![]() Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most! 2006 ősz – Politika rovat A parlamenti ülések és a nyilvánosság (9/9)Miről szól a híradó? A TV2, valamint az RTL Klub Híradója és Házon kívül című műsora több alkalommal mutatott be olyan incidenseket, amelyek kellemetlenül érintették a képviselőket. A folyosói szigorítás is ezután történt. Az egyik legnagyobb vihart az kavarta, amikor rejtett kamerás felvételeken tiltott helyen dohányzó képviselőket mutattak be. A Házon kívül 2005. októberi adásában pedig gyorslövetű fényképezőgéppel rögzített képeken láthattuk, amikor a képviselők felszólaló társuk köré csoportosulnak. Így nem látszott, milyen kevesen vannak az ülésteremben. A belső zárt láncú felvételeken mindebből semmit nem lehetett érzékelni. A pártok képviselői az egész „jogi hercehurcát” provokációnak és gyenge lejáratási kísérletnek tartják. A lényeg – mondják – nem az ellesett, előnytelen pillanatok, hanem a parlamenti munka érdemi közvetítése.
– nyilatkozta Kuncze Gábor az RTL Klubnak.2 Az Alkotmánybíróság tájékoztatása szerint a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Független Hírügynökség által is támogatott beadványt 2005. szeptember 22-én kiszignálták az egyik bíróhoz, előkészítése folyamatban van, de tárgyalása egyelőre nincs napirenden. A televíziók elszántak, a végsőkig „harcolnak”. Bár nyilvánvaló: a probléma egy alkotmánybírósági határozattal vagy egy házszabályi rendelettel nem orvosolható teljes mértékben. Tágabb értelemben a sajtószabadság egyértelmű meghatározására és az elavult médiatörvény frissítésére lenne szükség. Szűkebb vonatkozásban a megoldás pedig a sem politikai, sem kereskedelmi céloknak nem alárendelhető, független „látásmódú” kamera lehetne. Az biztos, a háború még nem dőlt el, pedig a békeszerződés – leginkább a nézők érdekei miatt – már rég időszerű. Valaki „disznót” kiáltott a parlamentben „Disznó!” – állítólag a fideszes padsorok felől valaki ezt kiabálta tegnap délután Mécs Imrének, amikor az ex-SZDSZ-es, most MSZP-s honatya az amerikai elnök budapesti látogatását méltatta. Mielőtt Szili Katalin megadta volna a szót a Mécs felszólalására reagáló Hiller István miniszternek, a házelnök figyelmeztette a honatyákat: „Kérem képviselőtársaimat, hogy a bekiabálásokat szüntessék meg, főleg az ilyen jellegűeket!” A parlamenti jegyzőkönyv pusztán azt tartalmazza: „Egy hang a Fidesz soraiból: Pfuj!” – tehát a „disznó” szó nem szerepel benne. Mécs minderről úgy nyilatkozott: a nagy hangzavarban ő nem hallott semmi ilyesmit. Szili állítólag a fideszes Csampa Zsolt felé nézett, amikor figyelmeztette a képviselőket. A fideszes politikus viszont visszautasította, hogy ő kiáltotta volna oda Mécsnek: „disznó”, és perrel fenyegetett meg mindenkit, aki neki tulajdonítja a kijelentést. (Népszabadság, 2006. július 11. szerző: Csuhaj Ildikó)
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. :: Főoldal :: Impresszum :: Szerzőinkhez :: Beköszöntő |
Lapozás
Rovatok
Archívum
Politika Lampé Ágnes: A parlamenti ülések és a nyilvánosság Digitália Hammer Ferenc: Bulvár Baráth Katalin: Szabó Gyöngyi: Jog Kertész Krisztina: Dr. Sarkady Ildikó: A közszereplők személyiségvédelme a bírói gyakorlatban Kritika Szilágyi-Gál Mihály: Pódiumbeszélgetések
A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9. Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16. Támogatónk
A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja. Partnereink
Magyar Kommunikációtudományi Társaság Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette) |
| |||||||||||||||||||