Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2006 ősz – Bulvár rovat

Baráth Katalin

Revolver és vasvilla (3/9)

3. A rejtőzködő elbeszélő: ahonnan a Kanizsai Újság látta

A Kanizsai Újság egy olyan közösség évekig egyetlen sajtóorgánuma volt, amely a szóban forgó hetilap indulásával egy időben emelkedett magasabb közigazgatási fokra: az 1908. március 12-én kelt 10018-as számú belügyminiszteri rendeletnek megfelelően 1909. január 1-jétől rendezett tanácsú várossá avanzsált Magyarkanizsa3 az alföldi mezővárosok tipikus jellegzetességeit mutatta – és itt akár szóról szóra idézhetnénk Gyáni Gábortól mindazt, amit a dualizmus kori Hódmezővásárhelyről ír: a városmagot és az urbanizált belső övezetet itt is „falusias településgyűrű övezte”, majd „a városmagtól eltávolodva mind rusztikusabb jelleget ölt ez az övezet”, vagyis egy meglehetősen kiterjedt tanyavilág csatlakozott a városhoz (Gyáni, 1995: 182). Nemcsak területileg, de a lakosság foglalkozási megoszlását tekintve sem találunk a szimmetria jegyeire. Az 1910-es népszámlálás 17 018 lakost talált a városban, ám közülük csak minden második élt magában a városban. A polgárok elsöprően nagy része magyar anyanyelvű és katolikus; számbelileg a 396 fős szerb közösség alkotta a legjelentősebb nemzeti kisebbségi csoportot. Amit az érdekek, a normák és az ideológiák feltérképezéséhez különösen fontos számba vennünk, az a már emlegetett foglalkozás- és életmódbeli megoszlás. A népszámlálás őstermelő kategóriájába a lakosság 66 százaléka fért bele, iparral 14,7 százalékuk foglalkozott, kereskedelemmel-hitellel 2,4 százalékuk, a közlekedésben 1,6 százalékuk tevékenykedett, közszolgálatban és szabadfoglalkozásúként három százalékuk, a véderőnél (azaz itt a rendőrség kötelékében) 0,1 százalékuk, napszámosként 6,4 százalékuk, házi cselédként 1,7 százalékuk, az „egyéb” kategóriába pedig négy százalékot soroltak. A földbirtokosok közül mindössze 13 személy vagy testület birtokainak a nagysága haladta meg a 100 holdat (vö. Thirring, 1912).

A város mutatóinak többsége (a virilisek listája, az infrastrukturális jegyek, a hitélet és az ipar sajátosságai) és a narratív források (a közgyűlési jegyzőkönyvek és a sajtó) is mind arra utalnak, hogy Magyarkanizsa alapvetően agrártelepülés volt, egy rendezett tanácsú óriásfalu, ahol a vezető értelmiségi réteg kezében volt ugyan az adminisztratív irányítás, de a hatalomért mindennap keményen meg kellett küzdeniük a helyi viszonylatban kiterjedt földbirtokokat, nyájakat, csordákat és kondákat birtokló öntudatos gazdákkal. Ráadásul az utóbbiak mintegy „keresztapa”-szervezetben léphettek fel: apák és fiúk, sógorok és komák „egységfrontja” állt szemben olykor a szinte kizárólag osztályon belül, ezért gyakran vidékre házasodó közszolgák kicsiny, anyagilag erőtlen, de ehhez képest hangos csoportjával. E két pólus között azonban még ott szorongott a politikai hatalomból nagyrészt kizárt kispénzűek és vagyontalanok, szűk hatókörben önállóak és alárendeltek relatíve egész tömege: iparosok, kereskedők, napszámosok, cselédek, valóban kis gazdák és gyári munkások.

A Kanizsai Újság e számos határvonallal szabdalt közösség egészét képviselő médiumként lépett a nyilvánosság porondjára 1908-ban. Mivel az első évfolyamhoz eleddig nem sikerült hozzáférnünk, a lap ars poeticáját egy későbbi számból idézzük:

„Azoknak, akik a személyeskedéstől féltek, bebizonyítottuk, hogy lapunk nem vidéki kisvárosi ízű, soha nem törődtünk, de nem is fogunk a jövőben sem egyes emberek dolgaival törődni, – a személyeskedésnek lapunk hasábjain helye nem volt eddig, de ezután sem lesz. Mi kizárólag a közügyeknek éltünk és ennek kívánjuk jövőbeni munkásságunkat is szentelni [...], az újság ilyen kis városban egy áldozatok árán fenntartott vállalat, amelyet támogatni minden úriembernek feltétlen kötelessége. Azoknak, kik Magyarkanizsát nem tartják még elég érettnek arra, hogy lapja legyen, városunk iránti jó érzésből nem adunk e helyen feleletet, mert már talán ők is másként gondolkoznak” (1910. január 2.).

Tehát zászlóra tűzött céljait tekintve egy közéleti hetilapról van szó. Vezércikkei szinte kizárólag a közgyűlésre és a tanácsra korlátozódó helyi politikai elit akcióiból gyúrnak történeteket, gyakran valóban kritikus éllel fogalmazva. Ez a tény ugyanakkor el is árulja, hogy a lap általában névtelenségbe burkolózó újságírója milyen reduktívan értelmezi a közösséget. Ha az újságnak mind a négy oldalát (tulajdonképpen hármat, mivel az utolsót betöltik a hirdetések) efféle tematikájú cikkek töltenék meg, bízvást állíthatnánk, hogy ebből a médiumból a helyi elit tekint – a helyi elitre. A nézőpont még a hatalmi eliten belül is szűkíthető, ugyanis ismerjük a lapkiadó-szerkesztő személyét. (Már amilyen fokig ismerhető bármely történeti személy – talán helyénvalóbb lenne a „tudunk róla ezt-azt” kevéssé tudományos, de az igazsághoz mégis hívebb4 kifejezésével élni.) Bruck P. Pál az 1909-ben debütáló 164 tagú városi képviselő-testületnek még nem volt tagja (ezért is tarthatta fenn eleinte az újság függetlenségének a látszatát), ellenben 1913-tól már személyesen is szerepet játszhatott a városatyák buzgó társaságában mint vagyoni sorrendben (laptulajdonosként törvényileg megkettőzött jövedelemmel) a 45. virilis képviselő. (Az első tízből nyolcan, így a lista élén álló Dukai Mátyás János is a földbirtokukból származó bevétel alapján nyertek belépést az ekkor még csak virtuális városháza tanácstermébe – ideiglenesen a Nagyvendéglőbe.) A Kanizsai Újság hátlapjának felén azonban kezdettől az ő hirdetései terpeszkedtek, amelyekből kiderül, hogy a derék lapszerkesztő a mindennapokat kevésbé a közszolgálat nemes munkájával, inkább a neve alatt futó kereskedelmi lerakat (ahol az imakönyvektől a cséplőgépig bármit be lehetett nála szerezni) jövedelméből finanszírozta.

A közgyűlés számszerűen és vagyonilag mindenképpen súlyosabb része azokból a gazdákból állt, akik anyagi okokból nemcsak a városháza-építést szavazták le, hanem 1911-től a községgé való visszaalakulást is követelték, miközben pártállás tekintetében hagyományosan függetlenségi-ellenzéki nézeteket vallva több cikluson át biztosították Lovászy Mártonnak az országgyűlési mandátumot. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor sejthető, hogy az időnként kormánypárti hangnemben megszólaló, kereskedő által szerkesztett, a városiasodás iránt már-már gátlástalanul lelkesedő Kanizsai Újság az elit tevékenységét viszonylag elszigetelt nézőpontból figyelte és bírálta. Ez a szeparáció azonban nyomban relativizálódik, amikor a beloldalakra száműzött bulvárhírek szerzőjének szemszögét kíséreljük meg azonosítani.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés 2010. szeptember 16.

Támogatónk

A Médiakutató megjelenését az Open Society Institute magyarországi Szükségalapja támogatja.