Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2007 tavasz – Újságírás rovat

Hermann Irén – Wild Judit

Betegség vagy állapot? (1/7)

A magyarországi újságírás legfontosabb problémáira és az ehhez kapcsolódó, az újságírók irányában mutatkozó lakossági bizalmatlanságnak tulajdonított okokra kereste kvalitatív kutatásában a választ a Gőbölyös József Soma Alapítvány. A tényfeltáró újságírást támogató szervezet által megkeresett médiumok főszerkesztői a szakmai és a lakossági bizalmatlanságban megnyilvánuló problémák gyökerét a korrupcióban, a gyenge színvonalban és a médiára nehezedő politikai és gazdasági nyomásban látják. A felmerülő – némileg strukturális – problémákra csak kevesen látnak gyógyírt. Az ilyen véleményen levők az internetnek az újságírásban betöltött – amúgy meglehetősen vegyes megítélésű – szerepétől várják a kiutat. Mindazonáltal az újságírással kapcsolatos külső és belső problémák távolról sem tűnnek helyi specialitásnak.

Tények – feltárás nélkül

A 2006. év egyik legnagyobb botránya – a Gőbölyös József Soma Alapítvány két részből álló kutatásában¹ – megkérdezett 27 (országos, helyi, valamint internetes) médium főszerkesztője, főszerkesztő-helyettese szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök őszödi beszédének kiszivárgása volt. A sokszorosított hangfelvétel – névtelen segítőkön keresztül – több szerkesztőséghez is eljutott, és rejtélyes telefonhívásokkal értesítették az érintett főszerkesztőket, nézzék meg a postaládájukat. Azóta a beszéd „nagy utat járt be”, belpolitikai válságba sodorta az országot, és megrengette a miniszterelnök hatalmát. Az, hogy kik voltak a titokzatos „jótevők”, kiknek állt érdekében nyilvánosságra hozni a felvételt, azóta sem derült ki, pedig a hanganyagok neves szerkesztőségekben landoltak. A tényfeltáró újságírás nem éli fénykorát Magyarországon: az interjúk során megkérdezett főszerkesztők, illetve főszerkesztő-helyettesek egybehangzóan azt mondták, hogy a magyar tényfeltárás színvonala messze elmarad attól, amit várnak tőle, nem is beszélve a nyugati sajtóval való összevetésről. Válaszaikban a különbség csak abban állt, ki mit vagy kit hibáztat ezért. A legtöbben az anyagi és az emberi erőforrások hiányának tudják be, hogy nincs valódi oknyomozás Magyarországon. „Melyik lap engedheti meg magának, hogy két hónapig fizessen egy újságírót, aki valami után nyomoz, s a végén esetleg nem is lesz belőle cikk?” – hangzott a visszatérő dilemma. Mások ugyanezzel a helyzettel magyarázták, hogy ha nagy ritkán mégis megjelenik egy, az oknyomozó műfajhoz hasonlító írás, az csak a véletlen, illetve legtöbbször valami „füles” eredménye. Szerkesztőségi postaládákba bedobott dokumentumok, névtelen e-mail címekről érkező hanganyagok – ha az újságírók mégis megtudnak valamit, alig van eset, hogy maguk kaparnák ki a gesztenyét. Így viszont – hangzik a vád – tulajdonképpen csak szócsövek a politikai és a gazdasági szereplők kezében. Tamás Ervin, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese úgy véli, nehéz is oknyomozásra buzdítani a kollégákat egy olyan rendszerben, ahol a botrányok többségének semmi következménye nincs:

„Az Egyesült Államokban a Watergate-botrány kirobbantása után a sajtótól átvette a szerepet a demokratikus rendszer és kivizsgálta azt, Magyarországon ezzel szemben a mindenkori hatalom igyekszik elfojtani az ügyeket, ez pedig az újságírók lelkesedését is visszaveti.”

Vajda Éva, a Manager Magazin főszerkesztő-helyettese² így ír a problémáról az Élet és Irodalom hasábjain:

„Az oknyomozó újságírás ugyanis az érettebb, fejlettebb demokráciákban is csak hab a tortán. [...] A fő kérdés tehát az, hogy milyen az a torta, amelyre Magyarországon a habot lehetne fújni. Hiszen nem pusztán anyagi kérdés a torta minősége, hanem – lévén szó speciális termékről – egy sajátos társadalmi, kulturális kontextusé is, aminek van ugyan anyagi vonzata (nyilván nem mindegy, hogy mennyit költhetünk az alapanyagokra), de a torta minősége és élvezhetősége nem feltétlenül javulna radikálisan attól, ha lényegesen többet lehetne költeni az előállításra” (Vajda, 2007).

Eszerint tehát nemcsak a hiányzó tényfeltáró újságírással, hanem jóval inkább az alapokkal van a probléma. Ezzel a véleményével Vajda Éva nincs egyedül: a mélyinterjúk során megkérdezett főszerkesztők is hasonló véleményt fogalmaztak meg, és a magyar lakosság sem tünteti ki bizalmával az újságírókat mint csoportot.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő

• Tények – feltárás nélkül
• Az újságírás problémái és a lakossági bizalmatlanság
• A megyei lapok
• Korrupció
• Van-e kiút?
• Betegség vagy állapot: egyedi probléma vagy trendszerű jelenség?
• Irodalom

Képregény

Maksa Gyula:

Ismeretterjesztés és képregény

Dunai Tamás:

Képregény Magyarországon

Birkás Péter:

Releváns jegyek a képregényfilmekben

Fehér Katalin:

A webcomic avagy az online képregény

Digitália

Jenei Ágnes:

Digitális interaktív televízió: az (anti)utópisztikus valóság

Újságírás

Hermann Irén – Wild Judit:

Betegség vagy állapot?

Kritika

Illés Viktória Ivett:

Kirobbanóban a digitális forradalom

Farkas Noémi:

A szamos-parti Athén kincsei