocialista képviselőtől. Lényeg a szereplés és az embléma… Az
eurorégió politikafelettiségét akarja most megtörni a szobi térség
szocialista képviselőjelöltje, aki a választási kampány hajrájában
hirtelen szívén viseli az Ipoly-hidak ügyét, noha az elmúlt négy
évben nem sokat törődött a megvalósulásukkal” (március
22.).
Lendvai Ildikóról:
„Az MSZP-SZDSZ-koalíció egyetlen – tébollyal átszőtt
– kollektív tudattalan. Nincs identitása, nincsenek valódi
céljai, nincsenek érvei… S egyszer csak beugrik: legyen a
baloldal a köztársaság védelmezője… Elnézem szegény Lendvai
Ildikót a Nap-keltében: remeg az idegességtől, úgy félti a
köztársaságot. Szerinte a köztársaság egyet jelent a demokráciával.
(Lendvai csak tudja: már a hetvenes években marxista-leninista
szemináriumi oktató volt.) […] A köztársaságot bátran védelmező
Lendvai Ildikó a hetvenes évektől volt párttag, aztán az MSZMP egyik
vezető személyisége lett” (március 23.).
Dávid Ibolyáról a választások első fordulója előtt három írás
szólt, inkább negatív, mint pozitív színben tüntetve fel az MDF
elnökét:
„Dávid Ibolya ugyan rendszeresen szocialistának és
baloldalinak nevezi a Fideszt, hosszú ideig nem volt hajlandó kizárni
a koalíciót a szocialistákkal. Most pedig a pártelnök és a szűk
pártvezetés arról kommunikál, hogy a demokrata fórum csak abban az
esetben lép be egy koalíciós kormányra, ha ő adja a
miniszterelnök-jelöltet. Utóbbi felvetése olyannyira irreális a
három-négy százalékos támogatottságú pártnak, hogy sem viccesen, sem
komolyan nem reagáltak rá a Fidesz vagy más politikai erők
részéről…” (március 14.).
„Arról van itt szó, hogy Dávid már megint
le akarja győzni Góliátot. Ibolya átlépett a negyedik dimenzióba. Egy
ország aggódik a hogylétéért. Nagyon fontos, hogy ne nevetgéljünk a
hóbortos asszonyon, ki tudja, velünk mi lesz holnap, a váltóáram
csap-e meg vagy a hülyebogár fog megcsípni… Itt minden
megtörténhet. Tény, Dávid Ibolya rácsapott az asztalra: márpedig ő
miniszterelnök lesz – ellenkező esetben (ennek nagyobb a
valószínűsége) beáll ellenzékinek, netán fölmegy a Bakonyba
betyárnak.
Tisztelt Asszonyom! Önnek, aki sikeresen szétverte a
»saját« pártját, ebben a pillanatban nem ultimátumokat
kellene fogalmaznia, sokkal inkább azért kéne szorítania, megkapja-e
a ma már csak a nevében MDF az életben maradáshoz szükséges voksokat.
Miniszterelnök-jelölt? Olyat könnyű állítani, ám sekély e kéj. Úgy is
mondanám, röhejes a nagy csinnadratta utáni megrázó pofon”
(március 18.).
„Dávid olyan színész, akinek nem a saját személyisége, nem
is a rendező, hanem a súgó határozza meg a karakterét. Néhány példa:
a magyar »Vaslady« hangoztatja a kommunista utódlással való
szembenállását, ám inkább elképzelhetőnek tartja a szocialistákkal,
mint az Orbánnal való együttműködést… (Fóbisztikus
megnyilvánulásainak egyik gyöngyszeme volt az »Orbánnak mennie
kell!« Mintha az ellenzéki vezető posztjáért, nem pedig a
kormányfői székért folyna a küzdelem)” (április 3.).
A második forduló után rendkívüli mértékben megszaporodtak az MDF
elnökével foglalkozó cikkek: április 10. és 21. között tíz napon
jelent meg a Magyar Nemzet, s ezekben összesen 34 szólt Dávid
Ibolyáról vagy szólította meg a pártelnököt – azaz naponta
átlagosan három-négy írás. Ezek között találhatók szerkesztőségi
cikkek, publicisztikák, a lap újságíróinak véleménye, olvasói
levelek, illetve különböző szervezetek, körök, egyletek által írt
nyílt levelek. Soha még politikusnőről nem született ilyen rövid idő
alatt ennyi cikk egyetlen lapban sem, de azt hiszem, nem nagy tévedés
az gondolni, hogy Dávid Ibolya eltekintett volna ekkora
népszerűségtől, figyelembe véve az írások stílusát, minőségét. A
Dávid Ibolyáról, illetve Dávid Ibolyáról is szóló írások közül
mindössze egyetlen cikkrészletről állítható, hogy elismerő, a
politikusnőt méltató stílusban íródott, ezért érdemes idézni:
„Kétségtelen, hogy Dávid Ibolya elnök asszony
személyiségének és erőfeszítéseinek döntő szerepe van a sikeres
parlamenti megméretésben. Kitartása és elszántsága elismerésre méltó.
Igen, megcsinálta, pedig a legtöbben azt hitték-hittük, nem
sikerülhet; a külön út csak a bajt növeli. Emiatt óvta a Fidesz és
értelmiségi köre az MDF-et az önálló indulástól. A rémálmainkban
szereplő 4,98 százalékos forgatókönyv, hál' istennek nem jött be.
Kicsin múlott, de Dávid Ibolyának lett igaza, s ez tekintélyt
kölcsönöz neki. Az MDF azonban mégiscsak több, mint egy népszerű arc,
egy sikeres vezető politikus…” (április 12.).
Emellett találhatók barátilag kérő levelek, kissé vagy nagyon
elfogult véleménynyilvánítások, de akadnak utasító, parancsoló nyílt
levelek is, amelyek a Fidesszel való együttműködésre, szövetségre
buzdítják az MDF-et és annak elnökét. A Magyar Nemzetet
böngészve úgy tűnik, hogy a lap helyt adott bárki véleményének, aki
kellően pejoratívan, megalázóan, sőt gyalázkodó hangnemben
fogalmazott a politikusnőről:
„Persze ahhoz, hogy az elnök asszony egyáltalán fontolóra
vegye a többlépcsős tárgyalások megindítását, Orbán Viktornak és a
Fidesznek teljesítenie kell néhány szórakoztató apróságot. Nem kell
itt felkavaró, nagy tettekre gondolnunk, Dávid Ibolya megelégedne
annyival, hogy Orbán Viktor kergesse szét azt a több mint kétmillió
embert, aki rá és a Fideszre szavazott. A forma kedvéért a Magyar
Demokrata Fórum vezetője ezt a vágyát gondosan nyolc pontba válogatta
szét. A nyolc feltétel között vannak érthetetlenek, értelmetlenek és
értelmezhetetlenek…
Az elnök asszony hajthatatlanságával mégis a bankrablókra bízná a
bankot, a jelenlegi koalícióra hagyná a költségvetés rendbetételét.
Azokra, akik a válsághelyzetet előidézték…
Ez a nyolc pont nem tárgyalási alap, hanem arculcsapás. És
pontosan jelzi, amit eddig csak gyanítottunk, de ma már tudunk,
napról napra növekvő bizonyossággal: Dávid Ibolya áruló. Dávid Ibolya
nem tartozik a polgári oldalhoz. Mint ahogy az sem, aki ezeket a
pontokat lediktálta neki” (szerkesztőségi cikk, április
13.).
„Én nem hiszem, hogy Dávid Ibolyának igaza van, amikor azt
gondolja, hogy van ötszázaléknyi neokonzervatív szavazata. Ez
abszurdum! Nincs! Tudom neokonzervatív koromból: nincs annyi! Ilyen
nem létezik! […] Az az elképesztő Dávid Ibolya-divat, amely
átsöpört Magyarországon, az a szociálliberális sajtónk remekműve,
amely gyönyörűen építette fel Dávid Ibolyát azért, hogy a jobboldalt
megossza. Ez sikerült” (április 14.).
„A gyurcsányi államasszony nemrég még azt mondta: »Nem
vagyok Fidesz-ellenes«.
Nem az a fontos, hogy Dávid Ibolya minden lépésével egy
nevelőintézeti felügyelő elszántságával kívánja erkölcsileg
megregulázni Orbán Viktort az államasszony által állítólag leváltani
kívánt kormánypártok legnagyobb örömére, hanem az eredmény: a
politikai versenyben ne maradjon igazi versenytársa a
baloldalnak…
Az antikorrupciós Dávid Ibolyától kérdezem: vajon miért aggódik
egy velejéig (70 százalékosan) korrupt párt antikonzervatív populista
miniszterelnöke az ellenzéki jobboldal megújítása, a magyar
konzervativizmus legnemesebb hagyományai és egy európai jobbközép
formáció létrejötte miatt?…
És küzd saját éleslátása és politikai józansága ellen is, mert nem
látja, hogy az ő szavazótáborát, politikai bázisát s őt magát is a
politikai ellentábor akarja szellemileg foglyul ejteni…
Dávid Ibolya éleslátásával és politikai józanságával legalább
azóta van nagy baj, hogy a bigottan Fidesz-ellenes Vasárnapi Hírekben
sokadszor hánytorgatta fel, hogy Pozsgay Imre, a volt állampárt
politikusa a Fidesz mellé állt, s hogy neki egy ilyen ember ne mondja
meg, hogy mikor menjen misére. Pozsgay az MDF politikai bábája volt
Lakiteleken, és 1989-ben még Dávid példaképével, Antall Józseffel is
intim politikai kapcsolatot ápolt. És Dávid Ibolyának nem akaródzik
emlékezni arra, hogy 1998-ban, amikor ő, Dávid Ibolya a Fidesz és az
MDF közös jelöltjeként mandátumot szerzett Tamásiban, egy Pozsgay
Imre nevű ember az MDF saját jelöltjeként vérzett el
Sárbogárdon” (április 14.).
„…A külföldi nagytőke kizsákmányolja a magyar
munkaerőt… Gazdák, egészségügyi dolgozók, pedagógusok,
középosztálybeli családok százezrei, önkormányzatok ezrei mennek
tönkre, de ez a Medgyessy-Gyurcsány-Kóka-Dávid-vonal politikusait nem
hatja meg. Amikor Dávid a középosztály megerősítéséről beszél, az azt
jelenti: a magyar családfő menjen árufeltöltőnek valamelyik multihoz,
megalázóan alacsony minimálbérért. Ez, kérem, kivéreztetés. Közben
persze ők sopánkodnak, hogy Európa szemétlerakója lettünk. S ebben
kivételesen igazuk is van: azok lettünk a vezetésük alatt…
Csöppet sem értem Elek Istvánt, aki szerint helyes lenne, ha a
nagyasszony a nemzet érdekében megbocsátaná a Fidesznek a sok
sérelmet, ami érte. Szerintem Dávid, aki az elmúlt években
összedolgozott az MSZP-vel, becsatlakozott a baloldalinak nevezett
posztkommunista érdekkörbe, mert ott zsírosabbak a cubákok, csak ne
bocsásson meg semmit…” (április 14.)
„Szocialista segítséggel Dávid Ibolya leszalámizhatta a neki
ellentmondani merészelő képviselőket… A saját párt
szétzilálására tett kísérlettől csak látszólag, de nem a lényeget
tekintve különbözik az a törekvés, amely a pártok közötti viszonyt
óhajtja hamis érveléssel megváltoztatni” (április 18.).
„Vagyis van ez a Dávid nevű makulátlan parittyás jobboldali
állam asszony, aki jogot formál a jobboldal médiájára (a baloldali
kiemelt státus mellé)… Dávid elnök meg levajazta ezt a stiklit
Szili elnökkel, a másik keresztény asszonnyal” (április
19.).
„Dávid Ibolya nem tudja megbocsátani Orbán Viktornak, hogy
kétszer a vállán cipelte be – a választóinak bizalmát elveszítő
– pártját a parlamentbe. Az MDF elnöke a rájuk adott szavazatok
realitása helyett a szelencébe zárt ereklyéi természetfeletti
erejének, csodának tulajdonítja, hogy elérte a bűvös öt
százalékot” (április 19.).
„A Magyarországi Jogsértettekért Egyesület közleménye
Tisztelt Elnök Asszony!
Ön vagy csaló, vagy áruló. Ha ön hazudta a rendszerváltáskor, hogy
ön jobboldali demokrata, akkor ön csaló, ha viszont valóban jobboldali
volt és demokrata, akkor ön most áruló. Arra gondolni sem merek, hogy
ön a maffia módszerét alkalmazza, és zsarol. Mi van most az ön által
váltig emlegetett antalli örökséggel? Vajon a Gyurcsány-kormány az
antalli örökség?…
Ön, úgy látszik, túl magasra került, olyan szintre, amely
meghaladja az ön felelősségtudatát. Önnek nincs joga felelős
politizálásról beszélni, amikor felelőtlenül további nyomorba kívánja
juttatni az eddig is nyomorgó, már-már üldözött jobboldali milliókat,
és hatalomra kíván segíteni egy posztkommunista maffiózók által
támogatott pszichopatát. Amit ön művel, az az MDF szellemiségének a
megcsúfolása…” (április 19.).
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. ::
Főoldal ::
Impresszum ::
Szerzőinkhez ::
Beköszöntő
