Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2006 nyár – Propaganda rovat

Kotroczó Róbert

Leni Riefenstahl: Emlékeim 1902-1945 (1/11)

Kreált múlt – credo nélkül

Leni Riefenstahl önéletrajza, az Emlékeim: 1902-1945 sokszor szándékosan pontatlan, és nem tekinthető hiteles történelmi forrásnak. Riefenstahl nem egyszerűen elfelejtett eseményeket vagy rosszul emlékezett dátumokra, mint azt az életrajzoknál megszokhattuk, hanem tetten érhetően azzal a szándékkal írt, hogy a könyv oldalain újrafogalmazza az életét; epikai eszközökkel kicsinyítve felelősségét a náci propagandagépezetben játszott szerepéért, és eltúlozva művészi karrierjének sikerességét és egyedülállóságát. Dolgozatomban arra teszek kísérletet, hogy elemezzem az 1987-ben megjelent életrajzot, és ütköztetem az addig és azóta nyilvánosságra került ellentmondónak tűnő információkkal elsősorban Riefenstahl pályakezdéséről.

Az Emlékeim visszhangja

Írásom egyik célja az, hogy górcső alá vegyem a rendezőnő hitelességét, illetve azt, hogy a kritikai művekben eddig a vele kapcsolatban vagy róla felkutatott dokumentumok minden kétséget kizáróan igazolják-e az életrajzban megjelenő adatok pontosságát, vagy sem. Másik célom az életrajz többszöri újraolvasásával rajzolódott ki. Az érdekelt, beszélhetünk-e úgy Riefenstahlról mint eredeti zsenialitású rendezőről, aki megújította a filmet, olyan zsánert vagy technikát honosított meg, amely egyáltalán nem létezett korábban. Ez utóbbi dilemma eldöntése a nehezebb. Módszertanilag sok támpontot ad életrajzának (életrajzainak) szövegelemzése és összevetése, emellett fel tudtam használni számos filmtörténeti és -szakmai írást. Az életút eseményeinek, illetve az ezekről szóló szövegeknek az elemzése sokat elárul a rendezőnő valóságtorzító történetmesélő módszeréről. Sajnos meg kell állapítanom, hogy második kérdésemre nem tudok teljes bizonyossággal választ adni.

Leni Riefenstahl utolsó, Emlékeim: 1902-1945 című önéletírása 1987-ben jelent meg Németországban. E szöveg magyar nyelvű fordítását 2003-ban adta ki a Nagyvilág Kiadó. A könyvben nem adtak helyet bevezető tanulmánynak, a fülszöveg azonban nem fukarkodott a pozitív jelzőkkel. Eszerint Riefenstahl „boszorkányosan tehetséges”, „a montázs művésze”. ő „alkotta meg a tökéletes propagandafilmet”, „zseniális filmes”, aki „kivételes, sokszor félremagyarázott” életművet alkotott.

Két féléven át a Zsigmond Király Főiskola végzős hallgatóival néztem együtt újra és elemeztem Riefenstahl filmjeit. A félévzáró dolgozatok értékelésekor döbbentem rá, hogy mennyire fontos lett volna a könyv kiadójának egy kritikus elemzést is közreadnia. A diákok ugyanis nagyon gyakran abba a hibába estek, hogy szinte mindent elhittek a néhai Riefenstahlnak. A Ray Müller dokumentumfilmjéből megismert idős asszony megnyerő személyiségként jelent meg számukra, az életrajzban szereplő kijelentéseket egyszerűen tényként kezelték. A mesterien megírt életrajzi szöveg sok diákban azt a véleményt erősítette meg, hogy Leni Riefenstahl zseniálisan eredeti filmrendező volt, aki egy történelmi kényszerhelyzetben rossz helyre sodródott. Tévedni annyit tévedett csak, amennyit minden ember tévedhet.

Sokan sokféle módon elemezték már Leni Riefenstahl életművét. A háború közben például részletesen vizsgálták filmjeinek hatásmechanizmusát. Siegfried Kracauer filmtörténész némi hadászati nyomásra és alapítványi segédlettel elemezte a zsákmányolt német filmeket, köztük az Akarat diadalát (Kracauer, 1991: 238). A Riefenstahl-filmtekercseket még évtizedeken át fűzték be azért, hogy számba vegyék a befolyásolás vizuális módszereit, és újabb fejezeteket írjanak a náci propagandagépezet működéséről (Arendt, 1992: 425). Az elemzések másik nagy csoportját azok az írások teszik ki, amelyekben azt vizsgálták a szerzők, hogy mi bizonyítja Riefenstahlnak a náci párthoz, Hitlerhez és az antiszemita ideológiához való kötődését. A Riefenstahl-szakirodalom tehát terjedelmes, ám a vádak és információk terén gyakran repetitív. Az utóbbi két évtizedben csökkent a váratlanul előkerült adatok és filmtekercsek száma is.

Az életrajz recepciója és főként a kritikai művek száma Magyarországon, illetve magyarul nem számottevő. Sommás utalások szerepelnek Riefenstahlról a filmlexikonokban és a filmtörténeti munkákban. A szaklap, a Filmvilág viszonylag rendszeresen visszatért rövidebb írásokban a rendezőnőre (lásd a Függeléket). A kevés terjedelmesebb publikáció mellett néhány napi- és hetilap tartotta érdekesnek, hogy – különösen 100. születésnapja, majd halála alkalmából – megemlékezzen a rendezőnő munkásságáról. Általában azonban elmondható, hogy az érdeklődés homlokterében Leni Riefenstahl „főművei” – az Akarat diadala (1934) és az Olympia (1936-38) – állnak. A hitleri filmfelkérésekhez vezető szakmai utat azonban kevesen elemezték. Pedig filmszakmai fejlődéséről viszonylag terjedelmesen ír az Emlékeimben. Az önéletírás egyfajta önigazolás nála: az életében ráolvasott vádakra és kritikákra adott válasz. Az írás szinte egyetlen mondata sem fölösleges, mert mindegyikkel igazolni akar valamit. Látszólag elejtett mondatai, utalása, és azok időrendje jól átgondolt legendát építenek önmagáról. A gondos munka ellenére pályája érett szakasza kapcsán sok ferdítésen és elhallgatáson kapták már rajta. Hogy miért érdekesek a korai évek?

Tehetséges, kreatív és autonóm filmrendezőnek kellett magát láttatnia, különben összedől a mítosz, és helyette kevés maradna. Azt, hogy ügyes szerkesztő vagy jó képességű vágó, mégsem írhatta! Nem vállalta a megbízható birodalmi píáros szerepet sem, amelyet sok történész próbált ráosztani. A szakirodalomból nem derül ki, hogy a Harmadik Birodalom a megbízható producertitulust ragasztotta volna Riefenstahlra, pedig kétségtelen és részben ő is elismeri, hogy alapított egy (fedő)céget a Propagandaminisztérium pénzéből az Olympia elkészítéséhez. Ezeket mégsem hangsúlyozhatta, már csak 1945 utáni bírósági védekezési taktikája miatt sem. A bíróságokon az érzékeny lelkű, politikailag tájékozatlan művész szerepében tetszelgett, aki csak „dokumentumfilmeket” készített a Harmadik Birodalomban.

De hogyan juthatott életének arra a pontjára, hogy Hitler teljes bizalommal kérje fel egy pártrendezvényről szóló film – a Hit győzelme – megrendezésére? Sikeres szakmai életút vagy kiábrándultság vezette? Számtalan felkérés közül választott, vagy nem volt más lehetősége? Valóban olyan nagy formátumú rendező volt már 1933-ban, hogy ő lehetett csak Hitler legjobb szakmai választása? Az alábbi írás ezekre a kérdésekre ad választ.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.